Sokan a szívükhöz kapnak az állatorvosi rendelőben – Állatorvosi költségek, és ami mögöttük van

Miért olyan drága már egy átlagos beavatkozás is az állatorvosnál? Az eszközök, a gyógyszerek vagy a bérleti díj miatt van mindez?

Relatív, hogy kinek, mi a drága. Egy beavatkozás költsége nagyon sok tényezőből áll össze: eszközök, gyógyszerek, bérleti díj, adófizetés, rezsi, kamarai tagdíj stb., de nem biztos, hogy célravezető, hogy ezeket egyenként felsorolom.

Mihez képest drága az állategészségügy? Ha összehasonlítjuk a humán magánegészségüggyel (ami áfamentes!), gondoljunk csak egy fogorvosi magánellátásra, akkor is drága? Egy autó szakszervizéhez képest drága?

Magyarországon az állategészségügyi intézmények kivétel nélkül magánkézben vannak, magán fenntartásúak, és piaci körülmények között működnek. Nem kapunk sem állami, sem másmilyen támogatást, olyan árakat kell megállapítanunk, amelyekből fenn tudjuk tartani a praxisunkat, ki tudjuk termelni a költségeinket, finanszírozni tudjuk a továbbképzéseinket, eszközfejlesztéseinket.

Jómagam 15 éve praktizálok, és az elmúlt néhány évben nagyon megváltozott, nagyon sokat fejlődött az állattartási kultúra. A praxisunk kizárólag társállatok (99 százalékban kutya és cica) ellátásával foglalkozik, és a gazdik egyre inkább társként, családtagként tekintenek a kedvenceikre. Ez azzal is jár, hogy egyre nagyobbak az elvárásaik, és bár én nagy örömmel tekintek erre a folyamatra, ahhoz, hogy ezeknek az igényeknek meg tudjunk felelni, folyamatosan képezni, fejleszteni, naprakészen tartani kell mind a tudásunkat, mind az eszközparkunkat – ez pedig bizony pénzbe kerül.

Ha befogadok egy kutyát, és felelős állattartó szeretnék lenni, milyen oltások és egyéb kezelések miatt szükséges – és kötelező – őt elvinnem az állatorvoshoz?

Nézzünk egy – sajnos – életszerű szituációt: Buksit most találták az utcán, megtalálója úgy dönt, megtartja. (Valaki látta is, hogy kirakták, a rendszám persze nincs meg, a megtaláló fontolgatja, tegyen-e feljelentést). Felelős gazdiként az első útja a közeli állatorvosi rendelőbe vezet, ahol némi várakozás után szólítják a kezelőhelyiségbe, itt elmeséli a Buksival közös rövid történetüket.

Ahogy elhangzik, hogy talált kutyus, az asszisztens már emeli is a mikrochipolvasót, hogy megnézze, van-e mikrochipje. A gazdijelölt feszültsége szinte tapintható a levegőben, még nem tudja igazán, minek szurkol, legyen chip, vagy ne legyen…

Nincs. Megkönnyebbülten sóhajt fel, mégis az utóbbinak drukkolt. Buksinak megmérjük a súlyát, aztán feltesszük a kezelőasztalra. Éppen csak két kilogramm, éppen csak, hogy méri a mérlegünk. Nem lesz nagy testű kutyus – mondja az állatorvos, ezzel sikerül egy második megkönnyebbült sóhajt kicsikarni a kedves gazdiból. Buksi kissé megijedve, de érdeklődve üldögél az asztalon. Az állatorvos megvizsgálja, megnézi a fogacskáit (nem váltja még, tehát biztosan nincs 4 hónapos, de hát ezt eddig is tudtuk), megnézi a fülecskéjét, áttapogatja a hasát (lágyéksérv, köldöksérv – ez sincs), meghallgatja a szívét, az asszisztens megméri a kutyus hőmérsékletét. Bolhafésűvel átfésüljük a szőrét, persze tele bolhaürülékkel, egy bolha ki is ugrik, gyorsan elkapjuk az asztalon. Ettől függetlenül Buksi egészséges, nem mutatja a parazitózison kívül semmilyen betegség tüneteit. Féreghajtás, bolhairtás feltétlenül szükséges, ezért megbeszéljük a gazdival, milyen készítményt javaslunk, mit szeretne leginkább használni.

Ezután hazaküldjük Buksit pár nap megfigyelésre (nem mehet még ki az udvarból, nem mehet sétálni, sőt sehová, amíg nincs meg az oltási programja), miután talált kutyus, nem tudjuk, van-e esetleg olyan lappangó betegsége, amire nem feltétlenül kellene „ráoltani”, mert súlyosbíthatná a tüneteket.

Gazdi kap egy időpontot pár nap múlva védőoltásra: a legelső parvovírusos bélgyulladás elleni vakcinát fogja majd kapni, az akkor már parazitamentes, megfürdetett, rendbe tett kiskutya.

Picit még beszélgetünk az etetéséről – kicsike még, naponta legalább háromszor, de inkább négyszer etessük, ne kapjon most hirtelen sokat, válasszunk egy megbízható, jó minőségű száraztápot egy szaküzletben, és azt adagoljuk az adagolási útmutatója szerint. Gazdi feje már zsong a sok információtól, amit kapott, Buksi közben megnyugodott, és nagyon szeretne körbenézni a rendelőben, de oltatlan kölyökkutyaként nem engedjük le az asztalról.

Visszautalva az előző kérdésre: elment kb. 20 percünk. Mit csináltunk? A rosszmájúak szerint semmit, adtunk egy bolhairtót és féreghajtót, mi került ezen ennyibe?

Kép

Kép: Freepik

Ez alatt az egy-két év alatt érezhetően drágább lett a hobbi állattartás: a gyógyszerek mellett a tápok ára is emelkedett, a kisállat-felszerelések is drágábbak, és akkor még ott vannak az említett, állatorvossal kapcsolatos kiadások. Ki lehet jelenteni, hogy manapság drága mulatság például kutyát vagy macskát tartani?

Hát, ezt társadalmi osztályok szerint kellene értékelni. Nyilván vannak, akiknek nem okoz gondot a fentiek finanszírozása, de a nagy többségre talán nem ez az igaz. Nem tisztem erre a kérdésre igennel vagy nemmel felelni, de mindenki mérlegelje, mielőtt egy kisállatot magához vesz, hogy akár anyagilag, akár időben, akár hely szempontjából megfelelő gazdája tud-e lenni. Merthogy

boldog gazdi csak akkor lesz, ha az állatka is elégedett.

Mi számít ma a legdrágább beavatkozásnak?

Nehéz kérdés, a krónikus betegségek kezelése az, ami a legnagyobb anyagi terhet jelentheti egy gazdinak, hiszen ott folyamatos szűrővizsgálatok, gyógyszerek, esetleg diétás tápok kellenek, hónapokon, akár éveken keresztül.

Volt már, hogy egy gazdi olyannyira ledöbbent a költségek hallatán, hogy inkább nem végeztetett el beavatkozást a házi kedvencén?

Nem emlékszem ilyen esetre, de előfordult, hogy valaki jelezte, ennyi a keret, ebbe férjünk bele, mert többet nem tud fizetni. Maximálisan figyelembe vettük, és tiszteltem is érte a gazdit, hogy meg tudtuk ezt beszélni. Ha anyagi akadályok vannak, szólni kell, nyíltan el kell mondani.

Nem a tárcájában kívánok turkálni, de megkerülhetetlen a kérdés ahhoz, hogy pontos képet kapjunk a témáról: mi jellemzi ma az állatorvosi fizetéseket?

Kedvenc állatorvos íróm, James Herriot egyik könyvéből idéznék: „Eszembe jutottak tanulóéveim s az öregúr, aki a pályáról beszélt az évfolyamnak. Azt mondta: Ha úgy döntenek, hogy állatorvosok lesznek, sohasem gazdagodnak meg, de az életük mindig érdekes és változatos lesz.”

Ez az idézet most is igaz, ahogyan az a kép is, amit az író a könyveiben fest a vidéki állatorvoslásról, csak a haszonállatok helyét a társállatok vették át, legalábbis a mi praxisunkban.

Ön szerint hogyan lehetnének mind az állatorvosi rendszerhez tartozók, mind pedig a gazdik elégedettek?

A kisállat-biztosítás jó dolog. Felelős döntés, és nagy segítség lehet nehéz helyzetben. Én elégedett vagyok azzal, amit csinálok, a rendszerrel nincsen baj, rá kell hagyni a piacra, hogyan szabályozza önmagát. Annyi és olyan állatorvos és rendelő kell, amennyit a gazdik el tudnak tartani, amire és akire igény és kereslet van. Az állatorvosok fizetése pedig pont annyi kell legyen, amennyit ezzel a munkával tisztességesen meg tudnak keresni, és a gazdik még ki tudnak fizetni. Ez az a keskeny mezsgye, amin egyensúlyozni kell. Nyilván mindenki szeretne többet keresni, és mindenki szeretne kevesebbet fizetni, de a két érdeknek találkoznia kell valahol középen.

Vidéken egyetlen, a gazdik számára fontos „rendszerhibát” tudok leírni, ez pedig az éjszakai és a hétvégi ügyelet hiánya.

Miután nagyrészt egy-két személyes kis praxisok rendszere látja el az állategészségügyi feladatokat, amelyeket emberek, nem pedig robotok, nem terminátorok, és nem is szupermenek üzemeltetnek, 0-24-es ellátást nem tudnak, tudunk vállalni.

Állatorvos-berkekben is vitázunk rajta, van-e állatorvoshiány, avagy nincs (vidéken véleményem szerint bizony van), mindenesetre kevesen vagyunk, és hősiesen küzdünk, hogy ami erőnkből és időnkből telik, megtegyük a kedvencek egészsége érdekében. Azonban, ahogy én látom, a tendencia a társas, több állatorvost foglalkoztató praxisok felé vezet, és már látszanak a jelei a szemléletváltásnak. Én örök optimista vagyok, s úgy gondolom, amint normalizálódik ez a jelenlegi kiszámíthatatlan gazdasági helyzet, a fejlődés folytatódni fog. Be fognak töltődni azok a rések, ahol kereslet lenne, de kínálat nincs, régiónként ki fog alakulni, fel fog fejlődni egy-egy olyan praxis, amely elég erőforrással rendelkezik ahhoz, hogy az ügyelet kérdését magára tudja vállalni, és el tudja látni.