Hogyan segíthetsz egy válságban lévő terhesnek? – Minden, amit tudnod kell, Frivaldszky Edittől

– Hogyan lehet tanácsot adni egy válságban lévő terhes nőnek?
– Legjobb, ha az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület honlapját megmutatják neki, de jó szívvel ajánlhatom a kialtasazeletert.org-ot is. Kismamáink számára az jelenti a krízist alapvetően, hogy a nehézségeikkel egyedül vannak – szerencsére az interneten találhatnak útmutatást, ha valódi segítséget, kiutat keresnek a nehéz élethelyzetükből.

– És ott van a védőnői szolgálat is, gondolom.
– Magyarországon létezik egy állami szociális háló, amelynek része a Magyar Védőnői Szolgálat, a családsegítő és gyermekvédelmi szolgálatok, valamint működnek állami anyaotthonok is. Ám azt tudnunk kell, hogy a nőgyógyász és védőnői szakmai protokoll szerint evidens, hogy felkínálják az abortusz lehetőségét.

Az egészségügyünkről tehát kimondható, hogy anyai válság vagy bizonytalanság esetén nem egyértelműen életpárti.

Jól ismeri minden anya azt a szituációt, amikor először megy el várandósan nőgyógyászhoz, és az orvos megkérdezi: „Megtartja vagy elveteti?” Jobb esetben: „Mi a szándéka a terhességével?” Amikor én vagy a munkatársaim bemegyünk a szülészetekre, hogy támogassunk egy örökbeadási folyamatot, a nővér sokszor azzal fogadja a gyermekét örökbe adni szándékozó kismamát: „Hát nem tudta, hogy jöhetett volna abortuszra?” A jogászok pedig közben vívják a maguk csatáját az emberlét határának megállapításáról! Nemzetközi szinten jelenleg a 22 hetes magzati korban húzzák meg a határt: ha valaki 22 hetesen megszületik, és levegőt vesz, akkor személy, tehát joga van az életben tartó egészségügyi ellátáshoz. Alapvetően az élve születéstől számít személynek a baba, tehát onnantól van joga élni – ám ezt is megkérdőjelezi egyre inkább a jogalkotás, megkülönböztetve a kívánt és nem kívánt gyerekeket, biztosítva a magzat elpusztításának jogát egészen a születés utánig. Ebből következik a pofonegyszerű, logikus kérdés: ezek szerint a kívánt gyerek ember, a nem kívánt gyerek nem ember? Szerencsére egyre több embert felháborít ez az önző különbségtétel.

– Ez a régi, jól ismert vita: önrendelkezési jog kontra élethez való jog, egy ember élethelyzete kontra egy ember élete…
– Én mégis azt javaslom, hogy ne menjünk bele ebbe a régi, „ember-e a magzat?” vitába a választáspárti aktivistákkal! Egyébként én is választáspárti vagyok az élet nagyon sok területén! De az a helyzet, amiben a gyermeket váró nők vannak, nem választási helyzet, a választáspárti szót ezért itt nem használom. A mi számunkra evidens, hogy az embrió, a magzat ember, és a biológia szerint is ember, ez ne legyen vita tárgya.

Viszont érdemes megvitatnia életpártiaknak és választáspártiaknak, hogy egy társadalom megengedheti-e azt, hogy egy nő olyan nehéz helyzetbe kerüljön, amiből az abortusza árán tud csak szabadulni.

– Az sem mindegy, hogy milyen hangnemmel és szóhasználattal fordulunk azok felé, akik válságba kerültek a teherbeesésükkel, és válaszút előtt állnak.
– Kétféle kommunikáció van: a régi generációs életvédő stílus, amely az anya önrendelkezési jogát állítja szembe a gyermek élethez való jogával. Valójában nincs jogütközés, mert az élethez való jog a többi fölött van, tehát nem ütközhetnek, mert nincsenek egy szinten. Csak a magzat nem tudja érvényesíteni a jogát, ez a baj. Úgy tapasztalom, ez a jogi vita meddő, évtizedek óta nem vezet sehová, ráadásul éppen ezt kezdte ki az ENSZ szakértői bizottsága, amely egy logikai csavarral úgy próbálja definiálni az abortuszt, mintha valójában az anya élethez való jogának eszköze lenne: vagyis hozzásegíti, hogy jó élete lehessen.

Kép: Pixabay

Másik kommunikációs lehetőség, hogy a család egységéből indulunk ki, mert abból születik az új élet; ha viszont a család nem képes orvosolni a válsághelyzetet, akkor a társadalom többi tagjának kell kezelnie a válságot annak érdekében, hogy a helyzetük rendeződjön és igent tudjanak mondani a gyermekre.

Nehogy már a nőnek azért kelljen abortuszt kérnie, mert nincs pénze felnevelni a gyerekét!

Ráadásul szerencsétlent elítélik. Mutogatnak rá a férfiak, hogy hogy tehetett ilyet… Elindul egy bűntudatkeltés, és ez semmi jóra nem vezet.

– Apropó, bűn. Gyakran találkozom életvédő körökben az egyházias nyelvhasználattal, amely a bűn fogalmával próbál elrettenteni az abortusztól.
– Egyházias szóhasználattal nem érhetjük el az emberek többségét. Hogyan magyarázod el egy olyan társadalomnak a bűn fogalmát, amelynek tagjai zömmel nem keresztények, és a bűn egészen mást: a bűncselekmény jogi fogalmát jelenti számára, amit a rendőrség kinyomozhat, a bíróság pedig elítélheti érte? Egy olyan társadalomban, ahol ötven éve norma az abortusz, nem beszélhetünk egyházias nyelven, mert nem értik.

– Kik fordulnak a segítő szervezetekhez? Lehet-e tipizálni?
– Azok a krízisbe került várandósok, akik eljutnak valamelyik válságterheseket segítő szervezethez, előtte információkat gyűjtenek az internetről: tesztelik, mivel jár az örökbefogadás, milyen lehet egy anyaotthon, mert erősen él bennük az eshetősége annak, hogy talán mégis megtarthatnák a gyermeküket. Ők kisebbségben vannak ahhoz a többséghez képest, akik rögtön bemennek abortuszkérelmükkel a családvédelmi szolgálathoz, megkapják a pecsétet és kérnek egy időpontot a műtétre.

Ráadásul valakinek van lelkiismeret-furdalása utána, valakinek meg nincs. Akinek nincs lelkiismeret-furdalása, valószínűleg nincs tudatában annak, hogy mi történik a műtőben egy abortusz során. Velük nem lehet erről érdemben beszélni.

Ki vállalná magára ugyanis a szembesítésüket azzal a ténnyel, hogy tevőlegesen hozzájárultak a gyerekük halálához? Ha valaki felelősséget ébresztene egy korábban érzéketlen emberben a gyermeke halála miatt, utána nem hagyhatná magára, lelkileg segítenie kellene hosszú évekig, amíg valamiféle nyugvópontra jut.

– Az életvédelem szorosan összekapcsolódik az örökbeadás lehetőségével. Több civil szervezet, amely segít a kismamáknak, egyben az örökbeadás lehetőségét is nyújtja.
– Hét olyan szervezet van, akik a várandósok segítése mellett nyílt örökbefogadást is végezhetnek, ehhez ugyanis minisztériumi engedély szükséges. Mindegyiküknek van valami sajátos profilja, amit a várandósok és a gyermekre vágyók egyaránt tapasztalnak, és ez alapján is fordulnak hozzájuk.

Rajtuk kívül a terheseket segíti a Kiáltás az Életért Egyesület – ők evangelizációs lehetőségként is tekintik a válságban lévő terhesek segítését – és el kell ismernünk, vannak, akik számára ez válik be. A katolikus hátterű Olaj Anettékhez (abortusz.hu) is fordulhatnak az abortusz után szenvedő nők. Pszichológushoz is elmehetnek, ám ha ők úgy oldják a krízisben lévő lelki feszültségét, hogy támogatják az abortuszt mint megoldást, akkor azt én nem tudom valódi segítségként értékelni.

– Az örökbeadással is foglalkozó szervezeteknél a segítségnyújtás óhatatlanul is örökbeadásra ösztönzi az anyákat, nem pedig arra, hogy próbálják mégis maguk nevelni a gyermeküket.
– Nem lehet ezt így kijelenteni, de az igaz, hogy vannak, akik a saját tapasztalataikból merítenek, vagyis hogy az örökbeadás hasznos és szép dolog. Mi viszont az Együtt az Életértnél gyakran szemrehányásként megkapjuk, hogy nem az örökbefogadók érdekeit nézzük. Mi csak olyanokkal tudunk együttműködni, akik elfogadják – bármilyen nehéz –, hogy elsősorban a biológiai anya helyzetét kell rendezni, hogy ő nevelhesse a gyermekét. A kismama visszamondhatja az örökbeadást, akár az utolsó pillanatban is.

– Kiktől kérhetnek anyagi jellegű segítséget a kismamák?
– Babaruhát, babakocsit, babaágyat sok szervezet ad, és a védőnői hálózat vagy a jól működő keresztény közösségek segítségével is hozzá lehet jutni ezekhez. Mi is foglalkozunk karitatív segítségnyújtással, ezt mindenki csinálja. Facebook-csoport is alakult „Adj életet a gyermekednek / életvédelem, abortusz, kríziselhárítás” névvel, segítségnyújtó céllal. Igen aktív és segítőkész a Fiatalok az Élet Szolgálatában csoportja is. Politikai oldalról is indult több életvédő szerveződés különböző témákban.

A karitatív jellegű segítségnyújtás akkor hasznos, ha nemcsak a testi segítségre összpontosít – miből él, mit eszik, hogyan szül, hogyan fejlődik a magzat, milyen a szívhangja –, hanem lelki és szellemi igényekre is figyel.

Lelki segítség az, hogy kapcsolatot tartanak a válságban lévő kismamával, látogatják. Szellemileg pedig meg kell ismertetni vele a lehetőségeit, amelyek segítségével kijöhet a krízisből. A lakhatás megszervezése egyébként az egyik legnehezebb támogatói feladat, és az is nehéz, hogy sok kismama pusztán megélhetési forrásként tekinti az adományokat, nem akar saját lábra állni, önellátó lenni. Az adományozóknak azt szoktuk javasolni, hogy fizessék egy anya albérletét másfél évig. Tervezünk egy olyan kezdeményezést, hogy „fogadj örökbe egy kismamát”: vagyis ne csak a gyereket, hanem anyát és gyereket együtt.

Kép: Pixabay

Az örökbefogadással foglalkozó szervezetek általában segítik a lakhatást is, ám némelyek csak azokét, akik örökbe szeretnék adni a születendő gyermeküket. A valódi anyaotthon a szülés után is segít azoknak, akik együtt maradnak a gyermekükkel.

– Te is úgy látod, hogy túl kevés az anyaotthon?
– Nem kellene sokkal több akkor, ha hasznosabban működnének, vagyis a lakóotthonok két évre vállalnák a szállásadást, és képzést is nyújtanának. Az elmúlt év karácsonya előtt hívott egy agilis, értelmes terhes lány, aki meg akarta tartani a gyerekét, ám nem tudta volna eltartani. Félt elmondani otthon, ezért anyaotthont keresett. Azt a tanácsot adtam neki, képzelje el, hogy otthon elmondja a helyzetét – együtt eljátszottuk, átgondoltuk a szituációt. El is mondta otthon, és nemhogy kidobták volna, hanem úgy megörültek az unokának, hogy felújítottak neki egy épületrészt. Tehát sok olyan eset van, amikor nem az anyaotthon a legjobb megoldás, sőt, visszalépés lenne. Ha az otthonokban rotálnak a lakók, nehéz megtanulniuk az önálló talpra állást. Véleményem szerint nem elsősorban az állam feladata az anyák problémáinak megoldása, hanem a családoknak kellene segítő hálót vonni a krízisben lévő családtag köré.

– És ha a család, a rokonság, a kapcsolati háló nem működik?
– Legyenek persze állami anyaotthonok is arra az esetre, ha a család nem tudja ellátni a feladatát.

Én azonban még fontosabbnak látom, hogy minden válságban lévő, ezért abortuszt fontolgató kismama mellé pszichológusi támogatásra és célzott „válságkezelési csomagokra” lenne szükség.

– Az anyagi problémák megoldása sokszor csak tüneti kezelés?
– Igen, az anyaotthonok lakói mellé is kell pszichológus, mentálhigiénés tanácsadó, védőnő, mert egy sor problémája van még, aminek a kibogozásával nyílik csak esélye az önálló életre. Ezt a komplex segítségnyújtást civil szervezetként mi nem tudjuk ellátni, viszont ha nálunk jelentkezik valaki, az már a gyermeke megtartásának esélyeit fontolgatja, és képes lehet arra a mi segítségünkkel, hogy fél év alatt, a gyermeke születésének idejére megoldja a problémáit. Más a helyzet persze a mélyszegénységben élő, teljesen tanulatlan lányokkal, ők valóban olyan otthonokra szorulnak, amelyek valamilyen képzettséget adnak az önálló életvitelhez. Olyan vállalkozási formákra is szükség lenne, amelyekben ők megtalálhatnák a helyüket. És azt is tisztán kell látni, hogy ez a sok szép és jó törekvés nem valósulhat meg a kismamák együttműködése, mentális és lelki fogadókészsége nélkül – ami szintén fejleszthető, ám nem minden esetben, és nem pont az adott krízishelyzetben. Mindezeket önkéntes, egyesületi szinten megvalósítani nagyon nehéz, szinte lehetetlen, ezek már más szervezeti formát, szélesebb társadalmi összefogást igényelnek. Az önkéntesség egyébként nagy nehézsége az életvédő mozgalmaknak, hiszen hosszú távon nem várható el senkitől, hogy idejét és erejét teljesen erre az ügyre áldozza fizetés nélkül. Ami viszont ma is kivitelezhető és jól működik – bár kis hatásfokú –, hogy egy-egy segítő közösség összefog, és egy-két kismamát két évig támogatnak. A civil segítség intézményesítésének formáit még keressük.

– A fizikai és mentális segítségen kívül is bőven van még feladat, hiszen az abortuszokat meg kell előzni, és sokan szenvednek a posztabortusz-szindrómától is.
– A prevenció, a felvilágosítás azt jelenti: a következő generáció tagjai legyenek tudatában, hogy mit jelent az abortusz, és hogy megelőzhető, elkerülhető. A prevenció része, hogy az egészségügyben, a nőgyógyászképzésben, a nővérképzésben tudatosítani kell: a megfogant ember egy valódi ember.

Másrészt azoknak kell segítő kezet nyújtanunk, akiknek az abortuszuk miatt lelkiismeret-furdalásuk, lelki betegségük, rémálmaik vannak. Nekik szólnak a posztabortusz-szindrómás programok: Treer Mária és Ferenc lelkigyakorlatai, valamint Olaj Anették Ráhel Szőlőskertje-programja. Előfordul, hogy maga a pszichiáter tanácsolja a páciensének, hogy menjen el egy ilyen lelkigyakorlatra, mert tíz év terápia sem tudta meggyógyítani.

Mindkét segítő program profi, nemzetközileg kipróbált és bevált mentálhigiénés forgatókönyvre épül, és valódi felépülést nyújt.

Hiszek abban, és tapasztalom is, hogy az összefogás, a jó példák ereje társadalmi szinten is csodálatos változásokat képes elindítani.