Veszélyes-e, ha több a tanult nő, mint a férfi? – Egy népszerű ÁSZ-felmérés margójára

Napok óta lázban tartja egy felmérés azokat az ismerőseimet, akik a női jogok alakulását figyelemmel kísérik. A publikáció témája: „A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának tényezői és gazdasági-társadalmi hatásai”. Már a címen is fennakadtak sokan (miért is kell túlreprezentáltnak nevezni, ami csak felülreprezentált?), a hergelő újságcikkek pedig végképp szellemi „harcot” robbantottak ki a közösségi médiában. Előjöttek a „nők, szüljetek!” és a „numerus clausus” paranoiák is. Nincs értelme ebbe beleállni, ám a felmérés izgalmas témákat vet fel, kár lenne szó nélkül elmenni mellettük.

lány az iskolapadban
Kép: Pxhere

1. Megtörtént az, amiről a tanulni vágyó nők még ötven éve sem álmodhattak: 2010–2021 között hazánkban minden évben több nő nyert felvételt a felsőoktatásba, mint férfi. Így a 2022-es tanév őszi félévében a felsőoktatásban tanuló nők aránya már 54,55%. Az oklevéllel végzettek között – a férfi hallgatók lemorzsolódása miatt – még magasabb, mintegy 60% a nők aránya.

A 11 év adatait összesítve összesen 600 086 nő (55,3%) és 485 153 férfi (44,7%) nyert felvételt a felsőoktatásba, azaz összesen 114 933 fővel (10,6%-kal) több nő, mint férfi.

Tehát a számok azt mutatják, az oktatás terén nemcsak hogy megvalósult a nőjogi mozgalmak célja, az esélyegyenlőség, hanem már a nőknek lejt a pálya. Vajon jót tesz-e a társadalom egészének, ha újra növekedni kezd az oktatási esélyegyenlőtlenség, csak ezúttal a férfiak lesznek a kárvallottjai? Kell-e javítania a kormányzatnak és a civil mozgalmaknak a közép- és felsőoktatásba nehezített pályán be nem jutó fiúk esélyeit? Úgy tűnik, igen, és a közeljövőben ennek érdekében végre lépéseket is kell tenni, nem lenne hasznos megvárni a 90–10% arányt.

2. De mit is jelent az, hogy a férfiak számára nehezített a bejutás a közép- és felsőoktatásba? Például azt, hogy a közoktatási rendszer előnyben részesíti a nőkre inkább jellemző képességeket, emiatt sérülhet a nemek közti esélyegyenlőség – erre a következtetésre jutott az elemzés a kérdőíves felmérés alapján, amelyet 300 tanár és 400 szülő töltött ki.

A liberális irányultságú genderkutatók mindig a fejükhöz kapnak, ha elhangzik az, hogy „nőies és férfias tulajdonságok, képességek”. A gender studies képviselői többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy a biológiai adottságok vajmi kevéssé teszik különbözővé a két nem képviselőit, mert az eltérő viselkedés és képességek leginkább a szocializáció hatására, a kisgyerekkortól felénk irányuló elvárások miatt alakulnak ki. (Magam is fültanúja voltam, amikor egy neves szociológus egy konferencián a női és férfi agyműködés eltéréseiről előadó orvos-kutatónak szegezte véleményét: „Ez a biológiai megközelítés olyan divatjamúlt!”. Amire persze csak egyetlen válasz adható, amelyet az előadó udvariasan elhallgatott: „Lehet, hogy nem divatos, de ez a valóság.”)

A lányok és a fiúk intelligenciája, szellemi adottságai megegyeznek egymással, az átlag IQ-érték 100 pont.

A fiúk intelligenciaértékeinek eloszlási görbéjén azonban a szélső értékeknél több személy helyezkedik el, emiatt közöttük több a zseni és az értelmileg fogyatékos is. A lányok esetében nagyobb arányban fordulnak elő átlagos képességűek.

Nemzetközi kutatások alapján négy területen mutatható ki a két nem között különbség: verbális képességek, vizuális-térlátási képességek, matematikai képességek és agresszió – ezzel együtt sokkal több területen nincs értékelhető képességbeli különbség férfiak és nők nagy csoportja között. Ehhez képest meglepő, hogy szülők és tanárok mégis mennyire sztereotipikus tulajdonságokkal jellemzik ebben a felmérésben a lányokat és a fiúkat: a leginkább nőies tulajdonságoknak tartják az érzelmi, szociális érettséget; a szorgalmat; a szófogadást; a kézügyességet; a jó szóbeli és írásbeli kifejezőkészséget; a monotónia tűrését és a precizitást, pontosságot. Ezzel szemben a leginkább férfias tulajdonságoknak tarták a technikai-műszaki érzéket; a kockázatvállalást; az élénkséget, mozgékonyságot; a jó térlátást; a vállalkozószellemet és a jobb logikai képességet. Egyértelműen úgy értékelik a mai oktatási rendszert, hogy az a nőies tulajdonságokat díjazza, vagyis könnyebb érvényesülniük az iskolákban a lányoknak.

Bizonyosnak tekinthető, hogy a válaszadók a mai valóságban tapasztaltakat adták vissza. Túlzó sztereotípiák ezek? A lányoknak és fiúknak tulajdonított jellemző tulajdonságok pusztán a nevelés, a társadalmi elvárások következményei (ahogyan a genderkutatók vélik), vagy a biológiai adottságok érvényesülnek a nagyobb csoportmintákon (ahogyan inkább konzervatív kutatók érvelnek)?

Van-e létjogosultsága egyszerre mindkét álláspontnak, s milyen arányban?

Jó lenne végre szétszálazni és rendszerbe foglalni, mi az, amit tudunk a nemekre jellemzőnek tartott tulajdonságokról, például melyek azok, amelyek egy-egy agyterület működéséhez köthetők, melyek azok, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben fejleszthetők, milyen tulajdonságok örökletesek, mekkora a szerepe az öröklésben az epigenetikának, stb. Ehhez a társadalomtudósoknak és a természettudományos kutatóknak végre együtt kéne működniük, mert ha az egyik szakterület képviselői nem vesznek tudomást a másik kutatási eredményeiről (mert az „bezavar” ideologikus vagy evolúciós világképükbe), addig csak a ködöt szurkáljuk.

3. A poroszosnak nevezett iskolarendszer – amelyet eredetileg európai férfiak hoztak létre európai férfiak számára – mára nehezebben teljesíthetővé vált a fiúk számára.

Valószínűleg régen is csak a tekintélytisztelő, szorgalmas tanulók számára volt teljesíthető, a többiek könnyen kibuktak. Ám akkor erről még nemigen készítettek felmérést, most viszont a koedukáció ezt napvilágra hozta.

Ugyanakkor a tanulmány nem említi, hogy a mai felvételi rendszer kiskaput nyit a középiskolában nem túl jól teljesítő, a poroszos rendszert nehezen tűrő, ám jó értelmi képességekkel rendelkező fiúk (és lányok) számára is: ez pedig az érettségin elért jegyek duplázásának lehetősége. Mert fiús-lányos tulajdonságok ide vagy oda, egy bizonyos értelmi színvonalat meg kell ugrania annak, aki egyetemre akar menni. Ha a fiús kompetenciák jobban érvényesíthetők a matematika, fizika, kémia, biológia, közgazdaságtan érettségi vizsgán – vagy akár testnevelés érettségin (élénkség, mozgékonyság) –, akkor az érettségivel elért pontjai duplázásával is be tud jutni az egyetemre.

4. A helyzetre ráerősít a pedagógusszakma elnőiesedése.

2021-ben az általános iskolai tanárok 85,8%-a, a középiskolai tanárok 69,4%-a volt nő. A felsőoktatásban ma még több a férfi oktató (58,4% a 2019/2020. tanévben).

A pedagógusszakma nemi szegregációs szempontból olyan, mint az állatorvosi ló: minden krízistünetet mutat egyszerre. Ugyanakkor ma leginkább azt példázza, hogyan hal el egy szakma, amelyből hosszú évtizedek alatt vonják ki fokozatosan az anyagi és az erkölcsi megbecsülést: először elnőiesedik, utána elfogy.

5. A felsőoktatás magasabb (doktori) szintjein továbbra is férfitöbbség tapasztalható.

A nők aránya 44,1% volt a doktori szinten 2020-ban a 25–64 évesek között. A legmagasabb, akadémikusi szinten pedig az arányuk mindössze 6%.

Vajon köze van ennek az intelligencia-megoszláshoz, amely szerint a férfiak között több a kimagasló képességű? Talán igen, de ennél bizonyíthatóan meghatározóbb, hogy elsősorban a nőkre hárul és az ő tudományos kibontakozásukat késlelteti a gyermekszülés, a kisgyermek nevelése, az idős szülők (gyakran a férj szüleinek is a) gondozása – megannyi idő- és energiaigényes, társadalmilag és anyagilag el nem ismert láthatatlan munka.

Ez a ma még általánosnak mondható, de lassan változó „pénzkereső férfi – gondoskodó nő” társadalmi modellből következik, ami a nők számára gazdasági kiszolgáltatottságot eredményez, a férfiakra pedig lelkileg és fizikailag nyomasztó terhet ró.

6. A felsőoktatásban leginkább azokon a szakterületeken tömeges a női jelenlét, ahol a karrier- és kereseti lehetőségek jóval korlátozottabbak a férfiak által favorizált szakokhoz képest.

A nemek szerinti differenciálódás már a szakképző iskolákban is megfigyelhető: gondoskodás, egészségügy, oktatás szakirányokon 80-90% feletti volt a lányok aránya, míg a műszaki, építőipari, számítástechnikai szakokon 80-90% feletti volt a fiú tanulók jelenléte a 2019/2020. tanévben.

Tipikus női egyetemi szakok (a női hallgatók aránya 60% feletti): a pedagógusképzés (81,4%), bölcsészettudomány (74,4%), orvos- és egyészségtudomány (67,5%), jogtudomány (65%), társadalomtudomány (65,1%) és a művészetek (62,9%). Tipikus férfi szakok (a férfi hallgatók aránya 60% feletti): az informatikai (84,6%), műszaki (74,9%) és sporttudományi (62,2%).

A szakterületek nemek szerinti ilyen mértékű szegregációja – általános vélekedés szerint – nem hasznos a társadalom szempontjából, sok téren fékezi a fejlődést és az innovációt.

7. A férfi jogegyenlőségért küzdő szervezetek joggal kongatják a vészharangot a felsőoktatásból – és általában az oktatási rendszerből – kimaradó vagy lemaradó fiúk nagy száma és aránya miatt.

A fiúk rosszabb jegyeket kapnak, gyengébb szövegértési kompetenciákkal rendelkeznek, nagyobb arányban küzdenek beilleszkedési, magatartási, írási, olvasási nehézségekkel, többségben vannak az évfolyamot ismétlők között…

Nehéz fizikai munkára predesztináló hátrányok ezek, amelyek a nők átlagához képest rosszabb egészségi állapotot és rövidebb életet eredményeznek.

És erre a problémahalmazra nem ad elegendő megoldást az „osztályszempontok” és „etnicitás” figyelembe vétele, sem a mai konzervatív vagy liberális esélyegyenlőségi politika.

keretbe: Az eltérés kiemelkedő pl. az egyetemi alapképzésnél: a férfiak másfélszer nagyobb hányada nem végezte el a tanulmányait a nőkhöz képest (43–47%-os lemorzsolódás). Az osztatlan képzésben 35–39%-kal, mesterképzésben 21–24%-kal magasabb volt a lemorzsolódás aránya, mint a nőknél.

8. Mi lehet a következménye, társadalmi hatása nők és férfiak eltérő arányának a magyar köz- (azon belül a felső-) oktatásban – a tanulmány szerint?

- Súlyos munkaerőhiány leginkább a technikai, műszaki területeken.

- Gazdasági károkat okoz és előnytelen az ország versenyképessége szempontjából, ha a férfias tulajdonságok és kompetenciák (pl. a vállalkozó szellem, a technikai-műszaki érzék) nem elegendő mértékben fejlődnek.

- A férfias tulajdonságok alacsonyabb értékelése, esetleg büntetése az oktatásban, mentális és viselkedésbeli problémákat okozhat a fiú tanulóknak, akik emiatt nem tudnak kibontakozni.

- Megnehezíti a pártalálást a közel azonos szinten képzett fiatalok között a nők felülreprezentáltsága – érzékeltetésül: 100 férfire 117 nő jutott a 2021/22-es tanévben –, a tartós párkapcsolatok hiánya pedig csökkenti a gyerekvállalás esélyét, tehát a demográfiai krízist is növelheti.

A tanulmány baloldali kritikusai ezzel szemben egyáltalán nem látnak problémát az arányok eltolódásában a nők javára (hasonlóan ahhoz, ahogy a demográfiai krízist is egészen másképp értékelik liberális és konzervatív oldalon), magát a növekedést is vitatják, és szerintük a 40–60% közötti arány kiegyensúlyozottnak számít. Én – mint békesség- és harmóniakedvelő laikus – azt szeretném, ha nekik lenne igazuk, és nem lenne probléma ott, ahol az Állami Számvevőszék kutatói nehézségeket vizionálnak. De azért arra kíváncsi lennék, hogy ha most a férfiak lennének 60%-kal „túlreprezentálva” az egyetemeken – ahogyan az a múltban már előfordult –, vajon ugyanilyen nyugodtak lennének-e az egyenjogúságot illetően.

Felhasznált irodalom:

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti