„A csőgörényt nem vitted el, még a válásban is előrelátó voltál”

Egy régi pólódat téptem ketté, azzal itatom fel a lecsöpögő, zavaros vizet. Nem vagyok dühös, csak gondoltam, ha nem vitted el, akkor már biztosan nincs is rá szükséged. Ebből a fajtából úgyis volt vagy három, céges ajándék, az ellopott éveinkért cserébe. 
Tudom, hogy átjönnél segíteni, azt is tudom, hogy ezt mindig te csináltad, de hidd el, én is képes vagyok rá, bemászni a ganéba nélküled.

Azért az jó, hogy a csőgörényt végül nem vitted el, te még a válásban is előrelátó és előzékeny voltál, most ez az, ami a legjobban kell belőled, a csőgörény részed, mert a szódabikarbóna és az ecet sajnos nem volt elég, itt drasztikusabb módszerek kellenek, ki kell dzsuvázni az egészet,

felszedni a letapadt zsírt, a nagyobb ételmaradékokat, kihúzni a hajszálakat, az összes az enyém, nem értem, ez hogyan lehet, pedig valahol neked is benne kell lenned ebben az átkozott csőben, bárhogy jössz is most azzal, hogy te mindig mondtad, hogy figyeljek a hajamra, csak azt nem árultad el sosem, hogy több millió hajszál sorsát hogyan követhetem. 
Amúgy is régóta akadozott már ez az egész, én is tudtam, hogy el fog jönni a pillanat, amikor a lassú hörgés helyét átveszi a teljes csend, szűkül a cső, zsugorodik össze az átmérő, kiszorul a levegő, és végül a víz mozdulatlan marad, csak a salátáról megmaradt olívacseppek ütköznek egymásnak a tetején, csendesen várakozva, hogy vajon mi lesz. Az olívacseppek is az én hibám, te kizárólag balzsamecettel szeretted, és ugye az ecet a csőnek sem árt, de én sosem bírtam a csípős, fanyar ízét, elég, ha rágondolok, és érzem, ahogy kapar, szorul a torkom tőle, egészen le a gyomromig. Valahogy ez a gyomorszorítás velem maradt mostanában, a szódabikarbóna még segít, bort éppen csak egy keveset öntök rá. 
El sem mondtad még egyébként, hogy miért is hívtál, de igazából már nem is érdekel, most feladatom lett: az alvilágot néha meg kell járni, átkelni azon a folyón, a görög mitológiából, csak arról senki nem beszélt, még te sem, pedig te ismered, hogy mennyire szennyezett ez a víz, és csak remélem, nem én leszek az egyik nő, akinek lyuk van a hordóján, amit aztán a végtelenségig hiába töltöget, ilyet még a hajszálaimért sem érdemelnék. Azt hiszem jobb lesz, ha figyelek ezzel a fogóval, nehogy megsértsem a csövet, mert ha elkezd a nyakamba folyni a lé, akkor rajtam már a szódabikarbóna sem segít. Most inkább leteszlek. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>