Egy nárcisztikus nőjogi harcos, aki körülbiciklizte a világot

Nem tűrte a kor nőkre vonatkozó szokásjogát

1894 nyarán 500 fős tömeg gyülekezett Bostonban egy tágas téren. Hitetlenkedő arccal figyeltek egy apró termetű fiatal nőt, aki éppen az utolsó simításokat végezte a ruházatán és a kerékpárján. Valódi szenzáció volt a jelenet, hiszen Annie Londonderry éppen arra készült, hogy körülbiciklizze a világot, mégpedig mindössze 15 hónap alatt. Néhány perccel később felült a kerékpárra, és nekiindult; egy résztvevő szerint úgy vitorlázott végig az utcán, mint egy papírsárkány.

A vállalkozás sokak számára nemcsak merésznek, már-már hihetetlennek számított, hanem kifejezetten felháborítónak is.

Annie 23 éves férjezett asszony volt, akit ettől a naptól kezdve három kisgyerek várt hiába otthon: a legkisebb kétéves volt, és a legidősebb is csak öt. Egyedül maradtak az apjukkal, aki utcai árusításból és házalásból tartotta fenn a családot.

A pár néhány évvel korábban vándorolt ki Amerikába. Lettországi zsidók voltak, akik a jobb megélhetés reményében váltottak hazát. Annie eredeti neve Kohen, a férjéé Max Kopchovsky volt, a fiatalasszony 18 évesen megszülte első gyermekét, majd röviddel egymás után a másik kettőt, de nem érezte jól magát ebben a szerepben. A kor szokásjoga és szelleme arra kötelezte, hogy otthon töltse az életét, háztartást vezessen és gyereket neveljen, ő pedig minden erejével lázadt ez ellen. Szabadabb életről álmodozott, több pénzt akart keresni, és arra vágyott, hogy megismerje őt a világ. Úgy érezte, ez a helyhez kötött, szerény létezés sarokba szorítja, és rettegett attól, hogy férjével együtt ebben a rabságban fognak megöregedni.

Üzletet csinált a föld körüli bringázásból

A föld körbekerékpározásának terve – akárhonnan származott is – merész és sokakat felháborító ötlet volt. Nemcsak a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című Verne-regény ihlette, hanem egy Thomas Stevens nevű férfi kalandjai is, aki az előző évtizedben egy hatalmas kerekű velocipéden tekerte körbe a földet. Neki majdnem három évig tartott a kaland. Annie ennél sokkal pragmatikusabb tervvel állt elő: 15 hónapot adott magának, és az utazást összekötötte az üzlettel.

Megállapodott egy helyi kereskedővel, hogy az útja során végig aktívan népszerűsíteni fogja a termékeit. A cég neve Londonderry Lythia Ásványvízvállalat volt, és Annie az alku értelmében egy reklámtáblát rögzített a bicikli hátsó kerekére a vállalkozás nevével. A merész fiatal nő annyira komolyan gondolta a dolgot, hogy 100 dollár – nagyjából 1,5 millió forint – ellenében az utazás idejére a nevét is Londonderryre változtatta. A megállapodás értelmében a bolygó megkerülése során teljesen önfenntartónak kellett lennie.

A választás azért is tökéletesen volt időzítve, mert az egyre népszerűbbé váló kerékpározás mind inkább a női egyenjogúság szimbólumává vált.

A számtalan, erről született újságcikk egyikében egy harcos szüfrazsett ezt írta a biciklizésről: „Szerintem többet tett a nők emancipációjáért, mint bármi más a világon. A szabadság és az önrendelkezés érzetét nyújtja a nőknek.” Ha valaki fel akarta hívni a figyelmet magára és a politikai céljaira, ez volt a megfelelő eszköz a megfelelő pillanatban.

Annie ebben a szellemben még egy kiválóan eladható kerettörténetet is kitalált az utazás magyarázataként: mindenhol azt terjesztette, hogy gazdag üzletemberek fogadást kötöttek az ügyében. A sztori szerint voltak, akik képesnek tartották a veszélyes vállalkozás végrehajtására, mások csak nevettek, mondván, hogy egy nő eleve képtelen egy ilyen összetett és megterhelő vállalkozás véghezvitelére. A fogadás állítólag 10 ezer dollár értékben köttetett meg, ami mai értéken legalább 130 millió forint lenne.

Kép

Londonderry egy korabeli képeslapon

Biciklit, ruhát és irányt is váltott a siker érdekében

Annie lelkesen indult útnak Chicago felé. A legjobb útikönyvből tájékozódott az útviszonyok, távolságok, szállás- és étkezési lehetőségek dolgában, aztán a kezdeti lelkesedése hamar alábbhagyott. A két város között a mai modern kerékpárutakon is több mint 1700 kilométert kell tekerni, őt pedig – majdnem 130 évvel ezelőtt – rengeteg tényező hátráltatta.

Az öltözéke például teljesen megfelelt a tizenkilencedik század végi elvárásoknak: a teljes testet beborító, szoros ruha feszes fűzővel, földig érő szoknyával. A nyári meleg és a kényelmetlen testtartás borzasztóan megkínozta Annie-t, így mire három hónap alatt keserves szenvedések árán Chicagóba ért, tíz kilót fogyott, és a végsőkig el volt csigázva.

Úgy döntött, hogy alapvető változtatásokat eszközöl a vállalkozás gyakorlati kivitelezésében, és filozófiájában is. Kihajította a kényelmetlen, viktoriánus „egyenruhát”, és helyette kényelmesebb öltözékre váltott.

A hatalmas, merev szoknyát barátságos nadrágszoknyára cserélte, így majdnem teljesen úgy tekerhetett, mint egy férfi. Magát a kerékpárt is leváltotta: a legalább 25 kilós, már akkor is elavult monstrumot egy modern darabbal pótolta.

Ennek feleakkora volt a súlya, rugós ülése és sokkal észszerűbb láncmeghajtása volt. Arra is rájött, hogy a közelgő hideg időben képtelen lesz átkelni a hegyeken a nyugati parti Kalifornia irányába, így egy merész döntéssel megfordította a földkerülés irányát. Elindult visszafelé, de ezúttal már ravaszabb volt: az utazás jelentős részét kerékpárostul vonattal tette meg.

New Yorkban hajóra szállt, és Le Havre-ba utazott. A hírhedt francia bürokrácia őt is kipécézte magának: rövid időre elkobozták a kerékpárját, és a pénzét is csak hosszas huzavona után kapta vissza. A francia sajtó élvezettel köszörülte a nyelvét a szabályszegő, lázadó amerikai nő viselt dolgain, de ez csak tovább növelte a hírnevét. Amerre csak biciklizett vagy vonatozott, mindenhol tömegek várták, ő pedig jó pénzért előadásokat tartott az úti kalandjairól. Ezeknek jelentős részét kitalálta, vagy legalábbis alaposan kiszínezte, de a közönség odavolt érte. Két hét alatt jutott el Marseille-be, ahol megint hajóra szállt, és a világ ismeretlenebb vidékei felé vette az irányt.

Kép

Egy korabeli újság illusztrációja Londonderryről

Kalandjai világhírt hoztak, de visszatért a szürkeségbe

Először több ezres tömeg ünneplése közepette Egyiptomba indult, majd onnan a rendelkezésére álló összes járműtípust felhasználva bejárta a világot. Eljutott Indiába, Srí Lanka szigetére, Szingapúrba, Kínába, Hongkongba és Japánba is, és a sok hajózás, vonatozás közepette mindig beiktatott valódi kerékpáros szakaszokat is. A hosszú úton lefoszlott róla sok minden, amit a szigorú viktoriánus erkölcs megkövetelt volna tőle. Egy hajón viszonyba keveredett egy férfival, egy másikon állítólag egy nővel is. Utóbbi hír persze talán csak a közvélemény csipkelődésének volt köszönhető, mivel Annie kinézete az utazás során egyre férfiasabb lett. Egymás után szabadult meg a női ruhadaraboktól, és a kényelem kedvéért – néhol elemi erejű felháborodást keltve – az út jelentős részét férfinadrágban tette meg.

Amerre csak utazott, izgatott tömegek várták a beszámolóit, ő pedig soha nem okozott csalódást. Olyan fantasztikus kalandokról és veszélyekről számolt be, amelyek ugyan soha nem történtek meg, de a közönséget kiválóan elszórakoztatták.

Elmondása szerint Indiában német nemesekkel vadászott tigrisre, de az „ázsiaiak” majdnem meggyilkolták, mert valamiféle démonnak nézték, a kínai-japán háborúban jeges folyóba esett, vállon lőtték, Szibériában orosz fogolytáborokban járt, Japánban börtönbe vetették.

Mire visszatért San Franciscóba, világhírű lett. Tulajdonképpen mindent elért, amit ezzel a vakmerő szökéssel véghez akart vinni. Kiszabadult otthonról, és legalább egy hosszú vakáció erejéig megadta magának azt az áhított szabadságot, amit a kötelező társadalmi elvárások betartásával soha nem kapott volna meg. Látványos módon demonstrálta, hogy egy közönséges háziasszony is képes olyasmikre, mint egy férfi, ami a század végén egyre intenzívebbé fokozódó nőjogi harcok közepette huszárvágásnak minősült. Mesterien irányította a közvéleményt, manipulálta a fél világot, miközben a saját erejéből bejárta a bolygót.

Amikor a 15 hónapos vállalást pontosan teljesítve hazaért Bostonba, a férje szeretettel visszafogadta. Nem tudjuk, milyen beszélgetések zajlottak le közöttük, bár lehetett egy-két kellemetlen szóváltásuk, mivel Max rendkívül szigorú ortodox zsidó szabályok szerint élt, a felesége pedig gyakorlatilag minden létező előírást számtalanszor megszegett. A házasság mindenesetre megmaradt. Tovább nevelték a gyerekeiket, Annie szült egy negyediket is, majd a nagyközönség szép lassan megfeledkezett róluk.

Mindketten visszatértek az unalmas hétköznapokhoz, később pedig elfelejtett átlagemberekként haltak meg.

A történet olyannyira a feledésbe merült, hogy ha Annie testvérének egyik leszármazottja, Peter Zheutlin nem kutatja föl, és 2021-ben nem írja meg könyvében ezeket a valószínűtlen kalandokat, talán örökre elveszett volna az egész sztori.

Felhasznált források:

• Overlooked No More: Annie Londonderry, Who Traveled the World by Bicycle https://www.nytimes.com/2019/11/06/obituaries/annie-londonderry-overlooked.html
• Backstory: Chasing Annie Londonderry https://www.csmonitor.com/2006/0828/p20s01-algn.html
• Book Club Discussion Guide
• Peter Zheutlin https://annielondonderry.com/wp-content/uploads/2021/04/SPIN-Book-Club-Guide-Final.pdf
• Annie Londonderry https://en.wikipedia.org/wiki/Annie_Londonderry