„A szeretet döntés, amit mindennap meg kell hoznunk” – filmvetítéssel ért véget a Házasság Hete

A film

A „Teljesen idegenek” című film alaptörténete a következő: hét jó barát – ebből három házaspár – találkozik azért, hogy együtt vacsorázzanak. A vidám, egymást barátságosan piszkáló beszélgetés elején kiderül, hogy a férfiakat régi, talán gyermekkori barátság köti össze, amihez később a feleségek is csatlakoztak. A filmbeli közös estén szóba kerül egy hiányzó, válófélben lévő házaspár, ahol a férfi egy fiatal lánnyal csalta meg a feleségét. A nők faggatni kezdik férjeiket, hogy vajon tudtak-e barátjuk félrelépéséről, mire mindegyik férfi – egyöntetűen, de nem túl meggyőzően – azt válaszolja, hogy nem. Arra a kérdésre, hogy ha tudtak volna róla, akkor elmondták volna-e az érintett feleségnek, esetleg a saját feleségüknek, már nem jön egyöntetű a válasz. Végül arra a kérdésre, hogy nekik vannak-e ilyen súlyos titkaik, megint egyöntetű – de ezúttal sem túl meggyőző – nemleges válasz érkezik.

Az egyre kényelmetlenebb kérdéseket feszegető pszichológus házigazda-feleség javaslatára ekkor furcsa játékba kezd a társaság: mobiltelefonjaikat kiteszik az asztalra, és bárkinek jelez a telefonja, együtt hallgatják meg a kihangosított hívásokat, együtt olvassák el a bejövő SMS-eket, és együtt néznek meg minden beérkező képes tartalmat.

A férfiak – különösen a két házas vendég – eleinte erősen húzódozik, de végül „kénytelenek” belemenni a játékba. Hiszen az előbb mondták nagy arccal és hanggal, hogy nincsenek titkaik… A telefonok pedig hamarosan elkezdenek csörögni, jelezni, és egyre több elhallgatott körülményre derül fény. A játék egyre veszélyesebbé válik, de már nem tudják vagy akarják abbahagyni, hiszen mindenki, aki már „túlesett” egy ilyen nyilvános híváson, üzeneten, és „megúszta”, alig várja, hogy a többiekről is kiderüljön valami izgalmas.

Az egyszerre szórakoztató és kegyetlen játék láttán rengeteg kérdés merül fel a nézőben: vajon mi fér bele egy házastársi vagy baráti kapcsolatba, szabad-e ilyen súlyos titkokat őrizni a házastársunk és a barátaink előtt, jó ötlet-e egy ilyen játék, és szabad-e azt kockáztatni, hogy emiatt megromlanak vagy tönkremennek házasságok, baráti kapcsolatok? És mindez magunkra vetítve: vajon mi minden derülhetne ki rólam, a házastársamról, a barátaimról, ha így kutatnánk egymás titkaiban, és vajon mennyire vagyok/vagyunk alkalmasak vagy alkalmatlanok arra, hogy kezeljük a leleplezés-lelepleződés révén előállt – néha vicces, de gyakrabban drámai – helyzeteket?

Mert kinek ne lennének titkai? Ki az, aki teljesen őszinte tud lenni házastársával, barátaival?

Elgondolkoztató történet, kis, kegyes és nagy, súlyos hazugságokról, emberi játszmákról és emberi gyarlóságról, hűségről és hűtlenségről, elfogadásról és az „amit nem tudok, az nem fáj” örök dilemmájáról. Vígjátéknak indul, és elvileg az is marad, de a nézőnek többször is elakad a lélegzete, hiszen vannak benne egészen sokkoló pillanatok, jelenetek. A film mesterien van felépítve: apránként sodródunk bele a vígjátéknak induló, de egyre súlyosabb titkokat feltáró drámába.

Beszélgetés a filmvetítés után – Kép: Gál Efraim/Harmat

A beszélgetés

A film után kissé letaglózva kezdjük el az azt követő beszélgetést. Zámbori Soma elárulja, hogy neki van egy baráti társasága, amely hasonlóan korai barátságból indult, és amelyhez később a nők is csatlakoztak. Évente egyszer találkoznak, augusztusban; először „hard” vadkemping zajlik, majd jön a „soft rész a csajokkal és a gyerekekkel”. Mivel Soma nemcsak színész, hanem hajóskapitány is, nem lepődünk meg, amikor kiderül, hogy ezeknek a baráti találkozóknak egyik jellemző helyszíne egy hajó. Arra a kérdésre, hogy mennyire mély és őszinte beszélgetések zajlanak ilyenkor, Soma elárulja, hogy a „hard” rész alatt nagyon mély és nagyon komoly témákat feszegetnek, olyan beszélgetések, amelyekben „harciasan és bátorítóan pofozgatjuk egymást”, és amelyek a hajóról leszállva még sokáig tovább dolgoznak bennük. Ennek látszólag ellentmond, de érteni véljük a titkokat feszegető kérdésre jött sejtelmes választ: „ami a hajón történik, az ott is marad”.

Ugyanerre a kérdésre Fazekas Rita a gyerekek nyomán kialakult szülőtársakat emlegeti mint olyan barátokat, akikkel rendszeresen szerveznek közös programokat. A titkokkal kapcsolatban pedig azt válaszolja: „mi egymásnak tartunk tükröt, egymás legjobb barátai vagyunk”, és hozzáteszi: ha valaki kíváncsi a véleményére, akkor elmondja, de mindig csak négyszemközt, nem a házastársa vagy a barátai előtt.

A házasság törékenységére és a hitükre vonatkozó kérdésre Rita válasza: „egymásnak erős szövetségesei vagyunk, de mi is csak Istennel együtt tudjuk ezt jól csinálni”.

Soma pedig arról mesélt, hogy sokszor mondták már nekik, hogy milyen szerencsések, pedig ő maga gyötrelmes helyzeteket élt meg mielőtt Ritával találkozott, és a későbbiekben is voltak küzdelmeik. A találkozásukat mindketten áldásként élték meg, de nem akkor, hanem utólag. Voltak ugyan jelek korábban is, de nem vették észre, hogy egymáshoz tartoznak. Végül Rita szülei meghívására elmentek egy gyülekezetbe, és ott, gyakorlatilag egyszerre volt olyan Isten-élményük, amelynek hatására nemcsak egymás, hanem Isten mellett is maradtak végérvényesen. Soma elmondása szerint akkor jött rá, hogy „nem ő a világ közepe”, és a korábbi kínzó nyugtalanság helyett végre béke szállt rá.

A szeretet döntés, amit mindennap meg kell hoznunk – mondta Soma, Rita pedig hozzátette: a konfliktus egyben egy lehetőség is a megbocsájtásra; ha tudunk bocsánatot kérni és megbocsájtani, akkor minden megharcolt helyzet után erősebbé válhat a kapcsolatunk. Szerinte azért érdemes küzdeni a házasság megőrzéséért, „mert egy meg egy több, mint kettő, és mert így többek vagyunk általa mi is”.  

Nagyon jó házasságban élni, erre bátorítunk mindenkit – tette hozzá.

Soma szerint nem lehet mindig mindent megbeszélni, de sokszor van másfajta segítség – például egy jóbaráttól kapott tanács vagy könyv, ami segíteni tud, hiszen „soha nem tudod, hogy honnan kapod vissza az áldást”.

A Házasság Hetével kapcsolatosan azt válaszolták: megerősítette a kapcsolatukat és a hitüket abban, hogy érdemes így élni és ezáltal másoknak is példát mutatni – „ha nekünk ment, másoknak is sikerülhet” – mondták. Rita megjegyezte, hogy jó érzés másoknak reményt adni, mások érdekeit a magunk érdeke elé venni. Somát megerősítette abban, hogy egy férfinak is érdemes vállalnia a gyengeségeit, ugyanakkor a párjával szembeni mércét reálisabbá tette számára.

Végül arra a kérdésre, hogy mit visznek magukkal haza a filmről, Rita azt válaszolta: „vigyázni kell, mert mindannyian sérülékenyek vagyunk”; ugyanakkor szerinte „a sebezhetőség vállalása bátorság”. Soma számára a film legfontosabb üzenete: „akit szeretsz, azt megóvod”, és kiemelte azt a jelenetet, amikor az apa – a játék miatt a baráti társaság előtt kihangosított telefonon – ad tanácsot az első szexuális együttlétre készülő, de elhatározásában még bizonytalan kamasz lányának.

És ahogy mi gondoljuk...

Hazafelé természetesen nálunk is szóba kerül a film. Ha ifjú házasok lennénk, szinte biztosan összevesztünk volna rajta – ahogy nemegyszer meg is történt korábban.

Én naivan és lendületesen állítottam volna, hogy a házastársak és az „igazi” barátok között nem lehetnek titkok, pláne ilyen súlyosak, vagy ha mégis, akkor azt igenis érdemes mielőbb feltárni és „tiszta lappal” újraindulni. A férjem pedig ugyanilyen meggyőződéssel, csak talán kevésbé hevesen válaszolta volna azt, hogy dehogyis, ez hülyeség; ha már valaki volt olyan balek, hogy megcsalta a házastársát, becsapta a barátját, akkor legalább titkolja el, hiszen amiről nem tudunk, az nem is fáj nekünk.

Közel tizenkét év házasság után viszont – és szerencsénkre – már másképp zajlott ez a beszélgetés: most sem azonos a véleményünk, mindkettőnké közelebb áll az előbb vázolthoz, de mivel jóval árnyaltabban gondolkodunk és fogalmazunk, így a kompromisszumkeresés nem volt reménytelen. Mire hazaértünk, sikerült közös – bár kissé dodonai – választ találnunk a fő kérdésre: a házasságba nem fér bele a félrelépés, a barátságba nem fér bele az árulás, de ha mégis megtörténik, akkor annak leleplezésekor, bevallásakor mindig mérlegelni kell az adott – akár házastársi, akár baráti – kapcsolat pillanatnyi erősségét, és csak akkor lépni, ha úgy érezzük: a kapcsolat megbírja és túléli ezt a terhet.

Egyébként nem biztos, hogy érdemes elárasztani egymást a titkainkkal – már ha vannak.