Járjanak-e szoknyában a kislányok? – Egy kis gender-történelem

„Gender, gender…, nem ez az, amikor a kislányoknak tilos szoknyában menni az óvodába?” – kérdezett vissza egy ismerősöm, amikor arról faggattam, hogy mit tud a genderről. Nem is csodálkoztam ezen, hiszen hogy mi a „gender” (hogy a „gender mainstreaming”-ről már ne is beszéljünk), afelől még a tudományos szakcikkek olvasása közben is sokáig bizonytalanságban marad az ember. Nézzük hát, honnan ered és mit jelent eredetileg a szó.

Money, money, money

Az angol nyelvben az ember nemét a „sex” szóval fejezik ki, míg a különböző nyelvtani entitások nemének megnevezésére a „gender” szót használják. A „gender role” azaz a „nemi szerep” kifejezést először John Money pszichiáter, az amerikai John Hopkins Egyetem munkatársa használta 1955-ben. Különválasztotta az ember biológiai nemét és társadalmi nemét, és azt állította, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. Azaz, hogy valaki férfiként vagy nőként létezik a társadalomban, az nem annak köszönhető, hogy milyen neműnek született, hanem annak, hogy a környezete milyen nemi szerepet (gender role) oszt rá.

A nemi szerepek tehát nem a természetben gyökereznek igazán, hanem szinte teljes egészében társadalmi konstrukciók – Money szerint.

Money pszichiátriai működése során a szexuális fejlődés során bekövetkezett zavarokkal foglalkozott legszívesebben. Érdeklődésének középpontjában a roncsolódott nemi szervvel született kisfiúk álltak. Mivel ők felnőtt korukban nem tudnak majd férfiként normális szexuális életet élni, Money azt az eljárást javasolta, hogy kasztrálják, operálják át majd neveljék fel lányként őket, és tinédzser koruktól kezdve kapjanak női nemi hormonokat. Így nőként képesek lesznek szexuális aktusra, ami Money szerint a személyiségfejlődés elengedhetetlen része. Hogy teóriáját a gyakorlatban is igazolhassa, Money-nak 1967-ben kapóra jött egy egypetéjű ikerpárnak az esete. Egyiküknek, egy kisfiúnak a pénisze a körülmetélés során helyrehozhatatlanul megsérült. A kétségbeesett szülők bármit megtettek volna, hogy gyermeküknek boldog élete lehessen, így jutottak el egy tévéhirdetésen keresztül a pszichiáterhez. Ebből lett aztán a híres John/Joan-eset. Money végre is hajtotta az ismertetett procedúrát, és onnantól kezdve a kis Johnt Joanként, azaz kislányként nevelték. Money megírta az esetet, amit annak az igazolására használt fel, hogy a nemi identitás valóban csak társadalmi konstrukció, hiszen egy biológiailag normális fiúnak született csecsemőt minden további nélkül fel lehet nevelni lányként.

A marxizmus nem vész el…

A John/Joan eset óriási visszhangra talált elsősorban a radikális marxista feministák körében. (A feminizmus távolról sem egységes mozgalom, több ága és hulláma ismert.)

A marxista feministák Money gender-elméletében saját nézeteik igazolását látták: a férfi és nő közötti különbségek nem természetből fakadóak, hanem társadalmi konstrukciók.

A radikális feministák számára, mint amilyen Shulamith Firestone (a „The Dialectic of Sex” című könyv szerzője) is volt, az emberiség története folyamatos osztályharc. Elképzelésük szerint a férfiak azért találták ki a házasságot, hogy elnyomják a nőket, és ez az ősi ellentét minden osztály és osztályharc gyökere (és nem a tulajdonviszonyok kialakulása, ahogy azt a klasszikus marxisták gondolták).

Judith Butler (a „Gender Trouble: Feminism and the Subversion of Identity” című könyv szerzője) ennél is tovább ment, és a nemi különbözőségek teljes megszüntetésének szükségességéről beszélt, azt állítva, hogy az automatikusan magával hozná a „patriarchális rendszer” teljes összeomlását és a várva várt világforradalmat. A marxista feministák megszüntetendőnek tartják a „kötelező heteroszexualitást” és az „anyaságot” is, mivel ezek is csak társadalmi konstrukciók. Ez utóbbi gondolatnak volt még az előbb említett két hölgynél is radikálisabb képviselője Margaret Sanger, aki életcéljául tűzte ki, hogy felszabadítja a nőket a „reprodukció rabszolgasága” alól.

Szerinte az egész „anyaság-mítosz” csak a férfiak és a Katolikus Egyház találmánya, hogy szolgaságban tartsák a nőket.

Sanger szerint a nőnek „tulajdonolnia kell” a saját testét és a szexualitását, hogy szabadon dönthessen, akar-e anya lenni vagy sem. Minden nőnek joga van a szexhez, és joga van a feltételek nélküli abortuszhoz is. Egy gyerek csak akkor szülessen meg, ha tervezték, várják és akarják, „szabad faj nem születhet rabszolga anyáktól”, mondta. Sanger indította el az első abortuszklinikát az Egyesült Államokban 1916-ban, majd a növekvő számú hasonló központokat összefogva, létrehozta az Amerikai Születésszabályozási Ligát (American Birth Control League), amiből aztán kinőtt az International Planned Parenthood Federation (Nemzetközi Tervezett Szülőség Szövetség), röviden IPPF (későbbiekben még érdekessé válik.)

Kép

Kép: Freepik

A másik NGO, azaz nem kormányzati szervezet, ami fontos szerephez jut cikkünk témája kapcsán a WEDO, a Women’s Environment and Developement Organization, amelynek Bella Abzug volt az alapítója, akitől a következő elhíresült mondás is származik: „Igen, a nő helye a házban van…, a Képviselőházban!” Egy sikeres kampány után 1970-ben valóban tagja is lett az Egyesült Államok Képviselőházának. A radikális feminista hivatalosan ugyan sosem lépett be a betiltott amerikai Kommunista Pártba, de forradalmi elképzeléseit az ő ideológiájukból merítette, szoros kapcsolatot ápolt a marxista feministákkal, és politikai körökben nyílt titok volt, hogy ő a kommunisták legmagasabbra jutott legális szócsöve.

Tehát WEDO és IPPF, jól jegyezzük meg ezt a két mozaikszót, rövidesen összeérnek a szálak.

Hogyan vált az ENSZ megszállt területté?

A Nők (1995-ben, Pekingben megrendezett) IV. ENSZ-Világkonferenciájának cselekvési terve fogalmazta meg először a gender mainstreaminget mint a társadalmi nemek egyenlőségét előmozdító közpolitikai stratégiát. Miként lehetett ebből a – természetes társadalmi rendet alapjaiban felforgatni kívánó, marxista gyökerű – ideológiából hivatalos ENSZ cselekvési terv a marxizmus bukása után?

Nos ez is, mint annyi minden más, a berlini fal leomlásával és a kétpólusú világrend felbomlásával kezdődött. Ekkor merült fel az igény arra, hogy újrafogalmazzák az Egyesült Nemzetek világban betöltött szerepét, és ekkor vette kezdetét az NGO-k, a nem kormányzati szervek tündöklése és befolyásának megerősödése. Kinek lehet az ellen bármi kifogása, hogy felerősödik a civil szféra beleszólása a hatalomba? Ezzel párhuzamosan zajlott az ENSZ-nek mint a nemzetek felett álló megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintélynek a megerősítése.

A nem kormányzati szervek az ENSZ-en keresztül – annak erkölcsi felsőbbrendűségét kihasználva – nem direkt módon szóltak bele az egyes országok politikájába, hanem közvetve.

Amit az egyes országokban a politika vagy a társadalom ellenállása miatt nem sikerült elérni, azt egy ENSZ direktíván keresztül rájuk lehetett kényszeríteni.

Mára bizonyos ENSZ szervezetek elsődleges partnerei nem is az egyes országok kormányai és képviselői, hanem néhány rendkívül befolyásos nemzetek feletti NGO. Ezek befolyása úgy valósul meg, hogy az ő szakértőiket kérik fel lényeges kérdések véleményezésére, eldöntésére és a dokumentumok megszövegezésre.

A Nők (1995-ben, Pekingben megrendezett) IV. ENSZ-Világkonferenciájának határozati dokumentuma megfogalmazásában két NGO, azaz nem kormányzati szervezet játszott döntő szerepet: a Margaret Sanger által alapított IPPF és a Bella Abzug által jegyzett WEDO.

A nőt végképp eltörölni

Alapos munkát végeztek, és úgy, hogy közben alig-alig fogott bárki is gyanút. Az angol nyelvű dokumentumban lényegében minden esetben, ahol a „nőkről”, „nők jogairól”, „női perspektíváról” volt szó, a „nő”-t kicserélték „gender”-re. A Nők Világkonferenciájából a Gender Perspektíva Világkonferenciája lett. A többség eleinte nem is értette, miről van szó. Volt, aki azt hitte, hogy a „sex” szó túl vulgáris, ezért helyettesítették a genderrel, mások úgy vélték, hogy a gender szó nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozik, és az egyensúly kifejezésére hivatott. Akkoriban ugyanis még csak kevesen tudták, hogy a gender szó új jelentést kapott, és nem a „sex” szinonimája.

Kép

Kép: Freepik

Ugyanígy félrevezető, amikor a magyarban a „sex” és a „gender” szavakat egyaránt „nem”–nek fordítják, mert azt a tévképzetet keltheti, hogy a két nem egyenlőségéről lenne szó, pedig messze nem ez a helyzet. A gender ugyanis a nemi identitást szinte teljesen társadalmi konstrukciónak tekinti, ami így tetszés szerint tágítható. „A gender-fluiditás azt a képességet jelenti, hogy tudva és akarva választunk egyet vagy többet a végtelen számú gender közül, bármilyen hosszú ideig és akárhányszor” – írja Kate Bronstein „Gender Outlaw: On Men, Women and the rest of us” című könyvében, amely egyes amerikai egyetemek gender kurzusain kötelező olvasmány.

Egy illúzió vége

A gender ideológusai a legnehezebben azt tudják elmagyarázni, hogy az ENSZ-ben, az EU-ban és számos más nemzetközi szervezetben illetve országban már létező antidiszkriminációs vagy egyenlő bánásmód szerinti, illetve női esélyegyenlőséget támogató politika mellett miért van még szükség a gender mainstreaming cselekvési tervre. A hivatalos dokumentumokban ugyanis a gender ideológia társadalmi radikalizmusa és marxista gyökerei általában rejtve maradnak, ami pedig látszik, az pontosan ugyanaz a diszkriminációs és esélyegyenlőségi politika, amelyekkel a gender elmélet nélkül eddig is foglalkoztak.

A kicsit figyelmesebben kutató azonban ki tudja hámozni a sorok közül, miről is van valójában szó: a gender mainstreaming a nők és férfiak közötti egyenlőséget mint társadalmilag felépített viszonyrendszert célozza meg. Vagyis többről van szó, nem csak a nők szempontjainak figyelembevételéről a közpolitika alakítása során, nem is csak a nők és férfiak esélyegyenlőségének eléréséről.

A gender mainstreaming a teljes társadalom norma- és intézményrendszerének radikális átalakítását szolgálja – a nemek egyenlőségének ürügyén.

Sok jó szándékú ember azzal áltatja magát, hogy a gender pusztán a női érdekképviselet egy másik elnevezése, pedig nem az, efelől ne legyen senkiben semmi kétség.

Adósok vagyunk még Money John/Jane-kísérletének a kimenetelével. A kislányként nevelt kisfiú sosem volt boldog, szülei bármennyire is szerették volna. Mindig furcsának, különösnek, oda nem illőnek érezte magát, és ettől szenvedett. És amikor 14 éves korában elmondták neki az igazságot, azonnal követelte, hogy férfiként élhessen tovább, és amennyire tudják, állítsák vissza az átoperálása előtti állapotot. Ez 1981-ben történt, de a kísérlet teljes csődjének híre még sokáig nem jutott el a nagyközönséghez, és Money még hosszú ideig hivatkozhatott rá elmélete igazolásaképpen. Hiába tudjuk ma már, hogy mi az igazság, a gender szelleme visszavonhatatlanul kiszabadult a palackból, körüljár a világban és mindenhova beférkőzik, ahova tud.

A cikk 2015-ben jelent meg a Képmás magazinban.