Ugye nem írunk?

– Szódolgozatot? Dehogynem, írunk, hiszen megbeszéltük múlt órán, akkor miért ne írnánk?

– Mert sokan hiányoznak! Mert ma írnak a faktosok kémiából is! Mert kellene még gyakorolni! Mert úgysem tanult rá senki!

És mert megint öt részt néztél meg a sorozatból egyhuzamban; mégsem sikerült lekeveredned a facebookról időben; meg bent hagytad a füzetedet, amiben a szavak vannak; és ha nálad is volt a füzeted, akkor sem vetted elő a villamoson álldogálva, mert ott is inkább a mobilodon lógtál – gondoltam magamban. Az igazán fontos érvek mégsem hangozhatnak el nyilvánosan.

– Fiatalok, nektek óriási szerencsétek van, hogy éppen az én diákjaim vagytok! Nálam van egy olyan szabály, hogy sosem marad el bejelentett számonkérés. Ugye, milyen jó? Ennek csak örülni lehet. Mert hát mekkora egy teher az, hogy ha elég ütősen érvelsz, ha elég bánatosan nézel, ha elég kitartóan sírsz, akkor sikerül a puccs. Ülsz otthon, eszedbe jut, hogy mintha valami be lett volna jelentve angolra, és máris beindul az agyad: mit lehetne kitalálni az elodázásra? Hiszen mindig van egy következő angolóra, az iskola végtelen, a tanár örök, a lehetőségek távlata a horizontba vész. Egyszer azonban a rövid távú megúszási taktikából lassan át kell váltani a hosszú távú felvállalási módba, és lehet, hogy éppen az én angolórámon indul be nálad ez az élethossziglani projekt. Milyen jó, hogy nem a te taktikázásodon múlik a számonkérés és még csak nem is leszek rád mérges, ha nem tanultál. Az egész leegyszerűsödik arra a szimpla képletre, hogy ha ülsz a harminc szó fölött otthon és megtanulod, akkor jó jegyet kapsz, ha nem, akkor rossz jegyet kapsz. Jó, hogy az élet igen csak bonyolult szövevényében vannak még egészen egyszerű és átlátható helyzetek! Persze, ezenkívül azért is írjuk meg a röpit MINDIG, ha egyszer beígértem, mert egy-két gyerek azért biztosan készült. És inkább őket jutalmazom, mint azt, aki nem készült. Ez talán érthető.