Okos Katák és magyar királylányok
Ha mondanunk kellene egy történelmi személyiséget vagy hajdan alkotó irodalmárt, valószínűleg egy férfi jutna eszünkbe. Pedig a nőknek régen sem csak a fakanál és a gyermeknevelés jutott: szép számmal akadnak olyanok, akik maradandót alkottak, és ehhez nem kellett megtagadniuk női mivoltukat. Nézzük például középkori szentjeinket és az Árpád-házi királylányokat!
Okos Katák
A nők évszázados elnyomásának leegyszerűsítő magyarázata már akkor elkezd sántítani, ha megnézzük, hogy az ezzel vádolt katolikus egyház hogyan viszonyult a kérdéshez. A sötétnek gúnyolt középkor legnépszerűbb szentjei között is találunk nőt, például Alexandriai Katalint. A szent élete és egykori kultusza remek példa arra, hogy a vallásos gondolkodás és az értelmes gondolkodás egymással mindig összefért, a hit régen is lehetett tudatos döntés eredménye. A teológusok és filozófusok (csupa „férfiszakma”) védőszentjeként tisztelt Alexandriai Katalin ugyanis nem tudatlan, babonás hívő volt, hanem olyan nő, aki elmélkedés és olvasás révén jutott el Istenhez. Vallási meggyőződését bölcs érveléssel védte meg.
Nem véletlen, hogy a magyar népmesékben, népköltészetben gyakran feltűnő Okos Kata, a furfangosan válaszoló, a király eszén túljáró talpraesett fiatal lány figurája éppen az ő alakjára vezethető vissza.
Személye tehát minden elemében ellentmond annak a képnek, amit általában a középkorról és a hajdan élt nőkről szeretnek hangoztatni. Bizonyítja, hogy a felvilágosodás előtt sem általános ostobaság uralkodott a fejekben, és egy értelmes nőnek nagy tisztelete volt. Életéről szól egy 1531-ből megmaradt magyar nyelvű verses legenda, amelyet az Érsekújvári kódex őrzött meg nekünk. A közel félezer éves művet is egy nőnek köszönhetjük. Sövényházi Márta domonkos apáca munkája Európában párját ritkító módon ma is zökkenőmentesen olvasható és megérthető szöveg. Szent Katalinról ezt írja:
„Mert ő beszéde bölcsességes, /És tudománya erősséges, /És ékességgel oly igen szép, /Hogy ő rajta csodál sok nép. /Férfiakat, mindeneket Ő lábokról hamar le ket, /És hatalmas isteneket /Megrútol mint ördögöket.”
Magyar királylányok
Noha a betegeket buzgón ápoló Szent Margitra elsősorban úgy tekintünk, mint az engedelmesség mintaképére, a dolog árnyaltabb ennél. Még apjának, a királynak sem félt ellentmondani akkor, amikor az férjhez akarta őt adni a cseh királyhoz. Nagy horderejű kérdésben hozott önálló döntést, és bátor kiállásával szerzett érvényt annak. Legendájának lejegyzője Ráskai Lea. Személyében ismét egy olyan nőt dicsérhetünk, akinek régi irodalmunk számos fontos művét köszönhetjük.
Ám az olyan Árpád-házi királylányok élete is tartogat érdekességet nekünk, akik vállalták a politikai okból kötött házasságot.
Alaposan felforgatják azt a képet, amit az ország első urának családjáról gondolnánk. A gondtalan élet, kényelem, pompa és gazdagság mellett (vagy éppen ahelyett) megmutatták, hogy a nemesi származás milyen kötelezettségekkel jár. Szent Margit egyik lánytestvére, Kinga (1224–1292) a lengyel fejedelem, V. Boleszláv felesége lett. Bár gyökereiről soha nem feledkezett meg (teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védekezéshez, és kórházakat, templomokat, kolostorokat építtetett), olyannyira megtalálta helyét új hazájában, hogy ma Lengyelország és Litvánia védőszentje. Testvére, Jolán (1235/39–1298) Jámbor Boleszláv kaliszi és gnieznói herceg felesége lett. Férje halála után felosztotta vagyonát az egyház és a rokonai között, majd követte Kingát az ószandeci kolostorba. Nővére halála után a férje által alapított gnieznói kolostorban élt. A sírjánál történt csodás gyógyulások miatt avatták boldoggá.
A nővéreknek volt kitől látniuk a jó példát, már nagynénjük, az 1207-ben született Erzsébet is hallatlanul aktív szereplője volt férje otthonának, a türingiai tartomány életének. Előbb árvák számára építtetett menedéket, majd egy 28 ágyas kórházat alapított a betegeknek, akiket ő maga is ápolt. Férje hadba vonulása után két gyermek mellett kormányzóként kellett helyt állnia. Amikor harmadik gyermekük születése évében férje meghalt, végképp elmérgesedett viszonya a sógoraival, hiszen ők nem nézték jó szemmel jótékonyságát. Erzsébet ekkor merész lépésre szánta el magát: gyermekeivel együtt elhagyta az otthonát jelentő wartburgi várat. A ferencesek harmadrendjének lett tagja, így tovább segíthette a rászorulókat.
A cikkben megidézett nőalakok, akármilyen régen is éltek, ugyanolyan hús-vér emberek voltak, mint mi. Számos kihívásnak kellett megfelelniük.
Családanyaként, feleségként, keresztényként kellett helytállniuk, nem ritkán egy idegen országban. Sikerült nekik, mert teret engedtek női mivoltuknak: mertek érzékenyek, megértők és gondoskodók lenni. Mindez ugyanakkor nem zárta ki azt, hogy műveltek és értelmesek legyenek, akik – ha a helyzet úgy kívánja – képesek kezükbe venni életük irányítását.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>