Beavatás nőknek
Remek hagyományba csöppentem bele tavaly nyáron: egy sereg nagykamasznak szerveztek egy táboron belül egy olyan beavatási napot, amelyet fiúk és lányok teljesen külön töltöttek. Itt jöttem a képbe mesemondóként: elő a női beavatás meséivel! És a kezdeti lelkesedés után vakarhattam a fejem. A női beavatásnak ugyanis nincsenek intézményesített szertartásai.
Ami azt illeti, az utóbbi száz évben nagyjából már a férfiaknak sincsenek, de ők legalább tudnak meríteni a régi szokásokból. Legényavatásra bőségesen van néprajzi és antropológiai tárgyú forrás, a sziú indiánok bőrszaggató naptáncán át a kocsmai leitatásig elég széles skálán mozog a férfiak beavatási szokásrendszere. Csaknem mindegyikben közös, hogy egyszerre történik, néhány napon vagy héten belül, fiatal férfikorban, és hogy fájdalommal, valamiféle próbával, esetleg magánnyal jár. Egy kis halál, átmenet egy másik életállapotba.
A beavatás során a kisfiú átadja a helyét a férfinak, teljes jogú tagjává válva a felnőtt férfi társadalomnak, annak minden kiváltságával és felelősségével. Nőknél azonban nyomát sem találjuk ilyesminek, intézményesített formában, népszokásként legalábbis biztosan nem.
Ennek oka lehetett természetesen az is, hogy az adatgyűjtők általában férfiak voltak, és férfiaktól gyűjtöttek, vagy ha megszólaltattak nőket is, a kényes témákat kerülték (vagy le sem jegyezték). De más oka is van: a nőknek természetes módon jön a beavatás, először fiatal kamaszkorban, majd fiatalasszonykorban.
Mit is mondhatok egyszerre hetven tizennyolc éves lánynak a nőiségről?
Maguk a mesék és a dalok siettek a segítségemre, és a saját életem, valamint egy szakrális női közösségben eltöltött nap, amikor ráébredtem a női minőség fogalmára, a női ősök és sorsok befolyásának hangsúlyosságára. A női jelenlét elképesztő erejére. A nők és a hold ciklikus együtt táncolására. A nő földbe, testbe, világba gyökerezésére.
Nagyon felszabadító, amikor kizárólag női társaságban beleereszkedünk a saját nőiségünkbe. Olyan légkör jöhet létre, hogy teljesen szabadok tudunk lenni, szabadon tudunk beszélni tabu témákról, amelyekről ritkán esik őszintén szó: a menstruációról, a szexuális együttlétről, a szív összetöréséről, a szülésről; a testünkről, a kapcsolatainkról, női örömeinkről és nehézségeinkről.
Van egy orosz varázsmese, amely a szimbólumok nyelvén meséli el a nők útját a kislánykortól az asszonnyá válásig: a Világszép Vaszilisza.
Vasziliszát a mostohája egyedül beküldi tűzért az erdőbe, az emberevő Baba Jagához. Vaszilisza édesanyjától kapott bábujának segítségével kiállja a próbákat, és visszatér épségben, életadó-halálosztó tűzzel, a fontos és a lényegtelen elválasztásának képességével, valamint annak tudásával, hogy mikor kell beszélni és mikor hallgatni: az univerzális női tudás és intuíció teljes fegyvertárával. Felnőtt nő lett a kiszolgáltatott kislányból, megérett arra, hogy gyönyörűt alkosson (inget szőjön-varrjon-hímezzen), és hogy egy királyi minőségű férfi párjává váljon.
Megjárta az alvilágot, és új emberként tért vissza; ez a beavatás a nőknél is, csak a módja más, mint a férfiaknál: végső soron maga az élet hozza meg.
A beavatáshoz szükség van arra, hogy számba vegyük útravalóinkat női őseinktől, anyánktól, nagyanyáinktól, dédanyáinktól.
Az ő sorsuk, életük útmutató lehet; a szépen megöregedés tudományára, az elengedés művészetére és a hétköznapi helytállásra mutathatnak példát. Arra, hogyan kell emelt fejjel viselni a nehezebb sorsot, vagy hogyan kell méltósággal meghalni. És vagy beleesek ugyanazokba a csapdákba, mint ők – mert a sors mindenképpen elém adja őket –, vagy ha hagyom, hogy az intuícióm vezessen, a tudatossággal karöltve, akkor elkerülhetem a zsákutcákat. Kapok persze más lehetőségeket, ahol hibázhatok, de az legalább a saját sorsom lesz, a saját hibám, nem egy örökölt önsorsrontás, nem kényszer.
Apró lépésekkel kezdődik ez a beavatás, egyre nehezedve. Az első vérzés. A nagy kamasz barátságok. Az első nagy szerelem. A szív első összetörése. Az első férfival való együttlét. Az anyával való kapcsolat felnőttsége. Hét pár vascipő elkoptatása a mindennapok taposómalmában. S a nagy áttörés: a szülés és a szülés körüli asszonyok segítsége. A gyermeknekvelés. Önmagunk megtalálása.
A nőknél ezek azok a lépések, amelyek fokról fokra avatják be a lányt az asszonyi sorsba, mindig csak annyit adva, amennyit éppen el tud viselni. Hogy majd amikor eljön az idő, hogy évtizedeken keresztül mindennap a saját életét háttérbe szorítva tegye a dolgát, akkor azt a szeretet tevékeny erejével tudja csinálni. Megadatik majd az erő, pont akkor, amikor kell. Végső soron az életünk odaadásáról van szó. És aki sohasem szült gyermeket, mert más sorsot választott, szintén teljes értékű nő lehet, ha az életét nem magának tartja meg, hanem bő kézzel szétosztja, mint az édesanyák nap mint nap. Gondoljunk csak Teréz anyára.
Ősidők óta a nők szimbóluma a virág: bimbót hoz, majd kinyílik, s teljes pompájában virágzik – végül gyümölcsöt terem.
Ez az elképesztő gyümölcsérlelő erő minden nő sajátja, és ez az, ami a világot megtartja. Mert mit csináltak háborúk idején a nők a háttérben? Gyermeket fogantak, szültek, neveltek, túléltek, művelték a földet, kereskedtek, főzték a kőlevest a semmiből – vitték tovább a hagyományokat és főleg az életet a halál ellenében, két lábbal az anyaföldbe gyökerezve.
Ez az éltető női erő és adomány mindannyiunkban megvan: ez a mindennapok teherbírása; ez a gyermek világrahozatalához szükséges erő; a kreativitás szóban, tettben, alkotásban; az intuícióra való hallgatás képessége; ez a tudatosság a teremtett világról való gondoskodásban; és ez a szépség ereje.
Mindezt persze nem lehet egyedül csinálni, ehhez kell a férfi ereje is, a megváltoztató, az újító, a felfedező, a megtermékenyítő erő, a nap fénye. Kell ehhez az úton előttünk járó asszonyok támogatása, a hold folyton megújuló energiája: az idősebb barátnő, a dúla, a bába, a mester, az anya, a nagyanya s a bennünk lévő ősanya ereje. És arra is szükségünk van, hogy az egyedüllétben találkozzunk önmagunkkal. Mert minden lány megjárja az élete folyamán Baba Jaga kunyhóját, és nem mindegy, mit hoz el onnan: a Bölcs Anya vagy a Gonosz Banya felé vezető erőket és döntéseket.
A lányokkal ott az erdőben végigjártuk Vaszilisza útját, és megépítettük a labirintust is, amelybe együtt, mikroközösségként mentek be, a nagy dob szívritmussal rokon dobbanásai mellett. És ha ettől ugyan be nem is avatódtak, mert az kinek-kinek egyénileg jön el az életébe, azért ott lesz majd a tarisznyájukban az útravaló, amikor eljön az idő, hogy szükségük lesz nőiségük erejére.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>