120 önkéntes a gyerekekért – az InDaHouse Hernádszentandráson
Létezik a Hernád völgyében egy alig több mint négyszáz lelkes község, Hernádszentandrás, ahol nemcsak gyönyörű szivárvány köszönti az új tanévet kezdő iskolásokat, hanem egy maroknyi tevékeny fiatal is. Ők az InDaHouse Hungary Egyesület önkéntesei, akik 120 társukhoz hasonlóan hozzásegítik a helyi és környékbeli – jórészt cigány származású – gyerekeket egy biztonságosabb, valódi választási lehetőséget kínáló jövőhöz. Szeptembertől júniusig, hétvégenként, a kezdeti perei működésüket is beleszámítva immár hatodik éve. És még jó ideig maradnak: tavaly május óta kizárólag adományokból, önkéntes munkával építik bázisukként szolgáló házukat. Évtizedekre terveznek.
Kép: Páczai Tamás
Fél 12-re gördül be a vonatunk a Miskolctól még közel negyvenpercnyi utazásra található Ináncsra, amely Pere és Hernádbűd mellett a negyedik – egyben legnagyobb – falva a programnak. Budapestről még borongós reggel indultunk, itt simogató napsütés fogad. Benkő Fruzsina érkezik értünk kisbusszal, a Jószolgálat-díjas InDaHouse Hungary alapítója, szociális munkás. Fruzsi elhivatottságáról talán sokat elmond, hogy az itteni gyerekek fuvarozása miatt tanult meg autót vezetni. Tősgyökeres budapestiként nyáron a faluba is költözött, hogy felügyelje az építkezést – most a kedvünkért hagyta ott az általa megálmodott Önkéntes- és Gyerekközpont építési munkálatait. Pedig nagy nap lesz a mai: ha az időjárás kegyes marad hozzánk, vályogtapasztást tanulhatunk az egyik helyi nagypapától. De erről majd később.
Szerződjünk!
Első utunk a tanodába vezet, ahol – az InDaHouse-os tanév kezdéseként – már javában zajlik a gyerekekkel való szerződéskötés. „Korábban fogadalmakat tettek a tanodásaink, most a velük foglalkozó önkéntes segítségével mindegyikük megfogalmazza az éves (tanulásbéli) céljait, és a fő szabályok – senki nem bánt senkit, legfeljebb öt hiányzás megengedett félévenként – betartásának vállalásával együtt ezt foglalja írásba” – magyarázza Fruzsi. A tanodai foglalkozásoknak a saját házuk várhatóan októberi elkészültéig most is a falu egyik épülete ad otthont, ahogyan az előző két tanévben is; Hernádszentandrás önkormányzatának köszönhetően.
Délelőtt tíz órától 2 órás idősávokban váltják itt egymást a 6-16 éves korú gyerekek a két nap alatt – idén ötvennyolcan –; a foglalkozások első fél órája csoportos játékkal (jó időben kint, az udvaron), majd egyéni fejlesztéssel telik.
Utóbbi jól összehangolt munka eredménye: a gyerekek egyéni érdeklődése, nehézségei alapján feladatlapot készítő önkéntesek, egy-egy diák útját követő mentorok és ide utazó, illetve Skype-on oktató önkéntesek dolgoznak együtt hétről hétre.
Kép: Páczai Tamás
Mindenki egyért: Szabi gimnáziumba kerül
Bogi 12 éves, már az ötödik tanévét kezdi az InDaHouse-ban (közben 2016-ban egy évet Kanadában élt a családjával), szeret tanulni, a legtöbb tárgyból négyes-ötös, a matek hármasát viszont szeretné kijavítani „legalább ötösre”. Célja, hogy Miskolcra járjon gimnáziumba, bár a fodrász szakmát is szívesen kitanulná.
Az idei tanévet egyébként – hosszas előkésztő munka és rengeteg beszélgetés eredményeképpen – az InDaHouse négy diákja is gimnáziumban kezdte meg, Fruzsi szerint ez az egyik legnagyobb sikerük.
Egyikük, Szabi ráadásul Budapesten folytatja tanulmányait, ám ott sem engedik el a kezét: adományozók segítségével biztosítják a szükséges kiadásai fedezetét, önkénteseik pedig a közlekedésben és a tanulásban támogatják őt. „Mi sokkal többet láttunk benne, mint eddig bárki” – válaszolja Fruzsi kérdésemre, vajon Szabiban nélkülük is feltámadt volna-e a vágy arra, hogy gimnáziumba menjen. Ugyanakkor hangsúlyozza: nem szeretnének senkire semmit ráerőltetni, inkább egy hozzáállást képviselnek: „legyen valaki kőműves, de legyen ő a legjobb.”
Kép: Páczai Tamás
„Érzelmet kapok”
Közben vége az első foglalkozásnak, és jön a hír: az egyik nagylány, bár be van osztva, nem szeretne jönni a tanodába. Fruzsi otthagy mindent, és együtt elmegyünk Ramónáért, aki – miután elárulja, mi a baj – hajlandó mégis velünk tartani, közben elmeséli, hogy a 9 éves öccsével évek óta járnak az InDaHouse-ba, számtalan nyári táborukban is részt vettek már. Nem meglepő, hogy a gyerekek számára Fruzsiék programja messze túlmutat a tanulmányi eredményeik javulásán: kézzel írott „tanévkezdő” cetlijeik tanúsága szerint az InDaHouse-ban rengeteget adnak és rengeteget kapnak. Például mit? Szeretetet, figyelmet, kedvességet. Kölcsönös segítséget. Érzelmet.
De kapnak élményeket és ajándékokat is – ehhez azonban kitartás, elkötelezettség és önmaguk meghaladása is szükséges – ezeknek a mérésére hivatott az InDaHouse saját fejlesztésű mannarendszere.
A gyerekek – együttműködésük fokához, szorgalmukhoz mérten – egész évben pecséteket gyűjtenek, ugyanis így juthatnak hozzá év végén például a vágyott biciklihez vagy a budapesti utazáshoz.
Az év során a kalandot az egyik önkéntes által idén tavasszal életre hívott túrakör is jelenti: a zempléni, bükki kirándulások során a gyerekek megtanulják tisztelni a természetet és egymást. Önmagukat legyőzve, együtt jutnak fel a csúcsra, ki-ki egy-egy szerepet – orvos, navigátor, vezérhangya, hátvéd – vállalva a csapatért.
Kép: Páczai Tamás
20 nap építkezés – lányként
Két óra. Ebédidő. A tanodától pár méterre lévő építkezésen csend van, csak az egyik házépítő önkéntes, Dávid ássa az egyre nagyobb gödröt – hogy erre miért van szükség, az hamarosan kiderül. A ház megépítése egyébként – kezdve a telek és a rajta álló kis vályogház megvásárlásával, amely az újonnan épülő ház részévé vált – eddig példátlan összefogás eredménye. Termékekkel együtt nagyjából 30 millió forintot adtak össze magán- és vállalati adományozók, és nem kizárt, hogy – további középiskolai és céges csoportok érkezésének köszönhetően – az önkéntes segítők száma eléri majd a 600 főt. A ház alsó szintjén kapnak helyet a gyerekfoglalkozásokhoz szükséges helyiségek, még a felső szinten az – akár hosszabb távra érkező, külföldi – önkénteseket tudják majd elszállásolni egy-, két- és négyágyas szobákban.
Egyelőre az ideutazó önkénteseknek – Fruzsinak tartósan – az önkormányzat ad szállást: ebédidőben itt találkozunk velük. Tőlük tudom meg, hogy a tanodás és koragyerekkori fejlesztő önkéntesek közül többen az építkezésen való munkával kezdtek az InDaHouse-nál.
A 29 éves, doktori tanulmányokat folytató Zsófi például múlt szeptember óta nagyjából 20 napot töltött itt különböző munkálatokkal – csempézett, gipszkartonozott, csiszolt –, a tanodában pedig ma „debütált”, havi egyszer tud Hernádszentandrásra utazni. (Egy hétvége péntek estétől vasárnap estig tart, az önkéntesek Budapestről együtt, az InDaHouse kisbuszával érkeznek.)
Látogatóban Nikóéknál
A hat tanodás és hat, az építkezésen dolgozó önkéntes mellett ezen a hétvégén három önkéntes járja a perei, hernádszentandrási és ináncsi családok otthonait, hogy a családok 0-6 éves gyerekei (nagyjából ötven kisgyerek) számára úgynevezett korai fejlesztést végezzen.
Kép: Páczai Tamás
Ez különösen fontos, hiszen a gyerekek sokszor már az általános iskolába is úgy kerülnek be, hogy bizonyos készségek terén le vannak maradva. Az InDaHouse társadalmi vállalkozásként működő perei vendégházából elindulva – ahol a lányok ebédidejüket töltik – a már egy éve a programban dolgozó Csengét és Alexát, valamint az „újonc” Brigit kísérjük el a soron következő perei családhoz. Csenge szerint a családok nyitottak a látogatásokra, hamar a bizalmukba fogadják az önkénteseket. Egy hatalmas, fejlesztő játékok sokaságát rejtő szatyorral érkezünk meg az egyéves Nikolaszhoz, illetve két nagyobb – már tanodás – testvéréhez és szüleikhez. Míg Alexa és a kicsi apukája Nikóval foglalkozik, a másik két lány az iskolát a héten kezdő Amandával és Dominikkal játszik. Erzsó, az anyuka szerint a két nagyobb gyerek rengeteget fejlődött az előkésztő tanodai év alatt, és már alig várják a másnap délelőtti első foglalkozást Szentandráson. Dominik tavaly összegyűjtött a megszerzett mannáiból egy biciklirevalót, és még így sem használta fel az egész „készletét”.
A várva várt vályogtapasztás
Búcsúzunk Alexáéktól, és a kisbusz vezetését átvevő helyi apuka segítségével visszajutunk az építkezésre, ahol az említett „InDaHouse-os” nagypapa – hálából, hogy az unokái ide járhatnak – vályogtapasztásra okítja az önkénteseket. Éppen a Dávid által ásott gödörben állnak mind, az előző nap „bányászott” agyagot és pelyvát vidáman taposva, akkor már egy órája. Hamarosan már lehet vele tapasztani a kis vályogházat.
Kép: Páczai Tamás
Nagyjából két hónap múlva várhatóan befejeződik a második éve tartó építkezés, ám az InDaHouse csapata továbbra sem tétlenkedik: egy magánadományozónak hála megvehetik a településen azt a kis házat, ahol – felújítás után – egy másik nagy álom, a közösségi kávézó valósul majd meg.
Ez idősebb gyerekeknek nyújt majd lehetőséget, hogy beletanuljanak a munka, a vállalkozás világába. Fruzsiék emellett néhány éven belül az Encs városhoz tartozó (szegregált iskolájú és óvodájú) Fügödöt is be szeretnék vonni a programba, ám ehhez még szükséges mind a humán, mind az anyagi erőforrásaik megerősítése. Fontos lenne az is, hogy hosszú távon biztosítani tudják a három, az egyesületben főállásban dolgozó munkatárs fizetését. Kihívás tehát még bőven akad, de a csapat sokszínűsége, kreativitása és kitartása már eddig is hegyeket mozgatott meg.
Ez a cikk a Képmás magazin 2019. októberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
