Előítéleteink nyomában – A pszichológus véleménye a sztereotípiákról

Gyermekként nagyon kedveltük ezt a történetet, testvéreimmel számtalanszor eljátszottuk. A történet szellemiségéhez némileg méltatlan módon ölre menő harcokat vívtunk a szamár, illetve a szamaritánus szerepekért. Számomra ez a példázat már akkor is az előítéletről szólt, bár gyerekfejjel még nem ezt a kifejezést használtam a jelenség leírására.

Úgy gondoltam, a szamaritánus valamiféle lókupechez hasonló ember lehetett, csak ő szamarakkal üzletelt, s valószínűleg nem volt olyan tiszta és jólfésült, mint a (gyerekbibliám tanúsága szerint) hófehérbe öltözött pap, illetve lévita. S talán éppen azért volt olyan meglepő, hogy ő könyörült meg az elesett emberen, mert a legkevésbé tőle várták.

Mint később kiderült, nem is tévedtem olyan nagyot, hiszen a szamaritánus valóban megvetett ember volt, bár lenézésének valódi oka az etnikai, valamint vallási különbözőségében gyökerezett.

Később, egyetemi éveim alatt találkoztam Darley és Bateson 1973-ban végzett kísérletével, amelyben arra keresték a választ, hogy mely tényezők határozzák meg, hogy segítünk-e a másik emberen. A kísérlet során egyes teológushallgatókat arra kértek, hogy bizonyos szakmai kérdéseken töprengjenek, másokat pedig arra, hogy az irgalmas szamaritánus történetén elmélkedjenek, majd átküldték őket a szomszédos épületbe. A hallgatók egy részének azt mondták, hogy el fognak késni, másoknak azt, hogy időben, megint másoknak pedig azt, hogy korán fognak érkezni. A kísérletben résztvevők útjuk során egy „áldozattal” találkoztak, aki elesett. A példázaton elmélkedő hallgatók nagyobb százalékban segítettek, de a sietség foka még ennél is nagyobb szerepet játszott abban, hogy ki mennyire viselkedett altruista módon. Vagyis nem érdemes ítéletet alkotni az emberekről vallási, illetve etnikai hovatartozásuk vagy egyetlen cselekedetük alapján, vagy ha mégis (s óhatatlan, hogy így tegyünk), próbáljunk tudatosan figyelni arra, hogy a másikról alkotott véleményünket időnként felülbíráljuk. Hiszen ahogyan az altruista hozzáállás nem csupán személyiség vagy jellem, s főként nem faji vagy egyházi hovatartozás kérdése, ugyanúgy más viselkedési módok sem írhatók egyetlen tényező számlájára.

Kategóriák mentén

Mivel számos impulzus ér bennünket, képtelenek vagyunk minden egyes ingert töviről-hegyére elemezni, így az új élmények feldolgozásakor, valamint egy-egy emberrel való találkozásunkkor a múltban felhalmozott tudásunkra, illetve tapasztalatainkra támaszkodunk. Ez az osztályozási folyamat sokat segít a világ egyszerűbb megértésében, de magában rejti azt a veszélyt, hogy olykor hibákat vétünk az emberek megítélése során. Megeshet, hogy azért tulajdonítunk bizonyos jellemvonásokat valakinek, mert egy adott embercsoporthoz tartozik, más a bőrszíne, a vallása vagy a politikai meggyőződése. S olykor előfordul, hogy elvárásaink beigazolódnak, ami még tovább erősíti meglévő sztereotípiáinkat. Ugyanakkor lehetséges, hogy a másik személy pont azért viselkedik úgy, ahogy előzetesen elképzeltük, mert a hozzá való viszonyulásunk az elvárt viselkedést váltja ki belőle.

Ellenálló világkép

Az emberek többsége pozitív képet igyekszik kialakítani magáról, amit foggal-körömmel védelmez saját maga, illetve mások előtt. Amikor olyat teszünk, ami nem illik bele a magunkról kialakított ideális képbe vagy olyan információval találjuk szembe magunkat, ami ellentmond annak, ahogy a világról gondolkodunk, nyugtalanító érzés ébred bennünk, amit mindenáron igyekszünk elhessegetni magunktól. Olyannyira védelmezzük elképzeléseinket, hogy képesek vagyunk akár az emlékeinket felülírni, hogy azok hűen illeszkedjenek álláspontunkhoz. Éppen ezért amikor a világot felosztjuk „mi” és „ők” kategóriára, akkor abból általában a „mi” kerül ki győztesen.

Bár szükségszerű, hogy kategóriákban gondolkodjunk, hiszen így tolmácsoljuk magunknak a körülöttünk zajló történéseket, arra igenis odafigyelhetünk, hogy sztereotípiáink ne vezessenek gyűlölködő előítéletekhez.

Amennyiben olyan információval találkozunk, ami nem illik a fiókba, ahova a másik embert helyeztük, ne keressünk igazolást az előfeltevésünkkel ellentétes bizonyíték magyarázatára, egyszerűen kérdőjelezzük meg feltevéseinket, s amennyiben nem helytállóak, hajítsuk a kukába.

És egy példa

Tény: A szamaritánus volt az egyetlen, aki segített a sebesült embernek.

Előítéletes válaszok:

•        Persze, mert a pap és a lévita rendes dolgozó emberek, akik a felelősségteljes munkájuk miatt siettek. A samáriabeliek csak a napot lopják, ezért csak neki volt ideje segíteni.

•        Ezek a szamaritánusok igyekeznek mindenkinek a kedvében járni, hogy ne derüljön ki, valójában milyen emberek.

•        No, az is biztos, hogy a rablók is samáriabeliek voltak. Egy pedig segített. Nagy dolog…

•        Kivétel erősíti a szabályt. A többiek tanulhatnának tőle.

A sztereotípia megkérdőjelezése:

Úgy tűnik, ezek a samáriabeliek nem is olyan rossz emberek. Lehet, hogy tévedtem velük kapcsolatban és valójában nem is különböznek annyira tőlünk?

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>