Minden idők legvitatottabb horrorja, amely női főhősét az őrületbe hajszolta – A Ragyogás árnyai

Rémálomból forgatókönyv 

A huszonhét éves Stephen King és felesége, Tabitha 1974 októberében a Colorado állambéli patinás Stanley Hotelben szállt meg a Sziklás-hegység egyik nemzeti parkjában. A szálloda a téli zárás előtti utolsó napját élte, és a házaspár döbbenten vette tudomásul, hogy rajtuk kívül már egyetlen vendég sincs a hotelben. A vacsoránál kettesben ültek egy óriási ebédlőteremben, miközben az összes többi asztalra már fölpakolták a székeket. Klasszikus zene visszhangzott a hangszórókból, és a pincér egyetlen menüt ajánlott nekik. Vacsora után Tabitha aludni ment, de King bejárta az elhagyatott szálló hosszú és kihalt folyosóit. Eljutott a tátongóan üres bárba, ahol egy Grady nevű pultos italt szolgált föl neki. Aznap éjjel Kingnek borzasztó rémálma volt. Azt álmodta, hogy egy elszabadult locsolócső a hároméves kisfiát üldözi a hotel félelmetes folyosóin. 

Iszonyodva ébredt föl, és aznap éjjel már nem is tudott elaludni. Ehelyett inkább kigondolta minden idők egyik leghíresebb horrorregényének, a Ragyogásnak a történetét. 

Stephen King ebben az időben már jó nevű befutott író volt két bestsellerrel a háta mögött. Nem volt nehéz dolga eladni az ötletet a kiadójának, majd 1977-ben meg is jelent az új regény. Még ebben az évben lecsapott rá a világ egyik legismertebb filmrendezője, Stanley Kubrick. Bármely írónak nagy megtiszteltetés lett volna ez, hiszen Kubrick nevéhez olyan világsikerek kötődtek, mint a 2001: Űrodüsszeia és a Mechanikus narancs. Azonnal alá is írták a szerződést, sőt King maga vállalkozott arra, hogy megírja a film forgatókönyvét a saját könyvéből. 

Úgy gondolta, az általa megálmodott történet valóban a filmvászonra kívánkozik. Egy alkoholproblémákkal küzdő tanár, Jack Torrance, aki regényének írására akar koncentrálni, elvállal egy tökéletesnek tűnő állást. A hegyek között álló Overlook Hotel gondnoki teendőit látja el, amíg a létesítmény télire bezár, és a nagy mennyiségű hó miatt hónapokra hermetikusan elszigetelődik a külvilágtól. Feleségével és kisfiával beköltözik a gigantikus és kihalt épületbe, majd megkezdik magányos életüket. Az igazgató ugyan figyelmezteti őt, hogy a Grady nevű korábbi gondnok beleőrült a bezártságba, és lemészárolta a családját, Jack azonban nem veszi komolyan ezt a figyelmeztetést. A bezártság és a szálloda sötét múltjának kísértetei persze hamar megtalálják az utat a lelkéhez. Korábbi függősége és visszafojtott agresszivitása utat törnek maguknak, és a hotel kísértetei lassan őt is abba az irányba terelgetik, mint az elődjét. Felesége, Wendy egyre rémültebben tapasztalja, hogy férje fokozatosan szörnyeteggé válik, de tehetetlen. Mindenki másnál jobban érzékeli a múlt kísérteties lenyomatait a kisfiuk, Danny, aki a „ragyogásnak” nevezett paranormális képessége miatt különösen érzékeny az ottani titokzatos jelenségekre. 

Kép

Képkocka a filmből – Fotó forrása: Profimedia

Az izgalmas és kísérteties események, majd a katartikus végkimenetel hatalmas sikert hozott Kingnek, és a film is sokat ígérő perspektívával kecsegtetett. 
Több amerikai újságban megjelent egy hirdetés, amelyben öt-hét éves fiúkat kerestek az egyik főszerep eljátszására. A több ezer jelentkező közül végül egy Danny Lloyd nevű kisfiúra esett a választás, mivel nem ijedt meg a kamerától. Hosszasan és megbízhatóan tudott koncentrálni, utasításokat teljesíteni, ráadásul az angol nyelvet is éppen olyan akcentussal beszélte, amely megfelelt a szerep kívánalmainak. Danny a szüleivel a forgatás helyszínére, Angliába költözött.

Kíméletlen forgatás 

A forgatás hamarosan megkezdődött. Kubrick pedig nem ismert kompromisszumot, mindennek pontosan olyannak kellett lennie, ahogyan azt ő elképzelte. Azzal kezdte, hogy kihajította Stephen King forgatókönyvét, és Diane Johnsonnal megírták a saját verziójukat. Diane később megjegyezte: „A Ragyogás nem tartozik a komoly irodalom kategóriájába. (…) Éppen ezért érdekes megfigyelni, hogy hogyan lehet egy rossz könyv ennyire nagy hatású. (…) Mindenesetre így legalább nincs rossz érzése az embernek, amikor tönkreteszi. Tudhatjuk, hogy nem egy nagy művet tettünk tönkre.”  

A forgatáshoz létrehozták a filmtörténelem addigi leghatalmasabb díszleteit: az Overlook Hotel grandiózus belső tereit teljes méretben felépítették. A külső helyszíneket is óriási arányokban láttatták, a mindent elborító hó megjelenítéséhez pedig Kubrick több ezer tonna sót és hungarocell-reszeléket hozatott. A stáb tagjai hosszú heteken át gázoltak ebben a keverékben, mialatt a ruházatuk szinte szétrohadt a rengeteg sótól. A misztikus téli ködöt is olyan technológiával hozták létre, amilyenről ma már szó sem lehet. Olajat égettek, és ennek a füstjét fújták a díszletek közé. A teljes stáb ezt az ártalmas gőzt lélegezte be a hosszú forgatási napok alatt. 

Kubrick vadonatúj és méregdrága technológiát használt, az úgynevezett steadycamet. A híres jelenetek – mint például az, amelyikben a kis Danny a triciklijén teker a végeláthatatlan folyosókon és a padló fölött néhány centiméterrel sikló kamera tökéletes simasággal követi – szintén e bonyolult szerkezettel készültek, amely az operatőr mozdulatainak egyenetlenségeit tökéletesen kiegyensúlyozta. 

Kubrick gyilkos tempót diktált és nem ismert könyörületet. Soha nem fordult elő, hogy harminc-negyven próbálkozásnál kevesebből sikeresen rögzítettek volna egy jelenetet. Az eredetileg négy hónaposra tervezett forgatás több mint egy évig tartott. 

Minden önzése és megalomániája ellenére a rendező figyelmesen és nagy szeretettel bánt a hatéves Dannyvel. A horrorisztikus jelenetek felvételének napjain a forgatási helyszínek közelébe sem engedte. A kisfiúnak fogalma sem volt arról, hogy milyen filmben szerepel. A szülei mindig vele voltak, a stáb tagjai játszottak vele. 

Kép

Képkocka a filmből – Fotó forrása: Profimedia

Ugyanakkor a felnőtt színészek már nem jártak ilyen jól. A rendező őszinte alakításokat akart látni, ezért nem válogatott az eszközökben ahhoz, hogy a megfelelő lelki állapotba hozza őket. A megőrülő családapát alakító Jack Nicholson például heteken át csak az általa legjobban gyűlölt ételeket fogyaszthatta, így a megfelelő elkeseredett dühöt érezte a szerep tökéletes megformálásához. A legrosszabbul azonban a női főhőst, Wendyt játszó Shelley Duvall járt. Kubrick azt akarta, hogy rémülete és kiszolgáltatottsága valódi legyen. Parancsba adta a stáb minden tagjának, hogy hanyagolják el a színésznőt, ne barátkozzanak, ne társalogjalak vele. Ő maga is gyakran kritizálta, soha nem dicsérte a munkáját. Duvall később elmondta, hogy a forgatás teljesen kifordította önmagából. Egyedül lakott egy apró bérelt lakásban. Reggel kilenctől éjszakáig hisztérikus pánikba kellett hajszolnia magát, és a forgatás hosszas hónapjai alatt szinte soha nem pihenhetett. A film leghíresebb és egyben legijesztőbb jelenetében a józan eszét elveszítő férj a szálloda halljának lépcsősorán felfelé követi Wendyt, aki rettegve hátrál, és egy baseballütővel ügyetlenül hadonászva próbálja védeni az életét. Ezt a jelenetet Kubrick százhuszonhétszer játszatta el a két színésszel. (Ez csak azért maradt le a Guinness-rekordról, mert azt a Ragyogás egy másik jelenete nyerte el.) A lépcsős jelenet felvétele három hétig tartott, a színésznő éjszakákon át nem aludt, a kezét véresre törte a baseballütő, haja csomókban hullt a stressztől. A végeredmény a filmtörténelem egyik kiemelkedő színészi teljesítménye lett. 

Selejt vagy remekmű? 

Amikor 1980-ban a mozikba került a film, Stephen King szinte dührohamot kapott. Nem tudta elfogadni, hogy az általa megalkotott alapgondolatokat semmibe vették. 

Szerinte Jack Torrance átlagember volt, akit a szálloda természetfölötti jelenségei taszítottak az őrületbe, Kubrick verziójában pedig kifejezetten a bezártság és az elszigeteltség okozta a bajt.  

A rendező nem akart olyan filmet készíteni, amelyben a halál után még következhet valami. A feleség megjelenítése is felbőszítette Kinget. Szerinte a filmes verzióban Wendy egy ostoba, egyfolytában sikoltozó, elnyomott háziasszonyként jelenik meg, amit kifejezetten nőgyűlölő álláspontnak tartott. Az alkoholizmus megjelenítésével sem volt elégedett, mivel Kubrick azt csak mellékszálként kezelte. Stephen King regényében ez volt az egyik legfontosabb és teljes mértékben önéletrajzi jellegű tényező. Tulajdonképpen saját magát írta bele Jack Torrance szerepébe, mivel a regény születésekor – saját elmondása szerint is – minden szert magába tömött, ami csak ártott. Az alkoholon kívül kokainnal, Xanaxszal, Valiummal, sőt cigarettacsikkekkel és szájvízzel kábította magát, ebbe kis híján bele is halt. 

A kritikusok is fanyalogtak eleinte, sőt a legrosszabb filmnek és a legrosszabb rendezésnek járó Arany Málna díjra is jelölték. Shelley Duvall is elszenvedett még egy utolsó megaláztatást, amikor őt is „felterjesztették” a legrosszabb színészi alakítás címére. Ő egyébként soha többé nem nyerte vissza korábbi önmagát. Elmeállapota lassan, de biztosan romlott. A Dr. Phil című közismert beszélgetőműsor egyik 2016-os adásában elhanyagolt külsővel jelent meg, és azt ecsetelte, hogy idegenek látogatják, illetve az akkor már elhunyt Robin Williams alakváltó lényként rendszeresen beszélget vele. Stanley Kubrickról azonban azóta is szeretettel és tisztelettel beszél. 

A Ragyogás megítélése később gyorsan javulni kezdett, a világ lassacskán megértette Stanley Kubrick gondolatvilágát. 

A film a legtöbbet vitatott, legrészletesebben elemzett alkotássá vált a filmtörténelemben.

Számos utalást véltek felfedezni, amelyeket a rendező ültetett el a mondanivalóban: szimbólumokat az amerikai indiánok lemészárlására, a holokausztra, valamint egyes lelkes elemzők szerint az amerikai imperializmus kritikája is megjelenik a képkockákon. Nemrég egy kimerítő, kétezer-kétszáz oldalas antológia is megjelent a forgatás történetéről. A Ragyogás világhírű film lett, és az alkotók közül mindenki jól járt.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>