„Sokaknak az is gondot jelent, ha a gyereket el kell vinni az orvoshoz” – Anyaotthonban jártunk

Vidám gyerekzsivaj tölti meg az aulát, ahogy belépünk a Magyar Református Szeretetszolgálat fenntartásában működő észak-magyarországi anyaotthonba. A település külső részén található házban olyan érzésünk támad, mintha egy napközibe csöppennénk, úgy kergetőznek látszólag vidáman a gyerekek. Pedig valójában boldogságról szó sincs: krízishelyzetből menekülve kerültek ide édesanyjukkal együtt.

két ember fogja egymás kezét
A kép illusztráció – Forrás: Unplash/Remi Walle

Klotildnak négy gyermeke van, az a szoba-konyhás albérlet, ahol éltek, alkalmatlanná vált a gyermekek nevelésére, meséli amikor leülünk a családgondozói szobába. Párja rendszeresen ivott, olyankor verte őt és a gyerekeket egyaránt, igaz, előfordult, hogy józanul is ütlegelte őket. Ilyenkor Klotild nekiment a férfinak, vagy felkapta a gyerekeket, és átment a közelben élő bátyjához. A legkisebb gyermeke csak párhetes.

Édesanyját nem ismeri, apja most szabadult a börtönből, nagymamáját nemrégen veszítette el, sehova nem mehetett.

Válaszúthoz ért: vagy állami gondozásba kerülnek a gyermekei, vagy anyaotthonba megy velük. Nem volt kérdés. Október óta él itt.

„Hiányzik… Hiányzik a párom, de inkább a gyerekeket választottam, mint őt – szögezi le Klotild, és megemlíti, hogy a gyerekek közül csak a hároméves kislány keresi olykor az édesapját, a másik két nagyobb gyermek nem. – Keresett bennünket, szerencsére eddig nem talált ránk, de üzente: ha megtalál, elviszi a gyerekeket” – közli komor arccal a nő. Szerencsére a házba nem engednek be senkit.

Bátyjával abban állapodott meg, hogy egy évig mindenképp itt maradnak, testvére ugyanis félti a húgát attól, hogy újra „összeáll” a gyerekek apjával, ezért elveszi a gyámügy a családtól a gyerekeket. Az összeállásra egyébként korábban volt már példa, emiatt feszültség támadt a testvére és közte. Most, hogy a bátyja azt látja, Klotild szilárdan áll a lábán, hajlandó segíteni neki, ha megnyugodott az anyuka és a gyermekek.

Addig az anyaotthonban rendezkednek be, meg kell szokniuk a házirendet, azt, hogy a gyerekek nem akkor esznek, alszanak, amikor akarnak. Napról napra jobban hozzászoknak a szabályokhoz. „Nekem már a legelejétől muszáj volt illeszkednem a többiekhez, hogy ne dobjanak ki bennünket, szerencsére gyorsan megszoktam az itteni szabályokat” – avat be az anyuka a mindennapjaikba. Hozzáteszi, jót tett neki a környezetváltozás, mert rengeteget szenvedett a párja mellett.

Amikor a ház fedele egyszerűen elázik

Az anyukák gyermekeikkel az ország minden részéből érkeznek az Észak-Magyarországon található kismamaház és családok átmeneti otthonába, még somogyi hölggyel is találkozunk. Gizella, az intézmény vezetője (a riportban minden megszólaló nevét megváltoztattuk, és a ház pontos lokációját sem közöljük, hogy védjük a megszólalókat) elmondja: a jelzőrendszeren keresztül kerülnek az intézménybe az édesanyák. A házban 30–35 anyuka és gyermekeik élnek, rájuk két család- és négy szakgondozó jut.  

Ha valaki maga jelentkezik személyesen vagy telefonon, mindig arra kérik, hogy a területileg illetékes család- és gyermekjóléti szolgálatot keresse fel, és jelezze a problémáját, legyen az verbális vagy testi bántalmazás, lakhatási vagy súlyos anyagi nehézség. Sok esetben e bajok összefonódnak, nem ritka, hogy ez menet közben derül ki.

Mint azt fentebb láthattuk, a leggyakoribb gond a lakhatási probléma, ami sokszor együtt jár életvezetési anomáliákkal. Utóbbira példa, ha az anyuka nem tudja megfelelően ellátni gyermekét, vagy biztosítani számára az aktuális évszak kívánta öltözetet.

Hihetetlen, de sokaknak az is gondot jelent, ha a gyereket el kell vinni az orvoshoz. Ezért sokszor az alapoktól kell kezdeni.

A városban van lehetőség arra, hogy munkába állhasson, aki szeretne, így, ha nem kiskorú gyermekkel érkezik az anyuka, Gizelláék javasolják, hogy keressenek állást, amiből félretehetnek a későbbiekre, eközben megtanítják az édesanyákat a pénzzel bánni. Elhelyezkedni azért nem könnyű bárkinek, mert az idekerülők általában nem rendelkeznek semmilyen szakmával vagy egyéb jártassággal. Igaz, arra is akadt már példa, hogy egy anyuka egyetemi diplomával érkezett.

„A mi ellátottjaink jó része mélyszegénységben él, többszörösen hátrányos helyzetből kerülnek ki, nem ritka, hogy viskókból, ablaktalan, fűtés nélküli építményekből, elhagyott víkendházakból, embertelen körülmények közül érkeznek. Egyszer egy anyuka mesélte, hogy a gipszkartonból épített lakhelyüknek a hatalmas májusi esőben egyszerűen elázott a fedele” – avat be az itt menedékre lelő anyukák életébe Gizella.

Az egyik akadály, amit le kell küzdeni az anyukáknak, az, hogy ne menjenek vissza a bántalmazó társukhoz. Ez nem mindenkinek sikerül a kapcsolatfüggés miatt. Sokan nem is láttak soha más mintát, így nem élik meg bántalmazásként a bántalmazást, hisz kiskoruktól kezdve ebben éltek. Az elszakadásban, a felismerésben mentálhigiénés szakember segít az édesanyáknak; a református lelkésszel való beszélgetéseket nem teszik kötelezővé, de a legtöbben szeretik a találkozásokat, várják a következő alkalmat.

Ha úgy látja a vezetés, hogy a mentálhigiénés támasz már nem elég, akkor továbbküldik az anyukát vagy gyerekét pszichológus vagy pszichiáter szakemberhez. Olyanra is volt példa, hogy valakihez bejárt lelki támaszt nyújtani egyházközösségének a lelkésze.

Menekülés a WC-ablakon át

Jusztina is azért került a házba, mert a párja bántalmazta, és gyakran eltűnt napokra, hetekre, a nő nem tudott a hollétéről. Egy az anyaotthonhoz közeli községben élt, a családsegítő segítségével kerülhetett be a házba – lényegében az utolsó pillanatban. A gyermekei apja kábítószerezett, de nemcsak ő, hanem édesanyja és nevelőapja is. (A drogot a férfi bátyja árulta a településen, amiért letartóztatták, elítélték, most börtönbüntetését tölti.)

Mindemellett – ahogy Jusztina fogalmaz – a férfi „őrült” féltékeny volt a saját unokatestvérére.

A közelmúltban odáig fajult a féltékenysége, hogy megpróbálta leszúrni a rokonát, amiért Jusztina párja előzetesbe is került egy időre.

Az utolsó cseppet az jelentette a pohárban, amikor egy nap a férfi éjfélkor ért haza, s ütlegelni kezdte Jusztinát. Az édesanya el akart menekülni otthonról, de a férfi eltorlaszolta a kijáratot. Csak akkor nyitotta ki az ajtót, amikor reggel a gyerekeket óvodába kellett vinni, ám bódult férje az utcán tovább verte a nőt.

„Nagyon rosszul néztem ki, mire az óvodához értünk. A bántalmazásom nyomait látta egy óvónő, akitől segítséget kértem. Hívták a családsegítőt, az intézményvezető pedig egy WC-ablakon át juttatott ki az épületből” – idézi fel Jusztina a kalandfilmbe illő borzalmas jelenetet.

Ebben az időben várandós is volt, a verés miatt azonban elvetélt. Napokig vérzett, elment a nőgyógyászhoz, ezt követően jutott be az anyaotthonba, amit sürgősséggel intéztek neki. A párját az óvoda hivatalból feljelentette.

A nő magát hibáztatja, mert korábban többször elköltözött férjétől, ám mindig visszatért hozzá. Most kemény, azt mondja, soha többé nem akarja látni az „embert”. Beköltözését követően nem sokkal munkát is talált, most egy üzemben dolgozik. Szeretne a városban albérletbe költözni, nem akar visszamenni a szülőfalujába.

Kép
családok átmeneti otthona
Fotók: Velkei Tamás/Képmás kollázs

Az elvetett mag szárba szökken

Nem egyszerű feladat, hogy az ilyen élethelyzetekből érkező szülőket közös nevezőre hozzák a kismamaotthonban, enélkül azonban nem tudnának egymás mellett élni. A szabályokat igyekeznek betartatni, a család- és szakgondozó munkatársak irányításával minden héten tartanak „lakógyűlést” is a súrlódások elsimítására.

„Szabályokra szükség van, mert különben káosz alakulna ki.

Sok esetben olyanok a szülők és gyermekeik, mint egy-egy vadvirág, ezért itt kell megtanítani őket a szabálykövető magatartásra.

Belátják azonban, jó, ha van rendszer az életükben, és nem máról holnapra élnek” – mondja az intézményvezető.

A jogszabály úgy írja elő, hogy egy évig élhetnek a házban az anyukák és gyermekeik, ez az idő fél évvel, esetleg az iskolai tanév végéig meghosszabbítható. Ezt követően bérlakásba költözhetnek, de előfordul, hogy ez is akadályokba ütközik: hiába gyűjt valaki ugyanis hónapokon át lakbérre, az édesanya származása miatt sok esetben a főbérlő nem adja ki a lakást.

Ilyenkor egy másik családok átmentei otthona jelentheti számukra a segítséget. Ide is érkezett már vissza olyan anyuka, aki korábban már itt lakott. „Van, akinek egy kicsit még fogni kell a kezét, még ha el is indult már az úton. Persze, a célunk, hogy minél hamarabb talpra tudjanak állni” – hangsúlyozza Gizella.

További gondot jelent, amikor korábbról felhalmozott közüzemi tartozásokkal érkezik valaki a házba. Egyesek több millió forintos adósságot is görgetnek maguk előtt, ilyenkor a családgondozó munkatárs igyekszik – méltányosságra hivatkozva – rendezni-elengedtetni az összeg egy részét, hogy a szülő levegőhöz jusson.

Nagyon fontos a pénzügyi tudatosság kialakítása, ezért ez esetben is az alapoktól kezdik a tanítást, nagy türelemmel. Közösen vásárolnak be az anyukák, akik azután együtt főznek. Arra kérik őket, hogy az energiával is takarékoskodjanak, a családgondozók segítenek költségvetést is készíteni.

Az intézményt az egyház tartja fent, ezért rákérdezünk, mennyire fogékonyak a hitre az idekerülők. Gizella elmondja, minden nap tartanak csendes perceket, reggeli előtt a Mai Ige kiadvány napi részét, ebéd előtt a Mindennapi kenyerünk napi igei útmutatását olvassák fel a munkatársak.

Minden étkezés előtt és után imádkoznak. „Valamelyik nap, az ebédidő előtt – az étkezést jelző kis harangunk még nem kondult meg – hallottam, hogy a gyerekek már kántálják az étkezés előtti imádságot. Vagyis az elvetett mag szárba szökken; a növekedést pedig már úgyis az Úr adja” – idézi fel mosolyogva Gizella.

Kép
anyaotthon logó
Fotó: Velkei Tamás

Van, aki főzni is az otthonban tanult meg

Angelika három gyerekkel érkezett a házba, a kicsik példás viselkedése igazolja az igazgatónő megállapítását. „Szeretném azt megadni a gyermekeimnek, amit én nem kaptam meg a szüleimtől, az élettől, és belementem egy hülyeségbe, ami miatt most itt vagyok” – mondja Angelika.

Ezért arra inti gyermekeit, ne figyeljenek azokra, akik nem beszélnek szépen, akik nem adják meg másnak a tiszteletet, és nem tudják, mi a rend.  

A gyerekek nem éppen eszmei környezetben nőttek fel. Angelikának a párjával nem volt jó a viszonya, mert a férfi azt feltételezte, hogy az egyik gyermeknek nem ő az apja, emiatt állandó feszültség volt a családban, és ezt szította a férfi anyja is. Mi több, a férje – vélekedése miatt – meg is csalta Angelikát.

Édesanyja, nagyszülei nem élnek, testvére nincs, nem volt hova mennie. Elvált a férfitól, ám mivel a bíróság láthatást ítélt meg a férfinak, az apuka elvihette az egyik gyermeket az anyaotthonból hétvégére, ám vissza már nem vitte. Hónapok után kerülhetett vissza a gyermek az édesanyjához.

„Nagyon sokat köszönhetek a ház munkatársainak, nem tudom, mi lett volna velem, ha ők nem támogatnak, ha nem tartják bennem a lelket” – emeli ki Angelika az anyaotthon dolgozóinak szerepét. Mára a szeretetszolgálat munkatársai támogatásának hála sikerült elhelyezkednie, és egy kis pénzt félre is tud tenni.

A házban még főzni is megtanult, ma már diétás citromtortát is tud készíteni. Van egy férfi, akivel leveleznek, azt mondja, évek óta ő az első ember, akiben megbízik. A férfi külföldön él, ígérete szerint támogatja majd az asszonyt, ha Angelikának el kell hagynia a házat.

Ahogy haladunk a főváros felé, be-bevillan az intézmény vezérigéje: Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet”. (139.Zsoltár 5.vers)

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti