A mi kis karanténunk – Hullámzó kedélyek, új rítusok és lehetőségek

Olyan jó lenne bepillantani más családok életébe most, hogy nem látogathatjuk egymást! Hogyan élnek, hogyan bírják ki, milyen új lehetőségeket találnak ki, hogyan hozzák ki helyzetükből a maximumot? Első tudósítónk négygyermekes anyuka, aki a közéletben is aktív, derűs és energikus személyiség. Ne csodálkozzunk hát, hogy amit megvalósít, az maga a maximalizmus. És ne is frusztráljon senkit, aki nem tudja ilyen intenzitással uralni a helyzetet. Inkább csodáljunk rá: így is lehet!

Kép: Freepik

Másfél hónap telt el a koronavírus szabta új világrend ránk zuhanása óta, ideje van egy kis számvetésnek, megvizsgálva, hogyan alakította át életünket, családi kapcsolatainkat ez a világméretű változás.

Az első sokk után mostanra kialakult „házi őrizetünk” napi rutinja, és az emberi nem csodálatos alkalmazkodóképessége folytán megszoktuk a maszkos-kesztyűs outfitet, a zsebünkbe rejtett kézfertőtlenítő kencét mint „kinti” életünk nélkülözhetetlen kellékét, és bevésődtek a szigorú higiénés procedúrák is: a vásárlás utáni teljes ruhacsere, a hazatérés utáni hajmosás, a textilmaszkok 90 fokon mosása. A fertőtlenítő takarítás szabályai is rögzültek: a kilincseket fertőtlenítőszerrel mossuk át naponta, a kívülről érkező holmikat pedig egyenként törölgetjük hypós vízzel, sőt, talán túltolva is a biciklit, beruháztunk egy ózon-fertőtlenítő gépbe is, amiről próbáljuk elhinni, hogy az óvatos működtetés közben valóban fertőtleníti is a mellé zárt dolgokat...

Nem várt gyorsasággal szoktuk meg a távmunka és távoktatás, de még a táv-ovi munkarendjét is, és kialakítottuk a rokoni, baráti kapcsolattartás új szokásait – milyen jó is egy családi telefonflotta, és micsoda áldás most a Skype-kapcsolat lehetősége!

Mindezek mellett pedig ebben a kényszer-otthonlétben lassacskán egymáshoz csiszolódtunk mi, szűk családunk kisebb-nagyobb tagjai.

A sok rossz hír és a hosszú távú bizonytalanság mindannyiunkban feloldhatatlan feszültséget és ebből fakadóan hullámzó kedélyállapotot okoz. De fontos felismeréseket is hozott ez a nem várt helyzet: sokszor önmagunk körül forgó életünk fókuszai ugyanis változóban vannak. Most egyetemesen tapasztaljuk meg azt, hogy sorsunk legfőbb urai nem mi magunk vagyunk, ezért többször és más szemmel tekintünk felfele is, többet beszélgetünk igazi sorskérdésekről, latolgatva, hogy mi végre vagyunk ezen a világon, és hogy vajon mi és ki vár ránk a földi élet befejeztével.

Jobban észrevesszük egymást is. Furán hangozhat, de végre van idő arra, hogy egymás szemébe nézzünk, hogy érzéseinket, gondolatainkat nyugodtabban kifejezhessük, és felfedezhessük azt a világot, amely szeretteinkben rejtezik.

Az örökös időhiányból és rohanásból fakadó egymás mellett élés igazi együtt-létté vált. És ez hihetetlen élmény, nagyszerű tapasztalás!

Nagycsalád vagyunk, hatan élünk egy fedél alatt, hat karakteres ember 6 és 50 év között, akik össze-összeütközünk ugyan egymással, de nagyokat nevetünk is, és együtt üljük körbe az étkezőasztalt reggel, délben és este, ami még nyaranta is kivételes dolognak számítana, mert normál esetben nálunk mindig, mindenkinek van valami dolga.

A legfontosabb dolgunk az otthonlét és ennek formálása úgy, hogy az iskolai és munkahelyi kötelezettségeink teljesítése mellett ez az időszak családunk számára a lehető legtöbb lelki és szellemi gyümölcsöt teremje. Vissza nem térő lehetőség ez a családoknak, a félelmetes és pusztító vírus különös pozitív „mellékhatása”, amelynek tanulságait jó volna később sem elfelejteni!

De lássunk néhány aprócska példát, milyen változásokat hozott a mi kis családunk életében ez az új szituáció:

- Tovább erősödött családunkban az ökumené megélése: én reformátusként „lelki áldozok” családtagjaimmal az online szentmiséken, katolikus családtagjaim pedig velem vettek odahaza úrvacsorát nagypénteken, a református szertartást követve.

- A nagyfiam 15 évesen egy szemrevaló védőmaszkot kért a névnapjára – nos, két hónappal korábban jót röhögtem volna, ha valaki ezt jósolja nekem. Egyébként még azóta is várjuk a kiszállítást…

- Az otthonunk rég volt ilyen szép: átfestettük a legkisebbünk praclija által összetapogatott falakat, kerítést javítottunk, és olyan alapos tavaszi nagytakarítást csináltunk, mint már nagyon rég.

- Lassan egy szál gyom sincs a kertben, festés alatt a kerti bútorok – olyan dolgokra jut most idő, amikre csak egykoron, boldog gyesen lévő anyukaként volt módom, ha a nagyszülők vállalták a gyerekek megőrzését.

- Kiskamasz lányom a kedvenc youtuberétől egy este leforgása alatt megtanult alaposan kitakarítani – nekem erre 12 év nem volt elég; és olyan finom almás pitét rittyentett, hogy ezt leírva is összefut a nyál a számban.

- Férjem is, én is itthonról dolgozunk, így nem kell magamnak csinos ruhákat, neki pedig ingeket vasalnom (juhíj!) – helyette viszont papírpénzt vasalok, fertőtlenítés gyanánt.

- Megszűnt a pazarlás, válogatás, mindenki azt eszi, ami van (ha kelkáposzta, akkor azt!), a gyerekek pedig megtanultak örülni egy szelet friss kenyérnek, sőt, a minap a hadigazdálkodás mikéntjére ráérezve akkurátusan leltározták stratégiai élelmiszerkészleteinket.

- Nagyon rég fordult elő, hogy hatan együtt olvastunk, most több „felvonásban” Andersen zseniális meséire csodálkozunk rá együtt. Új rítusként építettük be ezt a néhány perces közös olvasást a mindennapjainkba.

Egy szó mint száz, olyan jó, hogy vagyunk egymásnak! És olyan jó volna, ha a családdal járó örömök ilyen fokú átéléséhez nem kellene egy ilyen borzalmas áldozatokkal járó, mindannyiunk szívébe félelmet ültető betegség!

Nekünk nagyon jó dolgunk van, mert csupán annyi a feladatunk, hogy itthon legyünk, hogy elvégezzük a munkánkat, és hogy egymásra figyeljünk. Nem kell a frontvonalban küzdenünk, mint azoknak, akik nap mint nap veszik fel a harcot a járvány ellen orvosként, mentősként, ápolóként, rendőrként, bolti eladóként vagy politikusként. És nem kell a csendet hallgatva, magányosan kiböjtölnünk ezt az időszakot.

A mi kis otthon ragadt családunk leginkább fegyelmezettséggel és adományokkal, imával tud hozzájárulni a közös probléma megoldásához. És azzal, hogy most végre felismerjük és igazán értékelni tudjuk azt, amink van: elsősorban egymást.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti