Hova vezet?

Hova vezet?
Hova vezet?

Sokszor nem szentelünk elég figyelmet annak, hogy milyen környezetben beszélgetünk. Pedig a helynek, helyzetnek „szelleme” van. Behatárol és lehetőségeket kínál, hangulatba hoz vagy elfáraszt. Megfelelő üzenetet a megfelelő helyzetbe!

Autóban beszélgetni praktikus. Az idő most nem szorít, a tevékenység nagyrészt rutinszerű, nem igényel túl sok figyelmet (persze azért nem árt az óvatosság). Többnyire haladunk előre, van lendület, mozgás, ilyenkor a dolgok könnyebben kezelhetőnek tűnnek.

Autóban beszélgetni kockázatos. A kommunikációt élővé tevő apró gesztusok – a szemkontaktus, kézfogás, a térköz finom szabályozása – korlátozottak. A figyelem teljes odaadása, különösen a sofőr részéről, szintén nehéz. Egymás jelzéseinek feldolgozása ezért szükségszerűen felületesebb, mint máskor.

Ha tehát jól össze akarunk veszni, az azonnali kibékülés esélye nélkül, üljünk autóba és hozzunk elő valami fontos és nehéz témát. Ha csak szervezni akarunk, elvben ideális. No lássuk, mi lesz ebből?

TIBI ÉS BRIGI EGYÜTT MENNEK DOLGOZNI. A KOCSIBAN FOLYIK A BESZÉLGETÉS.

Amint beszállnak és elindulnak (Tibi vezet), Brigi megszólal:

– Este siess haza! Vacsorára átjönnek Liliék.

Az első kérdés nem nyilvánvaló, ezért tegyük gyorsan fel: vajon miért most? Miért is várt ezzel Brigi a közös autózásig? Nem tudjuk, mennyire volt ez tudatos a részéről, de gyakorlatilag az utolsó pillanatra hagyta a közlést, ennél később már nem is nagyon mondhatta volna. Vajon a kapcsolatukban Tibor a megközelíthetetlen, akivel nehezen lehet közös időt találni, és mindig van valami kifogása? Brigi mindenesetre olyan helyzetet választott, ahonnan Tibi nem léphet ki. Mit akar vajon tőle? Tibi sejthet valamit, mert oldalazó manőverbe kezd.

– Biztos, hogy ez jó ötlet? Mostanában állandóan csak veszekednek. Még vendégségben is.

– Kibírjuk. Nekik nehezebb.

– Épp ezért kellene inkább egymással foglalkozniuk, nem vendégeskedni. Ez nem ránk tartozik. Te mindig azt hiszed, hogy meg tudod oldani mások problémáját.

– A barátaink. Ugyanazok a problémáik, mint nekünk.

Brigi nem tűr ellentmondást, rövid pattogós mondatai elárulják, hogy határozott szándékai vannak. A probléma csak az, hogy még mindig nem mondta el, milyen szándékai. Segíteni Liliéknek? Lehet. Üzenni valamit Tibinek? Ez is lehet! Például ezt: „Nekünk is vannak ám problémáink, ha látni akarod, hova vezet ez, nézd meg őket.” Tibi kihallja az üzenetet, és most már erősebben kezd hárítani:

– Ugyanazok a problémáik? Mi tudtommal nem akarunk elválni.

– Pont ezért segíthetnénk…

– Ne akarj beleavatkozni a mások magánéletébe! Rosszul sülhet el. Azon is csodálkozom, hogy Lili neked mindent elmesél… te is mindent elmesélsz rólunk?

A kormány ugyan nem nála van, mégis Brigi utcájában járnak. Végre leesik Tibinek is: ez a beszélgetés róluk, kettőjükről szól. Lili és a férje, a vacsorameghívás, a rajtuk való segítés – az egész história mélyén Briginek az a vágya munkál, hogy saját problémáik megoldásába bevonja Tibit. Mert bizony lehetnek kibeszéletlen problémák a kapcsolatukban. Ez elég nyilvánvaló abból a rémületből és haragból, amit Tibi érez, ha arra gondol, hogy mi minden derülhet ki róluk mások számára. Brigi pedig látva, hogy hatásos, amit mond, egyre jobban átveszi a „vezetést”.

– Néha elmesélem a vitáinkat, hogy Lili lássa, hogy ugyanabban a cipőben járunk, és ne legyen annyira elkeseredve.

– Ugyanabban a cipőben? Mit jössz megint ezzel?

– Mi is elég sokat vitatkozunk, nem? Most is nekem támadtál.

– Mit meséltél el rólunk? Szóval lehet, hogy most ők épp a mi problémáinkról beszélgetnek? Szerintem ők csak foglalkozzanak a magukéval, mi meg a sajátunkkal.

Briginek itt lenne érdemes megállni egy kicsit, élvezhetné az eredményt. Mesterien vezette a beszélgetést (ez a kormány nála volt), Tibi lassan kapitulál, és elismeri a saját bajaikat. Innen kezdhetnének valamit magukkal. Sajnos, ahogy a kocsi halad velük előre, Brigit is feleslegesen viszi tovább a lendület. Törleszteni kezdi a vélt vagy valós sérelmeit. Ez már kommunikációs zsákutca.

– Én próbálok. De ahhoz két ember kell.

– Ha velem feleannyira lennél megértő, mint a barátnőddel, akkor nem lenne probléma.

– Csakhogy ezen neked is kellene dolgozni.

– Ha te nem lennél annyira kritikus velem, és nem állandóan csak szemrehányásokat tennél.

– Már megint a régi nóta. Ebbe most ne kezdjünk bele. Állj meg, légy szíves, itt vagyunk, kiszállok!

NOS, EZ A "SZEKÉR" ELMENT.

Briginek igaza volt – vannak problémáik, melyekre megoldást kellene találniuk. Tibinek is igaza volt – ha már egyszer elismerte ezt, tényleg figyelhetett volna rá a felesége. Igazuk volt, és mégsem értek el sehova.

Talán ha egymásra nézhettek volna, ha megérinthették volna egymást, ahogy egy ebéd mellett, vagy egy séta közben megtehető. De a „helyzet szelleme” most azt súgta, menni kell előre, nem lehet megállni. Tanulság? Ha nem találjuk a féket, az karambolhoz vezethet – a házasságban is.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti