Apa is kell!

Leggyakoribb az anya és egy gyermek formáció, amikor az apa nem, vagy csak nagyon ritkán érhető el. Minden család élettörténete egyedi, az apahiányt más és más alaphelyzetekből (válás után eltávolodó, illetve külföldön élő, ismeretlen vagy meghalt apa) kell elviselnie, feldolgoznia anyának és gyermekének. A család az első közösség, amelyben a gyermek él, ahol szocializációja elkezdődik.

Az egészen korai, szimbiotikus kapcsolat idején, amikor a lelki köldökzsinór még erősen tart, talán nem tűnik olyan markánsnak az apahiány. A csecsemőgondozást hagyományosan az anyai szerephez kötik, bár a mai kétszülős családoknál már az apukák is nagyobb teret kapnak a baba ellátásában, és ez nagyon jó minden családtag számára.

Távolodni, de merre?

Az első nehézségek akkor jelennek meg, amikor a kicsinek személyiségfejlődéséhez ki kell bontakoznia a szorosan ölelő anyai karokból. Az anyától való időszakos eltávolodás feszültségét, ilyenkor az apa felé mozdulással lehet enyhíteni kétszülős családokban. Az egyedül nevelő édesanya a háttércsaládtól, annak hiányában a szűkebb közösségtől kérhet és kaphat segítséget. Ez még nem az ödipális korszak, amikor nagyon fontossá válik a segítő személy neme. Ebben a korban a közelség-távolság szabályozását tanulja meg a gyermek. Azt, hogy az anyja és ő két külön személy, és a közelség iránti vágy konfliktusba kerülhet a világ felfedezésének vágyával.

Nem társ, nem csecsemő

Öt éves kor körül a pszichoszexuális fejlődés egyik állomása az ödipális korszak. Ennek lényege, hogy a tudattalanban megjelenik az ellentétes nemű szülő megszerzésére irányuló törekvés, ezzel együtt az azonos nemű szülő eltávolításáról való fantáziálás, a vele való rivalizálás. Ennek a többirányú késztetési viharnak van egy nagyon finom belső egyensúlya. Minden benne szereplő személynek jól körülhatárolt a szerepe. Ha ezt elég jól képviselik, megtartják a határokat, ellenállnak a csábításnak, a gyermek önbizalmát erősítik, de ugyanakkor éreztetik is vele, hogy a gyermeki alrendszerben van a helye. Az anya-gyermek kettősben felborulhat az egyensúlyi rendszer, mert a gyermek vagy beemelődik társnak az anya mellé, vagy túlkoros csecsemőként szorongatja szoknyája szegélyét. Ez persze kétszülős családokban is megeshet, ha a felnőttek szerepeikkel, határaikkal nincsenek tisztában, és a gyermekükkel kialakított koalíció a másik szülő gyengítésére összpontosul. A társnak tekintett gyermek felelősnek érzi magát anyja lelkiállapotáért, önmagát vádolja, megbocsáthatatlan cselekedeteket ró fel magának, melynek nyomán bűntudatos, önértékelése negatív lesz. A tehetetlenségben tartott gyermek, állapota minden frusztrációját anyjára borítja, amikor az anyai mindenhatóság illúziója szertefoszlik.

Kolos édesapja börtönbe került. Az óvodás kisfiú helyzete kritikussá vált. Apukája hirtelen eltűnt az életéből, a családra súlyos anyagi gondok nehezedtek, a szégyenérzet lebénította őket. Az anyuka hihetetlen erőfeszítések árán próbált talpon maradni, úgy érezte sem magának, sem a fiának nem engedheti meg a gyengeséget, a sírást. „Te vagy most a férfi a családban”– bíztatása a kisfiúban csak fokozta a szorongást. Kolos nem mert elaludni, éjszakánként bolyongott, viselkedése szétesett. A terápiás órákon hosszú ideig autót vezetett úttalan utakon, szakadékok peremén egyensúlyozva, majd lezuhanva, a lehetetlen elvárást szimbolizálva.

Láthatatlan kép

Annak a gyermeknek is szüksége van apaképre, aki nem ismerhette az apját.

Eszmélése pillanatától kezdve, akár egy fénykép, a kapcsolat alakulásának hiteles története formájában. Késznek kell lenni és készségesnek mutatkozni a gyermeki érdeklődés kielégítésére! A megfoghatatlanság riasztó voltát és az abból való kibontakozás gyötrelmét megrázóan érzékelteti Per Olov Enquist Egy másik élet című regényében.

„Röviden szó esik róla, de nincs arca, nincsenek emberi vonásai. Meghalt, felemeltetett, ül Isten jobbján. Nem félre van tolva, hanem felfelé, ahol az örökkévalóság nyeli el.

Így akarja anyja megölni apját annak halála után. A gyerek arra gondol, hogy anyja fél a lehetőségtől, hogy bárki – akár az apja is – közös tulajdonnak tekintse gyermekét. A gyerek most már az övé, mindig is az övé lesz, egyedül az övé, örökkön-örökké…A gyerek szereti és csodálja anyját. Tudja, hogy anyja teremtette, de vergődik a szobrász szerető kezei között. Szíve mélyén menekülni próbál. De titokban akarja tartani. Anyjának nem szabad megtudnia, hogy nem egyedüli birtokosa gyermekének. Soha nem mondja el neki.”

Nem szabad a felnőttek frusztráltságával megterhelni a gyermekben kialakult képet.

Ilyenkor jól teszi a nevelő szülő, hogy megpróbálja beleélni magát a hiányzó személy helyzetébe, és az ő aspektusából magyarázni a kettesben maradás történetét.

Az egyke terhe

A testvér hiánya is problémákat okozhat a gyermek fejlődésében. A nukleáris családon kívülre helyezi annak megtanulását, hogy osztozni kell a releváns személy figyelmén, a javakon, az énközpontúság egyeduralmát nem lehet, nem érdemes fenntartani.

Nincs gyermekszövetséges a felnőttek néha érthetetlen, néha igazságtalan állásfoglalásaival szemben.

Annak a gyereknek, aki mint „anyja életének egyetlen értelme” nő fel, nehéz értelmeznie, hogy a másik embernek mások a preferenciái, hogy hol húzódik a határ a zsarnokoskodás és az egészséges énképviselet között. Sokat segít a hiányzó tapasztalatok megszerzésében, ha tudatosan törekszik a szülő a gyermekközösségbe járásra, a barátkozások erősítésére. Azt is érdemes fokozatosan a gyermek értésére adni, hogy anyjának nem minden perce az övé. Ebbe a csapdába gyakran belekerülnek az egyedül nevelő anyák, akiknek két embernek való feladatokban kell helytállniuk. Nincs 24 órás anyai szolgálat, az anyának is joga van nyugalomra, privát időre, kapcsolataira.

Az ő élete

A túl szoros kapcsolat, a „szavak nélkül is értjük egymást” létrehozhatja az érzelmi viszonyulás keveredésének állapotát. Ilyenkor a szülő azt gondolja, hogy egy adott személy vagy helyzet a gyermeke kárára volt, mert korábbi frusztrációját kísérő érzelmeit nem képes elkülöníteni az itt és most szituációtól.

Réka nem tudott megmaradni egyetlen barátnője mellett sem. A kezdeti nagy lelkesedés az első kisebb-nagyobb konfliktusnál elillant. A világ ellenséges, és az emberek csak egymás kihasználására törekednek értelmezés anyukája csalódottságából eredt. Miután mindig vele beszélte meg élete eseményeit, csak a kapcsolatból való kiválást ismerte, mint megoldási lehetőséget.

Buktatók minden emberi kapcsolatban léteznek. A felállástól függetlenül beléjük lehet botlani, de a korrekcióra is rengeteg lehetőség kínálkozik. Önismerettel, a jelenlegi döntések múltba nyúló gyökereinek feltárásával, meg lehet szakítani az ismétlődések láncát.

A gyermek nem a tulajdonunk.

Szüksége van arra a háttérre, ami lehetővé teszi személyisége kibontakoztatását, a maga és környezete örömére. Saját, az ismeretlentől való félelmeinken felülemelkedve ez megteremthető számára a nagyobb családon belül, a barátok, a közösségek segítségével.