Árnyalta(bba)n a bevándorlásról – 1. rész

Rekordszintre ugrott tavaly a menekültek száma a világban, csaknem 71 millióan élnek a bolygón menedéket keresve. Bár a menekültek többsége inkább saját országhatárain belül marad, vagy – annak érdekében, hogy a későbbiekben minél könnyebben térhessen vissza szülőföldjére – igyekszik egy szomszédos országban védelmet keresni, Európa még mindig népszerű cél.

Migránsok a bécsi Westbahnhof pályaudvaron 2015-ben - Kép: Wikipedia

A hazai, az európai és nemzetközi média egy része az erőszakos „migráns hordáktól” hangos, más sajtóorgánumok a menekülő újszülöttek képével érzékenyítenek, miközben a tömeges bevándorlás ellen érvelőket gonosznak és fasisztának nevezik.

Bár az erőszaktevő migránsokról és a sanyarú sorsú gyermekekről szóló hírek egyaránt igazak, mégis: kiragadott történetek mentén a migrációs válság nem értelmezhető.

A migrációs válság napjaink egyik legfontosabb kihívása, és bár számos javaslat felmerült, az átfogó megoldás még várat magára. A feladat nem egyszerű. Egy olyan rendszert kell életre hívni, amely úgy segít a tényleges rászorultakon, hogy mindeközben nem buzdít a migrációra, hanem a szülőföldön boldogulás esélyeit igyekszik elősegíteni. Egy olyan rendszert, amely a humanitárius érvek mellett nem formálja át gyökeresen az európai társadalmakat és kultúrát, és nem áldozza fel a nemzetek békéjét és biztonságát a szolidaritásnak nevezett átgondolatlan befogadási politika oltárán. Az Európába irányuló migrációt nincs értelme egyetlen szemszögből vizsgálni és vitatni, pedig a közvitát szinte csak a heves érzelmek uralják. Szívszorongatás vagy félelem, ez a két szélsőség feszül látszólag egymásnak, pedig a migráció kérdésének számtalan árnyalata van.

Jogi értelemben menekültnek azt nevezzük, aki rendelkezik menekültstátusszal, vagyis a nemzetközi menekültjog szerinti legerősebb védelemmel. Ha az illető nyújtott be menedékkérelmet, de ezt a kérelmét még nem bírálta el az illetékes hatóság, státuszára a menedékkérő megnevezés a helyénvaló. Migráns pedig mindenki, aki egyik helyszínről a másikra szeretne életvitelszerűen áttelepedni, akár országhatárokon belül is. Nem minden migráns menekült, és nem lesz automatikusan minden valahonnan elmenekülő személyből menedékkérő.

Taszító és vonzó tényezők a migrációt kiváltó okok között

A taszító tényezők olyan körülmények, amelyek ellehetetlenítik egy ember életét azon a helyen, ahol addig is élt (pl. háború, üldöztetés). A vonzó tényezők, amelyek ösztönző erővel hatnak az illetőre, mint például a pénzkeresés vagy egy szebb élet reménye.

Jelenlegi rendszerünk egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy nehezen tesz különbséget a két csoport között, mert attól, hogy valaki például a bangladesi szegénység elől menekül, még nem jelenti automatikusan azt, hogy megilleti a menekültstátusz.

Ez utóbbit sajnos nehezíti, hogy több nyugati ország használta a menekültügyi rendszert munkaerő-piaci hiányosságainak rendezésére, ahelyett, hogy a munkavállalás legális csatornáit bővítette volna. Vagyis: olyan emberek kaptak tízezrével menekültstátuszt (vagy egyéb nemzeti szintű védelmet), akiket ez a törvény értelmében nem illetett volna meg, csak azért kapták meg, mert az adott országban szükség volt az azonnali (és olcsó…) munkaerőre.

Ebben mély erkölcstelenség és durva álszentség rejlik: a legsebezhetőbb, tényleges menekülteket védő rendszert arra használják, hogy a rossz politikából fakadó munkaerő-piaci fogyatékosságokat orvosolják.

„Összeurópai megoldás”. Mi olyan nehéz ebben?

A történelemben nem volt még példa arra, hogy egyszerre ilyen sokan induljanak útnak kontinensünk felé. De nemcsak a bevándorlók mennyisége, hanem különbözősége miatt is nehéz megfelelően működő rendszert felállítani a menedékkérők befogadására. A területet mindmáig szabályozó 1951-es Genfi Egyezmény 70 éves törvényszövege már rég nem feleltethető meg napjaink menekültügyi valóságának. A gondok abból is fakadnak, hogy minden ország saját értelmezése szerint nyújt védelmi státuszt; ki tágan értelmezi a védelemre jogosító „kritériumokat”, ki pedig szűken. Ez a különböző nemzeti érdekekre épülő ellentét mindmáig látszólag feloldhatatlan.

Kép

Migránsok Magyarországon (2015) - Kép: Wikipedia

A nemzetek feletti szintet az egy helyben toporgás és cselekvésképtelenség jellemzi, hiszen minden ország szuverén joga eldönteni, hogy kiket és hány főt tud befogadni, az igényeik és adottságaik között pedig óriásiak az eltérések. A magas fokon pörgő német gazdaságnak például égetően szüksége van a gyors, százezres nagyságrendű munkaerőre, amit javarészt bevándorláson keresztül igyekezne pótolni, míg más országok ezt elsősorban a hazai munkaerő-piacot serkentő intézkedésekkel igyekeznének megoldani. A fejlett szociális ellátórendszerekkel rendelkező országok (mint például Svédország) az elmúlt években hagyományosan nagyobb arányban fogadott be olyan személyeket, akiknek fegyveres konfliktusok, katonai diktatúrák miatt kellett elhagyniuk hazájukat.

Ez a típusú szolidaritás viszont csakis önkéntes alapokon nyugodhat, hiszen azt is figyelembe kell venni, hány befogadott személynek lehet ténylegesen megadni a valódi lehetőséget az integrálódásra.

A menekültek esetében számos tényező befolyásolja az integráció sikerességét, például a háborús traumák orvoslása. További nehezítő tényező az analfabetizmus és az alacsony iskolai végzettség. Egy svéd tanulmány szerint a menekülteknek átlagosan nyolc évbe telik, amíg el tudnak helyezkedni a munkaerő-piacon, ez azonban csak a megvizsgáltak felére érvényes. Mindaddig az állam, vagyis az adófizetők tartják el őket.

Az európai rendszer is oka, hogy veszélyes útra kényszerülnek a menedékkérők

A jelenlegi trendek szerint még mindig a muszlim többségű országokból érkezik a legtöbb menedékkérő Európába (Szíria, Afganisztán, Irak és Pakisztán). A tavalyi uniós statisztikák szerint bő 640 ezer ember nyújtott be menedékkérelmet, ezeknek a 39 százaléka részesült pozitív elbírálásban. Leegyszerűsítve tehát 60 százaléka azoknak az embereknek, akik Európába érkeznek, nem számítanak menekültnek. A menekültjogi rendszer egyik legsúlyosabb fogyatékossága, hogy aki Európában szeretne menedékkérelmet benyújtani, fizikailag csak itt teheti meg, ezért kell több határt törvénytelenül átlépnie embercsempészek segítségével, gyakran a teljes családi vagyon felélésével, életveszélyek vállalásával. Az embercsempészet a migráció felerősödésével hatalmas üzletté vált, az Európai Biztosság becslései szerint több milliárd eurós profitot jelent évente az ezzel foglalkozó bűnbandák és magánszemélyek számára.

Ez a helyzet önmagában is a jelenlegi rendszer embertelenségére mutat rá: miért hagyjuk, hogy ezek az emberek Európa partjaira vergődjenek, ha a többségük úgysem maradhat? Jóval egyszerűbb lenne mindenki számára, ha Európán kívül hoznánk létre olyan központokat, ahol már előre el lehetne bírálni a menedékkérelmeket.

Ez csökkentené az embercsempészet iránti igényt, és talán többeket mentene meg az életveszélyes útvonalaktól. A teljes képhez persze sajnos hozzátartozik, hogy az Európával szomszédos ún. tranzitországok bizonytalan helyzete (Líbia, Niger, Mali vagy akár Törökország) ennek az elképzelésnek a gyakorlati kivitelezhetőségét feltételesmódba teszik.

Európában lassú a kérelmek elbírálása

A menedékkérelmek elbírálását Európában tovább lassítja, hogy a hatóságoknak nincs elegendő kapacitása. Tavaly év végén az uniós országokban (Norvégiával meg Svájccal együtt) közel 900 ezer esetben nem született még döntés. A hosszúra nyúló engedélyezés és az ezekből fakadó létbizonytalanság pedig érthető módon éppúgy frusztrációt és heves indulatokat válthat ki, mint ahogy egy elutasított menedékkérelem is. Sokan érkeznek okmányok nélkül vagy hamis iratokkal, a hatékony (nemzet)biztonsági átvilágításuk ezért szinte lehetetlen. A jelenség tehát olyan problémákat generál, amelyekből ha egyet megoldunk, azzal száz másiknak nyitunk utat, és nehéz úgy tervezni, hogy senki nem tudja, hányan jönnek még.

Merre kellene lépni a megoldás érdekében?

Migráció mindig volt, van és lesz. Az emberi mozgást, vándorlást, költözést nem lehet leállítani, de szigorú keretek közé lehet szorítani.

Európa számára nehezítő tényező a gyenge határvédelme a Földközi-tengeren, a menekültstátuszra feljogosító kritériumok különböző értelmezése a nemzeti joggyakorlat(ok)ban, más igények és elképzelések a demográfiai és a munkaerő-piaci hiányosságok megoldására. Azon országoknak, akiknek munkaerőre van szükségük, aktívan kellene toborozniuk biztonságos és legális keretek között. Akik pedig a szolidaritás mellett érvelnek, olyan reformon kellene munkálkodniuk, hogy ne kényszerüljenek a menekültek embercsempészek segítségére, életük és gyermekeik életének kockáztatására, hogy Európába nyújthassanak be menedékkérelmet. Aki érez kapacitást, hogy nagyszámú menekültnek új otthont adjon, előbb mérje fel alaposan, hány embernek tud méltó életet biztosítani úgy, hogy egy hosszú folyamat végén jó eséllyel integrálódjon a befogadó társadalomba. Aki pedig nem szeretné vagy nem tudja ilyen formában kifejezni a nemzetközi szolidaritását, azt ne szólják le, ne alázzák meg nemzeti mivoltában, és ne közösítsék ki a „nagyok”.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti