Édes otthon – Egy mániákus rendszeretőnek és egy káoszt kedvelőnek sosem lesz könnyű egymással
A renddel kapcsolatos attitűdünket mélyen hordozzuk magunkban a családi minták révén. Ez a nem tudatos beállítottság nagyban befolyásolja a mások rendjéről, például a párunkéról alkotott véleményünket.
Nálunk otthon volt kialakított rendszer, de a takarítás inkább kampányszerű volt, akkor minden csillogott-villogott, majd kivártuk, amíg az állapot kellően leromlik. Ezzel szemben a férjem családjában állandó patikarend honolt, és nem lehetett renitenskedni. Ebből adódóan ő a mai napig szebben hajtogat, rendezettebb a gardróbja, és nagy örömmel jön haza, ha itthon minden ragyog. Az évek során egyre fontosabb lett nekem is a rend(ezettség), de a patikarend tíz percnél tovább ritkán bírja nálunk. Kisebb különbségek – kölcsönös engedéssel – jól áthidalhatók, de egy káoszt kedvelőnek és egy mániákus rendszeretőnek sosem lesz könnyű dolga egymással. Ilyenkor ugyanis az egyik fél óhatatlanul elkezd „szigeteket” alkotni a lakásban, ahol kiélheti rend/rendetlensége iránti vágyát. Ezek a magánterritóriumok azonban megbontják a harmóniát, és állandó gócpontok. A kölcsönös elvárásokat jó az elején, és persze menet közben is tisztázni, és azokat gyakorlattá formálni, szokássá építeni.
A házirend kialakítása elengedhetetlen tartozéka a közös életnek.
A rendnek különféle összetevői vannak: formai része a tisztaság és a szép, esztétikus elhelyezés, a lényegi része pedig azt jelenti, hogy a tárgyak értelmesen, célszerűen, azaz rendszerben vannak elhelyezve a lakásban.
A formai rend a lakásban
A tisztaság sajnos kizárólag takarítással érhető el
Ez valóban nem a legkedveltebb tevékenységeink egyike, de minden rosszban van valami jó. Sokszor már a takarításig eljutni sem könnyű. Ahhoz ugyanis, hogy el tudjunk kezdeni takarítani, először mindennek a helyére kell kerülnie. A pakolás, ha jól kialakított tárolási rendszerünk van, viszonylag könnyen megy, mert mindennek megvan a maga helye – és a párunktól sem kapjuk meg állandóan azt a kérdést, hogy hol van ez meg az, vagy ha igen, akkor nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy „hát a helyén…”. A pakolási fázisban segítségünkre siet a multitasking. Az elpakolandó dolgokat azonnal elemezni kell, hogy mi hova való, mennyit bírunk el egyszerre, éppen merről hova tartunk, így a lehető legtöbb dolog a leggyorsabban célba ér. A magam részéről elég vehemensen tudok pakolni, azonnal szétosztom, kiválogatom a dolgokat, ha ruhákról van szó, akkor csak kupacokat dobálok az adott szobába, majd azokat számolom fel szobáról szobára.
Napi egy órát egy átlagos háziasszony biztosan pakol, a takarítás csak ezután következik. De hogyan, hányszor, milyen mélységben „kell” takarítani?
A takarítási „triázs” nálam valahogy így néz ki:
1. Rutinvizsgálat: mielőtt hazaér a férjem, a nagyobb dolgokat elrakom a helyére – így nem érzi úgy, hogy egy földrengés epicentrumába érkezik meg -, minden este felsöprök-felmosok, elrakom a földön maradt játékokat (amiket az illetékeseknek valahogyan mégsem sikerült) stb.
2. Kis- és nagybeavatkozás: Heti egy-két „kis beavatkozás” legalább szükséges, ilyenkor felporszívózok, ezt-azt áttörlök, kitakarítom a fürdőszobát, amikor éppen van tíz-húsz percem. Egy hét után azonban az egész lakást kezdi lassan belengeni egy finom porréteg, az ajtók mögött gyülekeznek már a porcicák, foltokat kezdek észrevenni az ajtókon, szekrényeken… egyre frusztráltabb leszek… Amikor elérkezek a kritikus ponthoz, akkor kezdetét veszi az azonnali „nagybeavatkozás”. Mivel nem akarok sok időt rászánni, ezért nagyon gyorsan takarítok, és mivel a lehető leghosszabban tartó eredményt szeretném elérni, nagyon alaposan is. Ilyenkor teljes fókuszban vagyok, ég a kezem alatt a munka, szinte füstölnek a bútorok. Egy ilyen „frusztrált” állapotban nagyjából másfél óra alatt elég alaposan végig tudok menni a lakáson.
3. Műtét: évente kétszer-háromszor teljes műgonddal, a 2. ponthoz képest teljes lelki nyugalomban végigmegyek a lakás minden berendezési tárgyán. Ez egy igazán sziszifuszi munka, ami legalább két napot vesz igénybe.
Még sosem beszélgettem senkivel sem takarítási módszerekről és praktikákról, mert olyan egyértelműnek tűnik, hogy hogyan kell takarítani, bár sehol sem tanuljuk (csak ránk ragad otthon a kosszal együtt). Többször próbálkoztam már takarítónőkkel, azóta tudom, hogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy mit hogyan kell csinálni. A kis- és nagybeavatkozásokkal még valahogy megbirkóznak, de a műtét nem az ő asztaluk.
És mi a jó a takarításban? Egyrészt mozgás, így endorfint szabadít fel, kikapcsol, mert fókuszálni kell rá, és jó feszültség-levezető.
Továbbá vizuális élményt nyújt a pormentes lakás, ami ilyenkor hirtelen újjáéled, üde lesz. Imádom ezt az érzést, amikor végignézek a szépen elrendezett terepen. A befektetett energiánk tehát nem vész el, hanem renddé, tisztasággá alakul. A ragyogó lakás pedig feltölt, ne felejtsük el egy jó kávé vagy tea mellett élvezni a helyreállt harmóniát. És még vírusölő is!
A lényegi rend a lakásban
Míg a formai rend megtartása egy állandóan visszatérő tevékenység, addig lényegi rendet csak egyszer kell tennünk. Ilyenkor ugyanis egy rendszert építünk ki, amelyben eldöntjük, hogy hol, mit tároljunk.
A dolgokat ott tartsuk, ahol a legnagyobb valószínűséggel használni is fogjuk őket. A sűrűn használt tárgyak legyenek könnyen elérhető helyen, míg a ritkán használtabbakat oda tegyük, ahol egyébként is nehezebb a hozzáférés, pl. szekrény felső polca, legalsó fiók. De ide tartozik az is, hogy berendezési tárgyaink, bútoraink ne gátoljanak a szabad mozgásban, ne álljanak kihasználatlanul, vagy hogy azokat funkciójuknak megfelelően használjuk. Így a zongora tetején nem tárolunk ruhákat, a könyvespolcon nem tartunk szerszámokat, az erkélyre pedig nem halmozzuk fel a ritkábban használt „nincs jobb helye” tárgyainkat.
Mivel szinte minden tevékenységünkkor tárgyakat használunk, folyamatosan fennáll a veszélye rendetlenségnek. A rend egy örökös harc a minket körülvevő tárgyakkal.
Mégis vannak közöttünk kiváló harcosok, és olyanok is, akik már a kisebb csatákban könnyen elesnek. Ilyen „elesettek” általában a kisgyerekek, a kamaszok, a depressziósok, azok, akik egyébként nagyon jól elvannak az életben, de nincs komolyabb célkitűzésük, akik annyira el vannak foglalva valami magasabb eszmei céllal, hogy a tárgyi világgal nem tudnak foglalkozni, a művészlelkek és az időhiányban szenvedők.
A rendetlenség hátterében általában életkori sajátosság vagy a célkitűzések túl alacsony vagy túl magas volta játszhat szerepet. Az állandó rendetlenség viszont kimerültséghez, ingerültséghez és fáradtsághoz, végső soron életminőség-romláshoz vezet.
Gyerekeinket igyekezzünk folyamatosan rendre szoktatni, és ne csináljunk meg mindent helyettük. Rengeteg nő pakol, takarít erőn felül férje és gyerekei helyett is, hatalmas terhet véve ezzel magára. Ne gondozzuk túl a gyereket (és férjet), tegyük meg azt a szívességet a jövőbeli menyünknek/vejünknek, hogy egy maga körül rendet tartani tudó embert adunk tovább. Igyekezzünk motiválni, a szép környezettel inspirálni a renitenskedőket.
Nem minden rend jó, és nem minden rendetlenség rossz.
A túlzott formai rend – tisztaságmánia/pedantéria – már nem otthonos, harmonikus, mert abban kényelmetlenül feszengünk, és szinte bőrünkön érezzük a „rendfenntartó” belső túlkapását, legyen az túlzó kontrolligény, rugalmatlanság, pszichés zavar vagy bármi más.
Ugyanakkor, ha a rendetlenség nem káoszba torkollik, hanem egy laza „munkarendetlenség” vagy „játékrendetlenség” van, az még nem bontja meg a harmóniát, csak arról árulkodik, hogy ebben a lakásban valóban laknak, így akár kifejezetten otthonosnak is tűnhet, ha ez-az elől van.
Szóval legyetek rendesek! De csak módjával!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>