A gyermek joga, hogy rendszeresen láthassa a nagyszüleit! Mit tehetünk, ha a szülei ezt nem engedik?

Ez sajnos nem a fantázia szüleménye, hanem megtörtént eset. Néhány hónapja egy elkeseredett nagymama (hívjuk őt Marikának) fordult hozzám, hogy mediátorként tudnék-e segíteni, hogy a lányával (legyen ő Anett) és vejével (akit nevezzünk Imrének) kialakult konfliktus rendeződjön, és újra láthassa másfél éves unokáját (legyen ő Peti).

Íme a történetük röviden: Peti születése óta Marika sokat segített Anettnek a baba és a háztartás körüli teendőkben. Amikor Anett kérte – kizárólag az ő hívására és kérésére –, Marika ment hozzájuk, és segített, amiben tudott. Peti nagyon szerette a nagymamával töltött órákat, könnyen, gyorsan megtalálták a közös hangot. Amikor már nagyobbacska lett, elhatározták, hogy eltöltenek néhány napot külföldön négyesben. A közös kikapcsolódásnak, feltöltődésnek indult nyaraláson azonban egyre feszültebbé vált a helyzet, egyre szaporodtak az Imrétől Marika felé irányuló direkt kritikák és morgolódások Anett anyaságára, személyiségére vonatkozóan, Marika füle hallatára. Egyik nap Marika már nem bírta tovább a szurkálódást, a megalázó megjegyzéseket, és kérte Imrét, hogy ne tegyen megjegyzéseket az ő szokásaira, anyagi helyzetére – amelynél Imre keresete, életszínvonala nagyságrendekkel magasabb, fényűzőbb –, illetve lánya, Anett személyiségére, viselkedésére vonatkozóan.

A vita olyannyira elmérgesedett, hogy a nagymama pánikrohamot kapott, légszomja volt, megszédült, elesett a szálloda folyosóján, és segítség nélkül nem tudott felállni, annyira fájlalta a csípőjét, gerincét.

Kihívták az ügyeletet, akik azt tanácsolták, hogy menjen be Marika a kórházba, de ő túlzottan megrémült attól, hogy egyedül, idegen nyelvet nem beszélve, napokat töltsön egy külföldi kórházban. Úgy gondolta, néhány napig majd a szállodában lábadozik, de veje és lánya úgy döntöttek, autóval hazaviszik, mivel repülőre valószínűleg nem ülhetett volna. Az út kényszerű megszakítása miatt még feszültebb lett a hangulat, Imre tajtékzott a dühtől, kiabált a rémült és sérült nagymamával, szó szerint bedobálta Marika ruháit, személyes tárgyait a bőröndjébe, mindvégig üvöltve szidva őt, amiért miatta meg kell szakítaniuk az utazást. Mindezt Anett, Marika lánya szeme és füle hallatára, aki nem védte meg édesanyját, nem szólt bele a vitába.

Ez immár több mint fél éve történt, és Marika azóta nem láthatta a lányát és az unokáját. Igen, nem csak az unokáját, hanem a felnőtt lányát sem.

Hogy hogyan lehet ez? Amikor Marika vagy párja – Anett nevelőapja – próbálta Anettet telefonon hívni, nem érték őt el, feltehetően tiltólistára kerültek a telefonszámaik. Eleinte legalább Imrét fel tudták hívni, de pár hét után már ő sem vette fel a telefont. Amikor odamentek Anették házához, nem nyitottak nekik ajtót. Írt Marika e-mailt is lányának, de arra napokig nem kapott választ, ha végül mégis válaszoltak, akkor röviden, hűvösen, távirati stílusban utasították vissza Marika békülési szándékát.

Ekkor fordult hozzám Marika segítségért, hogy békés úton, de mégis szakértő – semleges mediátor – segítségével próbálják megoldani a konfliktust.

Először egy levelet fogalmaztunk meg közösen, az ún. erőszakmentes kommunikáció módszerével, kritika, ítélkezés, vádaskodás nélkül, a tényekre szorítkozva, Marika érzéseit és kérését megfogalmazva. Mivel erre nem kaptunk pozitív, együttműködő választ, ezért megkerestem telefonon Anettet, hogy hajlandó volna-e a segítségemmel, közvetítésemmel beszélni az édesanyjával a kialakult helyzetről, és megtalálni a mindkettejüknek megfelelő megoldást arra, hogy ha nem is beszélik meg a kialakult helyzetet, legalább az unokát láthassa Marika, hiszen ez az, ami a leginkább számít az ügyben. Sajnos itt is elutasítást kaptunk. Ezután Marika önismereti munkába kezdett, igyekezett nem belebetegedni a bizonytalanságba, tehetetlenségbe és bánatba. Emellett időről időre próbálta e-mailben megkeresni lányát, és kérni őt arra, hogy beszéljenek, és találkozhassanak vele és a kisunokával. Sikertelenül…

Néhány hónap után Marika a családsegítő szolgálathoz fordult, akik hivatalos levélben ajánlották fel a családnak a családsegítő mediátor munkatársának segítségét, az ő közvetítésével történő konfliktuskezelést. Ezt a pár elutasította. Ezután egy új, a pár számára ismeretlen telefonszámról felhívták Anettet, aki nagyon röviden, egyszavas válaszokkal utasította el azt, hogy találkozzanak és zárják le végre a vitát, legyenek újra egy család.

Marika azóta egyre tehetetlenebbnek érzi magát. Éjszaka nem tud aludni, remegni kezdett a keze, szívritmuszavara lett, rosszullétei vannak, és rengeteget sír. Nem érti, mivel tett ő olyat, ami akkora büntetést érdemel, hogy a most már kétéves unokáját és felnőtt lányát nem láthatja. Nem érti, hogy a lánya, aki addig hetente többször hívta őt segítségül, mert sokáig dolgozó, vezető beosztású férje keveset tudott otthon segíteni neki, most hogyan tudja megtenni azt, hogy hónapok óta nem kereste az édesanyját, nem engedte találkozni az unokájával, és nem aggódik 60 feletti édesanyja egészségéért. Az ő okos, kedves, egyetemet végzett lánya….

Én Anett férjével, Imrével nem találkoztam, nem beszéltem, de az elmondottakból az tapasztalható, mintha Imre elszigetelné Anettet édesanyjától. Mintha nem akarná, hogy ők egymással bármely módon kommunikáljanak, találkozzanak. Vezető beosztásban dolgozik, jól keres, Anettnek és a kis Petinek minden luxust megad. A nagymamai kapcsolattartáson kívül…

A nagymama rettenetesen aggódik amiatt, hogy talán Anettet korlátozza a férje, felügyeli a hívásait, az e-mailjeit. Elszigeteli a családjától és pénzügyileg függőségben tartja.

Nem ismer a lányára, úgy érzi, befolyás alatt van, mert szabad akaratából feltehetően nem tenné meg, hogy hónapokig nem engedi a saját gyermekét találkozni a nagymamájával, és érdeklődne az édesanyja hogylétéről, akarna vele beszélni, találkozni.

Mit tehet Marika? Mit tehet egy hasonló helyzetbe került nagymama?

1. Korábban írtunk az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat feladatairól, működéséről. Ők tudnak akkor segíteni, ha felmerül a gyanú, hogy párkapcsolati erőszak vagy gyermekbántalmazás történik a családon belül, és ezért nem sikerül a nagyszülőknek elérni, hogy lássák gyermeküket, unokájukat.

2. Fordulhat az érintett nagyszülő a család háziorvosához, gyermekorvosához, védőnőjéhez is, hiszen ők kapcsolatban állnak a családdal, és tagjai a gyermekvédelmi jelzőrendszernek, így tudják, hogy mi a teendő, kihez kell fordulni enyhébb vagy éppen súlyosabb családi krízisek esetén.

3. A családsegítő szolgálatok abban nyújthatnak segítséget, hogy rendeződjön a családon belüli konfliktushelyzet. Ehhez általában mediátort hívnak segítségül, aki a családsegítő központon belül ad arra lehetőséget, hogy minden érintett fél meghallgatásra kerüljön, és a köztük lévő nézeteltérés megoldását semleges szemmel segítse.

4. Mediátorok a családsegítő szolgálatoktól függetlenül is megkereshetők, ez a legbékésebb módja a vitarendezésnek. Az Igazságügyi Minisztérium honlapján elérhető a közvetítők névjegyzéke, az itt található szakemberek képesítése, tapasztalata garantáltan színvonalas, megbízható.

5. Ha sem a családsegítőn, sem mediátoron keresztül nem sikerül rendezni a helyzetet, békés úton, akkor a gyámhivatal is közbeléphet.

Fontos tudni, hogy a gyermeknek joga van kapcsolatot tartani a nagyszüleivel és a nagyszülőknek joguk van kapcsolatot tartani unokáikkal.

A gyámhivatalban kezdeményezhető a gyermek és a nagyszülő közötti kapcsolattartás rendezése (szabályozás, újraszabályozás, korlátozás, szüneteltetés, megvonás) vagy végrehajtása. A gyámhivatal mind a szabályozás, mind a végrehajtás esetén kizárólag kérelemre járhat el, hivatalból nem, tehát a nagyszülőnek kell kérelmeznie a gyámhivatalnál, hogy segítsenek rendezni az unokájával való kapcsolattartás hiányát.

6. Természetesen családjogi ügyekben jártas ügyvédet is felkereshet a nagyszülő, aki segíthet a felek közötti egyeztetésben, a gyámhivatali eljárásban vagy végső esetben bírósági peres eljárásban.

Történetünkben a nagymama sajnos kimerítette már a békés megoldási lehetőségeket, így most a gyámhivatalhoz fordul segítségért, hogy immár 6 hónapja nem látott kisunokáját, akit születésnapján sem láthatott és nagy valószínűséggel karácsonykor sem láthat majd, végre rendszeresen látogathassa, akár az édesanya felügyelete mellett. Számára már csak az számít, hogy újra tarthassa a kapcsolatot unokájával, hisz a kicsi nem tehet a felnőttek konfliktusáról, és nem szenvedhet emiatt. Az idő nem neki kedvez sajnos, hiszen az unoka másfél éves volt, amikor a konfliktus kirobbant, így a hónapok múlásával egyre halványulhatnak az emlékei és a kötődése a nagymamához. Bármennyire is szerette volna a nagymama a békés megoldást, de a többszörös elutasítás, az elszigetelés, az aggodalom miatt, és nem utolsó sorban a saját rohamosan romló lelki és testi egészsége miatt úgy érzi, nincs más megoldás, mint hivatalos segítséget kérni.

Ha az olvasó is hasonló konfliktussal küzd, ne csüggedjen, lépjen annak érdekében, hogy megmaradjon az oly fontos nagyszülő és unoka kötelék.

Ne feledje: a gyermek kapcsolattartása a nagyszülőkkel JOG és nem csak LEHETŐSÉG!