„Kisebbfajta csoda, hogy ezek a közösségek megtartották a nyelvet, a kultúrát” – magyar származású dél-amerikai fiatalok adventi kirándulásán jártunk
Camila szülei magyarok, de ő már Argentínában nőtt fel. David édesanyja magyar, édesapja kolumbiai, míg ők Bogotától nem messze, nagyszülei a nyugat-magyarországi Csornán élnek. Zágon Kati 65 éves, Brazíliában született, miután tatai és zempléni szülei a II. világháború után kivándoroltak. Közös bennük, hogy mindannyian a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programjával érkeztek az országba, hogy tíz napig egy adventi kirándulás keretében ismerkedjenek őseik kultúrájával. A program résztvevőit Budapesten látogattuk meg.
Negyedik-ötödik generációs leszármazottak
Hétköznap reggel nagy a sürgés-forgás a városligeti Benczúr Hotelben, negyven gyereket egy terembe terelni kihívás. A Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programjának adventi táborában járunk, ahová december 11. és 20. között negyven magyar származású, elsősorban dél-amerikai tizenéves érkezett. A tíznapos tanulmányi kirándulás lehetőséget teremt nekik arra, hogy megismerjék, honnan származnak őseik. Brazíliából, Argentínából, Kolumbiából, Ausztráliából és Észak-Macedóniából érkeztek fiatalok.
Paulik Liza egy 2019-es nyári tábor után másodszor vesz részt a programban. Ő azon résztvevők egyike, akinek mindkét szülője és nagyszülei is magyarok. Négy éve költöztek ki szülei munkája miatt Ausztráliába, nagyszülei, unokatestvérei mind itt élnek. Hangsúlyozza, hogy Ausztráliában erős a magyar közösség, igyekeznek tartani a szokásokat: „Van magyar iskola, magyar templom, oda járunk a családdal.” Liza 18 éves, már érettségizett, de egyelőre nem tervezi, hogy hazatér, kinn márciusban kezdi az egyetemet. Amikor arról kérdezem, mi volt eddig a táborban a legnagyobb élmény számára, a hajókirándulást említi.
Rio de Janeiróban született, de São Paulóban él a 65 éves csupaszív Zágon Kati, aki kísérőtanárként érkezett, ő fordít portugálra a gyerekeknek, és régóta aktív tagja a brazíliai magyar közösségnek.
1932-33 környékén sokan emigráltak Brazíliába, majd 1949-ben és ’56-ban is. Ezek a legnagyobb magyar kolóniák a dél-amerikai országban. „Anyukám zempléni, apukám tatai.
Szüleim 1949-ben, a második világháború után mentek ki, mindketten magyarok, de kinn ismerkedtek meg. Anyai és apai ágon is vannak itt rokonaim.
Apukámék heten voltak testvérek, sajnos a szüleim már régen nem élnek, viszont a fiam néhány éve ideköltözött, így gyakran jövök látogatni” – meséli.
Kati tíz éve magyart tanít, tőle tudom meg, hogy a programban résztvevő, Brazíliából érkezett gyerekek nem, vagy csak néhány szót tudnak magyarul. „Ők már negyedik-ötödik generációs leszármazottak, nekik nehezen megy a magyar nyelv. A családok próbálják őrizni a magyar szokásokat, de sok a vegyes házasság, néha már egyik szülő sem tud magyarul, otthon ők már nem magyarul beszélnek. Egy-egy szót, például azt, hogy „szia”, tudják. Nagyon játékosan tanítjuk őket” – magyarázza. A magyar iskolák, a cserkészet az, ahol magyar szóval találkoznak.
„Nagyon élvezem, hogy ezeken a tanulmányi kirándulásokon én is valami újat tanulok, újat látok. Ők még gyerekek, és más fejjel fogják fel, mint mi, de érzik, hogy hozzátartoznak ehhez a közösséghez, itt vannak a gyökereik” – mondja.
„Mi otthon csinálunk locsolást”
Következő beszélgetőtársam Blahó Camila Argentínából, aki kérésemre le is írja a nevét. Bár erős akcentussal beszél, úgy tűnik, jól megérti a nyelvet. Családi történetük kicsit kacskaringós – ezzel persze nincs egyedül a résztvevők között. Mint mondja, a szülei magyarok, Argentínában születtek, ő maga viszont itt látta meg a napvilágot, és nyolc hónapos korában tértek vissza Argentínába.
„Mi otthon magyarul beszélünk. Magyar cserkészetre megyünk, csinálunk locsolást, tojásokat festünk, tanulunk népdalokat, néptáncot” – sorolja.
Camila úgynevezett szombati magyar iskolába jár, ahol magyar történelemből, irodalomból, földrajzból is vizsgázik.
„Barátokat szerezni!” – vágja rá, amikor arról kérdezem, mit szeret ebben a kirándulásban. Aztán gyorsan mennie kell, hiszen 9 óra elmúlt, indul a mai program.
Először Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével találkozik a csapat. Rövid bemutatkozás, majd filmvetítés következik, eközben a már megismert kísérőtanár, Kati portugálra, míg a Rákóczi Szövetség kommunikációs munkatársa, Buhajla Lívia angolra fordít a vendégeknek.
A tempó feszített, hiszen még délelőtt egy városligeti séta következik, utána ebéd, és még egy 300 kilométeres út vár rájuk. A budapesti élmények után ugyanis néhány napot Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban töltenek, bejárják a közeli településeket, belekóstolnak a vidéki adventi készülődésbe. Tokaj, Cigánd és Sárospatak is az állomások között lesz. Míg a gyerekek és kísérőik gyülekeznek, gyűlnek a bőröndök, Csáky Csongorral ülünk le beszélgetni. A Diaszpóra Program múltja és jelene is szóba kerül.
Egy csángó és egy Buenos Aires-i gyerek magyarul beszélget
„Minden országban máskor vannak a szünidők, a déli féltekén ugye most van nyár, Argentínából, Brazíliából, Ausztráliából sokan ezért csak most tudtak eljönni. A nyárból a télbe jönnek ilyenkor. Belecsöppenek a téli karácsonyba, hiszen ők otthon nyáron ünneplik az adventet, a karácsonyt” – kezdi.
A Rákóczi Szövetség 2016-ban indította el a Diaszpóra Programot a kormány támogatásával. Az elmúlt időszakban ugyan a koronavírus-járvány miatt két évre le kellett állítani az utazásokat, idén január végén újraindultak.
Ebben az évben a csíksomlyói búcsútól kezdve a nyári táborokig 443 fiatal vett már részt a programban, körülbelül harminc ország képviseletében – Dél-Afrikától Kolumbiáig, Új-Zélandtól Kanadáig, Argentínától Izraelig.
Zömmel a középiskolás és egyetemista táborba érkeztek.
„A nyári táborokban egy hétig 500 fiatal volt együtt, meg lehetett tapasztalni, hogyan beszélget egy csángó és egy Buenos Aires-i gyerek magyarul” – idézi fel a Rákóczi Szövetség elnöke. Hangsúlyozza, ezek a fiatalok úgy jönnek ide, hogy az egyik szülő vagy nagyszülő magyar származású, ami az identitásukban meghatározó szerepet játszik. De hogyan tudják innen több mint 10 ezer kilométer távolságra megőrizni, megélni a magyarságukat? – vetem fel.
„A dél-amerikaiaknál érdekes módon a magyar néptánc segítségével. Uruguayból, Argentínából, Brazíliából sok esetben úgy jönnek fiatalok, hogy nem tudnak magyarul, de a magyarságuk a néptánchoz kapcsolódik. Táncolni tudnak, magyarul beszélni viszont nem, de eljönnek, és egy kicsit merítkeznek a magyar kultúrában. Érdekes, hogy akik Amerikából vagy Ausztráliából jönnek, azok a nyelvet jobban ápolják, míg az izraeliek a nyelvet kevésbé, de kötődnek Magyarországhoz” – részletezi.
A 20. század elején, már az első világháború előtt is vándoroltak ki az Újvilágba, vagyis az amerikai kontinensre magyarok, aztán az első és második világháború alatt, után, majd 1956-ban is. „Mindenkinek megvan a maga története, hogyan került oda, ahova került. Kisebbfajta csoda, hogy ezek a közösségek megtartották a nyelvet, a kultúrát” – vélekedik Csáky Csongor.
Visszatérnek egyetemre
Az ide érkező gyerekek többsége vasárnapi iskolába jár, cserkészcsapathoz, néptánccsoporthoz tartoznak. Ahhoz, hogy részt vehessenek a kiránduláson, ajánlást kellett kérniük a Magyar Diaszpóra Tanácstól, hogy ők aktív részesei az ottani közösségnek.
„Ez inspiráció is számukra, hogy ha hazatérnek, akkor az ottani aktivitást erősítsék. Sokan beleszeretnek Magyarországba. Nagyon gyakori, hogy középiskolásként eljönnek, megszeretik, rácsodálkoznak, milyen szép ez az ország, és később visszajönnek” – magyarázza Csáky Csongor.
Ezért a Külügyminisztériumnak van egy speciális ösztöndíja, a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram, amely a diaszpórából érkező magyar fiataloknak szól, évente 70-80 fiatal jelentkezik rá.
36 fokból a télbe
Alighogy befejezzük a beszélgetést, a szervezők szólnak, irány a Hősök tere. Kinn jócskán mínuszok vannak, de az elmúlt napokban úgy tűnik, mindenki hozzászokott a magyar télhez. A héten jártak már többek közt a várban, a Parlamentben, de dunai hajókiránduláson is.
Az ideutazás úgy történik, hogy minden országból külön-külön csoportban jönnek a fiatalok, kísérők vezetésével. Ilyen szempontból kivétel a 14 éves David, ő az egyedüli kisdiák Kolumbiából. Séta közben angolul, néha-néha magyarra váltva meséli el a saját családtörténetét. Spanyolországban született, édesapja kolumbiai, édesanyja magyar, hatéves volt, amikor Kolumbiába költöztek, jelenleg a fővárostól, Bogotától nem messze élnek. Ugyanakkor David nagyszülei a mai napig a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán laknak. A 14 éves kamaszfiú édesanyjával már november óta nálunk van, ugyanis nemcsak a nagyszülei élnek itt, de egyik testvére is itt tanul.
Mennyire tudsz magyarul? – kérdezem. „Értem, amit mondanak, de egy kicsit nehéz írni vagy beszélni” – válaszol magyarul, majd visszaváltunk angolra. Amikor arról kérdezem, mi tetszik neki a leginkább Budapestben, a karácsonyi díszkivilágítást említi. „Ilyet máshol nem láttam, gyönyörű” – teszi hozzá.
Pár száz méteres séta után a Hősök terére érkezve a Rákóczi Szövetség munkatársai rövid idegenvezetést tartanak a vendégeknek. A diákok hallanak a milleniumi emlékműről, a hét vezérről, megtudják, hogy a kisföldalatti, amivel a napokban utaztak, 1896-ban indult, és ez Európa első metróvonala.
„Kicsik előre, nagyok hátra” – kérik a szervezők.
Készül a csoportkép, „Csíííz” helyett mindenki „Rákócziii”-t kiált.
És persze készülnek az elmaradhatatlan szelfik is. Eközben az argentin gyerekek a mínuszok ellenére feltűnően vidámak, mintha táncot is lejtenének. „Ahhoz képest, hogy 36 fokból jöttek, elég jól bírják a hideget” – mondja az egyik rendezvényszervező. Azért is különösen nagy az örömük, mert Argentína kedden legyőzte Horvátországot, és bejutott a futball-világbajnokság döntőjébe. Nagy szurkolás, meccsnézés, örömünnep volt – mesélik. Hát, még mi várható, ha esetleg megnyerik a VB-t…
Az adventi tábor december 20-án véget ér, a karácsonyt már mindenki otthon töltheti. De a többségnek biztosan nem ez volt az utolsó magyarországi látogatása.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>