Bazi nagy francia elvek – a Romazuri című filmről

Jean Etienne Fougerole egyetemi tanár Tárt karokkal című könyvében fejti ki, hogy milyen fontos segíteni a rászorulókon, illetve hogy a romák integrálása a francia társadalomba alapvető feladat. Egy tévévita során egy újságíró cselekvésre szólítja fel, azt kéri, ne csak szavakkal, tettekkel is mutasson példát. Fougerole erre a vita hevében kijelenti, hogy ha nézi rászoruló család ezt az adást, jöjjön el hozzá, szívesen befogadja őket. Az „invitáláson” felbuzdulva másnap egy roma család jelenik meg Fougerole villája előtt, az író pedig nem küldheti el őket.

A szituációk egy része attól lesz nagyon szórakoztató, hogy az értelmiségi család nem képes az előszeretettel hangoztatott nyitottságát és befogadó hozzáállását gyakorolni a roma családdal szemben – erre számos dialógus épül, amelyet a színészek jó érzékkel, a bohózatszerű jelenetek ritmusát szigorúan megtartva játszanak.

Poénforrás ezen kívül a főhős író hiúsága, illetve az a mindenek feletti és képmutató törekvés, hogy a média rózsaszínnek mutassa azt az együttélést, amely valójában konfliktusokkal teli. A vicces szituációk nagy része nem közönséges, a készítők igyekeznek inkább a fenti elemekből kihozni minél több helyzetkomikumot.

Sajnos vannak kivételek, nyilván az alpári poénokra vevő közönséget is ki akarták szolgálni – ennek érdekében még egy-két karakteridegen cselekményszálat is bevetettek. Az előzmények fényében például nehezen tudom elképzelni, hogy az elegáns, sznob francia feleség viszonyt kezdeményezzen az egyik beköltözővel.

Ne számítsunk arra, hogy a romák integrálásáról vagy a különböző kultúrák együttéléséről nagy tanulságot kapunk, de ez nem is feladata egy komédiának. Az biztos, hogy nem lesz belőle „évente egyszer meg kell nézni” típusú, klasszikus vígjáték, mint amilyen az Életrevalók lett, de egy fárasztó munkanap után kikapcsolódásnak jó lehet.