Bűvös tekintet, hatalmas testű zsákmányok – Tévhitek a kígyóról

Nem mérges? Miért nem? Kiszedték a mérgét? Akkor nincs is foga? Idomítva van? Nem nyálkás a teste? Jaj, de hideg a bőre! Tényleg bűvöl a szemével? Nem zavarja a zaj? Le tud nyelni egy elefántot? Van gerince? – ilyen és hasonló kérdések tömegét szegezik nekem minden egyes alkalommal, amikor házi óriáskígyónkkal ismeretterjesztő előadásra érkezem. A kígyók még ma is nagyon sokakban keltenek félelmet, olykor undort, de többnyire elég egy óra ahhoz, hogy a személyes találkozás során, a tévhitek eloszlatása után az ellenérzések csodálattá váljanak e különös teremtmény iránt, hisz minden egyes, számunkra furcsának tűnő tulajdonsága a célszerűséget szolgálja.

Miért nincsen lába?

Ha szó szerint akarnánk értelmezni a Bibliát, a kígyó képében megjelenő sátánt az Édenkertben lábakkal kellene ábrázolnunk, hiszen az Úr csak a bűnbeesést követően büntette azzal, hogy „a hasán járjon”. És valóban, a tudomány úgy tartja, hogy a kígyóknak volt lábuk valamikor, csak fejlődésük során elvesztették azokat. Egyedül az óriáskígyóknál maradt meg „tárgyi bizonyítékként” a hátsó lábak csökevényes, karomban végződő maradványa, amely a kloákanyílás két oldalán látható.

Emberi szemmel nehéz elképzelni, hogyan lehet előny a lábak hiánya, de a kígyó számára lényeges szempont például, hogy könnyen be tudjon hatolni a rágcsálók földalatti járataiba, és itt a lábak csak útban lennének neki.

A fákra is ügyesen felkúszik, és az ágakra csavarodva biztonságosabban kapaszkodik bármelyik gyíknál, és kígyózó mozgása az úszásra is alkalmas – mi kell még?

A fejétől a farkáig

Bár lábai nincsenek, és hiányoznak a hozzájuk kapcsolódó függesztőövek is (medence, lapocka, kulccsont), a kígyó gerinces állat, tehát van csontváza, amely azonban mindössze a koponyából, a hosszú, hajlékony gerincoszlopból és rengeteg bordából áll: a farokcsigolyák kivételével minden csigolyához kapcsolódik egy bordapár, beleértve a nyakcsigolyákat is: a kobra például a nyaki bordák kifeszítésével veszi fel jellegzetes fenyegető testtartását. A bordákat elöl nem köti össze szegycsont, ezért szabadon mozgathatók, és ami nagyon fontos: lehetővé teszik, hogy a kígyó nemhogy a fejénél, de még a testénél vastagabb zsákmányt is lenyeljen.

Akkora óriáskígyó persze nincs, amelybe egy elefánt is beleférne, de az egészen nagy, tíz métert megközelítő példányok „emberes” méretű állatokat is képesek a gyomrukba gyömöszölni.

Az ilyen nagyra növő fajok száma azonban a fél tucatot sem éri el.

Hűvös, de száraz

A kígyó testét pikkelyek borítják, amelyeknek anyaga azonban a halpikkelyétől eltérően nem csont, hanem szaru. A külső, elöregedett szaruréteget rendszeresen, egészben levedli – minél gyorsabban nő, annál sűrűbben. A kígyók egész életükben nőnek, növekedésük ütemét az életkorukon kívül befolyásolja a táplálék mennyisége és a környezet hőmérséklete is, ez ugyanis hatással van az anyagcseréjükre. Bőrükben nincsenek mirigyek, így a kígyó nem is lehet nyálkás: hogy sokan mégis annak gondolják, annak oka lehet a nyálkás angolnához vagy gilisztához való formai hasonlatossága, esetleg a sima pikkelyeken megcsillanó fény okozta optikai csalódás. Hidegnek pedig azért érezzük, mert hüllő lévén, teste a környezet hőmérsékletét veszi fel, vagyis a mi bőrünknél többnyire hűvösebb.

Kép

Kép: Unsplash/Raul Cacho Oses

A méreg és a „fullánk”

Ha a bőrében nincsenek is, nyálmirigyei viszont vannak a kígyónak, amelyek közül kettő a fajok egy részénél méregmiriggyé módosult, s ehhez méregfog is tartozik: a legtökéletesebb a csöves méregfogú viperáké, amely valóságos injekciós tűként működik. Ám tévedés azt hinni, hogy minden kígyó mérges: az óriáskígyók és a legtöbb sikló például izomerejével pusztítja el zsákmányát, méghozzá nem a csontjait roppantja össze, hanem a tüdejéből szorítja ki a levegőt, vagyis megfojtja.

Vékony, hegyes, befelé hajló fogaik nekik is vannak, de harapásuk ártalmatlan, méregmirigyük nincs.

A kígyó villás nyelvének pedig semmi köze a méreghez: még ha hegyes is, az nem fullánk, hanem ártalmatlan érzékszerv, amellyel szaganyagokat gyűjt a levegőből. A „sztereo” szaglószerv két csúcsa eltérő töménységben érzékeli a szagokat, így forrásukat pontosan be tudja mérni.

Hipnózis vagy rövidlátás?

Talán a legismertebb mese a kígyóval kapcsolatban a bűvös tekintet legendája, amelyet még Kipling is feldolgozott világhírű művében, A dzsungel könyvében. Eszerint a kígyó szeme bűvös erővel bír, melytől áldozata mozdulatlanná dermed. A valóság azonban némiképp prózaibb ennél. A kígyó szemét szemhéj helyett átlátszó pikkely fedi, pislogni ezért nem tud, így pillantása merev. Látása pedig gyenge, csak a mozgást képes érzékelni. A zsákmányállatok pedig ösztönösen érzik ezt, és mozdulatlanná dermedve igyekeznek elrejtőzni előle. A kígyó arra a pontra rögzíti tekintetét, ahol a prédát utoljára látta, mintha hipnotizálná a zsákmányt, aki tehetetlenül várja elkerülhetetlen végzetét, holott ennek épp az ellenkezője igaz: a kiszemelt áldozat addig van biztonságban, amíg meg nem mozdul!

- A kígyó kétágú nyelve ihlette azt a mesét, amelyben a tűzből kimentett hüllő az állati beszéd megértésének képességével ajándékozza meg a juhászt.

- A zaj nem zavarja a kígyót, ugyanis süket. Külső és középfüle hiányzik, csak a hallócsontjai vannak meg, melyekkel a talaj rezgéseit érzékeli. A kígyóbűvölő kobrája is a furulya mozgását követi.

- Kipling meséjében Ká, a tigrispiton az egyik legjobb barátja Mauglinak, az emberkölyöknek. A mai gyerekek azonban A dzsungel könyvét inkább Walt Disney rajzfilmjéből ismerik, amelyben az óriáskígyóból ellenséget csináltak.

- Idomítani a kígyót nem lehet, de egyes fajok könnyen kézhez szoktathatók, ha terráriumban nevelik fel őket. Az embert nem tekintik zsákmánynak, és ha megszokták közelségét, félelmükben sem harapnak.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>