Három híres ember története bizonyítja, hogy sikertelenként is megéri tovább próbálkozni – Ne hidd el, hogy nem vagy elég jó!
Mi a közös a világhírűvé vált íróban, a legismertebb norvég tengerbiológusban és az első amerikai milliomosnőben? Marcel Proust, Thor Heyerdahl és Madam C. J. Walker élete valójában ugyanarról az egy dologról szól: alkalmatlannak tűntek a hivatásukra, mégis remekül teljesítettek.
Ki ne találkozott volna egy sikertelen próbálkozás közben azzal, hogy valami azt súgja: „Te nem vagy elég jó ehhez. Inkább hagyd abba!”. Van, aki ellenáll és erőt gyűjt a következő nekiugráshoz, mások pedig elhiszik, hogy a kudarcok csak az alkalmatlanságukat mutatják. Egy ismerősöm látott engem fotózni Szipál Péter nemzetközileg elismert portréfotós társaságában, aki éppen felhívta a figyelmem arra, hogy amit csinálok, az így nem fog működni, sőt nagyon ronda lesz. Jót nevettünk, és segített megtalálni a megfelelő beállítást. Ezután ez az ismerős, aki kívülről figyelte a folyamatot, azt mondta, hogy ő is szeretett volna megtanulni fényképezni, csak attól félt, hogy a sok ügyetlenkedés megszégyenüléshez és kidobott időhöz, energiához, pénzhez vezet. Utána megkérdezte, hogyan tudok túllépni azon, hogy esetlenkedem a fényképezőgéppel. Mert szerinte csak akkor van értelme csinálni valamit, ha azt kiváló szinten tudjuk művelni.
Én viszont azt gondolom, hogy a kiválósághoz vezető út a kiválótlanság tégláival van kikövezve: akad köztük kudarc, sikertelenség, fiaskó, hitevesztettség és kétely feliratú kő is.
Ez az, ami megkülönbözteti az önmagukat sikeresnek megélő embereket a reményvesztett kicsinyhitűektől: hajlandók elviselni a kezdeti nehézségeket, sőt még annyi örömöt is lelnek a próbálkozásokban, hogy az akadályok csak még több erőt adnak nekik a folytatáshoz. De mi értelme van ennek az egésznek? Miért próbálkozzunk, ha nem biztos a siker?
A fekete nők haja
A kis Sarah Breedlove 1867-ben a családja első szabad tagjaként született, ami nem volt olyan rózsás helyzet, mint első hallásra gondolnánk. Az addig rabszolgaként tartott feketék háború általi felszabadítása nem azt az eredményt hozta, hogy már a társadalom teljes jogú tagjaiként élhettek. Nehezen kaptak munkát, és ha kaptak is, olyan kevés fizetségért, ami a napi élelmiszerre sem volt elég. Nem tanulhattak, nem dolgozhattak akármit, csak azokat a munkaköröket láthatták el, amelyeket a fehér társadalom számukra fenntartott. Csak olyan helyeket látogathattak és olyan közlekedési eszközöket használhattak, amit és ahogyan az uralkodó osztály engedélyezte (például nem ülhettek le a villamoson, nem használhatták a mosdót a munkahelyükön). Az addig elnyomó réteg rettegett a megtorlástól, így létrejött a Ku-Klux-Klan, amely napi szinten fenyegette az afroamerikai lakosság életét. Innen szép nyerni.
Sarah ötévesen elárvult. Életében háromszor házasodott: egyszer megözvegyült 20 évesen, kétszer elvált.
Egy lánya született, akit napi egydolláros mosónői fizetéséből nem tudott eltartani. Akkoriban lúgot és olyan vegyszereket használtak a mosáshoz, ami a rossz egészségi állapottal és hiányos étkezéssel kiegészítve nyomot hagyott többek között a fejbőrén: hajhullás, kopasz foltok és bőrbetegségek jelentek meg nála. Sarah a harmadik férje nevén (Madam C. J. Walker) kezdte a hajnövesztő szerek értékesítését házaló ügynökként egy akkor már sikeresnek mondható nő, Annie Malone vállalkozásában. Majd saját terméket fejlesztett ki a konyhájában, amelynek hatásosságát a vásárlók sokszorozódása és a vállalkozás növekedése bizonyította. De a sikere nem volt lineárisan felfelé ívelő folyamat, az útját álló buktatókat sorra veszi az életéről készült, most futó filmsorozat.
Az ablakon kidobott idő nyomában
Marcel Proust (1870–1922) francia írót Az eltűnt idő nyomában című regényfolyama tette nemzetközileg is elismert íróvá. Proust kilencesztendős volt, amikor átélte első asztmás rohamát. A környezete és ő maga is törékenynek ítélte egészségi állapotát, ezért alig mozdult ki, az írás és olvasás felé irányult a figyelme. Szeretett volna nagyot alkotni, de valami láthatatlan erő mindig megállította, és inkább fektette rövidebb, könnyed hangvételű újságcikkekbe az energiáját. Köztudottan gyakran panaszkodott arról, hogy nehezen megy az írás, nem halad az alkotással. Éveket töltött el látszólag hasztalan bóklászással és tűnődéssel, mire nagy nehezen, hosszadalmas munkával megírta a regényét. Az eltűnt idő nyomában megörökíti a francia kommün alatt és után történt társadalmi változásokat.
Az emlékezést mint univerzális emberi tapasztalatot pedig olyan mélyrehatóan ábrázolja elsőként az irodalomban, hogy a pszichoterápia fejlődő tudománya is hasznát vette a megfogalmazásainak.
Thor tutaja az óceánon
Thor Heyerdahl (1914–2002) norvég felfedezőt, etnológust emberfeletti teljesítményekre sarkallták a belső meggyőződései: hogy az ókori népek, akiket egy óceán választott el egymástól, kapcsolatban álltak egymással, sőt az ókorban rendelkezésre álló eszközökkel készített hajókkal szelték át a nagy vizet. Több ízben kísérelte meg bizonyítani hipotéziseit, amelyeket a jelenlegi tudományos közvélemény sem tekint bizonyítottnak. Először a polinéz szigetvilág ejtette rabul 1936-ban, s mivel megfigyelte az óceáni szél- és vízáramlatokat, valamint őshonos dél- amerikai növényeket talált a szigeteken (például édesburgyonyát), szokatlan gondolattal állt elő. Úgy vélte, hogy a Dél-Amerikában élő emberek hajóikon az áramlatok segítségével el tudtak jutni Polinéziába. Ezt bizonyítandó Thor 1947-ben Kon-Tiki nevű (egy polinéz istenről elnevezett) ókori tutajmásolatával és legénységével 101 nap alatt átszelte a Csendes-óceánt a perui Callaótól a francia fennhatóságú Raoriáig. Ám ezt a tudományos körök nem fogadták el a hipotézise megfelelő bizonyítékaként.
Ezután felfigyelt a különböző földrészeken fellelhető ókori kulturális azonosságokra, például a többistenhitre és a piramisépítésre. Számára ez is az egymástól földrésznyi távolságra élő ókori népek közvetlen, fizikai kapcsolatának lehetőségét vetette fel, aminek magyarázata a hajózás lehetett. Ennek a teóriának a bizonyítására 1969-ben egy Ré névre keresztelt, klasszikus ókori papirusznádhajóval vágott neki Marokkóból a Karib-tengernek, ám „csak” ötezer kilométert tudott megtenni, mielőtt a hajó szétesett.
Lelkesedése nem hagyott alább, így 1970-ben a Ré II-vel 57 nap alatt megtette a 6100 kilométer hosszú utat Szafiból Barbados szigetére.
Mire jó mindez?
Kit érdekel, hogy Proust könyvet írt, vagy milyen jelentősége van annak, hogy a polinézek honnan származnak? A fekete bőrű nők haja pedig hogyan érint minket? A válasz roppant egyszerű. Proust korszakalkotó írása hozzájárult az emberi emlékezet megértéséhez, és megannyi értékes gondolatnak ad helyet, amelyekről sosem tudhatjuk, melyik olvasó elméjében szökkennek szárba. Ha pedig bebizonyosodik, hogy az ókorban sokkal nagyobb távolságokat tudtak megtenni hajóval az őseink, mint eddig feltételeztük, akkor az a képesség, amely papiruszhajóval szelte át a tengert, most is itt folyik az ereinkben. Akkor mi mindenre lehetünk képesek ebben a pillanatban? Az pedig, hogy egy erősen hátrányos helyzetből induló asszony nemhogy Amerika első afroamerikai, de gyakorlatilag első női milliomosa lett, több bizonyosságot is tartogat számunkra. Az első, hogy sok jó dolgot létrehozhatunk, ha elköteleződünk mellettük, és hajlandók vagyunk az akadályok ellenére is továbbmenni. A másik, hogy nincs az a reménytelen helyzet, amelyet ne lehetne megváltoztatni. Tehát a megfelelő idő arra, hogy merjük vállalni a kiválótlanságunkat, és próbálkozzunk újra – most van.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>