Kell valami őrültség! – Az élet sava-borsa

Engem már régóta szinte csak ez érdekel az embertársaimban: ez a sokszor mások előtt is eltitkolt vágy, álom, csipetnyi őrültség. És mindig örömmel tölt el, amikor ezeket felfedezem valakiben. Ilyenkor érzem azt, hogy talán nem is olyan reménytelen ez a felnőtt élet. És akadnak bőven „játszótársak” harminc, negyven, ötven, hatvan, hetven, sőt nyolcvan esztendős kor felett is.

Kik ezek a „játszótársak”? Például a mindig öltönyben és nyakkendőben járó, komoly és komor gazdasági igazgató, aki egy oldott pillanatában arról kezd beszélni, hogy a legféltettebb kincse a kamaszkori Black Sabbath-lemezgyűjteménye. A kissé sótlan könyvelő, akiről egy nap kiderül, hogy csütörtök esténként tangótanfolyamra jár. A hetvenéves szomszédasszony, aki a kerületet sem hagyja el soha, mégis arról mesél, hogy mennyire rajong Japánért, s minden vágya egyszer eljutni oda. Az idős nagyi, akinek sohasem volt jogosítványa, és még a távolsági buszokon is rosszul volt mindig, de egyszer csak azt mondja, szeretné kipróbálni, milyen lehet egy kabrióban autózni. A negyvenéves kolléganő, aki egy álmos péntek délután elújságolja, hogy beiratkozott egy balett-tanfolyamra. A kalauz, aki egy hosszú vonatút alatt fejből idézni kezdi az utasoknak Hamvas Bélát, és azt is elárulja, hogy kívülről tudja Zorán összes dalszövegét. A hatvanötéves nagybácsi, aki hetente háromszor jár gyógyfürdőbe, mert tíz éve egyfolytában fáj a dereka, de az utolsó erejével még elmegy a talán valóban utolsó Rolling Stones-koncertre. A kedves srác Ausztráliában, aki szerelemből megtanulja a nyelvünket. A régi iskolatárs, aki mindig Tibetbe vágyott, és a harmincéves osztálytalálkozón igazoltan van távol, hiszen épp a távol-keleti országban jár.

Ők a „játszótársak”. És ezek azok az álmok, szenvedélyek, amelyekre ha fény derül, nekem is könnyebb lesz minden. Ilyenkor újra hiszem, hogy vágyaink, rajongásaink, szent és nemes őrültségeink az életünk sava-borsa, talán értelme is. A többi csak a szükséges prózai valóság, a hétköznapok létfenntartó egyhangú rítusa. De az élet annál sokkal több.