„Anya, én sose megyek férjhez, mert nem akarom, hogy engem is mindig verjen valaki!”
Rendszeresen ütötte-verte otthon az élettársa, míg a hatéves kisfia egyszer, egy bántalmazás kellős közepén a nő védelmében közéjük nem állt. Ekkor a fiúcska akkorát kapott a férfitól, hogy három napra az intenzív osztályra került. Az anya itt megelégelte a sorozatos kínokat, három gyermekével együtt elmenekült a házból. Egy időre az Angyaljárat nevű alapítvány rejtette el őket mindenki elől.
A történetet olvasva szeretnék többet megtudni a szervezetről, ám vezetője, Móznerné Eőry Mercedes számát tárcsázva nehézségekről értesülök. Az Angyaljárat által bérelt, bántalmazó közegből kimentett anyáknak menedéket nyújtó épületet ugyanis épp eladják a fejük fölül, a megvásárlására gyűjtenek.
Eddig ötmillió forint jött össze – ha nem érkezik be december 31-ig további 20 millió, menniük kell.
Így lettek anyamentők
„Nem anyaotthon vagyunk, tőlünk kerülnek anyaotthonokba a bántalmazott nők, miután mi S.O.S. sürgősséggel kimentettük őket egy-egy tarthatatlanul veszélyes helyzetből” – világosít fel Mercedes, aki már a 2010-es vörösiszap-katasztrófa óta rászorulók megsegítésével foglalkozik. Az Angyaljáratot 2020-ban indította útnak, azóta igazoltan nagyon szegény családoknak gyűjt és oszt adományokat a szervezettel, rászoruló gyerekeket táboroztat, és az utóbbi időben már bajba jutott anyákat is ment.
„Azért is van nagy szükség erre, mert nem mindenki rohan az első pofon után segítségért, sőt. Ha még egyszer megtörténik, akkor is csak nyugtatja magát a bántalmazott, hogy biztos túlterhelt, stresszes a párja, felidegesítette a főnöke vagy más, csak véletlen volt, egyébként jó ember. A harmadik-negyedik eset sem mindig elég, sokszor csak akkor történik valami, ha egy gyerek is a részesévé válik a brutális eseményeknek. Akkor viszont jobbára azonnal kell a segítség és egy hely, ahol biztonságban lehetnek.”
Az állami rendszer annyira túlterhelt, hogy egy anyaotthonba kerülésre akár heteket is várni kell, az áldozatok mögött pedig általában nincs olyan családi háttér, amely meg tudná védeni őket. Ha nincs a számlájukon pénz, sem saját lakásuk vagy barát, aki befogadná őket, a jelzőrendszer valamelyik tagja – családsegítő szolgálat, védőnő, akár a háziorvos vagy a pap – gyakran Mercedest hívja, akire tudja, hogy számíthat. Utóbbi nem kereste ezt a szerepet, ám nem is mondott rá nemet, végül rajta ragadt.
Mindent hátrahagyva menekülni
„Azt a néhány napot, hetet, amíg az anyaotthonba kerülésre várnak, ezek a nők a gyermekeikkel az Angyaljárat menedékházában tölthetik – folytatja a járatot vezető „angyal”. – Általában saját holmi nélkül vagy a bajban hirtelen összekapkodott, babakocsiba dobált pár dologgal érkeznek, de nekünk bébiételtől a ruhákig mindenünk van, ami szükséges. Azzal senki egészségét sem veszélyeztethetjük, hogy bármiért is hazaküldjük őket. Ki kell tartaniuk jó esetben a megindított büntetőeljárás végéig, de az esetek többségében ilyen sajnos nem indul.”
„Az áldozatok nem is magukat, hanem a szeretteiket féltik, hiszen a bántalmazók többnyire tudják, hol élnek párjuk szülei, testvérei, és fel is keresik őket.”
Az igazságszolgáltatás közbelépése már a bántalmazáskor sem mindig időben történik. Fordulópont, amikor már – nincs finomabb kifejezés – folyik a vér, vagy kiskorú kerül veszélybe. Mercedes meséli, nemrég úgy hoztak el egy anyukát, hogy az az egyik gyerekével kimenekült a házukból, a másik bent maradt, végül a rendőrség az egész családot egy autóban bevitte kihallgatni. Majd hazaküldték őket este együtt, amikor már tömegközlekedés sem volt. Az anya másnap tudott végleg távozni otthonról.
– Egy háromgyermekes anyukánk számára a múltkor azzal telt be a pohár, hogy a hétéves kislánya azt mondta neki: »Anya, én sose megyek férjhez, mert nem akarom, hogy engem is mindig verjen valaki!« Ekkor jött részéről a jelzés, amire megbeszéltük, hogy reggel, amikor a hétévest iskolába, a négyéves kislányát óvodába viszi, és a másfél éves kisfia is velük lesz a babakocsiban, az óvoda előtt autóval felvesszük őket. Mindenét hátrahagyta, még az óvónő is felajánlott neki adományt saját zsebből. Így menekítettük ki a kis családot, már anyaotthonban vannak, és itt ment feljelentés is az apa ellen.”
Volt, akit a kórházban is megtámadtak
Az Angyaljárat az elmúlt másfél évben legalább ötven nőn segített valamilyen formában. Mercedes mindig készenlétben áll, ehhez korábban dúlaként dolgozva már hozzászokott. Mielőtt angyalnak állt, tanár volt, sőt mentálhigiénés szakember diplomája is van, jelenlegi munkájában férje és nagylánya aktívan támogatja. Van, hogy vele mennek éjszakai mentésre, mert valakit mondjuk csak akkor lehet elhozni, amikor partnere az elfogyasztott italmennyiségtől elalszik. Az elején nem gondolkoznak azon, hogy akit elhoznak, arra milyen jövő vár, noha tudják, mindenkit nem lehet a sorsától megmenteni.
„Volt egy kismama, akit a párja hónapok óta egy konténerbe zárva tartott, prostitúcióra kényszerített, drogokkal látott el, hogy ne legyenek érzései” – hallom az újabb sokkoló sztorit.
„Amikor megszületett a gyerek, az apa a kórházba is bement fenyegetni a nőt, hogy adjon neki pénzt, kiabált vele, az ágyról is lerúgta. Majd szabadon kisétált az épületből…”
„Az anyukát eljuttattuk anyaotthonba, de feljelentést nem tett, mert féltette a saját édesanyját, akinél végül a gyerekét hagyta, amikor az anyaotthonból is megszökött, és ismeretlen helyre távozott. Valószínűleg újra űzi az ipart, a rendőrség sem találja.”
Az biztos, hogy az Angyaljárat könnyebben támogatja azt, aki tesz magáért, nem maga ellen dolgozik. Az alapítvány adományokkal és gyermektáboroztatással kizárólag a náluk – a szociális jelzőrendszer által igazoltan – rászorulóként regisztráltaknak segít. A segítség tehát olyanokhoz jut el, akik tényleg nagyon szegények – szomorú egybeesés, hogy a bántalmazottak is gyakran az ő köreikből érkeznek. Az anyák az Angyaljárat-táborokban egymással is találkoznak, amennyiben gyermekeikkel tartanak.
„A holnapnak jobbnak kell lennie”
A táborok helyszíne ugyanaz a menedékház, amely a bajbajutottaknak is mentsvár – és amely most maga is megmentésre vár. Az alapítvány ugyanis csak bérli, a tulajdonosa pedig eladja. Az Angyaljárat csak akkor tudja megvásárolni, ha idén december 31-ig 25 millió forintja összegyűlik erre, ellenkező esetben az anyák fedél, a gyerekek táborozási lehetőség nélkül maradnak. Eddig ötmillió jött össze.
„A táborba olyan gyerekek érkeznek, akik többsége a faluja határán túl se járt még, nemhogy nyaralni. Fagyit életükben nem ettek, azt sem tudják, mi az a lángos.
Szeptemberben, amikor a tanító néni kérdezi, ki mit csinált a nyáron, ők csendben maradnak, mert enniük sem volt mit.
Bábszínháztól, színtársulattól jönnek hozzájuk előadók, művészetterapeuták tartanak foglalkozásokat, hogy kifessék, -gyurmázzák, -agyagozzák magukból a traumáikat. Megtanulják az elsősegélynyújtást. A környékbeliek meghívják őket a baromfiudvarukat megnézni vagy akár egy tanyára lovagolni. Addig az anyukák együtt kávéznak, ami nekik luxuscikk, és sorstársakként beszélgetnek” – így zajlik egy-egy tábor.
A táborozó anyukák jellemzően nem műkörömre, szempillára, cigarettára vagy energiaitalra költik a pénzüket, hanem tényleg nincs nekik. Az udvarban lévő medence ezért számukra felér a „kánaánnal”, bár törölközőt, papucsot nem tudnak hozni, de kapnak. A tábor végén az itt összegyűjtött szeretettel együtt hazavihetik például gyermekeik festményeit, amiket aztán kitesznek a romos kis házikójukban.
Az Angyaljárat Zalától Szabolcsig az ország minden részéből segít családokat. Hogy ne csak anyukákról essék szó, olyan mostohaapukát is támogatnak, aki elhunyt szerelme most tízéves lányát vette évekkel ezelőtt magához. Róluk is mesél Fónai Lászlóné „Jula mama”, az alapítvány csupa szív önkéntese.
„Az egyik idei táborunkba 3–5 hónapostól 8 éves korig jöttek gyerekek az édesanyjukkal. Nekem nagy élmény volt velük lenni! Volt, hogy a gyerekek bújtak hozzám, máskor az anyukákkal beszélgettem, akikkel erre a budapesti adománypontunkon nincs lehetőség, a tábor sokkal bensőségesebb közeg. Akár azt is megosztják, hogyan kerültek nehéz helyzetbe, s most mi a céljuk, mi ad nekik erőt.
Egy háromgyerekes anyuka például mindig azt mondogatta, hogy »A holnapnak jobbnak kell lennie.«
Én meg csak figyeltem, hogy le sem ül enni, amíg a gyerekei jól nem laktak. Azóta már az adományponton is találkoztunk, s lelkesen mesélte, hogy »Kaptam munkát, ugye, hogy a holnap mindig örömtelibb?«”
A Pókember és az angyalok
Jula örömmel látta, a gyerekek a közösségbe kerülve mennyire odafigyelnek egymásra. Elfogadják például, hogy mindenkinek két szem fasírt jár ebédre, és kérdezgetik a másikat: „Te miért nem eszed meg?” „Kéred az enyémet?” A játékot sem veszik ki egymás kezéből, megvárják, míg a másik végez. A tíz nap alatt összebarátkoznak, az anyák is elfogadják egymás gondját-baját, óvják a másik gyerekeit is.
„A tábor végén Ki mit tud?-ot rendeztünk énekkel, versmondással, tánccal – idézi fel Jula. – Kérdeztem az egyik kisfiút, mit ad elő. Azt mondja, ő Pókember lesz. Fel is vett egy pókemberes nadrágot, majd odaállt az alacsony ablakpárkányhoz, föltette rá az egyik lábát, de vissza már nem tudott lépni, mert a cipője megakadt. »Merci, segíts!«, kiabálta, mire Mercedes leemelte. A kisfiú meghajolt, és elköszönt: »én voltam a Pókember.« Az apukát is kedveltem, aki egyedül neveli elhunyt párja kislányát. Egyetlen férfiként a táborban eleinte félrehúzódott, majd kitalálta, hogy bográcsozhatnánk. Végül főzhetett, így feloldódott, onnantól megnyílt és részt vett a közös programokban. A kislánya is talált barátnőket.”
Jula úgy véli, bizonyos fokig mindenki tehet a sorsáról, de azért is, hogy a jövője más legyen. Nem mindenkivel kell mélyrehatóan elemezni az életét, nem ez az önkéntesek feladata, de sokat lehet tanulni a találkozásokból. „Vajon egy keménynek látszó anyuka hogyan szülhetett három gyermeket annak a férfinak, aki már az elsőnél is bántotta? Egy biztos: ahogy a többiek, előbb-utóbb ő is rájött, tovább kell lépnie, hogy normálisan fel tudja nevelni a kicsiket.
Néztem őket együtt: egy gyerek a babakocsiban, egy adja neki a cumit, egy pedig fogja a hátizsákot és fölteszi az anyukája vállára. Ha kell, megtörlik egymás orrát.
Majd mennek tovább, mert az a kis 45 kilós hölgy ki akarta szakítani őket a rosszból. Nem kesergett, nem adta föl, bebizonyítja, hogy van ereje egyedül felnevelni mindhármukat” – tűnődik a korábban gyerekgondozóként és egészségügyi dolgozóként is sokat látott nyugdíjas asszony. Egy másik angyal.
Az Angyaljárat Alapítvány gyűjtése a menedékház megtartására az alábbi számlaszámon támogatható:
11717016-21455333 OTP Bank
IBAN HU2 11717016 21455333 000000000, SWIFT/BIC kód: OTPVHUHBXXX
A számla tulajdonosa: Angyaljárat Alapítvány.
Közleménybe ezt kérik írni: ADOMÁNY MENEDÉKRE
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>