A Frankenstein-sztori kitalálója és az ő horrorisztikus élete

Mary Shelley 1797-ben, Londonban született Mary Wollstonecraft Godwin néven. Apja, William Godwin anarchista, feminista író és filozófus volt, édesanyja pedig Mary Wollstonecraft, a világ egyik első valódi, radikális baloldali feminista aktivista írónője, akinek volt egy Fanny nevű törvénytelen lánya is egy amerikai tőzsdespekulánstól. Mary Wollstonecraft a szülés után meghalt gyermekágyi lázban, az apa pedig nemsokára feleségül vette a művelt Mary Jane Clairmont-t, aki szintén hozott a házasságba két gyereket, Charles-t és Claire-t.
A kis Mary iskolába nem járt, saját házitanítója volt, aki használható és rendszerezett tudást adott át neki. A családnak azonban sok nehézséggel kellett megküzdenie. A sokféle gyerek és az új feleség nem mindig jött ki egymással, különösen komoly volt a feszültség Mary Jane és a fiatal Mary között. A mostohaanya a saját gyerekeit részesítette előnyben a többiekkel szemben, Maryvel gyűlölték egymást. Ezenkívül állandó anyagi nehézségekkel is küzdött a família, mivel az apa leginkább politikai és filozófiai kérdésekkel foglalkozott, a családi vállalkozáshoz kevés tehetsége volt. Többször előfordult, hogy a csődtől és az adósok börtönétől csak jóindulatú barátok és tisztelők kölcsönei mentették meg.

Költők társaságában 

Az egyik ilyen segítő a huszonkét éves Percy Bysshe Shelley, a később világhírűvé vált költő volt. Radikális politikai eszméi és kicsapongó életmódja miatt 1814-re teljesen elhidegült mind a saját arisztokrata családjától, mind a feleségétől. Ekkor találkozott a szép, tizenhét éves Godwin lánnyal, és viharos, romantikus vonzódás alakult ki közöttük. Mary anyjának sírjánál, egy gondosan megválasztott, holdfényes éjszakán vallottak egymásnak örök szerelmet. Az apa nem kifogásolta a kapcsolatot, már csak azért sem, mert Shelley megígérte, hogy kifizeti Godwin tetemes adósságait. Mivel azonban a fiatalembert gyakorlatilag kitagadta nemesi családja, az anyagi segítség ellehetetlenült, így a szívélyes viszony is megromlott.
Ekkor már megbocsáthatatlan inzultusnak tekintették, hogy a makulátlan hírű lány egy temetőben egy zabolátlan költőnek ajándékozta ártatlanságát.

Mary rossz néven vette, hogy az apja elutasítja az általa is nagyra becsült radikális, jakobinus eszmék szószólóját, a szerelmesek még abban az évben meg is szöktek otthonról, Mary egyik mostohatestvérével, Claire-rel együtt.

Shelley magára hagyta terhes feleségét, és többé nem állt szándékában hazamenni. A kis társaság a háborúban álló Franciaországon átutazva, komoly nélkülözések közepette, állandó veszélyeken keresztül Svájcba menekült.

A romantikus szökés dicstelen vergődéssé változott: kiderült, hogy Mary gyereket vár, mindhárman nyomorogtak és éheztek, így aztán kénytelenek voltak visszamenekülni Londonba. Itt azonban hiába alázkodtak meg, William Godwin megmakacsolta magát, és egy fillérrel sem volt hajlandó támogatni őket. A trió lepusztult albérletekben lakott, állandó nélkülözések közepette próbált megélni, miközben a fiatal költőnek gyakran szó szerint menekülnie kellett a dühös hitelezők elől. Eközben szinte kötelezően élték a romantika lázadóinak intellektuális életét: programszerűen olvastak, művelődtek, és hasonló gondolkodású barátokkal elmés, éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattak.
Ilyen barát volt például egy bizonyos Thomas Jefferson Hogg, aki igen közel került Maryhez, részben Shelley biztatására, aki igyekezett rávenni őket, hogy bizalmas kapcsolatba kerüljenek, ő maga pedig a velük utazó és nyomorgó Claire szeretője lett, miközben Mary hét hónapra megszülte a kisbabájukat. A gyerek hamarosan meg is halt, de Mary szinte azonnal újra teherbe esett, és amikor 1816-ban ismét szült, még mindig csak tizenkilenc éves volt.

Kép

A három utazó ekkor a csecsemővel együtt a Genfi-tó partjára utazott, ahol házat béreltek. Ekkor csatlakozott hozzájuk a másik nemesi származású dekadens költő, Lord Byron is Claire szeretőjeként, aki éppen gyereket is várt tőle. Hogy teljes legyen a káosz, Byron orvosa, John William Polidori is velük lakott.

Rémromantika

Ebben a miliőben kezdett kialakulni Frankenstein doktor története. A túlfűtött éjszakai beszélgetések és tavi csónakázás közben kísértettörténetekkel és más borzongató mesékkel szórakoztatták egymást. A szeánszok fokozatosan egyfajta versengésbe torkolltak: azt akarták eldönteni, melyikük tudja megírni a legjobb rémtörténetet.

Mindennap arról kérdezgették egymást, hogy most sikerült-e valami tényleg félelmeteset kitalálni. Ezek az éjszakák adták Marynek az istent játszó tudós ötletét, aki feltámaszt egy halottat, és saját maga hoz létre egy érző emberi lényt.
Genfi-tavi tartózkodásuk alatt megírta a történetet, ami novellának indult, de fokozatosan regénnyé dagadt. Az írónőt a tudós machinációi hatására megrezdülő, majd fokozatosan feltámadó halott gondolata olyan borzalommal töltötte el, hogy hosszú éjszakákon át képtelen volt elaludni, és papírra kellett vetnie a történetet.
A teremtés efféle megcsúfolása, Isten utánzásának gondolata a blaszfémia netovábbjának számított, így a történet a kor horrorirodalmának leghatásosabb darabja lett. Két évvel később kiadták, bár a szerző neve sehol nem szerepelt benne.
A kutatások azóta bebizonyították, hogy Percy Shelley maga is besegített az írásba. Vannak, akik azt állítják, hogy csak stilisztikai kérdésekbe szólt bele, mások szerint gyakorlatilag Shelley írta az egész könyvet. A teljes igazság talán már soha nem derül ki.

Kép

Tragédiáról tragédiára

A társaság ezek után megint visszautazott Angliába. Először Mary féltestvére, Fanny lett öngyilkos, majd röviddel utána Shelley felesége, Harriet, aki két árvát hagyott maga után. A költő sietve feleségül vette Maryt, hogy látszólag rendezett életével megkaphassa a gyerekei felügyeleti jogát, de ez nem sikerült: a kicsiket nevelőszülőknél helyezték el. Mary Shelley megszülte harmadik gyereküket is, Claire megszülte Byron gyerekét, majd le is mondott róla a költő javára, miközben a társaság folyamatosan úton volt, ezúttal Itáliában. A tragédiák sorozata folytatódott, a házaspár mindkét gyermeke meghalt: Clara 1818-ban, William 1819-ben.

Mary bánatát a művészetbe fojtotta, több regényt is megírt. Percy Bysshe Shelley is ekkor alkotta élete leghíresebb verseit. Hamarosan megszületett Percy Florence nevű fiuk. A pár alkotott, betegeskedett, szenvedett. Mindketten depresszióval küzdöttek, párhuzamos kapcsolatokba bonyolódtak.

Mary 1822-ben halott gyereket szült, és csak azért nem vérzett el, mert Shelley – ahelyett, hogy megvárta volna az orvost – jeges fürdőbe ültette, és ezzel megállította a vérzést.
Ennek a kaotikus életnek aztán Percy Shelley halála vetett véget. A társaság éppen Észak-Itáliában, egy átalakított csónakházban élt, ráadásul egy új taggal, Jane Williams-szel gyarapodva, aki szintén Shelly szeretője és egyre inkább felesége helyébe lépő múzsája volt. A költő egy kifejezetten neki épített, vadonatúj csónakkal, két barátjával együtt kifutott Liguria partjairól a tengerre, ahol tisztázatlan körülmények között mindannyian megfulladtak. Mary fiával együtt visszautazott Angliába. Sikerült valamiféle szerény apanázst kiharcolnia az apósától, amit ettől kezdve Byron, majd Shelley verseinek sajtó alá rendezésével és regényírással egészített ki. Minden erejével egyetlen életben maradt gyermekére koncentrált, taníttatta, utazgatott vele. Számos regényével ismertté vált, de a társadalom soha nem fogadta be. Magányos és keserű élet után betegen, lebénulva, agydaganatban halt meg ötvenhárom éves korában.
Fia, Percy Florence Shelley megörökölte a bárói címet a kilencvenéves korában elhunyt nagyapjától, békés és kényelmes élet után, hetvenévesen halt meg, mint a világhírű költő egyetlen leszármazottja. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. márciusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>