„A kudarcaim tesznek azzá, aki vagyok” – Felhővonal címmel, ismert magyarokkal készített rövidfilmsorozatot az Egyszülős Központ

Rövidfilmekkel nyújtanának támaszt

„A közösségi média világában megszoktuk, hogy mindenki sikeres, mindenki boldog, mindenki szép. […] Nehéz vállalni, hogy nem, néha nem ilyen az élet, néha nagyon-nagyon mélyen vagyunk” – fogalmazott a Corvin Moziban a filmvetítés előtt Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója. Mindez hatványozottan igaz az egyszülős családokra, akiknek sokszor újra neki kell indulniuk az életnek. 

Magyarországon 340 ezer egyszülős család él, ez azt jelenti, hogy közel félmillió gyermek nevelkedik ilyen családban. Ebbe még nem tartoznak bele azok a gyerekek, akik a koruknál fogva már felnőttnek számítanak, de sérültek, fogyatékossággal élők, ezért életük végéig gyerekstátuszban maradnak. 

A lassan hat éve alakult Egyszülős Központ az érintettek számára Felhővonal címmel négyrészes rövidfilmsorozatot készített. Az első négy epizódban Kovács „Kokó” István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, a Bagossy testvérek, Sterczer Hilda világklasszis hegymászó, valamint Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész mesélnek életük hullámvölgyeiről, és arról, hogyan tudtak azokból felállni. 

Milyen volt az, amikor leértek a gödör aljára, mi segített nekik, mi adott erőt? 

A címet Jókai Mórtól kölcsönözték, aki így ír Egy bujdosó naplója című művében:
„A láthatár-szélén a Kárpát bércei ülnek hosszú sorban, mint ezüstkoronás királyok átlátszó kék trónusokban. Egy hosszú fehér felhővonal lebeg előttük, a bércek fölülemelkednek rajta.” A készítők ugyanis vallják, hogy mindenkinek megvan a saját felhővonala az életében. 

Mélyrepülés az olimpiai bronzérem után 

Kovács „Kokó” István maga is egyszülős családban nevelkedett. Bár édesanyja mellett a nagyszülei is jelen voltak az életében, az apaszerepet édesapja helyett edzője, Szántó Imre, azaz Öcsi bácsi töltötte be. A húszas évei elején már elismert sportoló volt, saját lakással, BMW-vel. Európa- és világbajnokként utazott ki az 1992-es barcelonai olimpiára, ahol mindenki aranyérmet várt tőle, de csak bronzzal tért haza. Mély zuhanás kezdődött, abbahagyta az edzéseket, járta az éjszakát, az olimpiai bronzért kapott összegnek pár hónap alatt nyoma sem volt. 

„Ott álltam ’92 novembere-decembere környékén, hogy semmim nincsen. Amit elértem, azt szépen leromboltam.” Itt lépett színre a már említett Öcsi bácsi, aki rábeszélte Kokót, folytassa a munkát. „Figyelj, innentől nem veszíthetsz egyetlen mérkőzést sem! Ha egy meccset is elveszítesz, az azt az üzenetet hordozza, hogy nem vagy bajnok” – mondta tanítványának. 

„Másnap reggel úgy ébredtem, hogy én ’96-ban olimpiai bajnok leszek” – meséli Kokó a filmben. 

Onnantól hat évig nem talált legyőzőre, a többi pedig már sporttörténelem. 

Kép

Beszélgetés a Felhővonal című kisfilmek vetítése után – Fotó: Egyszülős Központ Facebook-oldala

„Ő az öcsi, hozzá nem nyúltok”

Bagossy Norbert és László, a Bagossy Brothers Company alapítói is egyszülős családban nevelkedtek, édesanyjukkal hármasban töltötték a gyermekkorukat. Az élet már gyerekként megedzette őket. „Ő az öcsi, hozzá nem nyúltok” – védelmezte öccsét Norbi az iskolában. Majd tinédzserként egymás után alapították a zenekarokat, és elképzelték, milyen lenne világsztárnak lenni. Erdélyben már ismerték a Bagossy Brothers Company-t, amikor Magyarországon is szerencsét próbáltak. Előzenekarként kezdték, amikor, mint egyikük fogalmaz a filmben, még csak „két ember volt a közönségben”. 

Budapesten mindent újra kellett kezdeniük, elölről. „Van siker, van kudarc. Egyik nincs a másik nélkül” – vallják. Az erdélyi magyar zenekar koncertjein ma már tízezezren éneklik velük együtt a dalokat. Tavaly az MVM Dome-ban telt házzal – több mint 15 ezer rajongóval – ünnepelték fennállásuk tízéves évfordulóját.

A csúcs előtt 30 méterrel 

Sterczer Hilda hegymászó évekkel ezelőtt a Föld ötödik legmagasabb hegycsúcsa, a 8463 méter magas Makalu megmászására készült férjével, Erőss Zsolttal. Ez lett volna a harmadik nyolcezres csúcsa, amivel bekerülhetett volna a nemzetközi hírű hegymászók közé. Ám a csúcs előtt 30 méterrel megállt. Férje hívta, hogy menjen, de ő úgy érezte, nem képes rá. 
A mélyen hívő hegymászó, mentálhigiénés szakember arról mesél a filmben, később jött csak rá, hogy elfeledkezett a zsebében magával hozott Jézus-zászlóról. 

„Megfeledkeztem arról, hogy nekem van egy Istenem, aki át fog vezetni az úton” – mondja. 

Nemcsak férje elvesztése (Erőss Zsolt 2013-ban hunyt el) volt hatalmas trauma az életében, ami után két gyermekével egyedül maradt, de egy évvel férje halála után egy ismerőse a szeme láttára zuhant le egy hegyről, ami után hetekig újra mélypontra került. „Ha nem haltam bele abba, hogy Zsolt elhunyt, akkor egy idegen ember halálába nem halhatok bele” – fogalmaz a kisfilmben.

 „Amit komolyan kell venni, az a játék”

Scherer Péter édesanyja testnevelő tanár, édesapja mérnök volt. A kisfilmben arról beszél, hogy megfelelési kényszere volt az apja felé. Középiskolában azonban kollégiumba költözött, ahol két hónap alatt felnőtté kellett válnia. Fiatalon elvarázsolta az Utolsó tangó Párizsban című film, amelyet egymás után háromszor is megnézett a moziban, és úgy érezte, amit Marlon Brando csinál, arra ő is képes lenne. Az eredetileg építőmérnök végzettségű Scherer amatőr színészként kezdte, sokáig nem ismerték el, ma viszont az ország egyik legfoglalkoztatottabb színésze. „Az élettel hülyéskedni kell; amit komolyan kell venni, az a játék” – vallja. 

Az idő mindenre megoldás?

Mennyi időnek kell ahhoz eltelni, hogy az ember hálás legyen a kudarcnak? – vetődött fel a kérdés a kisfilmeket követő háttérbeszélgetésen, amelyen a filmek szereplői közül Kovács István és Sterczer Hilda vett részt. 

„Van az a mondás, hogy körbenövi az idő, az idő mindenre megoldás. Ki merem jelenteni, hogy ez hazugság. Szükség van az időre, de szükség van arra is, hogy dolgozzunk rajta. Ez igaz a veszteségre, és igaz a kudarcra is. Ha átélünk egy kudarcot, csak az idő nem fogja megoldani, ki kell bogozni, hogy miért, hogyan történt, és miért nem fog legközelebb megtörténni, mit tanulhatok ebből” – összegezte Sterczer Hilda. 

Mi, emberek általában azt gondoljuk, ha kudarcunk van, akkor a sarokban kell sírnunk. „Miközben ez csak annyit jelent, hogy valami ott félrecsúszott. 

Ha azt mondjuk, hogy nem egyenesen ment, hanem görbe pályát vett, abban benne van az is, hogy ki lehet egyenesíteni. 
A kudarc nem végérvényes, hanem félrecsúszott” – mondta. 

Egy elcsúszást pedig bölcsességgel, önreflexióval, magunkba nézéssel meg lehet tanulni kincsként kezelni. „Az én hibám, de látni kell, mi az én részem, és mi nem az én részem. Ha ezt szét tudom szálazni, akkor legközelebb már tudom, mit kell másképp csinálnom. Jól tudjunk továbbmenni, ez nagyon fontos” – hangsúlyozta. 

Kép

Sterczer Hilda, Kovács „Kokó” István és Nagy Anna a Felhővonal vetítésekor – Fotó: Egyszülős Központ Facebook-oldala

Könnyebb, ha valaki hívő?

Én hívő ember vagyok, miért történnek velem ilyen tragédiák? – tette fel férje elvesztése után önmagának is a kérdést. 
„Nem könnyebbség volt nálam a hitem Zsolt elvesztésekor, hanem pont, hogy nehézség. Amikor Zsolt meghalt, azt éreztem, hogy »hol voltál?« A hitemért is meg kellett küzdenem, hogy megmaradjon. Én úgy mentem fel a 8000-es csúcsokra, hogy »ugyan mi történhet, ha velem van Isten?« […] Abban a pillanatban, hogy Zsolt meghalt, Isten két kézzel nyúlt alám, és küldött embereket, segítséget, munkát, pszichológust” – mondta.

 „Mind a 15 vereségemre tökéletesen emlékszem”

Kokó arról mesélt, hogy nagyon vékony, sportra alkalmatlannak nyilvánított gyerek volt, a legkisebb az osztályban, mégsem tudta elengedni azt a vágyát, hogy ő ki fog emelkedni a többiek közül valamiben. „Hat–nyolc–tízévesen kezdtem el az autogramomat gyakorolni, hogy ha majd egyszer szükségem lesz rá, akkor meglegyen” – idézte fel. Az összes felmenője bokszolt, nála 14 évesen vált egyértelművé, hogy ez lesz az útja. 

Pályafutása során 320 mérkőzése volt, ebből mindössze tizenötöt veszített el. 

„Mind a 15 vereségemre tökéletesen emlékszem, de nem szomorít el, hanem nagyon fontos részei a pályafutásomnak. Nagyon kellettek ahhoz, hogy az legyek, aki most itt büszkén tud mesélni a múltjáról […] Az a húsz év, amit a szorítóban töltöttem, életem legcsodálatosabb időszaka, nem volt olyan nap, olyan óra, amikor ne lebegett volna a cél a szemem előtt.”

Utalt a kisfilmben is felidézett barcelonai bronzéremre is, ami után minden eltűnt körülötte. 
„Előtte rólam szólt az újság, a következő héten a széljegyzetre se kerültem. Megvágták a fizetésem, visszavették az autót, a lakást. Akkor jött Öcsi bácsi, aki kirántott a hajamnál fogva” – fogalmazott. És, hogy mit mondott az edzője? Azt, hogy „most tanultál valami olyat, amit egész életedben tudsz használni!”

Egy válás ne legyen tartós kudarc

Sterczer Hilda férje halála után, Kovács „Kokó” István pedig egy válást követően talált új társat. Nagy Anna szintén érintettként alapította meg az Egyszülős Központot, és munkája során sokezer szülővel beszélgetett az elmúlt években. 
Kiemelte, nemcsak poszttraumás stressz szindróma van, hanem létezik poszttraumás fejlődés is. Egy válás fájdalmas szülőként, és fájdalmas abból a szempontból is, hogy nem lehet tudni, egy gyerek hogyan fogja feldolgozni. 

„Váláskor azt érezzük, ez az én kudarcom. Mindenkinél van egy olyan pont, amikor azt érezzük, hogy elrontottuk, valami olyat tettünk, amitől az életünk, a gyerekünk élete nem arra ment, mint amerre terveztük” – magyarázta Nagy Anna. Hozzátette, nem csonka, hanem egyszülős családokról van szó, hiszen ez nem tartós kudarc, hanem egy állapot, amelyből valami csodálatos dolog is kikerekedhet. 

A Kovács „Kokó” Istvánnal és a Sterczer Hildával készült film már megtekinthető.
A rövidfilmeket az Egyszülős Központ YouTube-csatornáján lehet megnézni.