A Gyanakvó, a Listakészítő, a Hipochonder, a Rendmániás, a Spóroló, az Egészségmániás, a Hírfüggő – hét énem, amely meggátol a pillanat megélésében
Egy pszichológiai könyvben olvastam, hogy ébren töltött időnk 47 százalékában gondolataink elkalandoznak a jelentől, és attól, amit éppen teszünk. Megdöbbentett a statisztika, és egyből azon kezdtem el töprengeni, vajon rám mennyire igaz ez az állítás. Kis önvizsgálat után rá kellett ébrednem, hogy nem egyszer túlszárnyalom ezt a százalékot. Ez elég rossz hír, hiszen azt jelenti, hogy időm nagy részében nem élem meg igazán a jelent, vagyis magát az életet.
Pedig milyen szép is lenne mindig belemerülni a pillanatba, élvezni a jó időt, figyelni a természetre, a világ hangjaira, belefeledkezni az illatokba és ízekbe, az emberi tekintetekbe! Én is tudom, hogy néha nem árt gyermeki csodálattal nézni a legegyszerűbb dolgokra: a reggeli ébredés szépségére, a ház ablakából nyíló kilátásra, a nyári limonádéra és a benne úszó citromdarabokra, a csillapodó közúti forgalomra vagy a különleges esti fényekre. De be kell vallanom, „éneim” sokszor visszafognak a gyönyörködésben és a pillanat megélésében.
Megnyugtatnám az olvasót, hogy nem küszködöm többszörös személyiségzavarral. Az éntípusok csoportosítását elsősorban önismereti és edukatív célból állítottam össze, és csak másodsorban saját magam kifigurázására.
Ha bárki bármilyen hasonlóságot vél felfedezni az „éneim” és a saját személyisége között, az csak a véletlen műve lehet.
A következő éntípusok gátolnak meg abban, hogy teljes valómmal átadjam magam a pillanatnak:
1. A gyanakvó énem. Általában akkor szokta felütni a fejét, amikor sorozatosan jó dolgok történnek velem. Minden jól alakul a munkában, a magánéletemben is kiegyensúlyzott vagyok, elérem a rövidtávú céljaimat, egyre csak gyűlnek a sikerélmények, és egyszer csak belém hasít a gondolat: mindez túl szép, hogy igaz legyen! Valami nagyon rossznak kell ezután következnie, mert ennyi pozitív inger nem érheti büntetlenül az embert. A kétkedés és az elkövetkezendő nagy csapásra készülés máris felére csökkenti a pillanatnyi örömöm.
2. A listakészítő énem. Ritkán, de azért meg szoktam tapasztalni azt az áldott ébredés előtti állapotot, amikor még üres az elmém, így mindent könnyednek és légiesnek érzek. Aztán eljut a tudatomig, hogy egy új nap kezdete van, kipattan a szemem, és fejben máris az aznapi teendők listáját készítem. Nem titkolt célom, hogy minél több pontot kipipáljak rajta. De alig fejezem be az egyik feladatot, máris a következőn jár az agyam. Ha pedig valamit nem sikerül időben elvégezni, elfog a csalódottság, és ahelyett, hogy a teljesített munkákra gondolnék, a kipipálásra váró teendőkön rágódom.
3. A hipochonder énem. Időnként a félelem a betegségektől is megakadályoz abban, hogy megéljem az itt és mostot. Képes vagyok a szellő simogatására is veszélyforrásként tekinteni: ilyenkor lelki szemeim előtt már ott lebeg a fránya megfázás, a vele járó kellemetlen torokfájás, és már érzem is a számban a szopogatós tabletták keserű ízét. Jól tudom, hogy a kirándulás szépségeire kellene koncentrálnom, de ha egyszer bemászik a kisördög a fejembe, nehezen tudok megszabadulni tőle.
4. A rendmániás énem. Ha otthon vagyok, valahogy mindig a kezem ügyébe kerül a seprű vagy a porszívó. Nem tehetek róla, nagyon világos a padló, minden apró szennyeződés meglátszik rajta, én pedig nem bírom tétlenül nézni, ahogy a koszdarabkák vígan élik életüket. Hétvégente rendszeresen nagytakarítást tartok: ha lehet, mindent felfordítok, kihúzok, kipakolok és elrendezek. Ezek nélkül nem érezném igazán eredményesnek a munkát. Pedig az erre szánt időmet sokszor élvezetesebb dolgokra is fordíthanám.
5. A spóroló énem. A kiadások terén általában tudatos vagyok: Excel-táblázatban vezetem, hogy mit, mikor és mennyiért vásároltam meg. Egy-egy szent cél érdekében képes vagyok megvonni magamtól olyan dolgokat is, amelyek amúgy nagy örömet okoznának nekem. Ez tulajdonképpen dicséretes, de sokszor elfelejtem feltenni magamnak a kérdést, vajon megéri-e ekkora áldozatot hozni, és egészséges-e folyton csak a legszükségesebbekre költeni. Elvégre az élet nem állhat csak a napi betevő beszerzéséből és a villanyszámla kifizetéséből!
6. Az egészségmániás énem. Szeretek rendszeresen mozogni és egyszerű, egészséges ételeket készíteni, de néha belegabalyodom az alapelveim hálójába. Ha valamilyen okból elmarad az adott hétre kitűzött edzés, némi elvonási tünet és lelkiismeretfurdalás lesz úrrá rajtam. Ez a főzésre is igaz. Ilyenkor mindig emlékeztetnem kell magam, hogy már rég feltalálták az ételrendelést, és nem dől össze a világ, ha néha én is élek ezzel a lehetőséggel. Mi több, akkor sem történik semmi végzetes, ha egyszer-egyszer egészségtelenebb opciót választok ebédre. Legfeljebb jelentkezik egy kis hasfájás, de az még túlélhető.
7. A hírfüggő énem. Az okostelefonok világában szerintem nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Én is sokszor érzem a kényszert, hogy fel kell lépnem a világhálóra, meg kell néznem az újdonságokat, azt, hogy ki mit csinál, és melyek az aktuális politikai és gazdasági történések. Mert olyan nem lehet, hogy valamiről ne értesüljek időben. A FOMO érzés (félelem attól, hogy lemaradunk valamiről) viszont mindig kiragad a jelenből, és elveszi a figyelmem a körülöttem lévő fontosabb dolgokról.
Szerencsére a fent megnevezett éneim nem egyszerre szoktak lecsapni rám és nem ugyanolyan gyakorisággal. Így mindig van egy kis időm fellélegezni és ráeszmélni arra, hogy a fókusz elcsúszott, a hangsúly másra helyeződött, és néhol túlzásokba estem. Azt hiszem, a listakészítő énem már meg is találta a következő programpontot: nem erősíteni a statisztikát, növelni az 53%-os pillanatmegélést.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
