Egy másik világ kapujában – Látogatás a Völgyzugolyház Alapítványnál

Reggel fél tíz van, a tizenhetedik kerületi Völgyzugolyházban a csoportos értelemfejlesztő foglalkozással indult a nap. A házban semmi sem olyan, mint ahogyan azt elképzeltem. A sátrakkal, hangszerekkel, függőágyakkal, bordásfalakkal, különféle játékokkal berendezett helyiségben egy hajszárítót látok meg elsőként – egy gyógypedagógus néhány színes kreppszalagot lebegtet vele a körülötte ülő gyerekeknek. „Rendkívül fontos a bazális stimuláció alkalmazása, de erről majd gyógypedagógusunk, Petra mesél neked – kezdi a beszélgetést Zsuzsanna, a Völgyzugolyház egyik alapítója. „Ezek a gyerekek huszonnégy órás felügyeletet igényelnek. Sok mindennel kell megküzdeniük, ebben segíti őket családjuk mellett a változatos szakmai háttérrel rendelkező pedagóguscsapat” – mondja Zsuzsanna.

A Völgyzugolyház Alapítványt Somlai Zsuzsanna és Horváthné Borbély Katalin hozta létre 2017-ben azzal a céllal, hogy helyszínt, családi programokat és egy új, oktatási-nevelési formát teremtsenek a súlyosan sérült gyermekek számára. Nem titok, hogy ők is érintettek: mindketten súlyosan, halmozottan sérült gyermeket (is) nevelnek.

„Mi is ugyanabból a helyzetből jövünk, mint a hozzánk érkező szülők: korábban egyik fejlesztő helyről a másikra cipeltük a gyerekeket.”

„Nem lelve megfelelő és befogadó iskolát, létrehoztuk a Völgyzugolyház Zugolydáját. Nálunk jelenleg a négy gyerekhez négy fejlesztő szakember, egy gyógypedagógus asszisztens és egy manuálterapeuta is kapcsolódik különböző óraszámban. Tervezzük bővíteni a gyereklétszámot, ahogy további szakembereket találunk” – mondja Horváthné Borbély Katalin.

„A súlyosan sérült gyerekek esetében a fejlesztéshez, ellátáshoz sokszor még az egy ember is kevés, figyelembe véve a gyerekek súlyát, mozgáskorlátozottságát, váratlan epilepsziás rohamait vagy a nagy gondosságot igénylő ortopédiai problémákat” – teszi hozzá Zsuzsanna.

Míg az állami intézményekben egy nevelőnek több gyermeket kell ellátnia, a Völgyzugolyházban egy gyerekre egy szakember jut.

Kattintson a képgalériáért! 

Zsuzsannáék nem kis fába vágták a fejszéjüket azzal, hogy kialakították saját oktatási-nevelési elképzelésüket, amely szerintük képes lenne alternatívát nyújtani a már meglévő súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek ellátórendszerében. Elképzelésük „prototípusa” található meg a tizenhetedik kerületi Vanília utcában. „Fontos leszögeznünk, hogy ez egy kísérleti modell. A családi fejlesztő napközi (CSAFNA) nem a meglévő intézményi formákat tökéletesítené, hanem alternatívát nyújtana a már meglévő oktatási és ellátó intézmények mellett. Az lenne a célunk, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek is teljesíthessék iskolakötelezettségüket a köznevelési törvényben rögzített minimum heti 20 órában. Országosan az érintett gyerekek kétharmadánál ez sajnos nem valósul meg. További célunk, hogy délutáni napközit is kínáljunk a gyereknek. Mindezt helyi, közösségi szinten megszervezve, így is biztosítva, hogy valóban reagálni tudjunk a családok igényeire” – mondja Zsuzsanna.

Az Alapítvány célja, hogy a CSAFNA hivatalos formát öltsön, ezért felvették a kapcsolatot az Emberi Erőforrások Minisztériumával is. Zsuzsannáék olyan szakmai, tartalmi kereteket szeretnének lefektetni, amelyek szabályoznák és segítenék, hogy igazán hatékonyan működhessen a munka. De céljuk ezeken túl az is, hogy ne egy túlszabályozott rendszer jöjjön létre, és hogy a kialakított struktúrát akár a főváros több kerületén belül, sőt akár vidéken is meg lehessen valósítani.

De most vissza a Völgyzugolyba! Az önkormányzattól kapott házban jelenleg heti húsz órában zajlanak a foglalkozások, ez az összesen három nap a gyermekek fejlesztő-gondozásából, valamint egyéni és csoportfoglalkozásokból áll – az alapítók jelenleg így látják megvalósíthatónak a fent részletezett elképzelésüket. „Viszonylag sok érdeklődést kapunk szakemberektől, intézményektől, szülői civil szervezetektől, családoktól, hiszen hiánypótló szolgáltatást nyújtunk. Az itt dolgozók – akik egyébként az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet (EGYMI) alkalmazottai – a már kitaposott ösvényekhez képest velünk együtt új utakon járhatnak, saját koncepciót is kifejleszthetnek, ami jóval önállóbb és kreatívabb tevékenységet igényel.”

„Nagy öröm egy olyan kezdeményezésben részt venni, amit talán mások is utánunk csinálnak majd” – ezt már Bircsák Petra gyógypedagógus meséli a csoportos értelemfejlesztő foglalkozás után.

Napi munkájuk során a fejlesztő szakemberek igyekeznek olyan helyzeteket teremteni, hogy a gyerekek azt érezzék, ők is aktívan befolyásolhatják a nap történéseit. „Mindenkinek van egy saját dala, amivel még a nap legelején beazonosítja magát. Ez a kommunikátor, ezzel köszönnek” – mutatja felém az eszközt Petra. „Ha mondjuk leállítom a szelet, megkérdezem, hogy ki szeretné, hogy folytassam? Ilyenkor ad valamilyen jelzést valamelyik gyerek. Ez a módszer arra jó, hogy érezzék: van szabad választásuk.”

A gyerekek minden héten más-más témával foglalkoznak az egyéni és csoportos foglalkozások alkalmával. Ottjártamkor a tavaszi időjárás volt soron, így a szélről, napsütésről és az esőről szólt a nap. „Mivel nekik kevésbé fejlettek az érzékszerveik, olyan tapasztalatokhoz juttatjuk őket a gyakorlatok segítségével, amik segítik a megértésüket. Megtanulnak figyelni, persze a kommunikációra is nagy hangsúlyt fektetünk” – mesél Petra a korábban már szóba került bazális stimulációkról.

„Ez pedig az igen-nem eszköz” – mutat egy másik használati tárgyat a gyógypedagógus. „Ha mondjuk azt látom, hogy valaki nem szeretné tovább végezni az adott feladatot, ezzel az eszközzel megtudhatom, hogy valójában mit szeretne.”

Mindegyik tárgy más-más hangot ad ki, más az alakjuk és más a színük. De munkájuk során testjeleket és gesztusokat is használnak a gyógypedagógusok. „Akár egy kézfelemeléssel is kapcsolatot tudunk teremteni velük. Vannak mozgásos eszközeink is, amik például az egyensúlyozáshoz szükségesek” – mondja Petra.

Időközben bekapcsolódik a beszélgetésbe az egyik gyermek édesanyja, Zsuzsa is. „Minden alkalommal, ahogy bejövünk a kapun, a kisfiamnak már fülig ér a szája. Innen viszont borzasztó fáradtan megy haza, mert olyan sok minden történik vele; olyanok is, amiket én nem tudok otthon megadni neki” – meséli az anyuka. Amikor pedig arról kérdezem, honnan szerzett tudomást az alapítvány munkájáról, elmeséli, hogy többen megszólították az utcán, és a buszon is, hogy ismeri -e ezt a helyet. „Szimpatikus, hogy minden gyerekre jut egy pedagógus. A hétéves kisfiam egy percet sem unatkozik, mióta ide jár. Az is látszik rajta, hogy nagyon boldog.

Fontos szempont volt persze az is, hogy családias legyen a légkör, és itt olyan, mintha otthon lenne. Eddig 0–24-ben a kisfiammal kellett lennem, de most már másra is jut időm, például tudunk közös programot tervezni a párommal…” 

A „Zugolyda” nem egy „kész intézmény”, ahova a szülők csak úgy beteszik a gyereküket, náluk mindenki kölcsönösen együttműködik a gyerekekért. „Egy gyerekszobából indultunk el 2016-ban, utána egy évet kellett várnunk, hogy saját épületünk legyen. Ezt a házat, ahol most vagyunk, egy éven keresztül újítottuk fel, de az a szerencsénk, hogy mindannyian támogató közeggel vagyunk körülvéve. Az építkezésben számtalan külső segítséget kaptunk, és az érintett családok is kivették a részüket a felújításból. Az egyik apuka a parkettázást vállalta, volt, aki a mosogatót szerelte be és a csempéket tette fel” – zárja a beszélgetést Zsuzsanna. Az alapítvány következő projektje a kertfelújítás lesz, amihez a forrást részben egy helyi közösségeket segítő pályázaton nyerték el. Bennem pedig, a Völgyzugolyházból hazafelé az motoszkál, hogy ebben a közös munkában én is szívesen részt vennék.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. májusi számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT!