A függő megváltoztatja a családot – A székesfehérvári RÉV központban jártunk
Az ember élete során rendszerint találkozik olyan közeli vagy távoli történettel, hogyan tesz tönkre egy-egy családot egyetlen tagjának szenvedélybetegsége. Azonnal rádöbbenünk, milyen kevesen maradunk érintetlenek, ha végiggondoljuk, hogy egyetlen ember függősége hány életet tehet tönkre, olykor generációkon át. Az első és legnehezebb lépés elérni, hogy a függő segítséget kérjen; sajnos, a családtagok és barátok ilyenkor hosszú évekig tehetetlenek. Ezért is fontos a családközpontú szemlélet, egy olyan hely, ahol a családtagok is segítséget kérhetnek. A székesfehérvári RÉV központban Farnas István Géza intézményvezetővel és dr. Sörédi Pál pszichiáterrel beszélgettünk.
Kép: Freepik
Hazánkban a Katolikus Karitász budapesti szenvedélybeteg-segítő szolgálata 1994-ben jött létre a német Karitász támogatásával. Ezt követően indult el több nagyvárosban is, Székesfehérváron 1997-ben. Jelenleg nyolc városban működik RÉV Szolgálat, ahol viselkedés- és szerfüggőkkel és hozzátartozóikkal foglalkoznak. A székesfehérvári központban most tízen dolgoznak, ebből hatan családterapeuta-jelöltek. Ha megérkezik egy kliens, az első kérdések között szerepel, hogy van-e házastársa, családja, gyerekei.
A függő megváltoztatja a családot
Farnas István mesél olyan esetről, amikor az alkoholfüggő házastársa kért segítséget, azt állította, hogy ő teljesen rendben van. Mindkét fél elkezdte a terápiás folyamatot, majd a hozzátartozó három hónap után azt mondta, hogy „nem gondoltam, hogy nekem is ilyen sok területen változnom kell…”. Volt, aki egy év után hozta el az alkoholfüggő férjét.
„Elengedhetetlen, hogy a családtag is változzon ahhoz, hogy a szenvedélybetegen segíteni tudjunk” – mondja az intézményvezető.
Az ugyanis csupán az első lépés, hogy a családtagnak jó érveket, információkat adnak a szenvedélybeteg meggyőzéséhez, hogy belássa a problémát és segítséget kérjen. Persze ebben is sok hibát elkövetünk. „A leggyakoribb hiba a támadás – mondja Sörédi Pál –, ettől a szenvedélybeteg falhoz állítottnak érzi magát, és megragad az ellenállásban. A szenvedélybetegekre jellemző az ambivalencia: akar is változni meg nem is. Ezért az a legnehezebb kérdés, hogyan lehet ezt feloldani és motiválni a változást. Ugyanakkor, ha ez sikerül, jön a következő probléma: mivel a hozzátartozó is súlyosan sérül a szenvedélybeteg miatt, szükség van arra, hogy az ő állapotát is kezeljük, támogassuk. A család egy szoros kapcsolati csoport, ahol a függőség létrehoz egy kóros dinamikát. Ebben még az is kihívás lehet, ha egy alkoholbeteg meggyógyul és ezzel szokatlan helyzetet teremt, mert a családtag esetleg évtizedekig áldozatszerepben élt, vagy épp fordítva, ő volt az, aki minden fölött diszponált eddig – és a gyógyult függő ezután részt kér ebből. Hirtelen megváltozik az egyensúly. Ezért szükséges a családterápiás rendszerszemlélet.”
dr. Sörédi Pál és Farnas István Géza – kép: Páczai Tamás
Köztudottan hatékony önsegítő csoportok is léteznek, ezért érdekelt, hogy ezeket vajon kiváltja-e a családterápia. A pszichiáter egyértelmű nemmel felel, Farnas István pedig már részletezi is: „Azt látjuk, hogy a függőségtől nem választható el, ha valakinek párkapcsolati, gyereknevelési vagy önismereti problémái vannak, ezért tematikus csoportokat szervezünk. Van művészetterápiás és nevelőszülői csoportunk, veszteségfeldolgozó és apacsoport is. Ezek nyitottak hozzátartozóknak, függőknek és olyanoknak is, akik csak preventív céllal jelentkeznek.” A RÉV a kliensekkel szembeni szimmetrikus kapcsolatra törekszik, a vegyes csoportokkal is minél egyenlőbb emberi helyzetbe szeretné őket hozni.
„Az alkoholfüggőség 40 éves kor fölött jellemző, a fiatalabbak inkább kábítószerfüggők. Megjelenik a gyógyszerfüggőség is, amikor a párkapcsolati szövetség elkezd gazdasági és problémamegoldó kapcsolattá silányulni. Ilyenkor egy-egy veszekedés után megjelenik stresszkezelésként valamilyen nyugtató, amely – akárcsak sok fájdalomcsillapító – függést okozhat.”
Egészség és üdvösség
A katolikus fenntartóról és a munkatársak szemléletéről kérdezek, mert láttam már olyan keresztény szociális intézményt, ahol a munkatársak szinte kikérték maguknak, hogy a szakmai munka bármilyen kapcsolatban is legyen a hittel. Sörédi Pál úgy fogalmaz, kezdettől fogva vállalják ezt a szellemiséget, de nem tesznek különbséget ilyen szempontból a betegek között. „Ugyanakkor nem létezik értéksemleges kezelés – jegyzi meg.
A »salus« latinul nemcsak egészséget, hanem üdvösséget is jelent. Amikor Hippokratész kijelenti, hogy a beteg egészsége a legfőbb törvény, akkor ez azt is jelenti, hogy az üdvössége a legfőbb törvény. Vagyis a gyógyításnak mindkettő felé kell haladnia, egymást támogatva.”
„Amikor elindult a RÉV, néhány igehely adta meg az irányt – teszi hozzá Farnas István. – Az egyik, hogy »akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad«, a másik az, hogy »amikor éhes voltam és adtatok ennem… börtönben voltam és fölkerestetek…«, vagyis, ha valaki idejön, nem küldöm el, ő választ vár, amivel tovább tud lépni. Az egyéni segítségkérések mellett előadásokra, rendezvényekre, oktatási intézményekben prevenciós készségfejlesztő foglalkozások megtartására hívnak minket, amit szívesen vállalunk, hisz azért keresnek meg, mert tőlünk várják a választ. Az ilyen alkalmak kiemelten fontos lehetőségek, amikor beszélhetünk a házasság, a párkapcsolatok kiegyensúlyozottságának szerepéről, a gyermeknevelésről a függőségek kialakulásának megelőzése szempontjából.”
Kép: Páczai Tamás
A vallásos ember olykor nehezen különíti el a lelki életét a betegségtől, és bűnnek éli meg a betegség tüneteit, vagy nehezen fogadja el, ha nem elegendő az ima. A pszichiáter szerint olykor a lelkiismereti vonal is lehet megoldás, például egy megtérésélmény is elősegítheti a káros szenvedély abbahagyását. „Máskor azonban a moralizáló megközelítés inkább tartós bűntudatot okoz, és ez benne tarthat a függőségben. Az egyéni történetek nagy változatosságot mutatnak. Bennünk, segítőkben azonban nem lehet elítélő attitűd: a függőség egy súlyos krónikus betegség akkor is, ha a hozzá vezető út bűnökkel volt kikövezve. Például, ha a dorbézolás – ami a legtöbb vallás szerint bűn – állandósul, akkor az betegséggé válik.” Eszembe jut, hogy a témával kapcsolatos interjúk során sokszor találkoztam olyanokkal, akik az Anonim Alkoholisták segítségével jöttek ki a függőségből, de ez általában azzal kezdődött, hogy elismerték: egyedül kevesek ehhez, segítségre van szükségük. Aztán a gyógyulás többnyire találkozott a megtéréssel is.
Az AA 12 pontja is mintha keresztény szemléletű lenne. Sörédi Páltól megtudom, hogy konkrétan a keresztény megtérés lépéseit alkalmazták a függők helyzetére, egyik megfogalmazója egy protestáns lelkész volt, és például Svédországban a mai napig – mindenféle szekularizáció ellenére – fontos eleme a kezelésnek.
„Valakinek be kell oda mászni”
A Gyümölcs utcai központ terápiás szobáiban sok kilátástalan élet kaphat újra perspektívát, még ha – Sörédi Pál szavaival élve – hosszútávfutás is ez a szakma. Az intézmény vezetője meséli, hogy van, aki fél év után látványos pozitív változást ér el, és van, aki másfél év után is visszaesik. „Ha sikerül a rendezetlen területeken helyreállítani az életet, a kapcsolatokat, feltérképezni az életciklus lehetséges konfliktusait, akkor jó az esély. Mert ezek hatására alakulnak ki az elvárások és érzelmileg kielégítetlen állapotok, amelyek előidézik vagy konzerválják a szenvedélybetegséget.” Foglalkoznak itt alkoholbetegekkel, drogfüggőkkel, gyógyszer-, szex-, szerencsejáték-, online játékfüggőkkel. A tavalyi évben a Karitászt Támogató Alapítvány segítségével a játékfüggőség megelőzésére, felismerésére irányuló projektet is indítottunk. A székesfehérvári RÉV négy szomszédos járásra is kiterjesztette a közösségi ellátást, amelynek keretében házhoz is mennek.
Kép: Páczai Tamás
Miközben Sörédi Pál azt magyarázza, hogy az alacsony küszöbű ellátás nem azt jelenti, hogy engedünk a céljainkból, hanem hogy azon a szinten kezdődik el a motivációs munka, ahol a beteg éppen tart, elgondolkodom, mennyire más is lehet minden egyes szenvedélybeteg esete.
Vajon hányan lehetnek Magyarországon? Aligha lenne elég a kezelésükre a jelenlegi ellátórendszer, ha mindegyikük segítséget kérne. „Biztosan többszörösére lenne szükség – mondja Sörédi Pál –, mert a lakosság tíz százaléka érintett. Az pedig egymillió ember.”
„Egy átlagos család négyfős, így már majdnem négymillió embernél tartunk” – teszi hozzá Farnas István. És a digitális világ függőségeivel egyelőre viszonylag keveset is foglalkoznak. Mivel tömegekről beszélünk, felteszem a provokatív kérdést: vajon elképzelhető lenne, hogy ne a személyes találkozás legyen a terápia alapja? „Nyugaton működik az online pszichiátria, de az sem személytelen, még ha képernyőn keresztül is zajlik” – felel a pszichiáter. „A segítségkérőnek emberi kapcsolatra van szüksége” – teszi hozzá az intézményvezető is. „A szenvedélybetegség alapvetően egy beszűkülés: a normális élet örömforrásainak helyét a »szer« tölti ki. Ebből kell kimozdítani a függőt, és ez megnyitást jelent: valakinek be kell hozzá mászni, hogy kitágítsuk a beszűkült világát” – mondja Sörédi Pál.
Ez a cikk a Képmás magazin 2019. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
