Halálos ellenségek voltak, ma együtt próbálnak békét teremteni – Egy muszlim és egy keresztény vezető Nigériában

A békéltető misszió szerepe

1995-ben Ashafa és Wuye megalapították a Vallásközi Közvetítő Központot (Interfaith Mediation Center), amely Nigéria-szerte folytat békéltető missziót keresztények és muszlimok között. Szervezetük, amelynek ma már több tízezer tagja van, a harcosokkal is felveszi a kapcsolatot, valamint nőket, vallási személyiségeket és törzsi vezetőket készít fel arra, hogy békeaktivistákká váljanak. Vezetésük alatt a muszlim és keresztény fiatalok közösen építik újjá a mecseteket és templomokat, amelyeket az összecsapások idején leromboltak.

Ashafa és Wuye történetét The Imam and the Pastor (Az imám és a lelkész), valamint az An African Answer (Egy afrikai válasz) című dokumentumfilmek dolgozzák fel, amelyek írásunkat is ihlették.

Afrika legnépesebb országa, Nigéria fél évszázada szenved a vallási erőszaktól, amelyben külön fejezetet nyitott a Boko Haram nevű terroristacsoport megjelenése, amely 2009 óta több tízezer embert gyilkolt meg az ország északkeleti területein. A terrorszervezet megalakulásáig az északnyugati Kaduna államban volt a legtöbb, mintegy 20 ezer vallási erőszakkal összefüggő gyilkosság. A 14. századtól a 19. századig ez a tartomány volt Afrika egyik legfontosabb kereskedelmi csomópontja. Egyik legnagyobb városát, Zariát vályogból készült falak vették körül, amelyek napjainkban az óvárost keretezik. Észak-Nigériában évszázadokon keresztül a saría volt a gazdasági, az igazságszolgáltatási és társadalmi rendszer alapja, és ez határozta meg a hétköznapi kultúrát.  A konzervatív muszlimok lakta óvároson túl keresztény hitre tért afrikaiak és a gyarmati adminisztrátorok éltek.

Ashafa és Wuye előélete

Muhammad Ashafa szúfi családba született Zariában, s az apja mecsetjéhez tartozó madraszában (Korán-iskola) tanult. Apja nem engedte világi iskolába, mert attól tartott, hogy mivel ezek többsége keresztény misszionáriusok tulajdonában és vezetésében volt, fiát eltéríthetik az iszlámtól. A missziókban az európai politikai ambíciók eszközét látta, amelyek a tradicionális iszlámon alapuló rendszerek szétzúzására törekedtek. A muszlim családok tradícióik védelme érdekében a modern képzést és társadalmi felemelkedést segítő missziós iskolák iránti ellenszenvet igyekeztek táplálni gyermekeikben. Ilyen neveltetést kapott Muhammad Ashafa is. „Amikor a gyarmatosító hatalmak bevezették a saját rendszerüket, a kommunikáció nyelvét angolra változtatták. A muszlimokban ez ellenkezést váltott ki mindazzal szemben, ami nyugati. Nem engedték gyermekeiket missziós iskolákba. Úgy érezték, hogy semmi közük a nyugathoz, semmi közük Európához. A mi célunk az értékeink védelme, az iszlám rendszer és az iszlám dicsőségének visszahozása. Én is ilyen családból származom” – mondta az imám. Ashafa Szudánban az Afrikai Nemzetközi Egyetemen arab nyelvet tanult.

Jelenleg a kadunai központi mecset imámja, családja 13 generáció óta tölti be ezt a tisztséget.

James Wuye baptista szülők gyermeke, ám 13 éves korában nagybátyja családjával a Pünkösdi Egyházhoz tartozó Isten Gyülekezete (Assemblies of God) istentiszteleteire kezdett járni. Elköteleződött a közösségben, vasárnaponként az istentiszteleteken angolra vagy hauszára tolmácsolta a prédikációkat, ami Észak-Nigéria egyik legfontosabb nyelvjárása. Hamarosan a Nigériai Keresztény Szövetség (Christian Association of Nigeria ) Kaduna állambeli tagozatának titkárhelyettesévé választották. Egy német-amerikai keresztény evangélista ösztönzésére teológiai diplomát szerzett, majd lelkész lett.

Vallás és vér

Nigéria északi részén a muszlimok, délen pedig a keresztények vannak többségben. Ez a megosztottság természetesen azt eredményezi, hogy a legtöbb észak-nigériai államban a muszlimok dominálnak. Azonban a 8,9 millió lakosú Kaduna állam, amelyet néha Észak-Nigéria fővárosának is neveznek, különleges, mert mindkét felekezet megközelítőleg ugyanolyan arányban lakja. Az 1980-as évek közepén két tényező kezdte szembeállítani a két közösséget. Egyrészt a keresztények gazdasági és politikai előnyre tettek szert, másrészt a muszlim vezetők azt hirdették, hogy Észak-Nigériát vissza kell fordítani az iszlám gyökerekhez, és ennek érdekében erőszakra buzdítottak. „Néhányan közülük a szövegkörnyezetből kiragadva idéztek szent szövegeket, hogy igazolják az erőszakot” – emlékszik Ashafa.

1987-re ez a feszültség teret adott az erőszaknak, ami egy véres, az egész államra kiterjedő konfliktushoz vezetett, amelyben 1295 ember vesztette életét.

Az összecsapás az egyik főiskola muszlim és keresztény diákjainak vitájából eredt, annak kapcsán, hogy egy keresztény prédikátor rosszul idézte-e a Korán egyik versét.

Mindkét közösség súlyos áldozatokat szenvedett, ezért új taktikát választottak, különleges milíciákat hoztak létre. A Keresztény Szövetség ifjúsági szárnyában Wuye vezetésével harcoló alakulatot toboroztak. A másik oldalon a Muszlim Ifjúsági Szervezetek Nemzeti Tanácsa (National Council of Muslim Youths Organization) állt, amelyet 1987-ben alapítottak a muszlimok érdekeinek védelmére. Ashafa volt a Muszlim Tanács ügyvezető titkára Kadunában, ahol az ő vezetésével létrehozták a „Védelmi Liga” elnevezésű milíciát.

1992-ben a harcok során több mint 2 ezer ember halt meg; mind Wuye, mind Ashafa súlyos sérüléseket és veszteségeket szenvedett. Mindkét férfi hónapokon át kereste a lehetőséget, hogy bosszút álljon, ám 1995-ig nem találkoztak. Abban az évben az UNICEF és a helyi kormányzat együttműködött a gyermekbénulás elleni immunizálásban. Sok vidéki család azonban nem volt hajlandó elengedni gyermekeit az oltásra, attól tartva, hogy az igazi cél a fiatalok sterilizálása. A kormány meghívta a vallási véleményformálókat egy találkozóra, hogy megvitassák, hogyan lehetne felvilágosítani az embereket. Wuye és Ashafa is a meghívottak között volt.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pixnio

Út a feltétel nélküli megbocsátáshoz

Mindketten komoly félelemmel mentek el a találkozóra, nem tudták, élve fognak-e onnan távozni. Ellenségeskedésük közismert volt, ám az egyik résztvevő a teaszünetben megragadta a két férfi kezét, összefogta, majd arra kérte őket, hogy beszéljenek egymással. Wuye és Ashafa ugyan köszöntek egymásnak, de megbocsátani még nem állt szándékukban. Néhány héttel később Ashafa a mecsetbe ment, hogy részt vegyen a pénteki imán.

A szolgáló imám prédikációja arról szólt, hogy csak az juthat a Paradicsomba, aki feltétel nélkül megbocsát az ellenségének. Ashafát szíven ütötte, amit hallott, mert egyenesen neki szóló figyelmeztetésnek tűnt.

Másnap kora reggel felkereste Wuye-t. Kezdetben tele voltak gyanakvással. A látogatást követően Wuye attól tartott, hogy Ashafa csak azért ment el hozzá, hogy felderítse a terepet esetleges támadás céljából. „Ő volt az iszlám fundamentalizmus megtestesítője. Aztán amikor édesanyám megbetegedett, néhány társával elment, hogy meglátogassa a kórházban. Amikor édesanyám meghalt, ismét eljöttek, hogy részvétet nyilvánítsanak. Az ellenállásom lassan elkezdett enyhülni. Aztán elmentem a mecsetjébe, de még mindig nagyon féltem” – emlékszik vissza a lelkész.

Miután elfogadták az angliai Selly Oak College meghívását, hogy egy három hónapos konfliktusmegoldó és béketeremtő tanfolyamon vegyenek részt, az egymásba vetett bizalmuk megerősödött. Megalapították a Muszlim-Keresztény Ifjúsági Párbeszéd Fórumot, egy béketeremtő nonprofit szervezetet, amelyet később Vallásközi Közvetítő Központnak (IMC) neveztek el. Helyi és nemzetközi szervezetek támogatásával előadásokat, valamint rádió- és televíziós műsorokat szerveznek, amelyeken keresztül a nigériai fiatalokat a vallási toleranciára és a békés együttélésre tanítják.

Egymás nélkül nem megy

Kapcsolatuk még sokáig törékeny maradt. Néha nagyon nehéz volt egymás közelében lenniük, vagy éppen egy szobán osztozni utazásaik során. De ez a folyamat vezetett el ahhoz az egyedülálló módszerhez, amit kidolgoztak. A közvetítési folyamatot négy fázisra tagolják. Először személyes látogatás keretében feltárják a helyi konfliktusok kiváltó okait. Ezt követi a „belső közvetítés”, amelynek során Ashafa találkozik a muszlimokkal, Wuye pedig a keresztényekkel, hogy maguk között megvitassák sérelmeiket. Ezt követően közös találkozót szerveznek, ahol a rendezésről folytatnak párbeszédet. Végül békenyilatkozatot írnak alá, amelyben a csoportok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jövőbeni vitákat békésen fogják rendezni. Volt olyan város, ahová 17 alkalommal mentek el békéltetni. „Példát mutatunk, mert mi is az erőszak oldalán voltunk. De elveszítettük a szeretteinket, én az egyik kezemet is. És ebből a történetből világos számukra, hogy átérezzük a helyzetüket.

Nem tudunk egymás nélkül boldogulni. Isten arra teremtett minket, hogy egy helyen osztozzunk.

Így nincs más választásunk, mint hogy együtt éljünk egymással” – mondja a lelkész.

Közvetítésükkel számos nigériai államban sikerült békét teremteniük a vallásilag megosztott csoportok között. Munkájuknak köszönhetően születhetett meg a Kaduna Állami Béke Nyilatkozat (2002), majd három évvel később ennek megerősítése, amelyben a muszlim és keresztény vezetők elkötelezték magukat a vallási tolerancia és a békés egymás mellett élés előmozdítása mellett. A Központban a munkát a muszlimok és a keresztények megosztják egymás között, az önkéntesek egy része az özvegyek és árvák gondozásával tölti idejét. Országszerte 42 egyetemen és főiskolán „békeklubokat" is létrehoztak a fiatalok számára, amelyeknek mára már több tízezer tagja van. Nemzetközi szervezetekkel együttműködve Nigérián kívül is számos országban, köztük Irakban, Szudánban, Srí Lankán, Líbiában és Etiópiában dolgoztak a konfliktusok enyhítésén.

Kép

Nigéria – Kép: Pixnio

Az életüket is adnák a másikért

Missziójuk komoly személyes áldozatokkal és kockázatvállalással jár. Számos utazásra a feleségük is elkíséri őket. Az imámot kétszer is megpróbálták meggyilkolni muszlim fiatalok, mert úgy vélték, hogy a keresztényekkel való együttműködésével veszélyeztette az iszlám értékeket. A lelkészt gyakran vonják kérdőre, hogy hű maradt-e vallásához. Az ilyen kritikák és kihívások közepette úgy tudják fenntartani elköteleződésüket, hogy ragaszkodnak a Biblia és a Korán békét és a szeretetet hangoztató verseihez, és rendszeresen imádkoznak. „Nagyon vallásos vagyok, és ő is. Valójában a kereszténység és az iszlám egymás mellett létezhet, még ha teológiai kérdésekben különbözünk is. Mi biztonságosabbá tesszük a világot. Én egy muszlim lelkész vagyok, több ezer embert tudhatok magam mögött. Soha nem adtam fel semmit az iszlám elveiből. Még ha nem muszlim is, szeretem őt. Képes vagyok az életemet adni azért, hogy megvédjem a gyermekét vagy a méltóságát” – mondja Ashafa imám.

A lelkész így beszél kapcsolatukról: „Muhammad egyszer balesetet szenvedett. Ez volt a legerősebb félelem, amit életemben éreztem. Azt hittem, hogy a társam eltűnt. De Isten megmentette.

Olyanok vagyunk, mint a férj és a feleség, akik nem válhatnak el.

Ha elválunk, a gyermekeink, a nigériai fiatalok, a keresztények és a muszlimok szenvedni fognak.” Erőfeszítéseik elismeréseként Ashafa imámot és Wuye lelkészt kétszer jelölték Nobel-békedíjra.

Az imám és a lelkész: https://www.youtube.com/watch?v=kFh85K4NFv0

Egy afrikai válasz: http://www.anafricananswer.org/