Egy kuckónyi magány: mikortól van szükség külön gyerekszobára?

Csak én

Az ember néha elcsendesedésre, önmagával való találkozásra vágyódik. Ehhez szükséges egy intim zug, vagy sarok, ahol biztos lehet abban, hogy nem törnek rá, nem kényszerítik akaratán kívül interakcióra, befelé figyelhet. Nem ismerem a vers eredeti címét, de úgy gondolom nem a magányra, inkább az egyedüllétre gondolt a szerző. A magány nem egy pozitív érzelmi állapot, a magányos ember társra vágyik csak nincs, vagy úgy érzi nincs lehetősége másokkal kapcsolatba kerülni.

A gyerekek szeretnek bunkereset, kisházasat, sátrasat játszani. Természetesen ezen a játékon keresztül tapasztalják meg a kint és a bent élményét. Mi az, ami hozzá tartozik, mi az, ami a testében van, mi az, ami kívül kerül.

Fontos felfedezés, élmény ez a szobatisztaság megtanulásánál is. Nagyon gyakran mesélik a szülők, hogy a gyermek már érzi az ingert, az ürítést képes visszatartani, amíg megkapja a pelenkát, de a bilit elutasítja. Ebben az esetben már képes a szabályozásra, csak azt nem tudja érzelmileg elfogadni, hogy ami eddig hozzá tartozott, az tőle függetlenné válik.

Amikor közösségbe kerül a gyermek, akkor is, ha kiegyensúlyozott és jól érzi magát, szükségét érzi annak, hogy időnként félre tudjon vonulni. Ezt az igényt már sok intézményben felismerték. Az óvodában, a csoportszobán belül kialakítanak egy szeparált kis kuckót, amit a gyerekek kedvük szerint felkereshetnek.

Azokban a családokban, ahol több gyermeket nevelnek, nem jut mindenkinek külön helyiség, egy szobát többen is lakhatnak. Ügyes átalakításokkal, galériával, a bútorok elhelyezésével, függönnyel, vagy más térelválasztóval, meg lehet teremteni ezeket az intim kuckókat. Az emeletes ágy felső része is jól funkcionálhat, mint személyes tér, saját ágy, íróasztal, vagy csak egy fiók, aminek egyetlen gazdája van, szolgálhat privát zónaként.

Ezt a család minden tagjának illik tiszteletben tartani akkor is, ha a tulajdonos nincs jelen. Fontos ez a bizalom szempontjából, a tisztelet szempontjából, az intimitás megtanulása szempontjából.

Külön szoba – van is, nincs is

Ahol van elég hely, tudnak saját szobát biztosítani a gyerekeknek, ott is előfordulhatnak félreértések, buktatók. Gyakran előfordul, hogy a szintek közötti, vagy az egy szinten levő, de túl nagy távolságot nehezen viselik el a gyerekek. Hiába kedves, kuckós a szoba, ha a gyerek komfortérzésének nem felel meg a többi családtagtól való távolság. Ilyenkor érezheti magát kitaszítottnak, magányosnak, ha a szobájába terelik.

Matyi 9 éves volt, amikor külön szobát kapott. Addig nővérével lakott egy szobában, húga és édesanyja a földszinten. Később a két lány kapott közös szobát, a szülők egy másik emeleti helyiségben laktak, Matyi került a földszintre a konyha mellé. A szülők a fiúk igényei szerint igyekeztek berendezni a lakóterét, amiben nappal nagyon szívesen tartózkodott. Az este, az éjszaka viszont nagyon szorongatóvá vált számára. Egy ízben a láza is felszökkent, minden organikus háttér nélkül. Akkor kapott egy szobák közötti telefont. A kis készüléket néhány alkalommal használta csak, meggyőződve arról, hogy szülei folyamatosan elérhetőek. Így fokozatosan elfogadta a szobáját és az évek során egyre jobban örült a jól szeparált külön lakrésznek.

Amikor van is, meg nincs is külön szoba, az szüntelen feszültségek forrása lehet.

Erzsi folyamatosan fortyogott magában, állandó volt a súrlódás közte és édesanyja között. Az anyukája úgy ítélte meg, hogy lánya szobája a legalkalmasabb hely a szárítónak. Rendszeresen oda teregette a frissen mosott ruhákat. Erzsit már annak a gondolata is bosszantotta, hogy távollétében egészen más célra használják privát életterét, de amikor kerülgetnie kellett a nedves ruhákat, majd az ablakát sem nyithatta ki az odatelepített orchideák miatt, fellázadt. Csalódottságát öccsén vezette le. Állandóan piszkálta, elvette féltve őrzött játékait és valahol lerakta a lakásban. Szobáját nem volt hajlandó takarítani. Amikor számon kérték, nem reagált, vagy a vállát vonogatta. A közös terápiás beszélgetés során derült ki az anya számára, hogy igazából mi is bántja a lányát.

Amikor egy helyiséget valaki tulajdonaként nevezünk meg, akkor arról is érdemes gondoskodni, hogy senki lába ne lógjon be az ajtórésen.

Kép

Kép: Freepik

Valóban nehéz egy rendszerető anyának megállni, hogy ne szedegesse össze a földre dobott ruhaneműt, ne rakja csak kicsit összébb az íróasztalon az otthagyott holmikat, de érdemes megállni, mert csak ebbe az egyezségbe lehet komolyan belevenni, hogy a küszöbön túl a közösség szabályai az érvényesek.

Kamaszok igényei

Kemény lehet egy kamaszkorú idősebb gyermeknek a jóval fiatalabb testvérrel együtt lakni. Egymással ellentétes igényeket kell szűk térben érvényesíteni. Egyikük a folyamatos figyelmet preferálja, küzd érte, a serdülő elvonulna, befelé fordulna, vagy csak a barátait szeretné látni maga mellett.

A 15 éves Bendegúz ki nem állhatja a 6, illetve 8 évvel fiatalabb öccseit. Hülyének, elviselhetetlennek érzi viselkedésüket, és zavarban van saját érzelmeitől, mert az őt látogató kortársak jó fejeknek tartják a lurkókat.

Talán már az is segítene kínján, ha valami szimbolikus térelválasztóval látványosan elfogadnák az egyedüllétre irányuló igényét. A személyes térhez tartozik az iskolai pad, a táska, a kollégiumi szekrény. Az a gyerek, aki otthon nem azonosult a személyi tulajdon kizárólagosságának szabályával gyakran keveredhet kínos helyzetbe. Belenyúl, elveszi, használja, ha nincs ott a tulajdonos, talált holminak minősíti az átmenetileg gazdátlanná vált tárgyakat.

A személyes élettér mindenkinek nagyon személyes ügye. Kinek tágabbra, kinek szűkebbre szabja az egyénisége. Nem érdemes az igénylőt lerázni azzal, hogy „ez van” és kész.

Amikor a körülmények nem teszik lehetővé a saját „mélázó sarkot” akkor ki lehet jelölni a lakáson belül egyet (a régi lakhatási körülmények között egyetlen ilyen hely a WC volt), ahová, ha valaki visszavonul, a többiek nem háborgatják.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>