„Nagyon progresszív hölgy volt, erős szociális érzékenységgel” – gróf Apponyi Franciskára emlékezik Károlyi Erzsébet

Apponyi Franciska grófnő a múlt század első felében kortársait megelőzve végezte jótékonysági munkáit. Kezdeményezésére épült fel az első világháború után Fóton a „Suum Cuique” telep, lakhatást biztosítva a hadiözvegyek és gyermekeik számára. Kezdeményezését XI. Pius pápa mellett számos állam támogatta világszerte. Idén elindult a gyermekvédelemben élő 23 ezer gyermek segítésére hivatott Jövőműhely Program, amelyet Apponyi Franciskáról neveztek el. Károlyi Erzsébettel a fóti kastély egykori nagyasszonyáról is beszélgettünk.

Apponyi Franciska
Apponyi Franciska egy archív fotón

Gróf Apponyi Franciska az ön férjének, Károlyi Lászlónak a nagymamája, aki jótékonysági tevékenységei révén kiemelkedett kortársai közül. Milyen kezdeményezések fűződnek a nevéhez?

A nagymama nevéhez fűződik például Fóton a Suum Cuique, magyarul „Mindenkinek a magáét” telep létrehozása. Az első világháború után a hadiözvegyek és hadiárvák támogatására Fanny mama – ahogy a családban hívták – gyűjtést rendezett. Először családi körben, majd ezt bővítve a tágabb rokonságban, s végül nemzetközi szinten kért segítséget. Adományokat gyűjtött, hogy a házak felépülhessenek. XI. Pius pápa és sok ország magas rangú tisztviselője is küldött adományt, amerikai üzletemberek, belga, holland, görög diplomaták, a japán miniszterelnök, még egy sziámi herceg is.

Felépítettek több mint negyven házat az elesett katonák árván maradt családjai számára, a fóti lakosság is nagyon sokat segített az építkezésben.

Minden ház kapott egy táblát, rajta azzal, hogy kinek az adományából épült, és a „Mindenki a magáét” felirat is olvasható volt a házakon. A nagymama ezen kívül egy üzemet is alapított itt, Fóton, hogy munkalehetőséget teremtsen, ahol az asszonyok bútorokat festettek magyar népi motívumokkal, amelyeket azután eladtak Amerikába. A lányaival, Károlyi Klárával és Fruzsinával együtt létrehoztak egy orvosi rendelőt is Fóton, ez volt az ország első ingyenes orvosi ellátást biztosító rendelője anyák és csecsemőik számára. A faluban színdarabokat állítottak színpadra, amelyek valójában egy nevelési program részei voltak arról, hogy hogyan kell jó anyának lenni, mit kell tenni, ha a gyermek lázas. Ilyesfajta felvilágosító jeleneteket adtak elő a falubélieknek.

Az összes karitatív munkája Fóthoz kötődött?

Nem, hiszen Zebegényben létrehozta a Virágfalut. A Duna-parton vásárolt néhány házat, ahová minden nyáron meghívott körülbelül háromszáz gyereket. A fiúk madarak, bokrok és fák neveit kapták, a lányok pedig virágok neveit, mint például, Rózsa, Ibolya, Pipacs és így tovább, László lett Karvaly. A nagymama saját magát Napraforgónak nevezte. Ezeken a neveken köszöntötték egymást, például „Jó reggelt, Napraforgó!”, „Jó estét, Karvaly!”. Tanárokat vett fel, és a gyerekek nyelveket beszélni, sportolni, kézimunkázni, énekelni, táncolni tanultak. Pedagógiailag nagyon profi program volt, a végén az első gyerekolimpiát is megszervezték. Amikor a férjemmel visszatértünk Angliából, és ellátogattunk Zebegénybe, még éltek azok a nagyon idős nénik, akik részt vettek a programban, és sokat meséltek nekünk erről. A mai napig megemlékeznek Apponyi Franciskáról, megvannak a házak is.

Lehet tudni, honnan jött ez a maga korában kiemelkedő elhivatottság a jótékonysági ügyek iránt?

Fanny mama édesanyja német volt, és a német arisztokrácia köreiben nagyon erős volt a jótékonysági munka iránti elkötelezettség, valószínűleg ezért élt benne is ilyen erősen.

Nagyon progresszív hölgynek számított, erős szociális érzékenységgel. A férjével, Károlyi Lászlóval sokat utaztak, gyakran jártak például Párizsban, Olaszországban rokonoknál, ismerősöknél, ahol Fanny mamának volt alkalma nemzetközi kapcsolatokat kialakítani, és ahonnan sok innovációt hozott haza. Az anyósa, Kornis Klarissza is nagyon szociális beállítottságú volt, sokat tett azért, hogy a nehézségekkel küzdő embereknek segítsen, ő valószínűleg szintén hatott rá. Az ő nevéhez kötődik az Újpesti Első Gyermekmenedékhely létrehozása az árvák segítésére, valamint az első újpesti bölcsőde alapítása is.

A család is támogatta Apponyi Franciska karitatív tevékenységét?

Mindez óriási pénzeket igényelt, amit a nagymama a Károlyi-uradalom pénzéből finanszírozott. Volt, hogy az intéző elment Károlyi Lászlóhoz, a férjem nagyapjához panaszkodni, hogy a kegyelmes asszony már megint kért egymillió pengőt, és volt, hogy megtagadták a kérését. Ilyenkor megharagudott, és hónapokig nem beszélt a férjével vagy a fiával, akik döntöttek ezekben a kérdésekben.

A második világháborút követően a fóti Károlyi család az emigráció mellett döntött. Apponyi Franciska viszont csak néhány évvel később hagyta el az országot.

Igen, nagyon szomorú, hogy a kommunista hatalomátvétel után a nagymamának el kellett jönnie Zebegényből, ahol nagyon sok időt töltött. A háború után, amikor a kommunisták elfoglalták a fóti kastélyt, menedéket kért a fóti katolikus templomban, amit a Károlyi család építtetett. Nem adtak neki menedéket, annyira féltek. Végül az evangélikusoknál kapott szállást, és a falubéliek hordták neki az ennivalót mindennap.

Később a korábbi jótékonysági tevékenységeire tekintettel kapott egy kis szobát a fóti kastélyban, ahol 1957-ig élt, végül Párizsba emigrált.

Az ön életében is jelen van a karitatív szemlélet...

Lászlóval, a férjemmel Angliában ismerkedtünk meg, és ott éltünk, amikor a Fóti Gyermekváros megkereste az anyósomat, hogy engedélyt kérjen a Károlyi név használatára, amit természetesen a család örömmel vett. Mi a Károlyi István Gyermekközpont meghívására jöttünk vissza Magyarországra, és felkértek, hogy legyek a Gyermekváros patrónusa. Rögtön elvállaltam, hiszen hasonló munkát korábban már Londonban is végeztem. Az egyik lányom kisgyermekkora óta mozgássérült, ezért az ilyen és hasonló hátrányos helyzetű gyermekekkel való munkát ismertem. Bécsben az „I am OK” csapattal működtem együtt, köztük egy balerinával, aki a Pető Intézetben dolgozott korábban, és táncolt a mozgássérült gyerekekkel Bécsben. A programjuk végén felléptek a bécsi Operaházban, a gyerekek kerekesszékben táncoltak, nagyon megható és gyönyörű volt. Bécsben a lányom volt az első gyermek, aki terápiás lovagláson vett részt. Láttam, milyen jó hatással van egy mozgássérült gyermekre ez a fajta terápia, tehát igen, egész életemben érdeklődtem és próbáltam segíteni is a rászorulókon. Boldog voltam, amikor felkértek, hogy legyek a Gyermekváros patrónusa. Az anyósom egyszer nagyon kedvesen azt mondta nekem, hogy „Erzsébet, te próbálod azt csinálni, amit a Fanny mama csinált, de sajnos már nincs meg az az anyagi háttér, ami neki megvolt”.

Kép
Károlyi Erzsébet
Károlyi Erzsébet – Forrás: Erdélyi Szalon Kiadó

Pontosan milyen munkát végzett patrónusként a Gyermekvárosban?

A Gyermekvároshoz tartozott a Károlyi-kastély, amely nagyon rossz állapotba került a szocializmus alatt, amíg a Gyermekváros használta, ez eleinte nagyon irritált, de később megszoktam. Nagyon jó kapcsolatba kerültem a gyerekekkel, és az elején nagyon aktív voltam. Az egyik karácsonykor például minden gyereknek adtunk egy ezüstláncot ezüst medállal, az egyik oldalán volt a Károlyi-címer, a másik oldalon a gyerek neve. Akkor még több mint háromszáz gyerek élt itt állami gondozásban.

Máskor szerveztem egy fantasztikus Mikulás-ünnepséget is, a katolikus templomtól kértem szép régi felszereléseket, díszeket, hogy Szent Miklóst gyönyörű püspöki ruhába öltöztethessük, és vettem 340 zsákot.

Aztán rendeztünk egy csodálatos karácsonyi ünnepséget angyalokkal, zenével, minden gyereknek adtam egy kis angyaldíszt, hogy ők tegyék fel a fára, kikerestem a legszebb dalokat, amiket velük együtt énekeltünk. Tíz évig aktívan foglalkoztam a patronálással, az ünnepségekre meghívtam a gyerekeket, látogattam őket, próbáltam szerezni nekik ruhákat, mosóport, vitaminokat vagy bútort, mikor mire volt szükség. Igyekeztem segíteni, ahol csak tudtam. Bármerre jártam, mindig kerestem a kapcsolatokat, hogy megtaláljam azokat is, akik tudnak nekem segíteni ebben.

Miért maradt ez abba, és milyen a viszonya most a kastélyparkban élő gyerekekkel?

Ma már nem ilyen nagy intézményekben nevelik az állam gondoskodására szoruló gyerekeket, így ma már csak mozgássérült gyerekek és menekült gyerekek vannak a kastélypark épületeiben. Őszintén mondom, néha hiányzik a régi gyerekzsivaj. Időnként, amikor a parkban sétálok, arra gondolok, milyen jó lenne, ha ismét több gyereknek segíthetnénk. A szomszéd országban zajló háborús helyzet miatt támogatnám és nagyon szeretném, ha akár az Ukrajnából elmenekült gyerekek és a szüleik ide tudnának jönni, mert hely, az bőven van.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti