El akarod mondani az igazságot? – A búcsú: film életről és halálról

Nem ez a kínai-amerikai film az első olyan alkotás, amelyben a szó legszorosabb értelmében a saját múltját dolgozza fel egy tehetséges, fiatal alkotó. A Lady Bird például a 2000-es évek elején játszódik, és a fiatal színész-rendező, Greta Gerwig életének momentumai tükröződnek a sacramentói egyházi középiskola hétköznapjaiban. De talán még jobban hasonlít A búcsú Kumail Nanjiani történetére. A pakisztáni származású amerikai komikus a feleségével való megismerkedésének történetét vitte vászonra a Rögtönzött szerelem című filmben, amelyben a fő konfliktus a szülők közel-keleti ismerkedési szokásai és az amerikai kultúra között feszülő ellentétben rajzolódott ki.

A Pekingben született, de már Amerikában felnövő Lili Wang saját nagymamájának különös történetét dolgozza fel a fentiekhez hasonló őszinteséggel, viszont sokkal inkább keserédes módon.

A főszereplő Billit Awkwafina alakítja, akit a Kőgazdag ázsiaiak és az Oceans 8 című filmekből ismerhetünk. Fiatal, pályakezdő New York-i művészként, sok nehézség közepette éri a hír: rajongva szeretett, Kínában élő nagymamája tüdőrákos, és már csak néhány hónapja van hátra. A világon szétszóródott család visszatér Kínába, de helyi szokás szerint nem mondják el a nagymamának a látogatás valódi okát, hanem egy fiatal rokon esküvője mögé rejtik azt.

A történet akár bugyuta vígjátéki fordulatokat is vehetne, ha nem az író-rendező fájdalmáról szólna. Európai szemlélő számára szokatlan, idegen ez a mentalitás. Lehet persze minden hozzátartozó dilemmája: a betegség tudatában elbúcsúzni egymástól, vagy a betegség tudata nélkül utoljára önfeledten együtt lenni? Valószínűleg a világ nyugati felén nem kérdés, hogy a beteget megilleti, hogy tudjon betegségéről, Ázsiában azonban kicsit más a helyzet.

Kép

Részlet A búcsú c. filmből 

„Azt gondolod, hogy az egyén dönti el, mit tegyen az életével – mondja a főszereplőnek nagybátyja, aki régóta Japánban él, majd így folytatja: – De ez a különbség a Kelet és a Nyugat között. Keleten az egyén élete egy nagyobb egésznek a része. A családjának, a társadalomnak. El akarod mondani Nai Nai-nak az igazságot... mert félsz vállalni érte a felelősséget. Mert ez túl nagy teher. Ha elmondod neki, akkor nem kell bűntudatot érezned.”

A film legalább annyira vicces, mint szomorú vagy éppen komoly, szereplői hitelesen mutatják meg az egymáshoz fűződő kapcsolatokat, miközben jól kihasználják a jellemkomikum eszköztárát.

A családot egyben tartó nagymama minden forgatókönyvíró álma. Mindenkivel jól megtalálja a hangot, fiatalos, mégis képviseli a hagyományokat, jó humora van, és folyamatosan témában tartja a filmet. Az ilyenek miatt – és a többi karakter hozzá fűződő viszonya miatt – érdemes nézni ezt a mozit.

A fenti idézet viszont rámutat a filmben tetten érhető, árnyaltan felrajzolt kulturális különbségekre. Kelet és Nyugat élet- és halálfelfogása, az egyénhez és a közösséghez való viszonya mindig is különbözött egymástól, ez nem újdonság – de amikor egy nyugati civilizációban felnőtt, harmincas évei elején járó lány ilyen erős tapasztalatokon keresztül szembesül azzal a hagyománnyal, amelyikhez családja révén tartozik, az minden görnyedt hátú szociológiai elemzésnél többet ér.