„A fiam furfangos volt, így lebukott »az angyal segítője«, a férjem” – Így ünnepelnek a címlapalanyaink

Lovas Rozi: „Az együttlét, az összejövetel a legfontosabb. Mindig annyi szeletre vágjuk fel az almát, ahányan körbeüljük az asztalt, aztán el is fogyasztjuk mézzel és dióval – így kezdődik a vacsora. A menü hagyományos: mindig van borleves, majonézes krumpli­saláta, rántott hal és halászlé.
Gyerekkoromban a városmajori templomban volt a betlehemezés, emlékszem a próbákra, arra, hogy milyen hosszasan készültünk, aztán arra is, amikor már nem voltam benne, csak nézni mentem. Most pedig a gyerekeket öltöztetjük be angyaloknak, bárányoknak, pásztoroknak, és eljátsszuk otthon a jeleneteket. Énekelni is szoktunk, a nagybátyám csinált egyszer egy szép énekfüzetet, így nem lehet arra hivatkozni, hogy nem tudjuk a szöveget.” 

Sterczer Hilda: „Nálunk a séta a visszatérő elem. Amíg a gyerekek kicsik voltak, a karácsonyfa zavartalan készítése végett mentek sétálni a férjemmel, aztán együtt csodálkoztunk rá az angyal érkezésére. Tavaly már együtt díszítettük a fát, de a séta megmaradt. Izgalmas belesni a kivilágított házak ablakain, rácsodálkozni a díszkivilágításra. Az pedig mindig egy meghitt pillanat, amikor belépünk a fenyőillatú, meleg lakásba, és együtt örülünk a szenteste üzenetének.” 

Gubás Gabi: „Mi 24-én együtt vagyunk, ez állandó. 25-én és 26-án már gyakran dolgozom, de a szenteste a miénk. Most ráadásul majd csak januárban kezdek próbálni, így lesz időm a készülődésre is, a karácsonyi kuglófot biztosan megcsinálom. Horgászcsaládból származom, de a halászlevet nem én készítem, hanem az édesanyám vagy az egyik barátnőm.

Amíg a gyerekek kisebbek voltak, az egyik szobában énekeltünk, hogy a másikban legyen ideje az angyalnak a karácsonyfa elkészítésére. Az egyik ilyen alkalommal a fiam szándékosan bennhagyta a telefonját, mert fel akarta venni videóra az eseményeket, így lebukott »az angyal segítője«, a férjem.

Van még egy állandó program: én majdnem minden évben fellépek az Országházban, a Gyermekmentő Szolgálat jótékonysági koncertjén, ez egész napos elfoglaltság, de nagyon szeretem.” 

Nádasi Veronika: „Nálunk a csillagszórózás az, ami nem maradhat el. Gyerekként azt szerettem a legjobban, amikor a fa körül állva énekeltünk, én meg közben a levegőbe rajzoltam a csillag­szóróval. Kánonban és több szólamban is daloltunk, anyukám lelkes vezetésével. Ma már a család legtöbb tagját sajnos nem lehet rávenni az éneklésre, de a csillagszóró megmaradt.” 

Császár-Nagy Noémi: „Mi mindig felolvassuk Lukács evangéliumából Krisztus születésének történetét, aztán elénekeljük a Mennyből az angyalt. Utána megöleljük, megpusziljuk egymást, majd átadjuk az ajándékokat. A felnőttek már nem kapnak ajándékot, de a nagygyerekeink a párjukkal együtt kapnak tőlünk egy koncert- vagy egy színházjegyet, vagy egy hétvégét, amikor mi vigyázunk a gyerekeikre. A vacsora tradicionális: szokott lenni, halászlé, bejgli, pulyka és sok gyümölcs.”

Földi-Kovács Andrea: „Rendszerint nagy fát állítunk, amely roskadásig tele van díszekkel. Apró karácsonyi kották trombitaformába csavarva, hófehér angyalszárnyak és átlátszó üveggömbök. A gerendaházunkat betölti a fenyő és a töltött káposzta illata. Szenteste böjtös vacsorára terítünk, az asztalon halászlé gőzölög.
A mi kis Szent Anna-templomunk egy neogót stílusú 130 éves ékszerdoboz. Amikor a hidegben közeledünk az éjféli misére, úgy világítanak a színes ablakai a sötétben, mint a kaleidoszkóp üvegkristályai. Sokan vagyunk, és mire a mise végén felcsendül a »Fel nagy örömre, ma született!«, már egészen bemelegszünk.

Az ünnepi szertartás után a templom előtti máglyarakás fényénél forralt bort és meleg teát kortyolva beszélgetünk. A cserkészek betlehemi lángról meggyújtott mécseseket osztogatnak, így hazafelé kis lámpások imbolyognak a faluban.” 

Sára Bernadette: „Vallásos családban nevelkedtem, tartjuk az egyházi és a családi hagyományokat is. Az ima és az ének a legfontosabb, a Mennyből az angyal, a Miatyánk és az Üdvözlégy – ezekkel kezdődik az ünnep. Rántott hal mindig kerül az asztalra, de aki nem szereti, annak készítünk rántott csirkét is. Nem vagyok nagy konyhatündér, de a bejgli elkészítését megtanultam az édesanyámtól, ilyenkor sütök mákosat és diósat is.
Péternek pedig sokszor vannak remek ötletei. Egyszer mindannyian fent voltunk az emeleten, ő pedig egy damilszálat kötött a földszinten lévő karácsonyfához, és így szólaltatta meg lent a csengőt. Emlékszem, a kamasz lányaink teljesen elképedtek, nem értették, ez hogyan lehetséges. Aztán persze elárultuk.” 

Keresztes Ilona: „Amikor megszülettek az első gyerekeink, elindult egy szép szokás a családban. Az unokák képével kis papírangyalokat készítettünk a szüleimnek, ők pedig feltették a karácsonyfájukra. Minden évben született valaki, így egyre több papírfigura gyülekezett a fán. Közel négy évtized után a 20 unokát, a 21 dédunokát, az 5 vőt és az unokák házastársait ábrázoló angyalsereg már teljesen beborította a szüleim karácsonyfáját. Ma is, ha meglátogatjuk az édesanyámat, mindenki izgatottan keresi a saját angyalkáját. És mivel a gyerekek időközben felnőttek, frissítettük is a díszeket, ezért édesanyám szekrényében már egész angyalgenerációk laknak karácsonyi dobozokban. 
Emlékszem, hogy az ünnep gyerekkoromban is varázslatos volt. A szüleim együtt dolgoztak az angyalokkal, mi pedig a nagypapámmal elmentünk sétálni, néztük a ­hó­esést, és megszámoltuk, hány lakásba érkeztek már meg az angyalok. Nem is indultunk haza addig, amíg minimum száz ragyogó karácsonyfát nem találtunk az ablakok mögött.” 

Barsi Balázs atyától egy imát kaptunk szentestére: „Leborulok előtted, Uram, Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember vagy; aki megtestesülésed szent valósága által felülmúlhatatlanul összekapcsoltad Isten világát az én emberi világommal. 
Ó, Jézus Krisztus, az Atyaisten örök Fia a Szentlélekben és Mária fia a Szentlélek közreműködése által! Ragadd meg értelmemet, akaratomat, szívemet szereteteddel, és ne engedd, hogy elszakadjak tőled, aki élsz és uralkodol, igaz Isten és igaz Ember, az Atyával és a Szentlélekkel együtt, most és mindörökkön-örökké. Ámen.” 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>