Anita, aki egykor prostituált volt: „Próbálom elhinni, hogy értékes és szerethető ember vagyok”

Anita velem szemben ül, tejszínt önt a kávéjába. Hosszú barna haja összefogva, arca derűs, alig van rajta smink. Fehér blúzt visel világoskék farmerrel és lapos szandállal. Némileg zavarban vagyok, ezért pár percig magamról, a forgalomról és a kora őszi időjárásról beszélek neki, ő viszont közbevág és megnyugtat, hogy valószínűleg neki sem lesz könnyű ez a beszélgetés, de nem fél kimondani: prostituált volt. 

Először a családjáról, a gyerekkoráról mesél. Megtudom, hogy Budapesten nőtt fel, egy panellakásban lakott a szüleivel és a nővérével, és a szülei minden pénzt alkoholra és cigarettára költöttek. „A hónap vége volt a legjobb, mert addigra elfogyott a pénzünk, és bár ennivalónk nem volt, legalább pia sem. Mindennap reggeli nélkül indultam iskolába, tízórait nekem soha senki nem csomagolt. Délben, a menzán ettem először a nap folyamán, és sokszor utoljára is. Nyolc éven át blicceltem a buszon, mert anyuék sosem vettek nekem bérletet. Folyton az ellenőröket lestem, mert rettegtem a lebukástól. Anyámék soha nem foglalkoztak különösebben velem, nem kérdezték meg, mi volt a suliban, mi bánt, családi programokat sosem szerveztünk, és fogadó órákra se mentek el – emlékszik vissza a most harminchét éves Anita, aki úgy véli, hogy apja talán még azt sem tudta, melyik iskolában tanul pontosan. – Kilenc- tízéves lehettem, amikor édesanyám fogta a nővéremet, és elköltözött vele az ország másik végébe. Egyedül maradtam apámmal, de gyakorlatilag mindig csak magamra számíthattam.”

„Nyolcadikos koromban jött a hír: anyám meghalt. Mindenkinek azt mondtam, hogy tüdőgyulladás volt a halál oka, pedig az igazság az, hogy ájulásig itta magát”.

Aztán jött a pályaválasztás, Anitát sehova sem vették fel. Végül az osztályfőnöke elintézte, hogy elmehessen egy szakmunkásképzőbe, kesztyűkészítő szakra. Időközben rátalált az igaz szerelem, a nagy Ő. Életében először boldog volt. Egészen addig, amíg az apja tudomást nem szerzett róla, és el nem marta mellőle a fiút.

„Állás” Spanyolországban

„A tizennyolcadik születésnapomon összepakoltam az összes cuccom, ami összesen két bevásárló szatyornyi volt, és elindultam otthonról. A legközelebbi buszmegállóig jutottam. Ücsörögtem ott egy padon lakás, pénz, család és barátok nélkül. Egy idő múlva odajött hozzám egy huszonéves férfi. Nagyon jól fizető állást ajánlott Spanyolországban, én meg hittem neki, sőt, boldog voltam, hogy végre jóra fordulhat a sorsom. Pár nappal később már kint is voltam külföldön – ott derült ki, hogy a jól fizető munka egész pontosan prostitúció, és nem nekem fog jól fizetni, hanem annak a férfinak, Máténak, akihez ki lettem közvetítve. Máté hónapokig bezárva tartott, egy kis lakásban kellett fogadnom a kuncsaftokat. A pénzből semmit nem láttam. Máté rendszeresen vert, sokszor erőszakkal le is itatott… Droggal is kereskedett, s egy bizonyos idő elteltével ezt a munkát is nekem kellett végeznem. Aztán egyszer egy magyar kuncsaft jött. Elmondtam neki mindent, ami addig velem történt, a férfi pedig elkért Mátétól escortra, és nem adott vissza neki. Pár napig bújtatott, majd hazaszöktetett.”

Nyolc hónapos terhesen, egyedül

„Később megismerkedtem egy vidéki férfivel, Péterrel, akivel össze is költöztünk az ő családi házába, és úgy terveztük, hogy ha a házat eladjuk, veszünk egy kis lakást valahol, a maradék pénzből pedig megvásárolunk mindent, ami a babának kell, merthogy ekkor már terhes voltam. De ezúttal is csalódnom kellett: kiderült, hogy a ház fele a párom ex-feleségéé, jelzálog van rajta, Péternek pedig több másfajta hitele is van (nagyságrendileg 15 milliós).

Nyolchónapos terhesen jöttem rá, hogy ennek a férfinek is hazugság volt minden szava.

Elváltam, Heves megyébe költöztem, ahol évekig egyedül neveltem a kisfiam, aki egy orvosi műhiba miatt oxigénhiányosan született, és súlyosan beszédhibás lett. Akkoriban sokat imádkoztam. Nem tudatosan, csak valahogy azon kaptam magam, hogy a Jóistenhez beszélek. Biztonságot adott, hogy van kihez szólnom, van kiben bíznom. Szerintem Ő korábban direkt próbára tett, és bebizonyította nekem, hogy erősebb vagyok, mint hittem.

Nem tagadom le az életem sötét periódusait, de lezártam már jó ideje. Próbálom elhinni, hogy értékes és szerethető ember vagyok. Van tisztességes munkám, lett egy kedves párom, de a munka és a család számomra kevés ahhoz, hogy kizárólag bennük lássam a célt és az örömet, viszont az istenhit által gyakorlatilag képes vagyok mindenben ezt a két dolgot megtalálni. Persze jól tudom, hogy a hit sem garancia semmire, mert továbbra is minden az én döntésem. Például, hogy a rosszabb vagy a jobbik utat választom-e.”