Harry Potter és a politikai korrektség

Nem tudom, mások hogyan fogadták, de amikor a film közben nyilvánvalóvá vált ez az érzelmi szál, a moziban az egész terem hallhatóan, együttesen sóhajtott fel. Lehet, hogy mégsem mindenki örül az ilyen típusú toleranciának? Egyáltalán, valóban toleráns dolog ez? Nemcsak az, hogy két fontos férfikarakter szerelme köré épül fel a történet, hanem hogy ezt ennyire hangsúlyosan ki kell emelni? Ebben a gyerekeknek és fiataloknak szóló közönségfilmben hol jelenik meg a tolerancia azok felé a nézők felé (sőt, a kiskorúak szülei felé), akiknek sérti a véleményét és fizikai érzéseit az, hogy a homoszexuális vonzalmat magától értetődőnek ábrázolják?

A filmek hiteles tükröt állítanak elénk: míg bizonyos dolgokat „beengedünk” és nagy együttérzéssel kezelünk, sok minden másra vakok maradunk. Kétszínű ma is a „polkorrekt” világunk.

S ha már toleranciáról beszélünk, akkor mi van a társadalom más, háttérbe szorított kisebbségeivel?

Sokan hálásak, hogy a magzatoknál már elég korán kiszűrhető bármiféle rendellenesség, így ha nem „tökéletes” a gyerekünk, még időben „megoldjuk” ezt a problémát. Ami, valljuk be, nem épp „korrekt” viselkedés a magzattal szemben. De kit érdekel egy magzat érzékenysége, sőt, élethez való joga?

Olyan, mintha szemellenzővel élnénk: élesen nézünk magunk előtt egy-két dolgot, az összes többit viszont figyelmen kívül hagyjuk, vakok leszünk rá. Ráadásul el is némít, hiszen ki az, aki szembe merne menni egy olyan véleménnyel, amely látszólag nagyon elfogadott?

A kettős mérce

Engem intoleránsnak neveznek egyesek, ha azt mondom, hogy a Down-szindrómás magzat ugyanolyan értékes, mint az összes többi. Izlandon például már szinte nem is születnek Down-szindrómás emberek, persze nem a kivételes génállomány miatt, hanem mert olyan hamar kiszűrik őket és „orvosolják a problémát”.

Kép: Legendás állatok: Grindelwald bűntettei c. film

Miért van az, hogy ilyen szélsőségesen különbözően tekintünk azokra a jelenségekre, amelyek valahol eltérnek az „átlagostól”, ugyanakkor mindkettőben emberek a szereplők?

Miért jelentjük ki, hogy az egyik ember selejt, kukába vele, meg se szülessen, míg a másik jogaiért vérre menő vitákban harcolunk, és intoleránsnak kiáltunk ki mindenkit, aki nem ért velünk egyet?

Sokszor csak az érzelmeink miatt leszünk megengedők, támogatók vagy ellenzők

Ha valami kellemetlen számunkra, azt elrejtjük, ne is lássuk; viszont, ha velünk vagy a közvetlen környezetünkben élőkkel szemben történik vélt vagy valós igazságtalanság, annak mindenképp hangot adunk. Az élet azonban nem csak rólunk szól, épp ezért nem viselkedhetünk és alkothatunk véleményt csak a szubjektív érzéseink szerint. Az érzelmi alapú érveléssel nem sokra megyünk az olyan helyzetekben, ahol a politikai korrektség megjelenik.

Ne felejtsük el a vita kultúráját, amikor tiszteletteljes és nyugodt hangnemben lehet megbeszélni két, egymással szembenálló véleményt, anélkül, hogy azzal a másikat becsmérelnénk. Az emberek sok mindenről gondolkozhatnak különbözőképpen. Az lenne igazán korrekt, ha nem csak azt hallgatnánk meg, aki egyetért velünk, aki pedig nem ért egyet, azt nem semmisítenénk meg szellemileg egy ráragasztott címkével.

Nem jó olyan világban élni, ahol a hangadók megszabhatják, hogy kikkel szemben lehetünk toleránsak és kikkel nem. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a világban sok ember meg sem születhet – a nagy tolerancia ellenére.