Egy nárcisztikus nőjogi harcos, aki körülbiciklizte a világot
Annie Londonderry egyszerre volt bátor felfedező, ügyes manipulátor, feminista harcos, narcisztikus és önző opportunista, bátor reformer, zseniális kommunikátor és kiváló utazóügynök. Fiatalon meghozott egy kissé izgága, kalandvágyó döntést, aztán szívósan, rendíthetetlenül végig is vitte, amit vállalt. Akárhonnan nézzük, karizmatikus személyiség volt.
Nem tűrte a kor nőkre vonatkozó szokásjogát
1894 nyarán 500 fős tömeg gyülekezett Bostonban egy tágas téren. Hitetlenkedő arccal figyeltek egy apró termetű fiatal nőt, aki éppen az utolsó simításokat végezte a ruházatán és a kerékpárján. Valódi szenzáció volt a jelenet, hiszen Annie Londonderry éppen arra készült, hogy körülbiciklizze a világot, mégpedig mindössze 15 hónap alatt. Néhány perccel később felült a kerékpárra, és nekiindult; egy résztvevő szerint úgy vitorlázott végig az utcán, mint egy papírsárkány.
A vállalkozás sokak számára nemcsak merésznek, már-már hihetetlennek számított, hanem kifejezetten felháborítónak is.
Annie 23 éves férjezett asszony volt, akit ettől a naptól kezdve három kisgyerek várt hiába otthon: a legkisebb kétéves volt, és a legidősebb is csak öt. Egyedül maradtak az apjukkal, aki utcai árusításból és házalásból tartotta fenn a családot.
A pár néhány évvel korábban vándorolt ki Amerikába. Lettországi zsidók voltak, akik a jobb megélhetés reményében váltottak hazát. Annie eredeti neve Kohen, a férjéé Max Kopchovsky volt, a fiatalasszony 18 évesen megszülte első gyermekét, majd röviddel egymás után a másik kettőt, de nem érezte jól magát ebben a szerepben. A kor szokásjoga és szelleme arra kötelezte, hogy otthon töltse az életét, háztartást vezessen és gyereket neveljen, ő pedig minden erejével lázadt ez ellen. Szabadabb életről álmodozott, több pénzt akart keresni, és arra vágyott, hogy megismerje őt a világ. Úgy érezte, ez a helyhez kötött, szerény létezés sarokba szorítja, és rettegett attól, hogy férjével együtt ebben a rabságban fognak megöregedni.
Üzletet csinált a föld körüli bringázásból
A föld körbekerékpározásának terve – akárhonnan származott is – merész és sokakat felháborító ötlet volt. Nemcsak a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című Verne-regény ihlette, hanem egy Thomas Stevens nevű férfi kalandjai is, aki az előző évtizedben egy hatalmas kerekű velocipéden tekerte körbe a földet. Neki majdnem három évig tartott a kaland. Annie ennél sokkal pragmatikusabb tervvel állt elő: 15 hónapot adott magának, és az utazást összekötötte az üzlettel.
Megállapodott egy helyi kereskedővel, hogy az útja során végig aktívan népszerűsíteni fogja a termékeit. A cég neve Londonderry Lythia Ásványvízvállalat volt, és Annie az alku értelmében egy reklámtáblát rögzített a bicikli hátsó kerekére a vállalkozás nevével. A merész fiatal nő annyira komolyan gondolta a dolgot, hogy 100 dollár – nagyjából 1,5 millió forint – ellenében az utazás idejére a nevét is Londonderryre változtatta. A megállapodás értelmében a bolygó megkerülése során teljesen önfenntartónak kellett lennie.
A választás azért is tökéletesen volt időzítve, mert az egyre népszerűbbé váló kerékpározás mind inkább a női egyenjogúság szimbólumává vált.
A számtalan, erről született újságcikk egyikében egy harcos szüfrazsett ezt írta a biciklizésről: „Szerintem többet tett a nők emancipációjáért, mint bármi más a világon. A szabadság és az önrendelkezés érzetét nyújtja a nőknek.” Ha valaki fel akarta hívni a figyelmet magára és a politikai céljaira, ez volt a megfelelő eszköz a megfelelő pillanatban.
Annie ebben a szellemben még egy kiválóan eladható kerettörténetet is kitalált az utazás magyarázataként: mindenhol azt terjesztette, hogy gazdag üzletemberek fogadást kötöttek az ügyében. A sztori szerint voltak, akik képesnek tartották a veszélyes vállalkozás végrehajtására, mások csak nevettek, mondván, hogy egy nő eleve képtelen egy ilyen összetett és megterhelő vállalkozás véghezvitelére. A fogadás állítólag 10 ezer dollár értékben köttetett meg, ami mai értéken legalább 130 millió forint lenne.
Biciklit, ruhát és irányt is váltott a siker érdekében
Annie lelkesen indult útnak Chicago felé. A legjobb útikönyvből tájékozódott az útviszonyok, távolságok, szállás- és étkezési lehetőségek dolgában, aztán a kezdeti lelkesedése hamar alábbhagyott. A két város között a mai modern kerékpárutakon is több mint 1700 kilométert kell tekerni, őt pedig – majdnem 130 évvel ezelőtt – rengeteg tényező hátráltatta.
Az öltözéke például teljesen megfelelt a tizenkilencedik század végi elvárásoknak: a teljes testet beborító, szoros ruha feszes fűzővel, földig érő szoknyával. A nyári meleg és a kényelmetlen testtartás borzasztóan megkínozta Annie-t, így mire három hónap alatt keserves szenvedések árán Chicagóba ért, tíz kilót fogyott, és a végsőkig el volt csigázva.
Úgy döntött, hogy alapvető változtatásokat eszközöl a vállalkozás gyakorlati kivitelezésében, és filozófiájában is. Kihajította a kényelmetlen, viktoriánus „egyenruhát”, és helyette kényelmesebb öltözékre váltott.
A hatalmas, merev szoknyát barátságos nadrágszoknyára cserélte, így majdnem teljesen úgy tekerhetett, mint egy férfi. Magát a kerékpárt is leváltotta: a legalább 25 kilós, már akkor is elavult monstrumot egy modern darabbal pótolta.
Ennek feleakkora volt a súlya, rugós ülése és sokkal észszerűbb láncmeghajtása volt. Arra is rájött, hogy a közelgő hideg időben képtelen lesz átkelni a hegyeken a nyugati parti Kalifornia irányába, így egy merész döntéssel megfordította a földkerülés irányát. Elindult visszafelé, de ezúttal már ravaszabb volt: az utazás jelentős részét kerékpárostul vonattal tette meg.
New Yorkban hajóra szállt, és Le Havre-ba utazott. A hírhedt francia bürokrácia őt is kipécézte magának: rövid időre elkobozták a kerékpárját, és a pénzét is csak hosszas huzavona után kapta vissza. A francia sajtó élvezettel köszörülte a nyelvét a szabályszegő, lázadó amerikai nő viselt dolgain, de ez csak tovább növelte a hírnevét. Amerre csak biciklizett vagy vonatozott, mindenhol tömegek várták, ő pedig jó pénzért előadásokat tartott az úti kalandjairól. Ezeknek jelentős részét kitalálta, vagy legalábbis alaposan kiszínezte, de a közönség odavolt érte. Két hét alatt jutott el Marseille-be, ahol megint hajóra szállt, és a világ ismeretlenebb vidékei felé vette az irányt.
Kalandjai világhírt hoztak, de visszatért a szürkeségbe
Először több ezres tömeg ünneplése közepette Egyiptomba indult, majd onnan a rendelkezésére álló összes járműtípust felhasználva bejárta a világot. Eljutott Indiába, Srí Lanka szigetére, Szingapúrba, Kínába, Hongkongba és Japánba is, és a sok hajózás, vonatozás közepette mindig beiktatott valódi kerékpáros szakaszokat is. A hosszú úton lefoszlott róla sok minden, amit a szigorú viktoriánus erkölcs megkövetelt volna tőle. Egy hajón viszonyba keveredett egy férfival, egy másikon állítólag egy nővel is. Utóbbi hír persze talán csak a közvélemény csipkelődésének volt köszönhető, mivel Annie kinézete az utazás során egyre férfiasabb lett. Egymás után szabadult meg a női ruhadaraboktól, és a kényelem kedvéért – néhol elemi erejű felháborodást keltve – az út jelentős részét férfinadrágban tette meg.
Amerre csak utazott, izgatott tömegek várták a beszámolóit, ő pedig soha nem okozott csalódást. Olyan fantasztikus kalandokról és veszélyekről számolt be, amelyek ugyan soha nem történtek meg, de a közönséget kiválóan elszórakoztatták.
Elmondása szerint Indiában német nemesekkel vadászott tigrisre, de az „ázsiaiak” majdnem meggyilkolták, mert valamiféle démonnak nézték, a kínai-japán háborúban jeges folyóba esett, vállon lőtték, Szibériában orosz fogolytáborokban járt, Japánban börtönbe vetették.
Mire visszatért San Franciscóba, világhírű lett. Tulajdonképpen mindent elért, amit ezzel a vakmerő szökéssel véghez akart vinni. Kiszabadult otthonról, és legalább egy hosszú vakáció erejéig megadta magának azt az áhított szabadságot, amit a kötelező társadalmi elvárások betartásával soha nem kapott volna meg. Látványos módon demonstrálta, hogy egy közönséges háziasszony is képes olyasmikre, mint egy férfi, ami a század végén egyre intenzívebbé fokozódó nőjogi harcok közepette huszárvágásnak minősült. Mesterien irányította a közvéleményt, manipulálta a fél világot, miközben a saját erejéből bejárta a bolygót.
Amikor a 15 hónapos vállalást pontosan teljesítve hazaért Bostonba, a férje szeretettel visszafogadta. Nem tudjuk, milyen beszélgetések zajlottak le közöttük, bár lehetett egy-két kellemetlen szóváltásuk, mivel Max rendkívül szigorú ortodox zsidó szabályok szerint élt, a felesége pedig gyakorlatilag minden létező előírást számtalanszor megszegett. A házasság mindenesetre megmaradt. Tovább nevelték a gyerekeiket, Annie szült egy negyediket is, majd a nagyközönség szép lassan megfeledkezett róluk.
Mindketten visszatértek az unalmas hétköznapokhoz, később pedig elfelejtett átlagemberekként haltak meg.
A történet olyannyira a feledésbe merült, hogy ha Annie testvérének egyik leszármazottja, Peter Zheutlin nem kutatja föl, és 2021-ben nem írja meg könyvében ezeket a valószínűtlen kalandokat, talán örökre elveszett volna az egész sztori.
Felhasznált források:
- Overlooked No More: Annie Londonderry, Who Traveled the World by Bicycle https://www.nytimes.com/2019/11/06/obituaries/annie-londonderry-overlooked.html
- Backstory: Chasing Annie Londonderry https://www.csmonitor.com/2006/0828/p20s01-algn.html
- Book Club Discussion Guide
- Peter Zheutlin https://annielondonderry.com/wp-content/uploads/2021/04/SPIN-Book-Club-Guide-Final.pdf
- Annie Londonderry https://en.wikipedia.org/wiki/Annie_Londonderry
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
