„Gondviselésszerű az a megújulás, ami Veszprémben zajlik” – beszélgetés Udvardy György veszprémi érsekkel
Nem átlagos főpapi feladat jutott neki osztályrészül. Ő lett az egyik legfőbb felelőse, őre és inspirálója annak a hatalmas építészeti felújító munkának, amellyel Veszprém városa – de különösen a sok egyházi épülettel büszkélkedő belvárosa – az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra készül.
Dr. Udvardy György veszprémi érsekkel beszélgetünk felelősségről, hagyománytiszteletről és a jövőbe tekintő tervekről.
Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozattal kapcsolatos fejlesztések nagy lehetőségeket, ugyanakkor nagy terhet és felelősséget is rónak Érsek atyára. Hogyan súlyozza a feladatokat, és milyen hosszú távú pozitív hatást remél a veszprémi katolikus közösség és a főegyházmegye számára?
Az Egyháznak az evilági javak felhasználásával is az evangéliumot kell hirdetni, a céljait elérni. Melyek ezek az egyházi célok vagy kötelességek? Elsődlegesen és minden mást megelőzően az Isten dicséretének támogatása. Ez az imahelyek kialakítását jelenti. Második az evangélium szolgálata, harmadik a szegények szolgálata, a negyedik pedig, amit az Egyházi Törvénykönyv előír, az Egyházban dolgozók tisztes megélhetésének a biztosítása.
Itt, Veszprémben a várhegy több szerepet tölt be, mert egyszerre vár, történelmi belváros, ugyanakkor nagyrészt egyházi tulajdonban lévő ingatlanegyüttes is. Amikor azon gondolkoztunk, hogy ezekkel a történelemben nagy szereppel bíró épületekkel mit kezdjünk, akkor az előbb említett szempontokat kellett sorba rakni, és hozzájuk jön még a rengeteg turista és zarándok érkezésének szempontja is: nekik is meg kell mutatni ezeknek az épületeknek a kincseit, történelmét, de legfőképpen a hitébresztést kell elősegíteni.
Valójában az a törekvésünk, hogy ezeket az értékes épületeket – a székesegyházat, az Érseki Palotát, a könyvtárat, a múzeumot, a turisztikai központot, a piarista épületegyüttest és a többit – a lehető legjobban az evangélium hirdetésének a szolgálatába állítsuk.
Ezért vállalkozott a főegyházmegye és ezért vállalkoztam én magam is erre a jelentős beruházásra.
Akkor is fel kellett volna újítani ezeket az épületeket, ha az Európa Kulturális Fővárosa címet Veszprém nem nyerte volna el. Így most gondviselésszerű az, hogy a főegyházmegye ezeket a szükséges felújítási munkákat – a kulturális főváros programjait is szolgálva – jelentős kormányzati támogatással tudja elvégeztetni. Az utóbbi években az országban sorra megújultak a templomok, történelmi belvárosok, várak, kastélyok – tehát Veszprém helyzete nem egyedi, csak a koncentráltság, a szűkös időkeret és az Európa Kulturális Fővárosa cím helyezett bennünket jobban a látótérbe.
A felújított egyházi épületek tehát nem csupán ugyanúgy szolgálják majd tovább a hívő közösséget, mint eddig, hanem jobban?
Pontosan, ez nagyon fontos: jobban szolgálják majd. Szeretném azonban jelezni, hogy mindez 2023-ban teljeskörűen még nem készül el, a beruházást 2025. december 31-ig kell befejezni. 2023-ra azt vállaltuk, hogy bizonyos kiemelkedő közösségi terek: a székesegyház, a Gizella-kápolna, a Szent György-kápolna, a Turisztikai Központ, az Érseki Palotának egyes közösségi terei, a Szentháromság-szobor – készülnek el, és befogadóképes lesz az egyházmegyei múzeum is. Ugyanakkor olyan jelentős kutatási, restaurálási, történeti, régészeti feltárás is történik, ami önmagában is nagy érték. 2023-ban ezeket a tereinket nem a végleges formában fogjuk bemutatni, hanem egy munkaközi állapotban – egyébként ennek divatja van Európa-szerte –, ahol beengedünk látogatókat restaurálás alatt lévő terekbe, ahol még folyik a munka.
Nagyon izgalmas, hogy a szakemberek megtalálták a XII. századi altemplomnak az eredeti padozatát, ami egy gyönyörű felfedezés, ezáltal jobban kinyílik az altemplom tere, hiszen plusz 40 centit ki tudnak bontani. A boltívrendszer, az altemplomi oltár is visszakerül a helyére, nagyon szép látvány lesz. Ezeket a munkálatokat jövő évben folyamatosan végzik, de nem fogják zavarni sem a liturgikus, sem a turisztikai, sem pedig a kulturális tevékenységet.
Korábban művészettörténészként azt tapasztaltam, hogy egymással ütköznek a szakmai elvek és vélemények a régészeti-műemléki feltárásokról, konzerválásokról és felújításokról. Veszprémben sikerült szakmai konszenzust kialakítani?
A tervezésbe azokat a szakembereket vontuk be, akik kötődtek már az elmúlt években egy-egy épülethez és a szakmájukban elismertek. Ezzel együtt is sok dilemma, szakmán belül vita van. Egy kicsit egyszerűsítette a döntéseket, hogy ezzel a felújítással lehetőségünk nyílt a Veszprémi Főegyházmegye ősiségét hangsúlyozni. Hiszen írásos emlék tanúskodik arról, hogy 864 óta egyházi szervezet működött Veszprémben: valamiféle missziós szerveződés kápolnája lehetett itt, a Szent György-kápolna helyén.
Abban megegyeztünk, hogy lehetőség szerint a székesegyháznak és más épületeknek is az ősi keresztény erejét próbáljuk bemutatni.
Ez nem mindig könnyű. Az elmúlt hetekben is találtunk egy XII. századi faragott mérművet, amelyet a barokk kori átépítéskor a falba beépítettek. Gyönyörű, de nem lehet kivenni és muzeális tárgyként bemutatni, mert az komoly statikai problémát okozna.
Egy kisebb katolikus csoport, akikhez nem katolikusok is csatlakoztak, nem elégedett a szakrális terek felújításának és átalakításának terveivel. Ők teológiai indokokra hivatkozva a székesegyház XX. század eleji formájához ragaszkodnának, és ennek minden lehetséges fórumon hangot adnak. Aláírásokat gyűjtöttek, hogy elérjék az Ön elmozdítását hivatalából. Lehet orvosolni ezt a szakadást a katolikus közösségen belül?
Sok élmény köti az embereket egy-egy templomhoz, és amikor felújítás kezdődik, akkor úgy érezhetik, hogy az ő múltjuk tűnik el. Én nagyra értékelem ezt az érzelmi megközelítést, mert ebben mutatkozik meg egy hívő közösségnek a ragaszkodása vagy szeretete a temploma felé. Az viszont nehezíti a szakemberek helyzetét, hogy ők egy szűk csoport tagjai, akik semmiféle kompetenciával, se elegendő felkészültséggel, se pontos információkkal nem rendelkeznek, miközben olyan teológiai és építészi tekintélyt vindikálnak maguknak, amivel befolyásolják a hangulatot, és sok embert megtévesztenek, akik érzelmeikben ragaszkodnak a város székesegyházához.
Hogy mit tudunk tenni? Folyamatosan tájékoztatunk. Az épületek megújítása során gondos előkészítés és szakmai mérlegelés útján hozunk meg egy-egy döntést. Bízom abban, hogy a megújult épületek 2025-ben a most még szkeptikusok örömére is szolgálnak majd, és hogyha lesznek közös élményeink, liturgikus közösségi alkalmak, akkor ismét a magukénak érzik majd.
Addig is a legfontosabb: ne engedjük, hogy az örömünket bárki elvegye!
Az jutott eszembe erről a helyzetről, hogy milyen nagy érzelmi megrázkódtatás lehetett a korabeli hívek számára, amikor a gótikus templomokat elkezdték barokk stílusban átalakítani a XVII–XVIII. században. Egészen drasztikus építészeti megoldások születtek. Ha akkor lett volna közösségi média, mekkora felzúdulást közvetíthetett volna! Vajon minden nagyobb volumenű újítás szükségszerűen ellenérzést vált ki az emberek egy csoportjából?
Olyannyira így van ez, hogy levéltárosaink előkeresték az 1907 és 1910 között zajló felújításkor keletkezett levelezést és sajtót. Sajnos a püspökelődömet igen élesen támadták sokfelől, a város polgárai is, tehát a maihoz hasonlóan volt ellenállás akkor is önmagában a változással szemben. Aztán később nyilván megszerették a megújult templomot.
Az egyházmegyének ez a jelmondata, amelyet 1938-ban választottak ki, és én újra hangoztatom: „Őseink hite a jövő reménye”. Ezt éljük meg az építkezésben is. Az őseink által kialakított és használt épületeket, ha csak lehet, megőrizzük – de a jövőt is kell építeni, előre is kell haladni. Képzeljük csak el, mennyire nehezen fogadnánk el ma, ha a lakásokat olyan színvonalúra és kinézetűre építenék, amilyenek mondjuk a XVIII. században voltak!
Érsek atyának egyébként szívügye a liturgia, a liturgikus tér?
Teljes mértékben, és ez nemcsak az én személyes döntésem, mivel az Egyházi Törvénykönyv a mindenkori püspököt jelöli meg a liturgia elsődleges őrének. A székesegyházban végzett liturgiának etalonnak kell lenni az egyházmegye többi temploma számára, és egyik legfőbb feladatom, hogy az mindig az érvényes előírásoknak megfelelő legyen. XVI. Benedek pápa mondta, hogy amit hiszünk, ahogyan ünneplünk, ahogyan imádkozunk, ahogyan cselekszünk – ez a négy összetartozik.
Mennyire érzékeli számottevő veszélynek a hívők többségére nézve a két szélsőség, a Zsinat előtti tradíciókhoz mindenek felett ragaszkodó „tradicionalista” csoport és a katolikus hagyományokat teljesen fellazítani akaró, azokat csak jelképesnek tartó „liberális” katolikusok csoportját?
Az Egyházunknak óriási kincse, hogy „egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyház”. Az előző korokban, amikor a társadalom és a kultúra még egy nagy, koherens egységet képezett, ezt sokkal egyszerűbb és könnyebb volt megélni. Most, amikor a társadalmunk nagyon sokféle képet mutat világszerte, az egyházi egységet is sokkal nehezebb megélni.
A szélsőséges véleményekben én egyfelől az útkeresést látom, másfelől a leegyszerűsítő válaszadást erre az útkeresésre.
Egyszerű azt mondani, hogy ne változtassunk semmit, mert az úgy volt jó és szép, és aki változtat, az nem hűséges a múltjához. A másik szélsőséges csoport azt mondja, hogy az élet dinamikus, és az ember megváltozott állapotára kell azonnal reagálni. Egyik sem tudja hordozni a teljes választ, sőt, mindkettőben van egyfajta bizonytalanság. Az Egyházunknak viszont van biztonsága, van ereje, van a jövőről víziója és mondanivalója – tehát nem kell szimpla megoldásokhoz folyamodnunk, mert az Egyházunk birtokolja az eszközöket ahhoz, amire küldetést kapott.
Honnan nyeri a lelki és fizikai erejét, amellyel a konfliktusokat, a személyét is érő bántásokat elviseli?
Sokat gondolkozom Jézus imáján, amelyet János evangéliumának a végén olvashatunk, amikor főpapként imádkozik a tanítványai egységéért. Bizony a torzsalkodások vagy éppen a tudatos feszültségszítás, a személyeskedések mind-mind az egységet sértik, és ez fájdalmas. Ilyenkor akarva-akaratlanul a belém vetett bizalom is sérül, és én ezt szeretném helyreállítani, hogy bátran bízzanak az emberek az érsekükben. Ugyanígy bizalmat akarok építeni még azok felé is, akik most mindent elleneznek, amit teszek, és a megtévesztettek felé is, akik információ hiányában vagy a változástól való félelemből bizalmatlanok.
Az én erőm abból fakad, hogy mindaz, ami történik, nem épületek felújításáról szól, nem üvegablakokról, hanem a keresztény jövőnkről: hogy a következő nemzedékek biztonságban, méltó módon tudnak-e majd élni.
Fájdalmas, hogy periférikus vagy hamis témákról megy a vita, miközben az ember méltóságáért kellene inkább küzdenünk. Isten irántunk tanúsított szeretete ad okot arra, hogy békét teremtsünk. Akár az előbb említett csoportokkal és személyekkel, akár az egyházmegyében, akár családjaink körében, legyünk a béke munkásai – és ne csak magunkért és egymásért, hanem a szomszédban dúló háború áldozataiért is, akik nagyon sokat szenvednek.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>