Szívből jövő, szívbe markoló valóságmesék – „A jövő olvasónemzedékét neveljük, akik bátrak, nem félnek semmitől”

Lengyelországban nőtt fel, majd diákként Erasmus program keretében jött Magyarországra. Ezt a számára kicsit rejtélyes országot addig a lecsóval, az egri bikavérrel, a paprikával meg a csárdással azonosította, illetve Nagy Imréről tanult történelemből, és A Pál utcai fiúkat olvasta, ami kötelező irodalom Lengyelországban is. Milena Wartecka-Ducki végül itt ragadt, mert szerelmes lett: lengyel felmenőkkel is bíró későbbi magyar férjébe – és Budapestbe. Már két gyermek édesanyjaként hozta létre a Wonderland Alapítványt, amellyel „szívbéli gyerekkönyveket” ad ki csodás illusztrációkkal, igényes irodalmi szöveggel, fontos témákról. Úgy mint: örökbefogadás, depresszió, digitális világ, érzelmeink. Szász Adrián interjúja.

mesekönyv a Wonderland Alapítvány kiadásában

Egy, a Wonderland Alapítvány gondozásában megjelent könyv illusztrációi − Forrás: Wonderland Alapítvány

Azt mondja, szeret itt élni, és ez a kisugárzásán is érződik. Jólesik ezt hallani, de milyennek lát minket, magyarokat a lengyelekkel összehasonlítva?

Talán meglepő, de ahogy idejöttem, feltűnt, hogy Magyarországon mennyivel nyugodtabb az élet. Még Budapesten is, amiről a többség úgy gondolja, pörgős. A magyarok megtalálják az egyensúlyt a munka és a magánélet között, a céljaik hajtásán túl élvezik is az életet. A lengyelek harcos típusként küzdenek az elveikért, a világbékéért, elköteleződnek ügyek mellett, belevesznek problémákba, az utcára vonulnak tiltakozni. Felzaklatja őket, ami nem jó, érzelmesek, szenvedélyesek lesznek, ha van miért vagy mi ellen harcolni. A magyarok nyugodtabbak ilyen értelemben, ennek megvan az előnye.

Nekik a család és a barátok jelentik a fő értéket – történhet bármilyen rossz dolog a világban, a munkahelyen vagy a politikában, a magyaroknak a legfontosabb egy asztalhoz ülni a szeretteikkel.

Arra koncentrálnak, amire hatással lehetnek. Engem például meglepett, hogy a 2008-as gazdasági válság idején a budapestiek ugyanúgy eljártak esténként szórakozni a barátaikkal, mint előtte, mert a válság sem változtatott a fontossági sorrendjükön. A magyarok a szívükön keresztül látnak, és így fordulnak másokhoz is. Ezt látva nekem is sikerült megtalálnom az egyensúlyt: küzdök a társadalom és a gyermekeink jövője szempontjából fontos dolgokért, de nem tévesztem szem elől a hozzám közel álló embereket, akikkel a mindennapokat töltöm, akikről itt és most gondoskodhatok.

Mi az, amit mi, magyarok tanulhatnánk el a lengyelektől?

Aktívabbnak lenni, nem könnyen feladni dolgokat. Időnként fontos megmutatni, ha valamivel nem értünk egyet, kifejezni az igényünket a változás iránt. Ennek alakulását a történelmi gyökerek is indokolhatják: Magyarországon például a kommunizmus keményebb volt, mint Lengyelországban. Nem gazdaságilag, mert a lengyel emberek szegényebbek, de szabadabbak voltak akkoriban. A magyarokra nagyobb nyomás helyeződött. Amikor a magyar anyósom katolikusként hozzáment a lengyel apósomhoz, pár évig Varsóban éltek.

Az utcán sétálva megrémült, amikor az ő anyósa az út túloldaláról átkiabált neki, hogy „Este találkozunk a templomban!” Ebből Magyarországon baja lehetett volna.

Innen is jöhet, hogy a magyarok inkább egymás közt zúgolódnak, nem harcolnak látványosan. Ezt a szülők átadhatják az újabb generációknak is: ha nem tudsz változtatni, maradj csendben, veszélyes felemelni a hangodat.

Ennek az átöröklődött nyomait ma is tapasztalja a budapesti mindennapokban?

Szülőként az óvodákban, iskolákban néha megfigyeltem. Ha Lengyelországban felvetődik egy probléma, a szülők a lehető leghamarabb próbálják rendezni a témát, itt viszont gyakran nehéz arra ösztönözni a szülőket és a tanárokat, hogy beszéljenek a zavaró dolgokról. Senki sem akar az az egy lenni, aki szóvá teszi őket, pedig a gyerekünkről van szó, akit védenünk kell. A nyílt kommunikáció kulcsfontosságú, ha olyan közösségeket akarunk építeni, amelyek összekötnek minket, ahol biztonságban érezzük magunkat, megbízunk egymásban és tiszteljük a másikat. Ezért érdemes néha kilépni a komfortzónánkból. Természetesen örülünk, hogy a gyerekeink jó iskolába járnak, normális, hogy az élet minden területén adódnak nehézségek, de ha igazán akarjuk, meg lehet oldani őket. Mert azt is látom, hogy a magyarok hihetetlenül kreatívak! Nem meglepő, hogy ennyi Nobel-díjas és olimpikon indult ebből az országból. A könyvpiacon engem pont ilyen kreatív emberek fogadtak.

Kép
Milena Wartecka-Ducki
Milena Wartecka-Ducki − Forrás: Wonderland Alapítvány Facebook oldala

Mi vonzotta a könyvkiadás útjára, és miként indult el rajta teljesen egyedül?

Azt láttam, hogy Magyarországon nagyon kevés gyerekeknek szóló rendezvényt tartanak, miközben Lengyelországban szinte minden városnak van például saját gyerekirodalmi fesztiválja. Ezért először létrehoztam egy alapítványt, hogy gyerekeknek és a szüleiknek színvonalas eseményeket szervezzünk. Tartottunk is 2020 februárjában egy sikeres fesztivált 800 vendéggel, ami gyerekkönyv-illusztrációkról is szólt, de márciusban kitört a világjárvány. Mivel ezt a tevékenységet nem lehetett folytatni, nulla tapasztalattal, főleg az internetről kitanultam helyette a könyvkiadást, hogy akkor mesékkel tegyek a gyerekekért. Ez óriási kihívás volt és a mai napig is az számomra.

Külföldiként nem könnyű abban a szakmában boldogulni, ami a nyelvhasználatról szól, hiszen a történetmesélés a nyelven alapszik.

De csodálatos fordítók és szerkesztők segítségével meg tudom csinálni! Nagyon sok támogatást és bátorítást kapok a magyar könyvszakma részéről is. Rengeteg új embert ismertem meg, és akivel csak beszélgetek a gyerekkönyvek világában, kedves és segítőkész. Nagyon hálás vagyok ezért! Az enyém egy mikrokiadó, de két év alatt megjelent már nyolc könyvünk és nyolc online, ingyen letölthető kiadványunk is. Gyermekek és családok számára rendezvényeket is szervezünk, Lengyelországban workshopokon, fesztiválokon és szemináriumokon népszerűsítjük a magyar kultúrát, irodalmat, tudományt és hagyományokat. Foglalkoztató füzeteink és kvízkártyáink is készültek Magyarországról lengyelül, ezekből lengyel iskoláknak is ajándékozunk.

A gyerekkönyvek egy része sajnos szerintem nem elég jó, túl egyszerű, nem mutat fel értéket, pedig a gyerekek legalább ugyanolyan színvonalas kultúrát és irodalmat érdemelnek, mint a felnőttek.
Nem szeretem, ha azt mondják, hogy „ez csak gyerekirodalom”, mert mi a jövő olvasónemzedékét,
kultúrafogyasztóit neveljük, úgyhogy nagyon fontos, miről és hogyan írunk, s azt miként illusztráljuk.
Szeretem, ha a könyv szerzője tiszteli az olvasót – aki ez esetben gyerek –, bízik benne, hogy megérti
a komplex mondatokat, a szép nyelvezetet, a szóképeket, a vicceket és a nyelvi humort is. Hogy
értékeli a művészi illusztrációt. Hiszem, hogy a gyerekek is észreveszik benne az értéket, ahogy a fontos témákban is, mert bátrak, nem félnek semmitől, semmi sem túl bonyolult nekik, amit a koruknak megfelelően tálalunk.

Konkrétan milyen témákat érintenek a könyveik, mondana néhány példát?

Sok gyerekkönyv nagyon cuki, a gyerekkort rózsaszínnek festi le, ezt én „kakaó-gyerekkornak” hívom. Ezekben minden édes, kedves, mindenki szép, mindig happy endnek kell lennie. Mi másképp közelítünk. Olyannak igyekszünk mutatni a világot és benne a gyerekkort is, amilyen. Mert bármilyen boldog családban nő fel egy gyerek, nem kerülhet el egyes fájdalmakat, csalódásokat, a betegségek vagy a halál témakörét. Még nincs könyvünk a halálról, de már van például depressziós állatról. Ez az egyik legviccesebb könyv, amit valaha olvastam – nem a depresszión nevetünk, ám nevetés közben arról is beszélhetünk, a gyerekekkel is. Mindenkinek vannak rossz pillanatai, jó ezekről az életkornak megfelelően, irodalmi nyelven kommunikálni. A szegedi bábszínház színdarabot is alkotott a könyvből.

mesekönyv érzelmekről
Kép forrása: Wonderland Alapítvány

Vagy például: ma sok gyerek magányos. Nekünk van könyvünk egy hercegnőről, akinek a szülei nagyon elfoglaltak, ezért barátokat keres.

Ez is arról szól, ami fontos az életben: nem a tárgyak vagy a játékok, hanem az emberi kapcsolatok, amik átsegítenek a nehéz pillanatokon.

De van könyvünk az örökbefogadásról is, ami máshol a gyerekirodalomban alig jelenik meg. Két kacsáról szól, akik egy „tojásotthonból” elhoznak egy tojást, amiből egy krokodil születik, aki sokáig kacsának hiszi magát. Aztán keresi a biológiai szüleit, de végül rájön, kik az igazi szülők: akik valójában gondoskodnak róla.

Adventi könyvünk, a Fahéj és az adventi varázslat abban is különleges, hogy más gyerekkönyvekkel szemben – amik inkább csak karácsonyfáról, ajándékokról, szeretetről szólnak – Jézus születéséről is mesél. A történet egy három generációs családról és a kutyájukról szól, aki varázslatos módon Betlehembe kerül, ahol találkozik állatokkal, pásztorokkal és – a kis Jézussal, akiről itt igazán érezhetjük, milyen védtelen kis csecsemő volt. A könyv, amely nem csak vallásos családoknak szól, a nagyon tehetséges Gertheis Veronika debütáló kötete. Nagyon boldog vagyok, hogy mi adhatjuk ki – biztos vagyok benne, hogy ő a jövőben még sok csodás könyvvel fogja gazdagítani a gyerekirodalmat.

De februárban érkezik egy kötetünk az internetről is – nagyon aktuális téma, hogy az online világban mi mindennel néznek szembe a gyerekeink. A könyv címe Pisztrángok, szevasztok!,  és a szerzője Jantek Gyöngyvér gyermekpszichológus.

Olyan dolgokat írunk meg, amikben hiszünk, és amikkel másoknak is hitet adhatunk.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti