„A gyermek egy kis felnőtt, nem kell kényeztetni” – J. B. Watson, a híres pszichológus élete
John Broadus Watson amerikai pszichológus volt a behaviorizmus, vagyis a viselkedéslélektan megalapítója, akit fiatalon letartóztattak lövöldözésért, akinek a családjában több öngyilkosság is történt, és akihez a mai szemmel etikátlan „kis Albert-kísérlet” kapcsolódik, amely során egy kilenc hónapos csecsemőt kondicionált félelemre.
A kezdetek: alkoholista apa és bigottan vallásos anya
John Broadus Watson 1878-ban született Dél-Karolinában. Édesapja Pickens Butler Watson volt, alkoholista, aki fia 13 éves korában otthagyta a családját, hogy más nőkkel éljen együtt. Ekkorra feleségével már hat gyermekük született.
John édesanyja, Emma Kesiah Watson nagyon vallásos nő volt, aki nem ivott, nem dohányzott, betartott minden vallási előírást. Fiát is egy prominens baptista lelkészről nevezte el, és el is várta tőle, hogy betartson minden vallási nézetet, ilyen pályára is szánta. Ez a fiatal Johnt később arra késztette, hogy életre szóló ellenszenvvel viseltessen a vallás minden formája iránt, és ateista legyen.
A pszichológia egy legyen a természettudományok közül!
Annak ellenére, hogy gyenge tanulmányi eredménye volt, és hogy kétszer is letartóztatták verekedés, illetve fegyvertartás miatt, Watson 16 évesen jelentkezett a greenville-i Furman Egyetem előkészítőjére, ahova édesanyja kapcsolatai révén aztán fel is vették. 21 évesen szerezte meg a magister fokozatot, a Chicagói Egyetem doktori képzését pedig 1903-ban, 25 évesen végezte el. Disszertációját a patkányok taníthatóságáról írta „Állatoktatás: A fehér patkány pszichikus fejlődése” címmel.
A doktori képzés után a Chicagói Egyetemen kezdett dolgozni, de sem az anyagiakkal, sem a pozíciójával nem volt elégedett. Pár év múlva, 31 éves korában felajánlottak neki egy professzori és pszichológiai laboratóriumvezetői állást Baltimore-ban, a Johns Hopkins Egyetemen, ahol elkezdhette saját elméletét is kialakítani.
Igyekezett folyamatosan nyomást gyakorolni az egyetem vezetésére, hiszen úgy gondolta, hogy a pszichológia- és a filozófiaképzéseket jobban szét kellene választani, s a pszichológiát inkább a biológiával összehozni.
Korábbi kutatásai alapján az volt a nézete, hogy a pszichológiát nem mint egy befelé tekintő, vágyakat és belső gondolatokat figyelő tudományt kell tekinteni, hanem kizárólag mint a természettudománynak egy tisztán objektív kísérleti ágát, amely éppoly kevéssé szorul önvizsgálatra, mint a kémia vagy a fizika. 1913-ban jelent meg Psychology as the Behaviorist Views It (Hogyan látja a behaviorista a pszichológiát?) című cikke, amely megalapozta a behaviorista elméletét:
„Behaviorista szemszögből a pszichológia a természettudományok egyik színtisztán objektív ága. Elméleti célja a magatartás bejóslása és szabályozása.”
A viselkedés mint ingerekre adott válasz – a behaviorizmus
A következő években Watson az állatok viselkedését tanulmányozva felépített egy olyan emberképet, amely a 20. századtól máig befolyásolja a közgondolkodást, és amelynek a mai napig vannak követői.
A behaviorizmus lényege: foglalkozzunk a viselkedéssel! Semmilyen belső, láthatatlan folyamat nem elérhető, nem tudjuk ténylegesen vizsgálni az érzelmeinket, gondolatainkat. Egyetlen objektív tárgya lehet a megfigyelésünknek, és az nem más, mint a viselkedésünk. Watson úgy gondolta, hogy a tudomány korábbi csődjéért, a vakvágányokért az a felelős, hogy olyat vizsgáltak a kutatók, amit nem lehet. Az elmélet alapján a pszichológiának bármely ingerre meg kell tudnia jósolni a választ, és képesnek kell lennie a válaszból visszakövetkeztetni az ingerre. Az ingerek a környezetből jönnek, míg a válasz maga a viselkedés. Ha megváltoztatjuk a környezetből jövő ingereket, megváltozik a viselkedés is.
Nem kell tanulmányozni az érzelmeket, csak a látható viselkedést
A behaviorizmus azt mondja, hogy a környezet befolyásolja leginkább az emberi viselkedést, és az alapján, hogy mi vesz körbe egy gyermeket, bármit és bárkit lehet belőle faragni.
Watson úgy gondolta, hogy a gyermeket kis felnőttként kell kezelni (babusgatás, ölelgetés, elkényeztetés nélkül), így válik majd olyan felnőtté, aki minden nehézséggel könnyedén megbirkózik. Az 1920-as és 1930-as években a watsoni behaviourizmus vált a domináns pszichológiává az Egyesült Államokban.
Az elmélet célja tehát az, hogy a pszichológiát objektívvá tegye, és csak azt vizsgálják, ami tudományosan objektív módszerekkel megfigyelhető. A behaviorizmus nem foglalkozik érzelmekkel és lelki folyamatokkal, kizárólag a látható viselkedéssel. Követői úgy gondolják, hogy minden mozdulatot, minden tevékenységet és minden belső folyamatot, erkölcsi felfogást külső hatásra, az oktatás és a nevelés útján sajátítunk el. A viselkedés a következetes ingerek hatására irányítható, így a tervszerű, megfelelő nevelési módszerekkel bárkiből bármit formálhatunk. Mindehhez nincs szükség lelki életre, hiszen gondolatainkat is tanulás útján szerezzük.
Hogy kivé válik egy gyerek, azt nem az öröklődés dönti el
A gyermekek nevelése is ebből áll, kizárólag a külső ingerek számítanak. Ezt fogalmazza meg a híres idézet Watsontól, miszerint az egészséges gyermekből bármi válhat, amit csak a környezet szeretne, illetve ahogy alakítja.
„Adjatok nekem egy tucat egészséges, ép gyermeket s az általam megjelölt környezetet felnevelésükre, s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva olyan szakembert nevelek belőle, amilyet csak akartok – orvost, ügyvédet, művészt, kereskedőt, főnököt, s akár koldust vagy tolvajt is, függetlenül elődei tehetségétől, hajlamaitól, képességeitől, foglalkozásától, s fajától.”
A viselkedéslélektan szerint a megerősítés és a kioltás, vagyis a jutalom és a büntetés mentén kell gyermekeinket nevelni.
„Kezeld úgy [a gyermeket], mintha kis felnőtt lenne. Öltöztesd, és gondosan, körültekintően fürdesd. Viselkedésed mindig objektív és jóságosan szigorú legyen. Soha ne ölelgesd, de engedd, hogy az öledbe üljön. Ha kell, a homlokán csókold meg egyszer, mikor jóéjszakát kíván. Reggel fogj kezet vele.” (Watson, 1928, 1972, 81-82.)
Watson úgy gondolta, hogy a kötődést, a kedvességet kerülni kell, hogy a gyermeknevelést a megfelelő irányítás jellemezze.
„Az anyák nem is tudják, hogy amikor csókolják a gyermeküket, felveszik, ringatják, babusgatják és a térdükön lovagoltatják, szép lassan egy olyan embert nevelnek fel, aki teljességgel alkalmatlan lesz a megbirkózásra azzal a világgal, amelyben később felnőttként élnie kell.”
Kis Albert-kísérlet: a gyerek félni tanul
Watson leghíresebb kísérlete is mutatja elhivatottságát a viselkedéslélektan felé. Egy kisfiút, a kilenc hónapos Albertet szerette volna klasszikus kondicionálás útján félelemre sarkallni, ebben asszisztense és tanítványa, a 21 éves Rosalie Rayner volt segítségére. A hangos zaj hatására mutatkozó ijedelmet, félelmi reakciót akarták más ingerekkel, például egy patkány megjelenésével társítani. A kis Albert eleinte nem félt a patkánytól, ám később Watson éktelen nagy zajt csapott, amint az állat megjelent, ettől Albert megijedt, sírt. Nemsoká a kellemetlen hanginger és a patkány látványa összekapcsolódott nála, és egy idő után a hang hiányában is mutatta a félelmet a patkány megjelenésekor. A kísérlet természetesen nem felel meg a mai etikai követelményeknek, és sajnos különösen fájdalmas lehetett úgy, hogy a kis Albert hatéves korában elhunyt, és félelmeinek kioltására az évek alatt nem került sor.
Saját gyermekein is alkalmazta nevelési elveit, borzasztó eredménnyel
Watson végzős volt, amikor megismerkedett első feleségével, Mary Ickes-szel – egy későbbi befolyásos politikus húgával –, akit 1901-ben vett feleségül. Két gyermekük született, szüleik után Johnnak és Marynek nevezték el őket. Házasságuk 19 évig bírta, 1919 körül ugyanis Watson viszonyba keveredett húsz évvel fiatalabb asszisztensnőjével, korábbi diákjával, Rosalie Raynerrel. Rögtön a Marytől való válása után, 1920-ban össze is házasodtak.
A válás nagy port kavart: Watson Rosalie-nak írt titkos szerelmes leveleit felesége megtalálta, felhasználta a válóper bizonyítékaiként, és lehozták az újságok is, hiszen Watson nemcsak egy diákjával jött össze, hanem ráadásul a lány nagyapja jelentős adományozója is volt az egyetemnek. Ezért Watson – akit 1919-ben még a Johns Hopkins Egyetem „legjóképűbb professzorának” választottak, a Kis Albert-kísérletek után pedig 50 százalékos fizetésemelést adtak neki, hogy megtartsák – kénytelen volt otthagyni az intézményt, és Rosalie-val együtt Connecticutba költöztek. A fiatal feleség meg sem szerezhette a diplomáját, s mivel egyetemi állást sehol sem kapott, Watson egy reklámügynökségnek kezdett dolgozni.
Házasságukból két fiú született, William és James. A korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy a gyermekek életét nagyban befolyásolta apjuk behaviorista szemlélete. Olyannyira, hogy rajtuk alkalmazta a módszereit. 1930-ban Rosalie-nak megjelent saját cikke is „I Am the Mother of a Behaviorist's Son”, vagyis „Az anyja vagyok egy behaviorista fiának” címmel, amelyben arra buzdított, hogy a lehető legkorábban lazítani kell az anyai kötődésen, köteléken.
Bár nem bizonyítható összefüggés az események között, de Watson lánya, Mary és fiai, William és James is depressziósak lettek, és öngyilkosságot kíséreltek meg életük során többször, William végül sikeresen végre is hajtotta 1954-ben, 33 évesen.
Öngyilkossága apját megrázta és arra késztette, hogy elégesse az összes még kiadatlan művét. Másik, életben maradt fia, James később kijelentette, hogy az apja behaviorizmussal kapcsolatos elvei túl szigorúak voltak, őt és a testvérét meggátolták abban, hogy az érzelmeiket kifejezzék, megfelelően kezeljék. Úgy gondolta, hogy ezek a módszerek aláásták az önbecsülésüket. Ráadásul anyjukat is hamar elveszítették, ugyanis Rosalie 37 évesen, 1935-ben szennyezett gyümölcs miatti vérhasban meghalt – ez a tény is árnyalja a képet keserű gyermekkorukról. A családban előforduló öngyilkossági kísérletek miatt később Watson unokája, Mary lánya, Mariette Hartley színésznő hozta létre az Amerikai Öngyilkosság-megelőzési Alapítványt (American Foundation for Suicide Prevention).
J.B. Watson munkáját 1957-ben, halála előtt egy évvel az Amerikai Pszichiátriai Egyesület Arany Medál díjjal értékelte. Watson idős éveit a farmján, Connecticut államban töltötte, ott halt meg 1958. szeptember 25-én, 80 évesen. Halála előtt elégette a leveleit és a legtöbb személyes iratát.
Felhasznált irodalom:
- J.B. Watson (1928). „A csecsemő és a gyermek lelki gondozása” (Psychological Care of Infant and Child)
- B. Michael Thorne, Tracy B. Henley (2000). A pszichológia története, Glória Kiadó
- https://www.apa.org/monitor/2010/01/little-albert
- https://en.wikipedia.org/wiki/John_B._Watson
- https://en.wikipedia.org/wiki/Rosalie_Rayner
- http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/Bevezets_a_gyermekkor_trtnetbe/52_a_behaviorizmus_gyermekkpe.html
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>