Egy rossz emlékű királynak is vannak tisztelői

Valószínűleg nem létezik olyan történelmi személy, akinek ne volnának rajongói.

Akármilyen elvetemült alak volt az illető, akármilyen bűnöket követett el, szinte biztos, hogy valakik valahol ma is ápolják a kultuszát.

III. Richárd angol király tökéletesen megfelel a lelkiismeretlen gonosztevő archetípusának, de – talán Shakespeare drámáinak is köszönhetően – a mai napig működik Angliában III. Richárd Társaság, amely ápolja a királyhoz kötődő hagyományokat, és időről időre megemlékezéseket tart róla.

Richárd – azaz Gloucester hercege – a „rózsák háborúja” néven ismert, szinte felfoghatatlanul bonyolult polgárháború-sorozat vége felé vette át a hatalmat Angliában. Bátyja, IV. Eduárd király halála után őt nevezték ki régensnek, mivel a trónörökös – akit V. Eduárdnak neveztek volna – még csak tizenkét éves volt. 1483-ban Richárd a hatalmi vákuumot kihasználva erőszakos puccsot hajtott végre. „Kiderítette”, hogy IV. Eduárd házassága érvénytelen volt, ezért a fia, V. Eduárd fattyú, így nem is lehet belőle király.

A kezdeti rövid ellenállást megtorló sok lefejezés és bebörtönzés után Richárdnak egy ideig nem maradt versenytársa. A fiatal Eduárd már korábban a londoni Towerbe került – kezdetben azért, hogy „felkészítsék a koronázására”, később közönséges rabként. Innen már ki sem jött többé: nyomtalanul eltűnt, soha senki nem tudta meg, mi lett vele. A herceget királlyá koronázták, így Gloucesterből III. Richárd lett.

Uralkodása azonban rövidre és keservesre sikerült. Támadásba lendült a másik trónkövetelő, Tudor Henrik, aki 1485-ben a Bosworth melletti mezőn legyőzte a királyt. Richárd, amikor érezte, hogy a csata elveszett, utolsó elkeseredésében Henrikre rontott az embereivel, de hamar megállították, lelökték a lováról és brutálisan lekaszabolták. A gyilkos állítólag egy Rhys ap Thomas nevű walesi földbirtokos volt. A holttestet a közeli Leicester egyik templomában terítették ki, majd két nap múlva átszállították a ferencesek templomába, és sietve eltemették. Ő – a kor egyetlen gyenge fizikumú, vékony és beteges testalkatú uralkodója – volt az utolsó angol király, aki csatában halt meg. Henrik pedig – ezen a néven a hetedik – király lett.

A sír azonban nem sokáig maradt épségben. Ötven évvel később VIII. Henrik szakított a katolikus egyházzal, és ennek egyik következményeként radikálisan felszámolta az angliai szerzetesrendeket. A ferences kolostorokat is megszüntették, feldúlták, ekkor III. Richárd holttestének is nyoma veszett.

Egészen a kétezres évek elejéig kellett várni, amíg valaki komolyan keresni kezdte. A III. Richárd Társaság egyik titkára, Philippa Langley hosszas kutatások után bejelentette, hogy a ferences barátok egykori temploma Leicester város mai önkormányzatának a parkolója helyén állt. Míg gyűjtögették a pénzt az ásatásokra, és győzködték a városi egyetem régészeit, felkutatták Richárd ma élő rokonait is. Csak a női ágak jöhettek szóba, mert az azonosításhoz az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-re volt szükség. A király egyik testvérétől, Yorki Annától két leszármazási vonalat is találtak, egyikük egy Kanadában élő műbútorasztalos, Michael Ibsen. Tőle nyálmintát vettek, és elkezdték szervezni az ásatást.

2012-ben végül felvonultak a régészek a parkolóba egy markológéppel. Három kutatóárokra volt fedezet, úgyhogy okos döntéseket kellett hozniuk. Rögtön az első árokban találtak egy csontvázat. Ahogy a kutatásba bevont fiatal csontszakértő, Jo Appleby elkezdte letisztítani a földet a gerincről, észrevette, hogy a csigolyák nem egyenes vonalban helyezkednek el. Mire kiásták a csontvázat, egy jelentősen elferdült gerincű ember maradványai bukkantak elő. Minden jelenlévőnek elállt a szava, mert a saját bevallásuk szerint mindaddig egyikük sem remélt semmit ettől a vállalkozástól.

A csontokat gondosan elhelyezték egy kartondobozban, és a régészek autójával az egyetemre vitték. Jo Appleby az úton végig az ölében őrizgette a koponyát, nehogy a kanyargós úton ide-oda guruljon a csomagtartóban. Ezek után hosszas vizsgálatsorozat kezdődött, mert egyre valószínűbbnek látszott, hogy tényleg III. Richárd maradványait találták meg. A városi kórházban CT-felvételeket is készítettek a csontvázról, ezzel a kórház történetének legidősebb páciensét vizsgálták meg. Tizenegy jól látható, súlyos, csontig hatoló sérülés nyomait találták meg. Ezek közül a legsúlyosabbak a koponyát, a gerincet és az arc­csontot érték, és meglehetős pontossággal megfelelnek a korabeli leírásoknak. Fegyverszakértők bevonásával még azt is megállapították, hogy a koponya oldalsó-hátsó részét egy csatabárddal csapták le.

A C14-es kormeghatározás pontosan a hagyomány szerinti időszakra tette a halál idejét, és az antropológiai vizsgálatok is a korabeli krónikák leírásaiban szereplő, súlyosan deformált gerincű, vékony testalkatú, nőies termetű férfiként írták le a halottat.

A végső szót persze a genetikának kellett kimondania. A koponyából eltávolított őrlőfog darálékából, illetve a csontokból nyert DNS-t összevetették a kanadai asztaloséval, és sikerült megtalálni a választ. Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a leicesteri parkolóban talált csontváz az utolsó Plantagenet-házbeli királyé, III. Richárdé.

Philippa Langley és a III. Richárd Társaság tagsága könnyekig meghatódott. Óriási esemény volt ez Nagy-Britannia számára. Meg is adták a módját: az újratemetés ünnepélyes keretek között zajlott. Márvány síremléket avattak, volt polgármesteri beszéd, papi áldás, tűzijáték. Ahogy a társaság honlapján olvasható: „Ezen a héten Richárd király megkapta azt a tiszteletet, méltóságot és elismerést, amelyet évszázadokig megtagadtak tőle”.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>