Gyerektáborok, ahol a lelki mélységek feltárultak és gyógyultak – Az Ökumenikus Segélyszervezet fejlesztő táborai
Véget ért ez a nyár, és ezzel véget értek az Ökumenikus Segélyszervezet hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett táborai is. Programjaik első ránézésre talán semmiben nem különböztek más táboroktól, azonban mégis sokkal többet jelentettek számukra, mint egy kellemes kikapcsolódás.
Voltak sporttáborok, kézműves táborok, és idén először tanulást elősegítő táborok is. Kirándulások, kalandparkok, kerékpártúrák, kézműves foglalkozások, sorversenyek színesítették a gyerekek tábori életét. A mai gyerektáborokban már az önismereti foglalkozások is gyakran szerepelnek a programkínálatban, ugyanakkor az Ökumenikus Segélyszervezetnél a tábor szó mellett mindig ott található egy jelző: „fejlesztő”. Mit takar vajon ez a szó?
Akit bántanak, az maga is bánt
A tábor a nagy barátságok és nagy összeveszések helyszíne.
A gyerekek személyisége, családi háttere, sérüléseik lenyomata kegyetlen őszinteséggel tör elő a különböző tábori programok alatt.
A Segélyszervezet szociális szakemberei azért kísérik figyelemmel ezeket a programokat, hogy észrevegyék ezeket a problémákat, és segítsék a gyerekeket abban, hogy tudjanak változni.
A medencében fürdőzés könnyen tud átalakulni víz alatti bosszúk helyszínévé. Egy ártatlannak tűnő társasjáték közben elhangzó gúnyos szavak hatalmas sebeket ejtenek. Bántják egymást, mert őket is bántották, és azt tanulták meg, hogy csak úgy lehet túlélni egy-egy szituációt, ha ő az erősebb, ha övé az utolsó szó.
Az Ökumenikus Segélyszervezet szociális szakemberei ezekben a helyzetekben jelen vannak. Beavatkoznak, kérdeznek, megállítanak helyzeteket, és ha szükséges, hosszú beszélgetés követi az eseményeket. Beszélgetések, ahol megérthetők a helyzetek. Beszélgetések, ahol a gyerek azzal találkozik, hogy nem kell félni, nem lesz hangos szó, de azt is érzékeli, hogy hol vannak a határok, amiket nem léphet át.
Az éjszakák mély titkokat fednek fel
Az estéhez közeledve a gyerekek mindig megelevenednek. Mindenki vagány. Elhatározzák, hogy sokáig fent lesznek, átbeszélgetik majd az éjszakát. A táborvezető fejében folyamatosan az jár, hogy vajon mikor fognak majd elaludni a gyerekek, vajon átszöknek-e a fiúk a lányokhoz, meddig játszanak a telefonjukkal a fiatalok, hogyan lehet majd őket felkelteni reggel…
De az éjszakáknak van egy másik oldala is. Tíz-tizenkét éves fiúk, akik nem mernek elaludni a sötétben. Ahogy lekapcsolódik a villany, átmennek egymás ágyába, és együtt alszanak el, csak így érzik magukat biztonságban.
Van, ahol egész éjszaka égnie kell legalább egy kislámpának, csak akkor szűnik meg a félelem.
A másik szobában egy tizenkét éves lány telefonon igazítja el otthonmaradt kisebb testvéreit. Kérdezi, hogy vacsoráztak-e, lefürödtek-e már. Leülünk beszélgetni és ekkor derül ki, hogy nem azért lógott egész nap a telefonon a lány, mert a közösségi média számára érdekesebb a tábori programoknál, hanem mert ő gondoskodik a testvéreiről, illetve a nagyobb testvérek gyerekeiről is. Elmondja: nagy teher ez neki. A táborba is nehezen jött el, mert aggódik, távollétében mi lesz otthon.
A következő szobában egy kisfiú meséli el szomorúan, hogy anya már harmadik napja nem hívja fel őt telefonon. Biztos sok a dolga. Nyugtatja magát. Megpróbálom én felhívni. A telefon kicseng, de nem veszik fel. Biztos altatja a picit. Nem baj, majd holnap sikerülni fog – mondja ő, mintha engem és magát is ezzel szeretné megnyugtatni.
A reggel is tartogat „meglepetést”. Az egyik legvagányabb lány, tizenkét éves – aki folyamatosan kritizálja a többieket, sokszor undok – bepisilt.
A betegségére fogja. Epilepszia. Hívjuk az otthont, ahonnan érkezett. Erről ők sem tudtak, de a szakmai egyeztetések során kiderül, hogy a kislány és az édesanyja is súlyosan bántalmazott volt. Elmenekülésük előtt gyakran előfordult, hogy éjszaka a félelem miatt bepisilt. A délelőtti stábmegbeszélésen megtervezzük a következő lépéseket és az éjszakát. A lánnyal beszélünk, megnyugtatjuk, hogy nem történ semmi baj. Nem szidjuk meg, nem kérjük számon. Támogatjuk, megértjük és odafigyelünk rá. Munkatársunk este majd megnyugtatja, beszélget, mesét mond. Az ágy tisztítását is megszervezzük, ha szükség lenne rá: amikor kinti foglalkozás lesz, akkor lesz az ágycsere. Figyelni kell arra, hogy a többi gyerek ezt ne tudja meg.
Önismereti jellegű foglalkozások, ahol fontosnak érzik magukat a gyerekek
Katus Attila – több más híres ember mellett – rendszeres vendége a táboroknak. Közvetlen a gyerekekkel. Nyíltan beszél a hátrányokról, a nehézségekről. Bevonja a gyerekeket az előadásába. Szemléltet, kérdez. Látszik a csodálat a gyerekek tekintetében. Egy kézzelfogható példakép, aki megérinthető, aki világbajnok, aki az értékekről, a lehetőségekről, a küzdelemről és a sikerekről beszél. Az előadását közös torna és egy nagy focimeccs zárja. Természetesen mindenki Attilával akar lenni.
Este újabb csoportos beszélgetés, ahol kiderül, hogy a gyerekek által elképzelt álomnőnek vagy álomférfinek van egy nagy háza.
A flipchart tábla papírjára mindenképpen le kell írni azt is, hogy a nagy házban van áram, és télen meleg. Valamint azt is írjuk fel, hogy nem a kútról kell hozni a vizet, azt is vezessük be. Hamar előkerül a sok pénz mint elérendő cél, de szinte azonnal előkerül az is, hogy az álompár szeresse egymást, és ne veszekedjenek. Legyenek majd gyerekek, de ne most, hanem majd később, hogy együtt is lehessenek közös élmények. Komoly témák, mély gondolatok gyerekektől. Érvelnek, vitatkoznak, megnyílnak. Gondolatok fogalmazódnak meg, amelyeket meg tudunk erősíteni, tovább tudunk vinni.
Munkatársak és a nap végi beszélgetés
A gyerekek elcsendesedésével a munkatársak számára még nincs vége a napnak. Pedig ők is pihennének már, de a gyerekek szempontjából a következő egy óra nagyon fontos. A csapat átbeszéli a napot. Előjönnek a nehéz helyzetek, szituációk. Ezeket elemzik, és minden egyes történés mint kis mozaikdarab elkezd a helyére kerülni. Javaslatok születnek. Végigbeszélik, hogy holnap kire hogyan kell figyelni, kihez hogyan kell viszonyulni, kit miben kell erősíteni.
A táborok első két napja a bizalomépítésé. Az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberei olyan kapcsolat kialakítására törekednek, amely a tábor további szakaszában már felhasználható arra, hogy a gyerekek megnyíljanak, hogy a fegyelmezés ne félelmet keltsen, hogy a gyerekek pozitív férfi és női szerepeket lássanak a munkatársakon keresztül. Olyan szerepmintákat, amiket szívesen követnek.
A kimondott mondatoknak súlya van
A tudatos fejlesztőmunka különleges odafigyelést igényel, az ördög ugyanis mindig a részletekben rejlik.
Egy táborba megérkezett a kézműves szakember. Elmondta a gyerekeknek, mit kell majd csinálni, milyen eszközt hogyan kell fogni, stb. Az egyik munkatárs ezek után megszólal: „Ha nem figyeltek oda, nem fog sikerülni a nyaklánc.” A mi táborunkban ennek a következőképpen kell elhangoznia: „Tudjuk, hogy nagyon oda fogtok figyelni, és nagyon ügyesek lesztek!”
Hiszünk abban, hogy a gyerekek képesek a pozitív változásra. A táborainkban a tanulás, a fejlődés, az együttműködésekben, közösségekben rejlő erő értékként jelenik meg. A játékok és a programok pedig eszközök, hogy a gyerekek egy kicsit másként menjenek haza.
Vége a tábornak – hogyan tovább?
Könnyes búcsú, nagy ölelések, hosszú integetés, ameddig a gyerekeket szállító busz el nem tűnik a látóhatáron túlra. De ezzel még nincs vége tábornak. A munkatársak összegeznek és egyeztetnek azon intézmény munkatársaival, ahonnan jöttek a gyerekek. Tanodák, családok átmeneti otthonai, közösségi terek, jelenlét-pontok. De nem a következőket mondjuk el: Anna nem volt hajlandó lefeküdni időben, Zsolt megint mindenkit cikizett, hanem fejlesztési irányokat fogalmazunk meg, mert az Ökumenikus Segélyszervezet táborai részei a gyerekek egész éves fejlesztési folyamatának. Anna képes volt letenni a mobiltelefont, és nagyon szeret a felnőttekkel beszélgetni és tanulni akkor, ha rá irányul a figyelem. Zsolt nagyon kitartó, végigcsinálta a 20 km-es kerékpártúrát. Nem adta fel, és kiderült róla, hogy nagyon jól táncol, jó mozgása van. Érdemes lenne ebbe az irányba mennie tovább.
Rácsok Balázs 1994-től dolgozik a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél, 2014-től szociális és fejlesztési igazgatónként végzi munkáját. Feladata a Segélyszervezet hazai intézményi hálózatának a koordinálása, új hiánypótló szolgáltatások kialakítása, modellprogramok beindítása. Rendszeresen tart tréningeket, szupervíziókat, esetmegbeszélő csoportokat. Munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült 2020. augusztus 20. alkalmából.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>