Haynaunak sokkal véresebb bosszútervei voltak – 170 éve végezték ki Aradon a tizenhárom magyar honvéd főtisztet
„Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje” – mondta állítólag Poeltenberg Ernő, amikor a vesztőhelyre indultak. Ugyanezen a napon hajtották végre a halálos ítéletet Pesten gróf Batthyány Lajoson, az első magyar felelős kormány miniszterelnökén is. Őket tartotta a szabadságharc legnagyobb bűnöseinek a Habsburg hatalom képviselője, Julius Haynau.
Barabás Miklós litográfiája az aradi vértanúkról
Nem véletlen az időzítés. Ugyanis ez a nap volt az egyéves évfordulója az 1848-as harmadik bécsi forradalomnak, amikor a feldühödött nép felkoncolta Latour hadügyminisztert. A lázadóknak halál jár, üzente ezzel a beteg lelkű, kegyetlenségéről hírhedt táborszernagy, akit már akkor úgy emlegettek, hogy a „Bresciai hiéna”. Haynaunak – magánleveleiből tudjuk – sokkal véresebb bosszútervei voltak, mint ami megvalósult.
A történelemben is vannak csodák
De menjünk egy kicsit vissza az időben. Az 1848 őszén megindult harcokban a magyar sereg kezdeti nehézségei, botladozásai, csatavesztései után 1849 tavaszára egy lelkes és ütőképes hadsereget sikerült felállítani. Sokaknak köszönhető ez, de a magyar történelem sok csodája közül az egyik legnagyobb, hogy a sereg élére egy olyan tiszt került, akinek üstökösszerű pályája meghatározta az eseményeket: Görgei Artúr. A tavaszi hadjáratban az osztrákok nagy, de nem megsemmisítő vereséget szenvedtek. Kossuth elérkezettnek látta az időt a politikai termés learatására is: Debrecenben kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, és nyilvánosságra hozták a Függetlenségi Nyilatkozatot. Buda felszabadítása volt a csúcspont május 21-én, amit a következő három hónapban drámai összeomlás követett. Voltak ennek belső politikai okai is, de mindennél többet nyomott a latban, hogy Ferenc József az Orosz Birodalomhoz fordult segítségért, s I. Miklós cár 200 000 fős, óriási haderővel beavatkozott az osztrák-magyar konfliktusba.
Az osztrák csapatokkal együtt az oroszok több mint háromszoros túlerőt jelentettek, s ma már megfontolt és elkerülhetetlen lépésnek tartjuk, hogy miután Kossuth Görgeit teljhatalmú diktátorrá nevezte ki, s maga Törökországba menekült, a magyar fősereg vezére nem tehetett mást, mint hogy letette a fegyvert.
Természetesen nem az osztrák császári hadak előtt, hiszen ez a hadsereg nem tudta legyőzni a magyart, hanem az orosz cári hadsereg előtt.
Az aradi vértanúk emlékműve – Kép: Kölnei Lívia
Politika, diplomácia és a valóság
Ismert, de ma már szerencsére túlhaladott a Kossuth által terjesztett vád, miszerint Görgei ezzel árulást követett el.
Kossuthból az első vérbeli magyar politikus beszélt: meg kellett nevezni egy bűnbakot, hogy a nemzet ne saját gyengeségét hibáztassa, s alkalmasint képes legyen a harc újrakezdésére.
Sokan hibáztatták Görgeit azért is, mert nem az osztrákok előtt tette le a fegyvert, mondván, ezzel még inkább a magyarok ellen hergelte őket, s ennek köszönhető a véres megtorlás. Ma azonban már tudjuk, hogy ez sem így történt volna: Haynau terve az volt, hogy nemcsak a főtiszteket, hanem minden olyan honvédtisztet, aki valaha a császári hadseregben szolgált, statáriális eljárás során elítél és kivégeztet. Ez mintegy 500 fő lett volna. Hogy ezt megtegye, abban két dolog akadályozta meg.
Az orosz hadvezetés mélyen lenézte az osztrákot, s visszaemlékezésekből kiderül, hogy a Gyulára internált magyar tisztek az oroszokkal együtt töltött görbe estéken milyen kedvüket lelték abban, hogy az osztrák hadsereg és tiszti kara rovására adomáztak. Az oroszok rokonszenveztek a magyarokkal, s emiatt sem siették el, hogy foglyaikat átadják az osztrák hatóságoknak. Holott a már Aradon lévő Haynau ezt többször is a maga hisztérikus módján követelte.
I. Miklós cár fiát, a fiatal, Ferenc Józseffel közel egykorú Sándort küldte Bécsbe a következő levéllel:
„Görgey, akit diktátornak neveztek ki, hadseregével letette a fegyvert, és kegyelemre megadta magát neked. Adjunk hálát Istennek, kedves barátom, ezért a kedvező eredményért, adjunk hálát neki, hogy megelégelte alattvalóink drága vérének hullását, és alkalmat ad neked, hogy uralkodói jogaink legszebbikét, a helyesen értelmezett kegyelmet gyakorolhasd. Ismerem szívedet, kedves barátom, tudom, hogy nem tagadod meg magadtól ezt az örömet. Kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra…”
Az amnesztiát végül csak az önmagát a többiekért váltságul felajánló Görgei kapta meg, ő is csak azért, mert Bécsben megijedtek attól, hogy ha nem így lesz, a fővezért az oroszok nem adják ki.
A bécsi minisztertanácsban mégis változott némileg a helyzet a kezdeti bosszúszomjas, Haynaunak teljes egészében szabad kezet adó szemlélethez képest. A táborszernagy nem sokkal a magyar főtisztek Aradra érkezése előtt kapta meg azt az utasítást, amely nem engedélyezte neki a statáriális eljárást. Hogy ez milyen lett volna, arra jó illusztráció a már augusztusban kivégzett Ormai Norbert ezredes sorsa, akit az első aradi vértanúnak is szoktak nevezni. Őt kihallgatásától számítva néhány órán belül kivégezték.
Ormai (Auffenberg) Norbert (Barabás Miklós festménye) Kép: Wikipedia
A magyar főtisztek nem gondolták, hogy büntetés nélkül megússzák, de reménykedtek benne, hogy az életük nem forog kockán. Az oroszok is így tájékozatták őket, s mivel még fegyvereiket sem vették el, bizakodók voltak.
Amikor azonban augusztus 22-én lefegyverezték, s Aradra indították őket, már érezhették, hogy a helyzet rosszabb a vártnál.
„… tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg (Ormai – a szerk.) nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük … Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.”(Haynau levele Schönhals tábornoknak, 1849. aug. 24.)
Vérbeli koncepciós per, kegyetlen végrehajtás
A tisztek az aradi várbörtönbe kerültek, rossz körülmények, szigorú őrizet alá. Nem kaptak eleget enni. A feljebbvalók nem ellenőrizték az őröket, akik rendszeresen maguk fogyasztották el a rabok élelmét is. Augusztus végén megkezdett pereikben nem volt képviseletük. A hadbíró látta el egyben a „védelem” feladatát is. Vallomásaikat csak kivonatosan rögzítették, nem szóról szóra. A vád lázadás volt és felségárulás. Jogi szempont, például az, hogy V. Ferdinánd törvénytelenül oszlatta fel az országgyűlést 1848 októberében, s hogy Ferenc József a magyar törvények értelmében nem volt legitim magyar király – nem számítottak. Koncepciós per volt ez a javából, ahol az ítéletet már előre megírták: halál. Az sem felelt meg a korabeli szabályozásnak, hogy a halálos ítéletek meghozatala után két nappal kivégezték őket.
„A papok október 6-án már hajnali kettő és három közt megjelennek a tábornokoknál. A legtöbben ébren vannak, Aulich Horatius verseit olvasgatja az asztalra kirakott feszület két oldalán álló gyertya fényénél, Török Vauban könyvét a várépítésről, Láhner elővette kedvelt fuvoláját, és a haldokló Edgar búcsúáriáját játszotta el Donizetti Lammermoori Luciájából, Dessewffy pedig – nyugodt lelkiismeretének bizonyítéka – jóízűen aludt, amikor a református lelkipásztor belépett hozzá. A legtöbben már megírták búcsúleveleiket.” (Katona Tamás szerk.: Az aradi vértanúk – előszó)
Katonákat ítéltek el, s így járt volna nekik a golyó általi halál. De megalázás céljából kötél általi halálra ítélték őket. Négy esetben volt az a kegyelem, hogy mégis kivégzőosztag elé állhattak október 6-án reggel fél hatkor a várároknál. Kilencen végezték akasztófán. S még ez is a legkegyetlenebbül történt: végig kellett nézniük egymás halálát. Az akasztófaoszlopok túl alacsonyak voltak, s így a magas termetű Leiningen szörnyű kínok között szenvedett ki, s a 190 cm magas Damjanichot a hóhér gyakorlatilag megfojtotta. Vécsey Károly maradt utolsóként, s mivel így már nem búcsúzhatott el senkitől, az előtte kivégzett Damjanich kezét csókolta meg. A holttesteket alkonyatig az akasztófákon hagyták elrettentésül, majd éjszaka a várárokba földelték el – a politikai bosszúk szokásához híven – jeltelenül. Akinek a holtestét a rokonai nem lopták el, ásták ki innen titokban, annak a sírját csak az 1930-as évek során tárták fel.
Kazinczy Lajos – Kép: Wikipedia
Aradon végezték még ki október végén a 29 éves Kazinczy Lajos ezredest, Kazinczy Ferenc legkisebb fiát is. Szokták őt a tizenötödik aradi vértanúnak is nevezni. Kivégezték volna Lenkey Jánost is, aki huszárjait kalandos körülmények között vezette haza 1848 májusában Galíciából, de ő a börtönben megőrült, s szörnyű, embertelen körülmények között halt meg 1850 februárjában.
A továbbiakban Haynau hatalmát már korlátozták, s bár sokakat halálra ítéltek, ezeket az ítéleteket 16–18 éves várfogságra változtatták, ami szintén rendkívül kegyetlen büntetés volt. Még egy tisztet végeztek ki itt, Ludwig Haukot, magyarosan Hauk Lajos ezredest 1850 elején, ő a tizenhatodik az aradi kivégzettek sorában. De ennél sokkal többen haltak meg fogva tartásuk, perük alatt az aradi várbörtönben.
Az aradi vértanúk árvái
Nagysándor József vőlegény volt. Dessewffy Arisztid és Vécsey Károly frissen házasodott. Ők szinte a menyegzőről léptek a vérpadra. De alig néhány évet élhetett házasságban Damjanich János és Leiningen-Westerburg Károly is. Többüket siratták kicsi gyermekek: Poeltenberg Ernőnek és lengyel feleségének három gyermeke született, 1849-ben nyolcéves és hároméves fia, hétéves kislánya maradt utána árván. Leiningennek egy ötéves kislánya és egy egyéves kisfia volt. Knezić Károlynak egy négyéves és egy kétéves kislánya maradt. Lázár Vilmos feleségének első házasságából származó három kisgyermekét nevelte. Schweidel Józsefnek öt nagyobb gyermeke volt, közülük az egyik, a 21 éves Schweidel Béla részt vett a szabadságharcban, s szintén Aradon raboskodott, néhányszor találkozott is apjával. Kiss Ernőnek két felnőtt lánya volt, és egy házasságon kívüli fia. Lahner Györgyöt olasz felesége és lánya siratta. Török Ignác és Aulich Lajos nem alapítottak családot.
Hermann Róbert történész írja az általa szerkesztett Vértanúk könyve előszavában, hogy mivel 1849-50-ben legalább 140 embert kivégeztek, több száz embert bebörtönöztek, több ezer vizsgálat történt, amely hosszabb ideig tartó meghurcoltatással járt, s több tízezer volt honvédet, tisztet soroztak be évekre kényszerűen a császári hadseregbe, nem volt olyan család, amely érintetlen maradt a megtorlástól. A Kossuth-bankó kárpótlás nélküli bevonása pedig pártállástól függetlenül mindenkit érintett.
A megtorlásnak a teljes magyar társadalom az elszenvedője volt.
A további történelem ismeretében joggal mondhatjuk, hogy a terméketlen megtorlás helyett a Habsburg-ház, a birodalom is jobban járt volna egy olyan alkotmányos megoldással, amely elősegítette volna a gazdasági-társadalmi kibontakozást Magyarországon, s amire aztán csak 1867-től kerülhetett sor.
De a történelemben nincs „mi lett volna, ha”.
A vértanúk áldozata azonban soha nem terméketlen. Erőforrás lehet egyéni és közösségi szinten, minden egyes magyar és az egész nemzet számára.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
