„Az örökbefogadással is család születik!” – Örökbefogadási dilemmák

Azokban az élethelyzetekben, amikor összefognak a körülmények az új élet fogadása ellen, elgondolkoznak az örökbe adáson. Évente nagyjából 30 ezren mondanak le a gyermekükről az abortuszt választva, meg sem engedve a gyermeknek, hogy legyen belőle valaki.

Azok a nők viszont, akik örökbe adják gyermeküket, csak a szülői felügyeleti jogukról mondanak le, megengedve a gyermeknek, hogy családban nevelkedjen. Ahogyan egyszer egy védőnő fogalmazott: az örökbe adás útján kívánnak gondoskodni gyermekükről...

Hmmm.... biztosan sokan felhördülnek, hogy hogyan lehet felmagasztalni egy örökbe adó anyát... Szeretném tízéves tapasztalatomat megosztani velük. Azok a nők, akik egy vadidegen, az interneten vagy egy szórólapon talált számot felhívnak azzal, hogy nem tudják, mit kezdjenek a gyermekük jövőjével, igazán magányosak. Olyan egyedül érzik magukat, annyira nincs mellettük senki – sem a gyermek apja, sem saját szüleik, sem a rokonok és barátok –, hogy az interneten keresnek megoldást, itt keresnek jövőt a gyermeknek. Olyan helyzet ez, amit mi, akik közösségbe járunk, kiterjedt kapcsolatrendszerünk van és a családunk is népes, fel sem foghatunk, igazán meg sem érthetünk. Amit tehetünk: elfogadjuk a számunkra ismeretlen élethelyzetet és elhagyatottságot, és melléállunk a legjobb tudásunk szerint. Így lehet jövője a kismama gyermekének, és lehet jövője neki is.

Az első ilyen esetben, amellyel találkoztam, végiggondoltam, hogy amikor a babát hazaviszi egy anya (és apa), akkor mire is van szükségük. Kell némi babakelengye, egy babahordozó, autó vagy taxi, otthonra kiságy, pelenkázó, ilyesmi. Ezeket pénzzel vagy adományokból meg is tudjuk oldani. De mi kell még? Valaki, aki cipeli a babahordozót és a kismama kórházi cuccát, mert szülés után három nappal erre még fizikailag képtelen. Kell valaki, aki élelmezi őket és ellátja a háztartást (például az anyós és a komatál-lánc résztvevői). Kell, aki jövedelmet biztosít, hogy meg tudják venni a pelenkát, tápszert, kifizessék a számlákat az elkövetkező hónapokban. Amikor ez utóbbi emberi erőforrások oldaláról vizsgáljuk ezeket az egyéni történeteket, igencsak hézagos a dolog. Gyakorlatilag haza sem tudja vinni a kórházból a gyermeket az anya.

Mit tehet? Vagy otthagyja, és bekerül a rendszerbe a pici, majd valamikor örökbe fogadhatóvá nyilvánítják, és családba kerül. Vagy még a terhesség idején lépéseket tesz azért, hogy megismerjen egy olyan házaspárt, akik felnevelik a gyermekét.

Hogy teljes legyen a kép, ismerjük meg az örökbefogadók helyzetét is! Annával beszélgettem, akik az örökbefogadás útjára léptek.

– Hogyan merült fel nálatok az örökbefogadás gondolata?
– Mindig is szerettem volna a saját gyerekeim mellé örökbefogadott gyerekeket is, és szerencsére férjem is mindvégig mellettem állt. Családi példát is láttunk, nyáron sokszor nyaraltunk együtt két „gyivis” fiúval keresztanyáméknál, akiket szünidőkre, ünnepekre magukhoz vettek. Gyerekként izgalmasnak is tűnt az „intézetis” lét, olyannak, mint egy jó kis tábor.

– Azért gondolom, volt kevésbé vidám része is...
– Persze, sok szívbe markoló történetet meséltek a srácok. Mindannyian arról álmodoztak, hogy egyszer édesanyjuk, édesapjuk vagy valamelyik rokonuk értük jön és hazaviszi őket. Amikor örökbefogadó szülők érkeztek az intézetbe, a gyerekek reménykedtek, hogy őket viszik majd el, és lesz végre igazi családjuk. Mi burokban nőttünk fel hozzájuk képest, de nekik köszönhetően megértettünk valamit ebből.

– Milyen volt megtudni, hogy nem lehet vér szerinti gyermeketek?
– Az orvosi leletek alapján nem voltunk „reménytelen esetek”, így nem volt egy olyan konkrét pillanat, amikor ezzel szembesültünk. Hirtelen megtudni biztosan fájdalmasabb lett volna. Inkább az évek alatt tudatosodott bennünk. Várandós is voltam többször, de sajnos a terhességeim nem végződtek jól. Ezeken nagyon nehéz volt túljutni. De a Gondviselés, a férjem és a családom átsegített a nehézségeken.

– Ekkor jelentkeztetek örökbefogadó szülőnek?
– Nem, már hamarabb beadtuk a kérvényt, amikor kb. egy éve voltunk házasok. Tudtuk, hogy az újszülött babára várakozók sora nagyon hosszú, és mi mindenképp újszülöttet szerettünk volna majd, egyszer...

– Nem volt rossz a pocakos kismamákat látni az utcán?
– Nem mondhatom, hogy sosem néztünk össze a férjemmel, de alapvetően ez nem zavart minket. Viszont például igazán rossz élmény volt, amikor a kórházban mellettem fekvő várandós kismama félóránként járt le dohányozni a kórház bejárata elé, miközben a gyermeke méretei már akkor elmaradtak a kívánatostól. Vagy amikor egy kisbabám elvesztése után abortuszos hölgy mellé fektettek a kórteremben. Ilyenkor nehéz nyugodtnak maradni...

– Tartottatok valamitől az örökbefogadással kapcsolatban?
– Persze, mindenkinek vannak félelmei. Mi a nyílt örökbefogadást választottuk, mert szerettünk volna találkozni a szülőanyával, esetleg az apával is. Mégis, talán ettől a találkozástól tartottunk a leginkább. Mi van, ha nem lesz szimpatikus? Ha őt nem tudjuk elfogadni, hogyan fogadjuk el a gyermekét? Természetesen, ilyen esetben van lehetőség arra, hogy nemet mondjunk, és szükséges is, hogy meglegyen ez a szabadságunk az örökbefogadásban. De hála Istennek, nálunk ezzel nem volt gond.

Testvéri érintés - Kép forrása: Dunai család

A másik: az a bizonyos hat hét! A szülőanya hat hétig meggondolhatja magát, és visszakérheti a babáját, visszavonhatja lemondó nyilatkozatát. Ez a szabály számunkra felfoghatatlan, óriási károkat okoz egy esetleges visszakérés. Gondoljunk bele: az örökbe adónak van kilenc hónapja átgondolni, hogy mit szeretne tenni. Sok esetben jelentkezik egy segítő szervezetnél, akik megvizsgálják, hogyan maradhatna a saját családjában a gyermek. Semmiképp nem az örökbe adás ilyenkor a cél!

Ha mégis ez a döntés születik, annak legtöbbször igen súlyos okai vannak, amelyek nem orvosolhatók hónapok, esetleg évek alatt sem. Ekkor szól a szervezet egy sok éve várakozó szülőpárnak. A feleség elbúcsúzik a munkahelyén, esetleg fel is vesznek a helyére valakit. A kórházból nagy örömmel hazaviszik a gyermeket, akit megismer, megszereti az egész család, esetleg a már meglévő nagyobb testvér is. Majd egyszercsak, hetek múlva szól a telefon, hogy készüljenek, mert másnap elveszik tőlük. A szívem szakadna meg... A hat hét letelte után nagy kő esett le a szívünkről.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a hathetes meggondolás a gyakorlatban igen-igen ritka. Ha az örökbefogadás előkészítése során tényleg megteszünk mindent azért, hogy a kismama hazavihesse a gyermeket, és megfelelő környezetet, rendezett kapcsolatokat próbálunk kialakítani az életében, akkor nem kerül sor az örökbe adásra. Ha viszont tényleg nincs lehetősége felnevelni a gyermeket, akkor valóban, hat héttel később sem lesz meg ez a lehetősége, ezért is elenyésző azok száma, akik élnek ezzel a lehetőséggel. Hangsúlyozom, ha valóban nem volt szülés előtt sem más lehetősége, csak az örökbe adás.

– Ti mennyit vártatok a gyermeketekre?
– Négy és fél évet. A „véghajrában” megvettünk minden babaholmit, és nagyon vártuk azt a bizonyos telefont, amely a hamarosan megszülető gyermekünkről értesít minket. Annak is nagyon örültünk, amikor az örökbefogadó tanfolyamon megismert barátaink megkapták gyermeküket, és nem egészen egy év múlva ránk is sor került.

– Milyen volt az első találkozás?
– Maga volt a csoda. Amikor megszületett a kislányunk, azonnal megkaptuk, kezünkbe vehettük, egy órán át hármasban voltunk, ismerkedtünk. Gyönyörű volt. Amikor a kezemben tartottam, egyszercsak felnézett rám. Sosem felejtem el azt a pillanatot! Kislányunk azóta is a legnagyobb boldogság az életünkben. Semmi jelentősége annak, hogy vérszerinti-e vagy sem. Ettől csak addig tartanak – főleg a férfiak –, amíg nem ismerik meg, nem ölelik magunkhoz a gyermeküket. Utána már fel sem merül.

– Mit üzennél azoknak, akik elolvassák ezt a cikket?
– Szándékosan biztosan nem halogatnám a gyermekvállalást, ahogy ma sokan teszik. Ha egy összetartozó fiatal pár családi állapota és egészsége engedi, érdemes még a 30-as éveik előtt belevágniuk, mert később nehezebb, rögösebb út vezethet a sikerhez. Ez sajnos tendencia. Nem lehet véletlen, hogy egyre többen fordulnak meddőségi klinikákhoz, és az örökbefogadásra várakozók száma is rohamosan nő.

Ugyanakkor, ha a vér szerinti út nem működik, akkor sem szabad kétségbe esni. Van más, hasonlóan örömteli módja a gyermekvállalásnak, amellyel teljes családdá válhatunk. A mi példánk ezt üzeni: az örökbefogadással is család születik!