„Kilencvenévesen még vívok, ez számomra természetes” – Boros Péter a világ legidősebb vívójaként ért el Guinness-világrekordot

Boros Péter elmondása szerint nyugodt típus, nehezen lehet fölbosszantani. Kiegyensúlyozottságát én is érzem, miközben a lakása nappalijában beszélgetünk, ahol a szekrény polcai szinte roskadoznak az évtizedek alatt szerzett érmektől és kupáktól. Bevallja, nem tudja, összesen hány díjjal büszkélkedhet, sőt rendezgetni sem ő szokta ezeket, hanem a felesége, akinek nagyon hálás azért, hogy a mai napig támogatja őt a szenvedélyében. 

Az asztalon díszeleg a legújabb elismerés, a Guinness World Records tanúsítványa is, amely igazolja, hogy ő a világ legidősebb vívója. Még most is hihetetlen számára, hogy a 2023-as Veterán Országos Bajnokságon férfi tőr egyéniben elért harmadik helyezését ilyen formában is elismerték. Nem tartja nagy dolognak, hogy 90 évesen még vív, számára ez természetes, de örül a címnek, amelyet unokája az ő tudta nélkül pályázott meg. Amikor közösségimédia-oldalán megosztotta a hírt, ismerőseitől megkapta az „ikon” és „legenda” jelzőket, ő viszont szerényen kezeli a bókokat, azt mondja, ő csak egy ember, akinek a vívás egyfajta játék.

Feltehetően az édesapja is vívott

„1933. augusztus 25-én születtem Budapesten. Édesapámat, aki mérnök volt, a háborúban elveszítettem, így félárván, egyedüli gyerekként nőttem fel. 

Nem sok történet maradt fenn apámról, de egyszer rábukkantam otthon egy kardra és egy régi sisakra, amiből arra következtettünk édesanyámmal, hogy apám fiatalon vívni járhatott. 

Hetedikes gimnazistaként a tornatanár vívó tanfolyamot hirdetett, amire én elmentem, és ezt a kardot és sisakot használtam. Itt kezdődött minden.”

A rendszeres vívást viszonylag későn, 18 évesen kezdte el 1951-ben. Az érettségihez közeledve azt javasolták neki, hogy lépjen be valamelyik egyetemi sportklubba, mert ez megkönnyítheti az egyetemi felvételijét. Így került a Haladás (később OSC) Semmelweis utcai vívótermébe, az albérlő Bp. Lokomotív (később BVSC) vívója lett, ahova jelenleg is eljár veteránként vívni. 

„Az első edzőm híresen szigorú volt. Nagy Árpád tanította az alapokat, vagyis a lábmunkát, ami a vívásnál nagyon fontos. Annak idején egy évig csak ezt gyakoroltuk; a vívóállást, kitörést, előre- és hátralépést, ugrás-kitörést. Ezt nagyon precízen kellett végrehajtani. Az alapozó edzések után kezdtem el versenyezni. 1961-től már magyar bajnokságokat nyertem a BVSC csapatával.”

Kép

Fotó: Boros Zsombor

A versenyektől a vívómesterkedésig

Elmondása szerint versenyzőként az volt a legnagyobb eredménye, hogy háromszoros csapatbajnok volt férfi tőrben olyan nagy nevek mellett, mint a világbajnok Czvikovszky Ferenc, Kamuti Jenő és László, Papp Csaba. 

Hozzátette, abban az időben olyan erős volt a magyar tőrvívó sport, hogy azt mondták, a környező országok bármelyikében nyugodtan válogatott lehetett volna.

Végül nem volt szüksége a sportegyesületi tagságra, enélkül is bejutott az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemre (mai nevén Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), ahol híd- és szerkezetépítő szakon végzett. Dolgozott a MÁV-nál mint építésvezető, a Közép-Magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál termelési osztályvezető volt, végül a Főgáznál fejezte be a pályafutását főépítésvezetőként, illetve vezérigazgatói tanácsadóként. 

„Nagyon szerettem a vívást, sokáig csináltam. Időközben elvégeztem a Testnevelési Főiskolán a vívóedzői szakot, és a versenyzés befejezése után vívómesterkedtem a BVSC-ben, a Budapesti Vasutas Sport Clubban. De a rendszeres edzések véget értek, miután megszülettek az ikergyerekeim 1968-ban, így hosszabb szünet következett a vívásban.”

66 évesen kezdett a veteránok között versenyezni

A veterán vívósportra a barátai hívták fel a figyelmét évekkel később. Nem volt számára kérdés, hogy belekezd-e. 66 évesen vett részt első veterán versenyén Franciaországban. Azóta több külföldi és hazai városban is megfordult a veterán csapattal, többször szereztek dobogós helyet világ- és Európa-bajnokságokon. Péternek lehetősége volt Szilágyi Áron többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó edzéseibe is belelátni, mert volt idő, amikor mindketten ugyanazon a helyen vívtak.

Boros Péter 2023-ban a franciaországi Thionville-ben megrendezett veterán Európa-bajnokságon megkapta a legidősebb aktív vívónak járó díjat. 

Nagy élmény volt számára, hogy 90 évesen be tudott jutni a 70+-os korcsoportban a legjobb 16 közé, nem beszélve arról, hogy olyan erős ellenfelet sikerült legyőznie 10–6-ra, aki előző évben bronzérmes volt az Európa-bajnokságon. 

„A versenyen hatalmas löketet adott a szurkolótáborom. Sosem hittem, hogy ez be tudja indítani az embert. Azt gondoltam, hogy egy vívónak mindig az ellenfelére kell figyelnie, és úgysem hallja azt, amit kiabálnak neki a többiek. De megtapasztaltam, hogy ez nem így van, mert ha elég hangosan biztatják az embert, akkor elindul benne a flowélmény. Ez történt velem is, ennek köszönhetően sikerült legyőznöm a német ellenfelemet.” 

Kép

Boros Péter és unokája, Zsombor – Fotó: Boros Zsombor

Gyors kezével tud előnyt szerezni magának

Péter a 70+-os korosztályban vív, ez a legidősebb veterán csoport. Bevallja, hogy 90 évesen nem mindig üdítő 70 évesekkel vívni, egyrészt, mert ebben a korban a láb már mindenképpen lassabb. Azt mondja, neki szerencséje van, mert a keze még elég gyors. Gyorsan tud védeni, riposztot adni, és időnként közbeszúrni, mindezek az előnyére válnak egy versenyen. 

Hozzáteszi, nem vágyik mindenáron elismerésre és győzelemre, számára a sport inkább játékot jelent, mint kegyetlen küzdelmet. 

„Veteránként azért vívunk, mert jól érezzük magunkat közben, ez nekünk szórakozás. Akármilyen nagy összecsapásunk legyen a páston, utána mindig összeölelkezünk. A világbajnokságra való kijutásért mindig megy a harc, mert csak négyen indulhatnak egy országból, de egyébként egy baráti társasággal vívok. Az ellenfelemre barátként tekintek, nem pedig ellenségként.”

Túljárni az ellenfél eszén

Péter szerint akkor lehet valaki sikeres a vívásban, ha rengeteget gyakorol, van kitartása és hite abban, hogy véghez tud vinni valamit. „Azért szeretem ezt a sportot, mert itt nemcsak fizikailag kell nagyon jó formában lenni huzamosabb ideig, hanem szellemileg is. Ahhoz, hogy le tudja valaki győzni az ellenfelét, ki kell találnia egy taktikát ellene. Ha megvan a taktika, akkor jön a következő lépés, meg is kell tudni csinálni azt. Egyszóval túl kell járni az ellenfél eszén, és ha ez sikerül, akkor egy találat is hatalmas örömet tud okozni.” 

Jelenleg heti egyszer jár edzésre, néha tőrözőpartikra is el szokott menni a barátaival. Amikor akad érdeklődő, akkor tanítja is a vívást. Korábban évekig volt a Magyar Vívó Szövetség Veterán Bizottságának elnöke. Ha nem a tőrt forgatja, akkor kulturális eseményekre – hangversenyre, színházba, kiállításokra – jár a feleségével, és aktív társasági életet él. A régi vívóbarátaival hagyományszerűen minden évben összegyűlnek egyszer, ezt a találkozót ő szervezi mint rangidős. Emellett baráti vívóversenyeken – például a Csacsi Kupán – is részt szokott venni. 

„Úgy érzem, hogy sokan szeretnek, ezért nagyon hálás vagyok. Azt pedig, hogy ilyen kiváló egészségügyi állapotnak örvendek 90 évesen is, a szerencsés génjeimnek és a gondoskodó páromnak köszönhetem.”

Unokája „ajándéka” volt a Guinness-rekord

A beszélgetésből arra következtetek, a család többi tagja is éltető hatással van rá. Legidősebb unokája, a 18 éves Boros Zsombor nagyon sokat tett azért, hogy nagypapája elérhesse a Guinness-rekordot. Meglepetésnek szánta az elismerést, ezért a tudta nélkül szervezett le mindent: egyedül egyeztetett a szervezettel, a hivatalos okmányok felmutatásához pedig bevonta a rokonokat, és a Vívó Szövetséggel is levelezett, hogy igazolják a versenyeredményeket. Közel egy év kellett ahhoz, hogy döntsenek a rekordról, de megérte várni. Talán nem is meglepő, hogy a nagypapája nagyon meghatódott, amikor minderre fény derült.

Bár augusztus végén tölti a 91. életévét, Péter naptárjába már most be van írva a szeptemberi nemzetközi Budapest Kupa, amelyet mind a három fegyvernemben – kardban, tőrben, párbajtőrben – megrendeznek.