„Jézus közel van a cigánytelepen” – Mit ad a jezsuita jelenlét Arlón, Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű településén?

Már becsengettek az első órára, de nem oszlik a tömeg az arlói általános iskola elől. A szülők, akik nemrég még gyermekeiket kísérték tanításra, most a mobilpékség furgonjának érkezését várják, kicsivel odébb kirakodóvásárt tartanak. Jó ideje talán csak ebben a reggeli zsongásban találkoznak Csahó, Kisfalu, Szohony, az Ady Endre vagy épp a Gagarin utca lakói. Becslések szerint a közel négyezer lakosú nagyközség hatvan százaléka roma származású – több cigány szegregátum is kialakult a településen.

Beleragadtak a szegénységbe

A magas munkanélküliséget tartja Arló legnagyobb problémájának dr. Vámos Istvánné polgármester. Az Ózdtól mindössze három kilométerre fekvő település fejlődését a közeli kohászat és nehézipar segítette, a rendszerváltást követő leépítések nehéz helyzetbe hozták az alacsonyabb végzettségű dolgozókat. Azóta pedig már felnőtt egy generáció, amelyik szakma híján alig – vagy egyáltalán nem is – tudja eltartani a családját.

Az önkormányzat közfoglalkoztatottainak száma évszaktól függően százötven és ötszáz fő között ingadozik – az építőiparban és a mezőgazdaságban csak tavasztól őszig nagy az igény az idénymunkára –, de a település önerőből képtelen megoldani több száz család felzárkóztatását. A polgármester ezért örül a jezsuita szerzetesrend arlói jelenlétének: „Olyan intenzíven foglalkoznak a hátrányos helyzetű családokkal, amire nekünk nincsenek sem lehetőségeink, sem forrásaink.”

Nem „segíteni” jöttek

A Jézus Társasága világszerte tudatosan törekszik a társadalom peremén élők mellé állni, Magyarországon is több szociális projektet visznek, így természetes volt számukra, hogy csatlakoznak a Máltai Szeretetszolgálat által kezdeményezett és koordinált Felzárkózó települések kormányprogramhoz.

Az országszerte több mint 300 000 hátrányos helyzetű embert megcélzó, a fogantatástól a foglalkoztatásig kísérő komplex esélyteremtő módszer lényege a személyes jelenlét, a helyi szükségek és lehetőségek beazonosítása, valamint egyénre és családokra szabott megoldási lehetőségek felkínálása.

Kép

Házszentelés - Kép: Pásztor Péter

„Egy éve vagyunk jelen »gyüttmentként« a helyiek életében, de folyamatosan keressük a kapcsolódási lehetőségeket, és próbáljuk az igényekhez szabni programjainkat” – mondja Velkey Balázs, az arlói jezsuita Jelenlét koordinátora. A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanára szüleitől örökölte érzékenységét, igazgatóhelyettesként szociális önkéntes programot szervezett a diákok számára. Ide is hasonló gondolkodású munkatársakat gyűjtött maga köré, így került a kezdő csapatba snowboardoktató, informatikus, közösségszervező és elméleti matematikus is. A közös az volt bennük, hogy nem leereszkedő segítő attitűddel érkeztek Arlóra, hanem a helyiekkel közös gondolkodásban látják a fejlődés lehetőségét.

Meg kell törni az átkot!

Ebben legfőbb támaszuk Bari József, akit az Arlóban 1994 óta szolgálatot végző ferences kisnővérek ajánlottak nekik. „A helyieknek szervezett bemutatkozó filmklubunkon elmondta, hogy cigányként harminckét évig nem kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa, mi van benne. Egy pap ismerte fel az értékeit, így lett belőle a Váci Egyházmegye cigánypasztorációs munkatársa. Amikor megismertük, egy gyárban dolgozott három műszakban. Ő lett az első helyi kollégánk” – meséli róla a koordinátor.

Józsi is az egyik szegregátumban nőtt fel, mindenki ismeri. Nagyrészt neki köszönhető, hogy százharminc család legyőzte gyanakvását, beengedte őket az otthonába, és kitöltötte a helyi diagnózis alapjául szolgáló részletes kérdőívet. „Azóta is jelen vagyunk a falu, a gyerekek életében, osztozunk szomorúságukban, örömükben” – foglalja össze új munkája lényegét. Ez alatt az egy év alatt megtanulta, hogy egyedüli cigányként a csapatban nem kell félni a jelenléttől nem cigány munkatársai életében sem: „Minél jobban kitárom az ajtómat mások előtt, ők is annál nyitottabbak tudnak lenni.” Szeret Arlóban lakni, a nehézségek ellenére sok lehetőséget, szépséget lát a településben. Azért dolgozik, hogy minél többen tartsák értéknek múltjukat, elfeledett hagyományaikat. Délutánonként cigány táncokat és kultúrát tanít gyerekeknek, valamint igyekszik feléleszteni a háztáji gazdálkodást. „Megdobogtatta a szívem, ahogy Jézus a Bethesda-fürdőnél megkérdezi a nyomorékot, miért nem gyógyult meg. Mert nincs embere, aki bevigye! Ez a 21. század átka – fakad ki beszélgetés közben –, nincs emberünk, csak a különbségeket látjuk, ítélkezünk. Újból meg kell tanuljunk egymásban bízni, a közösség ízét elsajátítani!”

Egy csónakban eveznek

A Jelenlét-program munkatársai nemcsak a hátrányos helyzetű emberekkel törekszenek partneri viszonyra, hanem együttműködnek minden helyi intézménnyel és közösséggel, amelyek hosszabb-rövidebb ideje dolgoznak a település felzárkóztatásán. Az önkormányzattal, a védőnőkkel, a gyermekorvossal, az óvodával és az általános iskolával, a szociális alapszolgáltatási központtal, valamint az arlói civilekkel is felvették a kapcsolatot, havonta egyeztetnek, megosztják tapasztalataikat. Közösen sikerült látásvizsgálatot – és szükség esetén szemüveget – biztosítani minden helyi óvodásnak, de tavasszal tehermentesítették a pedagógushiánnyal küzdő általános iskolát is.

Kép

Kép: Pásztor Péter

„Mi nem azért érkeztünk Arlóra, mert mások rosszul végeznék a dolgukat. Épp ellenkezőleg! Elképesztő körülmények között végzik a munkájukat, olyan hátrányokat kompenzálnak, ami nem is feladatuk, amihez nincs is eszköztáruk. És jövőnk csak akkor lesz, ha össze tudunk dolgozni, ha építünk arra, amit a másik csinál.”

 – hangsúlyozza Kiss Ferenc SJ. Az elméleti matematikusból lett jezsuita testvér jelenlétüket ahhoz hasonlítja, mint amikor valaki bukdácsolva keresi a helyes utat: „Ha nem vigyáz az ember, bele lehet fáradni, időnként el is lehet tévedni, de mégis azt érzem, hogy az arlói utcákon közel van az a Jézus, akit követni akarunk.”

A legszorosabb együttműködésük a nagyközségben már huszonhét éve jelenlévő Szent Ferenc Kisnővéreivel alakult ki. A női szerzetesrendet a rendszerváltás után hívta meg a településre a helyi katolikus pap, mert úgy látta, bőven akad itt tennivaló, még a plébánia egyik épületét is átadta nekik. Külön cikket is megérne a Rita nővér vezette Befogad-lak közösségi ház, amely minden délután megtelik élettel: a gyermekeknek tanodaszerű délutáni foglalkozásokat és sportolási lehetőséget biztosítanak, de olyan felnőttekkel is foglalkoznak, akik szeretnék letenni az érettségit vagy befejezni a nyolc osztályt. A ferences kisnővéreknek köszönhetően sok arlói fiatalnak sikerül a továbbtanulás, közülük hatnak épp a jezsuiták miskolci gimnáziumában.

Akinek szakmája van, munkája is lesz

Helyzetértékelésük során a jezsuiták is arra jutottak, hogy az oktatás jelentheti a kiutat az elszigeteltségből és a szegénységből. „El kell érni, hogy szakmát szerezzenek az arlói cigány fiatalok. Mert akinek szakmája van a környéken, annak munkája is, és el tudja tartani a családját” – magyarázza Velkey Balázs. Sajnos sokan idő előtt félbe hagyják az iskolát, és már gyermekeik vannak, mire rájönnek, hogy míg ők napszámosként 5000 forintokért dolgoznak a szőlőben, egy hidegburkoló 14 000-nél kevesebbért nem száll ki. A szakmára vágyóknak is szerveznek tanfolyamokat, családmentoraik pedig a gyermekeik, unokáik első ezer napjára fókuszálnak.

Kép

Kiss Ferenc SJ - Kép: Pásztor Péter

„Próbáljuk arra nevelni a családokat, hogy akarjanak jobb körülmények között élni” – Váradi Evelin egyike annak a hat helyi asszonynak, akik mentorként dolgoznak a terepen. Kolléganőjével, Zsuzsival huszonöt családot látogatnak, segítenek a kismamáknak a gyógyszerek kiváltásában, az ügyintézésben, hétköznap délelőttönként pedig fejlesztő foglalkozásokat tartanak az októberben átadott Jelenlét Házban. Evelin büszke arra, hogy az ő három gyermekét nem az utca neveli. Mind jó tanuló, a legnagyobbat ki is tüntették az iskolában. De számára sem volt ez mindig természetes: „Nem édesanyámtól tanultam, hanem az élet maga tanított meg erre. Ha én ilyen segítséget kaptam volna, nagyon örültem volna neki!”

Ne az utca nevelje a gyermekeket!

„Nagyon közel érezzük őket magunkhoz, nagyon sok jót csináltak már” – mondja a jezsuitákról Berki Olga. Nyolc lánya közül hatan is járnak Józsi tánccsoportjába, amikor csak tudja, elkíséri őket, néha ő is beáll közéjük. Többen a Szimfónia-programban is részt vesznek: heti két délután gitározni, furulyázni, dobolni tanulnak a Jelenlét Házban. Férje kőművesnek tanult, most a Jelenlét-program betanított munkás-tanfolyamán képzi tovább magát. Legidősebb lánya pedig, amikor várandós volt, babacsomagot kapott, tele olyan szükséges holmival, amit ők nem tudtak volna megvenni.

Mint mondja, nem mindenki hisz még a jezsuitáknak, pedig már sokszorosan rászolgáltak a bizalmukra. „Nem azért vannak itt, hogy pénzt osszanak, hanem hogy a családokat, a szülőket és a gyerekeket előrébb segítsék.”

„Nem tudnak mindenkinek egy zsák ruhát adni, de elég az, hogy az iskolát és az óvodát segítik. Jóra tanítják a gyerekeket, a nagyobbak is inkább velük vannak, mint hogy az utcán kóvályogjanak.”

Olgival egyébként a ferences kisnővérek udvarán találkoztunk, ahová nem csak dolgozni jár. Hosszú évekig otthon volt nyolc gyermekével, az iskoláit sem fejezte be. Harmincnyolc évesen viszont úgy döntött, visszaül az iskolapadba, hogy megvalósítsa álmait: „Legelőször is dajka szeretnék lenni, a másik vágyam pedig, hogy hímezzek. Megmutatnám a fiatal lányoknak, amit én az anyukámtól vettem át.” Mi kellett ehhez a változáshoz? Épp csak annyi, amit a példázatbeli béna hiányolt: hogy legyen embere.