„A szex nem fejben dől el, különben minden intelligens ember szuper szerető lenne” – Dr. Rusz Edit szexuálpszichológus a karantén utóhatásairól

2020 tavasza az emberi és párkapcsolatokat is befolyásolta nem várt kihívásaival: az összezártsággal vagy épp a távolsággal, az egymásra utaltsággal, az érintések minimalizálásával a nem együtt élők között. Milyen tanulságokat vonhatunk le? Kérdéseinkre Dr. Rusz Edit klinikai szakpszichológusnál, szexuálpszichológusnál kerestük a választ.  

Dr. Rusz Edit

– Mit gondol, és mit tapasztal: hogyan viselték a párok az elmúlt hónapokat?
– Egy nem megszokott helyzet mindig kihívás a pároknak. Ha egy helyre kényszerülnek, akkor az, ha nem lehetnek egy helyen, akkor meg az. De szerintem ügyesen változatossá tehették a napjaikat olyan plusz hangulati elemekkel, amilyen például az irodalom, a képzőművészet vagy a zene. Mert ha valaki jól akarja érezni magát, nem a környezet számít. Sokan mondják, hogy ha elmennek a Seychelle-szigetekre, ott minden rendben van, itthon meg nem működik a kapcsolatuk.

Pedig nem a Seychelle-szigetekre kell küldeni az embereket, hogy szeressék egymást, hanem a saját környezetükben kellene megtalálniuk a harmóniát.

Ha valamit nem jól csinálunk, arra mindig okot keresünk. Ha összezárva a szerelmemmel home office-ból kell dolgoznunk, azt meg lehet élni negatívan is, de úgy is, hogy jaj, de jó, most van három hónapunk együtt lenni! És mindenféle inspiráló dolgot adni egymásnak.

– Egyetért azokkal, akik szerint a mai világban trend az érintések nem megfelelő „használata”?
– A 21. században célirányosabbá vált az intimitás. A rohanó világra fogjuk, hogy kezdetben még megvan a kapcsolatok íve jó esetben – megismerkedés, udvarlás –, aztán mire működőképessé válnának, az emberek – főleg a férfiak, tisztelet a kivételnek – leszoknak a finomabb, kényeztető tapintásokról. Mennek a szex irányába, lespórolják a lírát. Az érzéki fókuszálást később újra kell tanulniuk. Megvan az érintés, de csak úgy, mint amikor Jancsi és Juliska eltéved az erdőben, és összekapaszkodnak, hogy el ne vigye őket a banya. Összebújunk, mert nincs jobb dolgunk.

– Ekkora különbség volna nemenként is a hozzáállásban?
– Hogyne, ez már csak a testi adottságok miatt is így van. A nő egész teste erogén zóna, a férfinak csak egy bizonyos pontja. A nők érzelem-orientáltak, náluk érzelmi kielégülés is van. De ha nincs meg az építmény, amelyben elmélyülhet két ember között az érzelmi, emberi, lelki harmónia, ha mohók és gyorsak vagyunk, az olyan, mintha a többfogásos ebéd helyett rögtön az utolsó fázist, a desszertet akarnánk behabzsolni. A többi finomság – meg az egésznek a szépsége – ilyenkor az út szélén marad.

– Hogyan lehetne megfordítani a tendenciát?
– Többet kellene a hiteles emberekre figyelni. A médiában mindenhol a szexről beszélnek, mindenki ért hozzá, magyarázza, hányadik pasiját fogyasztja, melyik csajjal hogy áll. Minden celeb véleménye itt van a szánkban. Mondok kettőt, az egyik: minden fejben dől el. Ez nem igaz!

A szex nem fejben dől el, különben minden intelligens ember szuper szerető lenne, ám ez korántsem így van.

Ha például egy férfinak gondjai vannak a testével, és úgy indul neki a szerelmeskedésnek, hogy jól akarja csinálni, szeretne megfelelni, a teste abban a pillanatban be fog inteni. Ez olyan, mint a verseny- vagy vizsgadrukk. Ha jó vizsgázó vagyok, profin elő tudom hívni azt a pluszt, amellyel brillírozhatok, ha nem, akkor a meglévő tudásomat kettesre sem vagyok képes előadni. Nem az aggyal kell tehát fókuszálni, ezek a problémák nem ésszel oldhatók meg. A másik, amivel nem értek egyet, hogy mindent őszintén meg kell beszélni. Mert mit is kellene megbeszélnem a partneremmel? Hogy mit hogyan tegyek? Akkor máris a kezembe adja a GPS-t, pedig nem egymás pszichológusának kellene lennünk. Ha őszinték vagyunk, akkor mindenki a maga igazát bizonygatja, és kész a konfliktus.

Kép

Dr. Rusz Edit

– Ezek szerint jó, ha vannak titkaink?
– Még szép!

A teljes őszinteség csak annak jó, aki kimondja. A másik meg hónapokig emésztgeti.

Mindenhol viselkedünk, miért pont otthon nem törekszünk arra, hogy normális légkör, jó hangulat legyen? Pont a férjemmel legyek bunkó vagy hárpia, illetve fordítva?

– Van olyan, hogy valaki túl sok érintést akar, mondhatni érintésfüggő?
– Nincsen. A kapcsolatok kezdetén a párok szimbiózisban akarnak élni, egymás száján keresztül venni a levegőt, aztán leszoknak erről, és újratanulnak érinteni. Ez akkor jó, ha az is, aki simogat, és az is, aki átéli, ugyanúgy érzékeli az itt és most szépségét. Mindez a szerelmeskedést is úgy vezetheti fel, hogy szinte többet érhet, mint maga az aktus. Úgy is mondhatnám: be kell érni a szerelmeskedésre.

– Nyilván rosszul érinteni is lehet…
– Naná! A férfi vagy akar valamit, vagy nem. A nő viszont nyolcszázhuszonhat viselkedésformát tud bemutatni. Ha a férfi azt ismétli, ami legutóbb működött, a nő füle botja sem fog mozdulni, mert azt az útvonalat már kitanulta. Ezért sem hiszek abban, hogy meg kell beszélni. Ha én átadom a GPS-t, és a pasi végigmegy az úton, legközelebb szeretném, ha valami mást találna ki. Ha elvesszük tőle a hódítást, a kapcsolat nem fog jó irányt venni. Pedig a férfi páciensek gyakran mondják, nekik fontosabb a partnerüknek örömet szerezni, mint maguknak – de ez nagyobb művészet, mint Dalíé vagy Renoiré!

Ha eleinte nem megy, ne higgyük, hogy mással jobb lesz! Adjunk még esélyt, ne kudarccal vonuljunk le a színpadról.

– Egy kérdés erejéig kanyarodjunk el a párkapcsolatoktól a családi – például unoka–nagyszülő – viszonyokhoz. Az időseket megviselhette az, hogy távolságot kellett tőlük tartanunk?
– Vannak unokáim, és azt hiszem, nem tartóztattam meg magam, „szájkosárban” és kesztyűben is megöleltem őket. Ha a könyökünkkel érintkeztünk, a gyerekek azt is élvezték. De a közelségükért a legrosszabbat is vállalnám – ha nekem annyi, az unokámat akkor is megölelem! Valamennyi emberi kapcsolatra értve pedig: ha valakiben van kreativitás – márpedig a magyarok ebben dobogósok –, nem kell mindig díszletet keresni a kapcsolattartáshoz. Online, telefonon is megy, ha szükségem van társaságra. De személyiségtől is függ, hogy ki mennyire társaságot áhító, preferáló ember; volt, aki könnyebben elfogadta a távolságtartást, mást jobban megviselt.

Kép

Dr. Rusz Edit

– Mit tanulhattunk az elmúlt hónapokból, s hogyan fordíthatjuk mindezt a kapcsolataink javára?
– Látom, hogy nemcsak az utakon vannak rengetegen, a családi házaknál is újra gyűlnek a vendégek. A többség igényli a találkozásokat. Ennek felismerésében egy kicsit Isten ujja is ott lehet. Maugham „Téli utazás” című kötetének egyik novellájában ketten egymásba szeretnek, de egy járvány miatt közben meghal egy csomó ember, mire ők végre boldogok lehetnek együtt. Ott is sok ezren vesznek oda úgymond mások boldogságáért.

Ha vesszük az intő jelet, s ezután jobban figyelünk a pedagógusi munkára, az egészségügyre, a családra, ha az emberek megbecsülik, személyesebb élménnyé teszik a találkozásokat, talán nem folytatódik a világunk elszemélytelenedése.

Hogy az egyik kedvenc mondásomat idézzem Heltai Jenőtől: „Az élet szép… Tenéked magyarázzam?”. De akár Goethe Faustja után szabadon is üzenhetem az embereknek: hitem szerint a földön csak egyszer élünk…

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti