Forradalmárok ruháját varrta, és harcolt a nők jogaiért az „írogató nő”, Karacs Teréz

„születésemmel nagy bánatot okoztam…”

Karacs Teréz 1808-ban, a családi birtok melegében jött világra, a fogadtatása mégsem volt felhőtlen. Erre később naplójában így emlékszik vissza: „Én születésemmel, mint anyámtól hallám – nagy bánatot okoztam, mivel ő fiúval szerette volna férjét megajándékozni; e miatt keseredve tudatá atyámmal, hogy a negyedik is leány, és kérve kérte férjét, hogy engedje meg az újszülöttnek nemét eltitkolni, s egyezzék bele, hogy fiúnévre kereszteljenek, és írjanak be az anyakönyvbe mint fiút. Atyám ezen sajátságos és különös kívánságba nem ment bele, én – akinek születtem: mint leány neveltettem fel.”

Kompromisszum gyanánt kitűnő megoldásnak tűnt a szülők számára, hogy leányukat egyáltalán ne anyakönyveztessék, sőt a nevét is csecsemőkorukban elhunyt húgairól kapta.

Születése pillanatában sem apja, sem édesanyja nem sejthette, hogy kilenc gyermekük közül éppen Teréz lesz az, aki mind pedagógusként, mind íróként jelentős karriert fut majd be.

Könyvek között nőtt fel

Világra jöttének keserves fogadtatása ellenére Teréz szerető családi környezetben cseperedett fel, a korban példa nélküli oktatásban részesült. Édesapja, Karacs Ferenc térképkészítő volt, így a földgömb már a gyerekszobája részét képezte, édesanyjától pedig a könyvek szeretetét örökölte.

A Karacs család számára nem jelentett kérdést, hogy lány- és fiúgyermekeiket egyaránt iskolába küldjék, így a kis Teréz is a lehető leghamarabb megkezdte tanulmányait. Ez egy idő után csak önképzés formájában valósulhatott meg, mivel a fővárosban akkor még nem volt az elemi iskolánál magasabb fokozatú, magyar nyelvű nyilvános lányiskola. A viharos politikai helyzet miatt Terét szülei úgy döntöttek, hogy lányukat nem küldik sem német, sem francia nyelvű lánynevelő intézetbe, ahol főleg a császárpári arisztokraták gyerekeivel érintkezhetett volna. Ehelyett biztatták őt, hogy éljen az otthoni „házi könyvtár” adta lehetőségekkel, és autodidakta módon sajátítsa el az alapműveltséget.

Kép

Karacs Teréz fotója

Teréz kiváltságos helyzetben volt ebből a szempontból, mivel lexikonok tömkelege állt a rendelkezésére, könyvek ezrei vették körül, többek közt kortárs irodalmi művek is, ami kuriózumnak számított. A Karacs házaspár ugyanis bőszen támogatta a kortárs irodalom felvirágoztatásának ügyét, amelyet akkor többnyire csak azok olvastak, akik írtak is. Lakásuk gyakran szolgált egyes szerzők otthonául, így sűrűn látott vacsoravendég volt a háznál többek között Vitkovics Mihály, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc és Katona József.

Katona – mint lakó – három éven át élvezhette a család vendégszeretetét, részben a Karacs-rezidencián írta meg legismertebb művét, a Bánk bánt.

Úton a nőnevelés felé

Bár Karacs Teréznek nem volt esélye közintézményben folytatni a tanulmányait, szülei törekedtek a korban elérhető alternatív lehetőségekkel élni, amelyek lányuk szellemének és jellemének épülésére szolgáltak. Így kapva kaptak az alkalmon, amikor a vidéki rokonok felajánlották, hogy fogadják legidősebb lányukat a mezőtúri családi birtokon, ahol a gazdálkodás csínját-bínját sajátíthatta el.

Az első szerelem is itt köszöntött be a lány életébe, egy fiatal, jóképű református tiszteletes, Jakab István személyében. A kor szokásai szerint a legtöbb nő emlékkönyvben örökítette meg barátságait, kapcsolatait, amelybe Jakab István a következő szavakat jegyezte: „Téged kell szeretnem, mert veled lesz az életem élet…” Bár Teréznek imponált a művelt ifjú, aki gyakorta apró költeményekkel kedveskedett neki, hamar kiderült, hogy a férfira szülei által előre elrendezett házasság vár, amely sokkal jelentősebb hozománnyal kecsegtetett, mint amit Karacs Ferenc bármikor is biztosítani tudott volna gyermekei számára.

Egyenes beszéd híján Karacs Teréz rövidesen véget vetett ennek az afférnak, tekintve, hogy a vendéglátói sem nézték jó szemmel az udvarlót a háznál, főleg miután az kerek perec kijelentette, hogy: „Igen, nagytiszteletű úr, én Karacs Terézt bámulni járok ide, én ilyen lányt még sohasem láttam, hallottam; bűnt követnék el, ha őt kerülném, ha társaságát kerülném.” Minden hízelgő bók ellenére Karacs Teréz maga mögött hagyta a mezőtúri élményeket, és Máramarosszigeten vállalt el házitanítói állást a Kállay családnál.

Afféle „írogató nő”

Ebben az időszakban Teréz már aktív tollforgató volt: első művét 1822-ben, 14 esztendős korában hozta le a Magyar Kurír Kedveskedő rovatában, ahol rejtvényeket és találós kérdéseket közöltek.

A gyermeteg versikéket rövid időn belül szeriőz munkák váltották fel, amelyek a század legnívósabb lapjainál jelentek meg. 

Így Karacs Teréz munkáit olvashatjuk az Életképek, a Honderű, a Rajzolatok, Kossuth Lajos Pesti Hírlapjának és a Regélő Pesti Divatlapnak az archívumaiban; sőt összegyűjtött műveit még életében kiadták.

Annak ellenére, hogy kora legjelentősebb női szerzőjének számított, aki egyaránt volt publicista, szerzett tanulmányokat, vitairatokat és szépirodalmi műveket is, nem tartotta magát írónak. Amikor írói pályájáról faggatták, röviden csak ennyit felelt: „»Én nem vagyok írónő, csak írogatok néha!« És valóban az ily írogatónők, aminő magam is vagyok, nem sorozhatok az írók közé. író énszerintem csak az, ki folytonos munkásságával és műveivel jelentékeny nyomot hagy maga után. Akik csak néha és rövid hatásra írnak, azok csupán írogatok.”

Kép

„neveljünk okos, nem okosdó nőket…”

Karacs Teréz már elismert írónő és sokak által dicsért házitanító volt, amikor felkérték a Miskolci Református Nővelő Intézet vezértanítónői pozíciójára. Teréz az intézmény fenntartásának bizonytalansága miatt tétovázva bár, de 1845-ben elvállalta az első olyan magyar közintézmény vezetését, amely anyagi háttértől függetlenül biztosított lehetőséget az elemi oktatásból kikerült lányoknak. Egyaránt tanultak itt munkáscsaládok gyermekei és nemesi származású lányok – az osztálykülönbségek áthidalása jelentős célja volt a pedagógusnőnek.

Miskolci évei alatt közel nyolcszáz lány tanulhatott nála, akik meglehetősen liberális oktatásban részesültek. A hímzés és a háztartásvezetés mellett – ami a korban elengedhetetlen ismeret volt a hölgyek számára – a miskolci lányok tanultak történelmet, földrajzot, matematikát, kortárs irodalmat, és gyakran értekeztek politikáról, társadalmi kérdésekről.

Nem túlzás kijelenteni, hogy Karacs Teréz kezei között nőtte ki magát az első értelmiségi, polgári rétegből származó nőgeneráció.

Lányok a forradalomban

A színvonalas oktatás mellett a társadalmi felelősségvállalás is szívügye lett a vezértanítónőnek, és demokrata nézetei sem voltak kétségesek. Így a forradalom kitörésekor egyértelmű volt, hogy az intézetben tanuló lányok is kiveszik részüket a nemzeti függetlenségért vívott harcból. Karacs Teréz és tanítványai több száz ruhaneműt varrtak a fronton harcoló katonáknak, és azt is sikerült elérni, hogy a miskolci lányintézet az egyetlen olyan közoktatási intézmény legyen az országban, amely a szabadságharc ideje alatt is háborítatlanul tud működni.

Az ország forradalmával párhuzamosan zajlott a nőnevelés ügyének forradalma is, aminek legjelentősebb eseménye az 1848-as tanügyi kongresszus volt 257 résztvevővel, ebből 256 férfival. Karacs Teréz egyedüli nőként vett részt az országos gyűlésen, ahol – a mai napig aktuális – nemek közti bérszakadék ellen szólalt fel. Illetve továbbította Teleki Blanka és a saját diákjai követeléseit a nők egyetemi tanulmányainak lehetőségét, valamint a nemtől független politikai választójogot illetően.

Nem alkudott, a végsőkig nevelt

Karacs Teréz tizenhárom éven át maradt a miskolci intézmény élén, annak ellenére, hogy az utolsó hónapokban már csak meglehetősen szűkös anyagi kerettel gazdálkodhatott. Elhivatottságát mutatja, hogy még az ínséges időkben is a közjót tartotta szem előtt, ugyanis számos kecsegtető ajánlatot utasított vissza. 

Teleki Blanka többször csalogatta őt saját, budapesti iskolájába, ahol jóval tehetősebb családok gyermekei tanultak, így anyagilag egyértelműen jobb döntésnek bizonyult volna ez az opció, mint a miskolci. Karacs Teréz barátnője hívását ugyanúgy visszautasította, mint az arisztokrácia családok felkéréseit, akik gyermekeik nevelését bízták volna az idősödő tanítónőre. 

Emellett még negyvenegy éves korában is akadt kérője, akit szintén elhajtott, ugyanis a jó cél érdekében „önként vállalt hajadonságra ítéltetett.”

Teréz csak a fenntartóval való összetűzés után távozott a lánynevelő intézet éléről, és vállalt el egy kolozsvári lehetőséget, ahol szintén a helyi lányiskola vezetését szánták neki. Távozása után a református egyház a tandíjakat megemelte, így a szegényebb réteg gyermekeinek továbbtanulását ellehetetlenítették. Miskolc hanyatlani kezdett, Kolozsvár azonban felvirágzott. Közel 400 lány oktatását vállalta magára Karacs Teréz, többek között Teleki Miksa lánygyermekeinek képzését, aki hálából ezért végrendeletében havi 200 forint nyugdíjat hagyott az idősödő Karacs Terézre.

Öregségére szüksége is volt erre az összegre, ugyanis a vezértanítónői posztról való végső leköszönés után már csak alkalmi munkákból élt. Egy darabig még vállalt házitanítói segédállást, például Arany Jánoséknál. A kis Széll Piroskát – Arany János és Ercsey Julianna unokáját – is ő oktatta, aki anyja korai halála révén a nagyszüleinél élt és nevelkedett.

Hetvenhét éves korában azonban egy súlyos betegség következtében Teréz bal oldala lebénult, így utolsó éveit már csak az írásnak szentelte. 

A cikk Karacs Teréz naplója és levelezései nyomán, illetve Pásztor Emil kismonográfiáját alapul véve készült.