Ezek a kisgyermekes házaspárok legnagyobb dilemmái

A jóképű és korábban mindig kedélyes Péter mostanában magába fordul. Már a környezete is észrevette újabban a borostás, mosolytalan arcának komorságát. „Ha ezt valaki előre közli, talán sosem vállalok családot” – fakad ki egy alkalommal. Zsófi megrökönyödő arckifejezése nem segíti a higgadt beszélgetés létrejöttét. Péter a dolgozószobába menekül a csalódottság vihara elől, Zsófi a fürdőszobában sír, miközben a gyerekek, a négyéves Tomi és a totyogó Luca az előszobában kergetőznek. „Hogy lehet ilyen lelketlen? Belőlem kiábrándult, az hagyján, de a gyerekei létét is megkérdőjelezi? És az én érzéseimmel ki törődik? Számít valamit az, amit én áldoztam fel?”

Otthon: fogság vagy menedék

Az anyukák különböznek abban, mennyi ideig és hány gyerek mellett képesek megőrizni az otthon melegét. Néhányuknak egyetlen gyermek is éppen elég, és vele sem szeretnének három éven keresztül távol maradni a munkájuktól. Feszültséget okoz számukra a napok egyhangúsága, kalitkába zárt madárnak érzik magukat. Így nem nyújthatnak hitelesen biztonságos fészekmeleget gyermeküknek.

Mások viszont igaz hivatásuknak tekintik az anyaságot, és kelletlenül kapcsolódnak vissza a számukra idegen, családon kívüli kihívások világába. Legjobb, ha mindenki az igényeinek megfelelően választhat, és ehhez segítséget kaphat a család többi tagja mellett a társadalomtól is. Az elfogadáson és ítélkezésmentességen kívül elengedhetetlen a támogatórendszer kiépítése és részmunkaidős munkahelyek szorgalmazása.

Bölcsőde vagy óvoda?

A kutatások szerint nem jó ötlet az egy évnél fiatalabb gyermeket intézményes keretek közé adni. A csecsemőkor idején az elsődleges gondozó személyének állandósága meghatározó a későbbi fejlődésre nézve: a kötődés minősége és a bizalomra való képesség múlik ezen. A másfél-két éves totyogók nagyobb károsodás nélkül elfogadhatják a bölcsis gondozót, azonban a beszokás ideje sokban múlik a kicsi temperamentumán, valamint az anyuka felkészültségén.

Az óvodák minicsoportjai két és fél éves kortól fogadják a szobatiszta gyerekeket. Utóbbi elvárás is mutatja, hogy nem való minden csöppségnek ilyenkor még a magasabb önállóságot és érettséget megkövetelő ovis nevelés. Jobban járnak, ha csak pár hónapra is, de inkább a megengedő, róluk babaként gondoskodó bölcsit választják számukra szüleik. Ilyenkor a társak jelenléte még mellékes, a gyerekek nem kezdenek el kötődni pajtásaikhoz.

Eleinte az állandó betegeskedés miatt sok odaadást igényelnek szüleiktől is, szinte minden második hetüket otthon töltik. Fontos az átmeneti időszakban a leválás fokozatossága és a türelem.

Vissza a munkaerőpiacra

Az anyukák jelentős része érzi kiútnak a gyerekek miatti felfordulásból (az életciklusváltás kríziséből) a munka világába való visszakapcsolódást. Ha az anya stabil munkahelyről ment el szülni, könnyebb a helyzete, de a munkáltató és a munkatársak hozzáállása nem mindig pozitív a kis-, illetve többgyermekes dolgozó nőkkel szemben. A beteg csemete mellett virrasztó, illetve folyamatosan tevékenykedő, kimerült anya nem tűnik tökéletes munkaerőnek. Bár a kisgyermekes nők általában határozottabban képviselik jogaikat, kiállnak azért, ami megilleti őket. Az eltérő életfázisban lévő kollégák sem feltétlenül megértőek, ami szintén nem segíti az anyuka visszailleszkedését.

Amennyiben új munkahelyet kell keresnie, a fiatalasszony problémák özönével találhatja szemben magát, amelyekhez alkalmazkodni emberpróbáló feladat – ha pedig nem sikerül, az akár újabb krízist provokálhat a családban.

Ki ez a jó nő?

A férj könnyen meglepődhet, amikor a feleség tréningruha helyett nőnek öltözve, esetleg kisminkelve, trendi frizurával hagyja el a védett otthont és szab új irányt életének: a játszótéri anyatársak világából a munkahelyi pörgésbe. Ilyenkor érdemes észrevenni, sőt szóvá tenni a változást. Az évek óta szinte kizárólag anyaszerepben élő feleségek elbizonytalanodhatnak nőiségükben, és nem mindegy, ki erősíti meg őket ebben. A párkapcsolatnak jelentős lökést adhat, ha a férfi udvarlásával elismeri, segítőkészségével támogatja felesége újjászületését. Ha ő nem, lesz helyette más, aki megteszi.

Megméretve

A párkapcsolat, a férj és feleség próbája ez az időszak. Sokan „könnyűnek” találják házasságukat, úgy érzik, magukra maradtak a problémáikkal, így inkább elválnak. Komoly elszántságra, állhatatosságra, felelősségvállalásra van szükség az együtt maradáshoz. A tudatos szembenézés segítheti a megoldás megtalálását: időt szentelni a másikra, Péterhez hasonlóan kimondani a még oly súlyos érzéseket és szavakat, és ahogy Zsófi, kifejezni a fájdalmat és csalódást. De nem szabad elzárkózni a házastárs elől, hanem meg kell érteni az ő szempontjait is, építeni kell a kapcsolatot, szándékosan őrizve a férfi-női szerepeket.

Fontos látni, hogy a nehézségek a családi életciklus sajátosságaiból és a tagok személyiségfejlődéséből adódnak, nem érdemes önmagunkat vagy a társunkat hibáztatni miattuk. A gyerekek növekedésével a megpróbáltatások is enyhülnek, átadva helyüket új kihívásoknak. Érdemes közösen – akár segítséget kérve – küzdeni és kitartani.  

A cikk a Képmás magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kapcsolódó cikkeink:

Pelenkázz, tovább élsz!
Kibillenve – krízishelyzetek kisgyermekes családokban
Bajtárs vagy vetélytárs, avagy miért jó a testvér?